A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-13 / 16. szám
Mihályi Molnár László két verse a m Üzenet I. mennyi ismeretlen szó idegroncsoló jelenidőben és a ház odabent üres az udvaron odvas almafák ki kérte mégis hogy megszüless Ginzery Árpád A küszöbön mondd mit érzel az éjszaka rejtélye vár gáncs a fény az éjnek int vigyázz távol még a hajnal Patus János Meddig e szeretet Meddig e szeretet mely ködbe parittyázza érdes gyémántjait meddig e szeretet a kétely menetoszlopai sirályok ellenében magány a félelem pehely-mindenségében tükör és őskép az örök patakban annak egy cseppje vércsepp alakban meddig e szeretet menetoszlopok mögötti ólomsúlyú óra Séta Kéz a kézben (jólesik az a tenyérnyi Másik) — boldogok, kik a szeretet útján eljutottak a hallgatásig. Játszó kedvvel, könnyű cipőben valótlanul lebegve lépve, rossz időben röghöz csapódva, visszahullva mégis az égre, egymást és mindent akarva átívelnek a part fölött. Jó, hiszen én is így akartam ... De vaskorlát-gerincre forrva ülök csak itt a Duna-parton, — bűvigék morgása szédít — a jelenben fuldokolva keresem magam, a régit, s kéz a kézben álom-sétára mennek a párok. Körülöttünk szállni készen rikoltoznak az érc-sirályok. FOTÓ: KONTÁR GYULA ^ Szendrei János zavart tétovázás-I ■ sál nézett az orvosra: vajon mi rejtezhet a kérdése mögött? — Kitűnő tanuló mind a kettő. — Lehet, hogy a Jancsinak valamivel gyengébben fog menni a tanulás, de egyébként minden rendben van nála — mondta az orvos határozottan, meggyőződéssel. — Kérdeznék még valamit, doktor úr. — Tessék! — Visszatérhet a betegsége? — Inkább nem, mint igen ... Egyébként ez olyan kérdés amire lehetetlen százszázalékos választ adni. Tény, hogy a teljesen felépült gyermekeknek csak egy nagyon kis töredéke kerül vissza hozzánk. Természetesen nagyon kell vigyázniok arra, hogy újabb fertőzés ne érje. — Édesanyám meghalt, a lakást fertőtlenítettük — mondta Szendrei —, remélem, így a fertőzés közvetlen veszélye elmúlt... Ellenőrzésre mikor kell jönnünk? — Három hónap múlva. Kapnak róla értesítést ... Hát sok szerencsét és jó utazást, szerkesztő úr! — mondta az orvos búcsúzóul. — Te pedig viselkedj jól — simogatta meg a fiú fejét —, és tanulj szorgalmasan. A poprádi állomáson jó másfél órát kellett várakozniuk a vonat indulásáig. Jancsika vidám volt és jó étvággyal evett az állomási restiben. Odakinn sűrűn havazott. János odahaza töltötte a karácsony és újév közti hetet. Olvasgatott, pihent és a gyerekekkel játszott. Seperték, lapátolták a havat, hóembert is csináltak az udvaron, szóval kellemesen töltötték el az időt együtt. Egyik este Laci, a középső fiú felsóhajtott: — Milyen jó volna, ha mindig együtt lehetnénk! — Apu, miért kell neked mindig elutaznod? — kérdezte Jancsika apja ölében ülve. — Azért, mert a szerkesztőség nem itt, hanem Pozsonyban van -*■ oktatta ki őket felnöttesen Pista, a legidősebb fiú. — Majd ha apu megkapja a lakást, mi is ott fogunk lakni, és akkor mindig együtt leszünk, igaz, apu? — Nehéz lesz megszokni a nagyvárost, gyerekek — szólt közbe az öreg Szendrei. — Mindent meg lehet szokni, nagyapa ... még az akasztást is egyszer — viccelődött Szendrei. Lefeküdt a család. Már mindenki aludt, csak János és Julika volt ébren. Csendesen beszélgettek. — Én már nem bírom sokáig, Jánds. — Nekem se könnyű, elhiheted ... Majd ha megkapom a lakást, minden másképpen lesz, de addig ki kell bírnunk, bármily nehezünkre esik. — Hitegetnek, hitegetnek azzal a lakással, a végén meg nem lesz belőle semmi — mondta Julika duzzogva —, közben teljesen elidegenedünk egymástól. Hát élet ez?... Ha így megy sokáig, felakasztom magam. — Ne beszélj bolondokat! — Csak gürcöl, gürcöl az ember, elpocsékolja az egész fiatal életét, aztán miért, mire? Azt mondd meg nekem, hogy mi értelme van ennek az egésznek!?... — Julika egyre jobban belelovallta magát a kesergésbe. — A múltkor is megállít az utcán a Lenke néni, azt mondja, hát, Julika, nagy ember lett a Janiból, jól felvitte az isten a dolgát, csak boldog vagy? Úgy elöntött a méreg, hogy majd szétvetett. A pofájába akartam ordítani, hát persze hogy boldog vagyok, ha boldogabb lennék, talán bele is pusztulnék ... Érzem én, látom én, hogy a hátam mögött kiröhögnek az emberek. Azt hiszed, nem azt beszélik a faluban, hogy én csak gürcölök, nyüvöm'magam a sok munkában, gondbanbajban, te meg éled világod, urizálsz, s annyi a kurvád, mint égen a csillag, meg hogy jó bolondra találtál?... Apáméktól is van mit hallgatnom, és igazuk van, és még nem is 16
