A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-06 / 2. szám
Csak egy percre Heti események magyar nyelven — ez a címe a Csehszlovák Televízió bratislavai stúdiójából sugárzott híradóműsornak, amely nek egyik bemondója BÁRDOS ÁGNES. No. de Ági csak a képernyő hunyorgó fényében tű nik új arcnak, hiszen aki figyeli amatőr művészeti mozgalmunkat, az bizonyára tudja, hogy több ízben vett részt a hazai magyar szavalók és prózamondók, illetve a táncdalénekesek versenyeiben; kellemesen megnyugtató hangja viszont a Csehszlovák Rádió magyar adása révén régi ismerőse mindannyiunknak. — Mióta? — Jópár éve már, hogy negyedikes gimnazistaként meghívtak próbaszereplésre a rádióba. Ez a kapcsolat egyetemi éveim alatt sem szakadt meg, legföljebb csak valamivel ritkább lett; 82 nyarától azonban hírszerkesztőként vagyok állandó dolgozója a magyar nyelvű adás föszerkeszt őségének. — A mikrofon előtt, vagy a színpadon szerzett tapasztalataidat ősz óta a tévékamerák előtt kamatoztathatod. Sok úiat hozott a „képernyős" híradózás? — Talán még több, még nagyobb figyelmet és pontosságot igényel, mint a rádiózás, vagy akár a nyilvános színpadi szereplés. A kamerák előtt egy pillanatra sem lehet pontatlan, figyelmetlen az ember. — Utad a mikrofonig, újabban a kamerákig? — Sókszelöcei származású vagyok, a középiskolát a fővárosban, a Duna utcai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban végeztem. Itt kapcsolódtam be a pályám alakulása szempontjából sokat jelentő Forrás irodalmi színpad munkájába. Utána következett az egyetem, ahol magyar-szlovák szakon szereztem diplomát, majd a bratislavai rádió magyar adásának főszerkesztősége. — Ilyen szerteágazó tehetséggel, mint a tiéd, sohasem gondoltál arra, hogy esetleg színésznő légy? — Tulajdonképpen annak készültem, de csak gyerekkoromban és szivem legrejtettebb csücskében. Az érettségi táján nem éreztem elég önbizalmat ahhoz, hogy megpróbálkozzam vele, csupán esztendőkkel később ... — Esztendőkkel később? — Igen! Az elmúlt nyáron tehetségvizsgát tettem a MATESZ-nál, s úgy látszik, tényleg van bennem valami hajlam a szinpad iránt, mert fölvettek! Végeredményben mégis a rádiónál maradtam. — Már megbocsáss, de ha iskolás korodtól színésznőnek készültél és valóban föl is vettek a színházhoz, akkor... —... akkor kár volt nem ott maradnom, ugye?! Ma is vannak még pillanataim, amikor én is úgy érzem. De a fölvételit a szó legszorosabb értelmében tehetségvizsgának néztem: önmagam számára kellett bebizonyítanom, hogy megvan a kellő rátermettségem a színpadi szerepléshez. A másik ok amiért nem vállaltam a színészetet, az nem egyéb, minthogy a színháznak nem a komáromi együttesben, hanem a kassai Tháliában lett volna rám szüksége, a férjemet viszont Bratislavához köti a munkája. — Sok fiatal szeretne tévébemondó, esetleg színész lenni. Mit tanácsolnál nekik ? — Hogy tanuljanak, hogy ne csak a csillogást lássák, mert ezeken a pályákon is a fáradságos, szürke hétköznapok vannak túlsúlyban. (mik-) Fotó; Gyökeres JA JA A BAJOK ELLEN Egy 45 éves háziasszony Kölnben reggel ébredés után csak kinyújtja karját kisasztala felé, s behunyt szemmel is megtalálja azt a két apró fémcsipeszt, amelynek segítségével néhány perc leforgása alatt egy ősrégi gyógyító eljárást tud saját magán alkalmazni. A száritócsipeszhez hasonló kicsi „harapószerkezeteket" kinyújtott karjaira helyezi, a könyökhajlat táján. Három percre teljesen ellazítja magát. Azután leveszi a csipeszeket és frissen felkel. Ez a jelenet kivétel nélkül mindennap megismétlődik. A Ja-Ja még az akupunktúránál is régebbi kínai gyógymód, de vele alapjaiban rokon eljárás. Míg az akupunktúrában meghatározott pontokat arany, ezüst vagy más nemesfémből készült tűkkel szurkálnak, addig a Ja-Ja a bőrt meghatározott helyeken csipeszek közé szorítja. Ennek az eljárásnak az az előnye, az akupunktúrával szemben, hogy az ember saját maga is csinálhatja, ha ismeri a becsiptetendő börfelületek pontos helyét. A könyökhajlat becsippentése többek között asztmatikus bántalmak ellen hatékony. A kölni asszony naponként háromperces kúrájának megvan a jutalma; elfelejtette a korábbi kínos fulladásos rohamokat, egyszer sem volt része bennük, amióta a csipeszeket használja. Ugyanezzel az eljárással, de egészen más testtájon alkalmazott csipeszeléssel gyógyít-Nyolcórás munkanapot az elefántoknak! Az elefántoknak több szexre és kevesebb munkára van szükségük. Ezt a követelést fogalmazta meg egy szakértő Új-Delhiben, miután vizsgálataiból kiderült, hogy a rendszeres munkára fogott elefántok közül mind több pusztul el idő előtt, és egyre kevesebb utóduk születik. A World Wildlife Fund (WWF) nemzetközi állatvédelmi szervezet I egyik jelentése rámutat, hogy a fogságban I tartott elefántok halálozási arányszáma a ja magát például egy reumás beteg. A lábakon több fontos pont is van, ahol hatékony a kezelés. A legáltalánosabban használt két hely: a talp külső oldalán a sarok és a gyűrűsujj közti terület középpontja. Természetesen reuma esetében is mindkét lábon egyformán kell végrehajtani a csipesz-kezelést, és ugyancsak hárompercnyi időtartammal. Igen gyors és megbízható segitségü, erős fejfájásokkal szemben is. Ilyen esetekben a két csuklón, nagyjából a karóra helyén kell a csipeszeket feltenni. A Ja-Ja ősi gyógyító eljárás, mégis hosszú évszázadokra feledésbe merült. Európa most kezd újból lázasan érdeklődni a természetes gyógymódok iránt. A hamburgi Rolf Stüzmer, e gyógymódok lelkes apostola éppen ezért hosszú éveket töltött Kínában és Japánban. A keleti gyógyeljárások elsajátítása során és annak eredményeként irta meg könyvét, melyből a részletes eligazításokat is kapjuk, és amelyekből megtudjuk, hogy a Ja-Ja csipeszek gyógyító hatása a kínai gyógyászat azon alaptételén nyugszik, hogy az ember egészségét kétféle életerő befolyásolja. Ez a „jin" és „jang" névvel illetett kétféle életerő leginkább a két elektromos pólushoz, a pozitív és negativ sarkokhoz hasonlítható. Amíg az emberi szervezetben a jin és a jang egyensúlyban van, addig egészségesek vagyunk. Ha az egyensúly felbillen, akkor jelentkezik a betegség: egyik embernél asztma, másiknál reuma, harmadiknál fejfájás formájában. második világháború előtti tiz százalékról máig hatvan százalékra emelkedett, miközben a születési arányszámuk rendkívül alacsonyra esett vissza. Az idézett szakember egyetlen módot lát e tendencia visszafordítására : gondoskodni kell arról, hogy az elefántok naponta legfeljebb nyolc órát dolgozzanak, a többi időt töltsék szerelmeskedéssel, táplálkozással és alvással. Szerinte az elefántoknak arra is szükségük van, hogy gondozóik olykor gyöngéden a fülükbe susogjanak. Az ormányosok minden bizonnyal készségesen fáradoznak majd fajuk fenntartásán, csak hagyjanak nekik időt ehhez. ELTŰNTEK A KÉSEK Fővárosunk alacsonyabb osztályú étkezdéiből indokolatlanul eltűntek a kések. A büffékben és a talponállókban a szolid és szelíd vendégek az alumínium kések helyett kétes értékű kanalakkal és villákkal roncso/gatták tányérjukon a mócsingos húst és a makacs parittyás inakat. — Mitévők legyünk? — berzenkedett bennünk a keserű csalódás. — Most már az életlen vásári evőeszközt is elrejtették előlünk. — Mert úgy hozta a szükség. A kedves vendégeink lopnak — mondta a főnök az egyik kisvendéglőben, s cinkosan belekacsintott formájavesztett kanalamba. Egy fogatlan vénasszony selypítve súgta: — Uram, legyen szíves rágja meg nekem ezt a kis maradékot... én nem tudok megbirkózni vele. A főnök azonban ismét közbeszólt: — Hiszen adunk mi kést is, persze, csak betét ellenében! Körülményes eljárás — gondoltam — Kiváltani, visszaváltani, nekem pedig nemsokára indul a vonatom. Jobb htján elhallgattam. Szándékosan lemaradtam a vonatról. Szereztem a főnöktől néhány kést, betétre, s másnap sorra látogattam fővárosunk büfféit, talponállóit, kocsmáit és étkezdéit. Elsőként a „Hamupipőke" büszke címet viselő vendéglátó üzembe óvakodtam be. A legszebb késem elrejtettem a hamu mellé. Pipőke azonban a hamu helyett beleült a késbe s még csak fel se szisszent. Rá se hederített a fenyegető szerszámra. — Itt egyáltalán nem lopnak — állapítottam meg csalódottan, de itt se kaptam semmiféle vágóeszközt a harapnivalóhoz Második oknyomozó utam az előkelőbb, neonfényes, bárszerű „Csárdás Királynőbe" vezetett. A hervadtan-csinos primadonna nem ismerte sem a csárdást, sem a kést, pedig a hamvas, foghíjas mosolyához valóban illett volna legalább egy rozsdamentes bicska. És több falatozóban is sikertelen maradt a leleplező kísértetem. Végül az „Ali Baba és a negyven rabló" cégjelzésű kiskocsmában cselhez folyamodtam. A fondorlatosán közszemlére helyezett késem mellé észrevétlenül elhelyeztem egy ropogós százast Záróráig azonban sem a kést sem a bankjegyet nem orozta el senki, habár a rablók negyvennél is többen lehettek. Az meg köztudott, hogy AH Baba soha semmiféle körülmények között nem lop. Mielőtt e sorokat nyomtatásban is megláthattam volna, ismét megjelentek a kések minden étkezdében. És remélem, hogy nem is tűnnek el többé. KOVÁCS GÁSPÁR 22
