A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-11 / 20. szám
Csak egy percre.. A SZISZ Pionírszervezete áprilisban ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Nyugatszlovákiai Kerületi Pionírház dolgozói Bratislavában egynapos ünnepséget rendeztek a kerület legjobb pionírjainak részvételével. A komáromi (Komárno) járás küldöttei között ott találhattuk az ekeli fOkoój gyerekek Tátika néptánccsoportját. Vezetőjüket, HODEK MÁRIA tanítónőt kértem meg, beszéljen röviden a csoport megalakulásáról és munkájáról. — Már főiskolás koromban érdekelt a népdal, a néptánc egyszóval a néprajz. Szerencsés helyzetben voltam, mert első gyűjtési utaim során Ág Tibortól tanulhattam. Belemerültem a népi hagyományok keresésébe, kutatásába, végül még a diplomamunkám témája is a népballada lett. Már Nyitrán biztatást kaptam Tőzsér Árpádtól és Ág Tibortól — így az első csoportomat ott szerveztük, irányítottuk. Majd ezt több is követte. A Tátika 1984 novemberében ünnepli majd fennállásának ötödik évfordulóját. — Az öt év alatt sok szép eredményt értetek el. Melyek is ezek? Versenyzéseink mindig két szálon futottak. Az egyik vonalba a CSEMADOK KB rendezvényei tartoznak. Versenyeztünk Zselizen, ahol az 1981-es évben a harmadik helyen végeztünk, 1983-ban pedig csoportunkat már az első helyre rangsorolták. A másik vonalon a Népművelési Intézet által meghirdetett versenyek szerepelnek. Presovban 1981-ben és tavaly is kategóriánkban az első helyre kerültünk. A felsorolt győzelmek mellett számomra mégis a legszebb eredmény az, hogy a Tátika volt tagjai — akik kinőttek az alapiskolás korból — együtt maradtak és Ekeli Summások néven tovább táncolnak. így jelenleg két csoporttal foglalkozom. — Milyen terveitek vannak az elkövetkezendő időkre? — Mint eddig mindig, ezután is eleget teszünk valamennyi meghívásnak, benevezünk az összes meghirdetett versenybe. így ott leszünk Myjaván, a kerületi békefesztiválon, Stráznicén, Vychodnán és a zselizi sikeres szereplés esetén Gombaszögön is. — Marika, már tizennégy éve vezetsz néptánccsoportot. Mi a véleményed a hazai magyar néptáncmozgalomról ? — Azt hiszem annyiban halad jó úton az előző évekhez képest, hogy már vannak olyan szakemberek, akik nemcsak elméleti szinten, hanem a gyakorlatban is látják, mit kell tenni, s mindezt továbbítják is a csoportoknak. Szerintem az amatőr együtteseknek csak a koreográfusok tudnának megfelelő segítséget nyújtani. Nem koreográfiát kell tervezni, hanem megtanítani az együtteseket táncolni. Fontos, hogy a táncosok ne csak egy ismert dallamra a megszokott lépéseket tudják eltáncolni, hanem a népzene motívumainak hallatán a megfelelő tánclépések jussanak az eszükbe. A baj oka — szerintem —, hogy a gyerekeket azonnal színpadra állítják, alapvető tánctudás nélkül. A másik fontos dolog: sokan azt hiszik, jó eredményeket csak egy nagy csoporttal lehet elérni. Ezzel nem értek egyet. Hiszem, hogy egy kamaraegyüttessel is tehet eredményesen dolgozni. Az Ekeli Summásokkal éppen ezt szeretném bebizonyítani. Kántor Mária Fotó: Gyökeres György A foci itt is a gyermekek öröme Zsérén élő vagy származású agrármérnökökről, közgazdászokról, gépészmérnökökről, orvosról, gyógyszerészről, pedagógusról tudunk. Liszy Ferenc volt az első fecske a főiskolát végzettek sorában. A galántai járás valamelyik szövetkezetének az agrármérnöke. Zsebi József és Zsebi Ferenc Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen szereztek mérnöki oklevelet. Zsérén ma is 1 —4. osztályos magyar tannyelvű általános iskola van. Évekig egy tanerős volt. Tavaly decembertől két tanerős, két tantermes. Több az anyanyelvi iskolába íratott gyermek. Pásztor Lajos és a fiatal Brath Szidónia a pedagógusok. A szülők bíznak a munkájukban. A határ a koloni (Kolínany) központhoz tartozik. Kolon is, Zsére is a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tangazdasága. Maga Ferenc agrármérnökkel, a tangazdaság harmincéves zootechnikusával, a falu régi és új házsorait ÉLET A ZSIBRICA ALATT A Zsibrica egy nagy hegy, Zsére (Zirany) egy 1325 lakosú kis falu a tövében. Alapítója — a monda szerint — egy Szórád nevű juhász volt, akinek a nyája emberi hívőkből állt. Egy másik monda szerint egy Rácz nevű pásztor a község alapítója. Egy nagy kút körűi épültek a szalmatetős, kicés és kürtös házak. Az utóbbiaknak kéménye nem volt, a füst a padláson kavargóit, s szivárgott ki a tetőn. Egy nagy természetes forrás volt a kútnál, a zséreiek itt itatták a jószágot délben. Deleltettek is itt, majdnem az 1800-as évek végéig. Az őslakosok székely eredetű magyaroknak tartják magukat. Tudják, hogy az erdélyi határrészeken is van Bodok, Kolon és Zobor helynév. Arról is tudomásuk van, hogy Zséréről már Könyves Kálmán király egyik oklevelében találunk feljegyzéseket. Hétvégén járom végig a falut Bencz Károlylyal, a hnb tanácsának tagjával, a CSEMADOK helyi szervezet elnökével, aki 22 évig dolgozott a helybeli Mész Müveknél mesterként, majd balesetvédelmi technikusként. Még csak éles szem sem kell hozzá, hogy észrevegyem, leveti magáról a falu régi ruháját, az öreg házak néhol már kihaltak, élettelenül bámulnak a világba picurkányi ablakszemükkel. Külön-külön és együttvéve is múzeumi emlékek lehetnének. Most sem értem, hogy a kövérebb asszonyok hogyan tudtak kibékülni ezekkel az apró ablakokkal, hiszen ki sem hajolhattak rajtuk. A Zsibrica alatt — Nyitrától nem is olyan távol, a világtól annál inkább — konzerválódott a megszokotthoz ragaszkodó élet. Régen még vécéjük sem volt itt az embereknek, csak a papnak és a tanítónak, s akik akartak maguknak vécét, azokat a többiek megszólták: — Uradzanak. A falu lakosai őstermelők, majd mész- és szénégetők voltak. A környező erdőkben lépten-nyomon mész- és szénégető helyekre bukkan az ember. Meszet, szenet és a kitermelt fát lovasszekéren hordták és árulták a zséreiek. A húst az orvvadászoktól szerezték be. Akkor még sok volt a vad errefelé. A vadhúst is szekéren hordták Nyitrára. Dunyha alá rakodtak, mintha beteget vittek volna a kórházba. A határban termelt gyümölcs és szőlő is rengeteg. Az almát és a császárkörtét a Csallóközbe vitték terményért cserébe. A hegy levét maguk fogyasztották. Szüretkor a prés mellett még az ökrök is mustot ittak, mondja Bencz Károly kísérőm. De ma is űzik a mészégetést, ezt a régi keletű iparágat Zsérén. 1752-ben tizenhat mészégető kemencéje volt a falunak. Napjainkban a Mész Müvek négy kemencéjének háromszáztíz tonna a napi termelése. Az üzem 1959-töl termel, s helyből és a környékről 181 embert foglalkoztat. A gyár körül örök a „tél", fehér minden. Még a cserepek is fehérek a háztetőkön. Visszakanyarodva a valamikori orvvadászokhoz, valamennyiükböl rendes vadász lett idővel. Macskái János mondta jó tíz évvel ezelőtt, akinek a fia szintén orvvadász volt: — Amikor a puskát rejtegetni kellett, akkor vadhús volt dögivei. Mióta a szögön csüng a fegyver, azóta itt-ott kerül vadhús az asztalra ... Régen az orvvadászok válogathattak a vadban, annyi volt. Egyszer a pocsolyában hempergő sok vaddisznó láttán az orvvadász azt kérdezte a társától: — Melyiket lőjem meg? — Azt, amelyik nem sáros — hangzott tréfásan az okos tanács. 1906-ban Bartók Béla és Kodály Zoltán is jártak Zsérén. Az iskolába hívták és daloltatták az embereket. A zséreiek sokáig nem tudták, hogy kikkel állnak szemben. Szakállasként és nem szakállasként emlegették őket. A vígságot nagyon szerették. Több jó cigányzenekara, majd 1930-tól fúvószenekara volt a falunak. Újabban a környék egyik legjobb dzsesszzenekara található itt. A sárdózás és a húsvéthétfői locsolkodás szokása még mindig él. A villőzés, sajnos, már megszűnt. A szentiváni tűzugratásból is már csak a tűzgyújtás maradt. Iskolába járni nem szerettek a zséreiek. Iskolakerülőkből nem is volt hiány a faluban. Még a század elején is sok volt az írástudatlan. Jóval a második világháború után ez a Zsibricához búvó kis falu huszonkét főiskolát végzett embert adott az országnak. Számunkra külön öröm, hogy a huszonkettőből tizenheten magyar középiskolai végzettséggel szereztek főiskolai képesítést. nézegetve találkozom. A volt nyitrai magyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett. A következőket mondja: — Ezer juh és háromszáz kecske a zsérei állatállomány. A Mezőgazdasági Főiskola hallgatói hozzánk járnak gyakorlatra. Ismerkednek a juh- és kecsketenyésztéssel. Hamarosan megkezdjük a prémes állatok tenyésztését is. Hat üzletet számolok meg a faluban. Élelmiszerüzlet, hús- és hentesáru, zöldségesbolt, vendéglátóipari üzem és büfé. A hat üzlet évi forgalma körülbelül hatmillió korona. Nagy a készség a zséreiekben a társadalmi munkára. Felismerték, hogy ha el akarnak érni valamit, akkor tenniük is kell. Gál László, a helyi nemzeti bizottság elnöke jó ösztönzője a társadalmi munkának. Közös igyekezettel épültek az üzletek, a ravatalozó, a két nagy park és most épül egy több célt szolgáló épület, amely ha elkészül, helyet ad a hnb-nak, a könyvtárnak és a tömegszervezeteknek. A CSEMADOK helyi szervezetének 150 tagja, harminctagú női kara, s Kolonnái közös vegyeskara van, amely Simek Viktor vezetésével 1971 -ben alakult. Külföldön is többször szerepelt. Aranykoszorús minősítésű. Szép, napos az idő a Zsibrica alatt, s a teremtő igyekezet szombaton és vasárnap is házat épít, szölőföldet munkál. Az idősebb asszonyok még népviseletben, a fiatalok már korszerű öltözékben. Távolról és Zsére felől a Zsibrica teteje, oldala úgy néz ki, mintha egy óriási szörny beleharapott volna. Pedig csak a mészkövet harapják ki a földből a gépek. A szőlöföldeket nézve kísérőm mosolyogva azt mondja, hogy az özek és a vaddisznók valamikor nem jártak be a szőlőbe. Most jönnek és nagy kárt okoznak. Úgy látszik, hogy az orwadászoktól jobban féltek a vadak. A szőlők környékén egyébként rengeteg pince volt, és most mintha új lendületet venne a pinceépítés ... MÁCS JÓZSEF 12
