A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-27 / 18. szám
nemcsak az idegenek, hanem a gyerekeid is felnéznek... igen, a gyerekeid is, mert te valaki vagy! — Ez a rögeszméd ... Meglátod, eljön az az idő, amikor kineveted magad a mostani magatartásodért. Rájössz, hogy tévesen ítélted meg a helyzetedet... Mondok én neked valamit, Júlia: ha végeznek a gyerekek, a három közül egy biztosan velünk marad, s elöbb-utóbb meg is házasodik. Világos? — Miért volna világos? — Azért, mert világos!... Lesz menyed, akivel jobb híján zsörtölődhetsz, lesznek unokáid, akiket babusgathatsz, nevezethetsz, hordhatod őket az oviba meg haza, egyszóval megszűnik a magányod, s ahogy mondani szokás: újra lesz értelme az életednek. Még most sem világos ...!? Ez némileg elgondolkoztatta Júliát, s talán egy kicsit meg is nyugtatta. Valahol mélyen a tudata alatt igazat adott a férjének, bár azt önmaga előtt sem akarta elismerni. Mégis, mintha a távoli jövőben halvány reménysugár kezdett volna pislákolni, ami felé elindulhatott és belekapaszkodhatott. Két héttel karácsony előtt váratlanul megbetegedett. Igaz. már hetek óta érezte, hogy valami nincs rendben a hasa táján, de nem sokat törődött vele. Soha nem volt még orvosnál — szülésnél is csak a bába segédkezett —, most sem mutatott nagy hajlandóságot arra, hogy orvoshoz menjen és kivizsgáltassa magát. Amikor azonban rosszul lett és összeesett, nem ellenkezhetett tovább. János bevitte a kórházba és kivizsgáltatta. A vizsgálat eredménye: méhdaganat. — Meg kell mütenünk — mondta a főorvos. — Veszélyes a műtét? — kérdezte Szendrei. — Nem ... Erős a felesége szervezete, a szívével sincs baj, előreláthatólag minden simán fog menni — jegyezte meg a főorvos. — Szerencsére a daganat sem rosszindulatú, attól függetlenül azonban ki kell dobnunk az egészet, cakk-pakk! — Hogyhogy az egészet? — Fészkestől, mindenestől. — Értem ... — hümmögte Szendrei eltűnődve. A műtét minden komolyabb komplikáció nélkül zajlott le, azaz jól sikerült. János a műtétet követő második napon meglátogatta Júliát. Ideges volt. — Hogy érzed magad? — kérdezte szorongva. — Gyenge vagyok ... különben jól érzem magam... — Nagyon fájt? — Elaltattak .. . — Mire emlékszel? — Rettenetesen szégyelltem a meztelenségemet ... — De nagy csacsi vagy! — mosolyodott el János. — Mit kívánsz, mit hozzak? — Ellátnak mindennel, nincs semmire szükségem ... A gyerekek hazajönnek a karácsonyi szünetben? — Haza... de egyiküknek sem írtam meg, hogy mi történt, feleslegesen nem akartam őket megijeszteni. Majd megtudják, mikor hazajönnek, nem igaz? — Mi lesz veletek az ünnepekben? — kérdezte Júlia elhomályosuló szemmel, aggódva. — Ne törődj te most azzal!... Az a fontos, hogy mielőbb hazajöhess teljesen egészségesen. Minket ne félts, feltaláljuk mi magunkat, nem halunk éhen. — Ha tudnád, mennyire vártam az ünnepeket! ... Néhány napig együtt lehettünk volna mindannyian, most meg... — sóhajtott mélyen Júlia. — Nekem soha semmi nem sikerül... (Folytatjuk) Josef Suchy VERS I Végre beteljesültek a gyermekkor fehér álmai csend van és béke én rátok hagyom ezt az egyetlen s legdrágább örökségem II Virrad s úgy marad minden mint akkor anyám berámázott képe függ a falon szomorúan néz rám ahogyan csak egy anya tud semmihez se hasonlíthatóan FOTÓ: PRIBYL FALUSI HÁZAK Nagyot halló házacskák megállnak az a/konyatban s rezes hangon rácsodálkoznak valami homályos dologra, melyet már rég elfeledtek. A kerítésen a nyár nyirkos illata csüng — A kertek alatt hűvösség és denevér. A láthatár szélén zafír búza csurog a titkok kiszakadt zsákjából... Fordította: Ozsvald Árpád KAPCSOLATOK Ha elhallgatsz, valami végtelenül bonyolult visszhang, megsokszorozza e csöndet bennem. Ha mosolyogsz, mintha karmesteri pálcával vidám hangversenyt vezényelnél. Oly könnyű madarakról álmodom, melyek vénasszonyok nyarán rá tudnak ülni a fénylő ökörnyálra ... Török Elemér 15
