A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-04-13 / 16. szám

írók-történetek KI VOLT JÓZSEF ATTILA ÓDÁJÁNAK A MÚZSÁJA? Amikor József Attila Ódáját olvasom — min­dig megborzongok. A vers olyan csodálato­san szép és olyan mélységesen mély, hogy nem lehet megrendülés nélkül elolvasni, mindig kiváltja a katarzist. Ebben a versben a szerelem halhatatlanná lesz s időtlenné a vágy, kozmoszivá tágul a mondanivaló. A költemény mégsem szakad el a földtől, ott érezzük benne az élő asszonyt, aki a költő lelkében „szóra bírta egyaránt a szív legmé­lyebb üregeiben cseleit szövő, fondor ma­gányt s a mindenséget". De hát ki volt a vers ihletője, aki a világiro­dalomban is páratlanul álló szerelmi költe­ményt József Attilában világra segítette, s akihez a költő remegő szenvedéllyel szólt, amikor ezeket a sorokat írta: Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmatI Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak. Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt Mielőtt rátérnék a szép asszony és József Attila kapcsolatára; ismertetnem kell az előzményeket. A harmincas évek elején az írók anyagi és erkölcsi támogatására Magyarországon meg­alakult az Írók Gazdasági Egyesülete, rövi­den az IGE. Az egyesület a legjobb Írókat tömörítette és 1932-ben megrendezte a Balatoni íróhetet, majd 1933 júniusában Lillafüredre invitálta az írókat. A Lillafüredi íróhét sajnos derékbatört, mert az IGE alapí­tója és akkori elnöke, a köztiszteletnek ör­vendő Pakots József író váratlanul elhunyt. Mindössze három napig tartott az összejö­vetel, de ez ügy látszik elég volt arra, hogy József Attila megismerje dr. Szöllös Henrik­­né Marton Mártát, budapesti művészettörté­nészt, a harmincas évek kiváló sebészorvo­sának feleségét. Az asszony gyönyörű volt. nem csoda hát, hogy József Attila első látásra belészeretett. (Legalábbis erről be­szél az Óda minden sora.) Pátzay Pál, hírneves szobrász, aki Szöllö­­sék baráti köréhez tartozott, így emlékezett a fiatalasszony testi-lelki szépségére: „Szebb nőt képzőművész létemre keveset láttam. Műveltsége, kelleme mellett ez a kivételes szépség egyszerűen nem maradhatott ha­tástalan senkire, aki a közelébe került. Csak természetes, hogy művészemberre, kivált olyan szenzibilis lényre, mint József Attila volt, még kevésbé. Szerencsének mondható, hogy ez a szépség egy halhatatlan remekmű létrejöttét segítette. A tény, hogy József Attila a verset dr. Szöllösnéhez írta. szűkebb baráti körünkben eléggé köztudott volt — bár én a kéziratott nem láttam/' 1963-ban, az asszony halála előtti hóna­pokban Rajk András fölkereste Szöllös Hen­­riknét, és elbeszélgetett vele József Attiláról. Az asszony így mesélte el a költővel való találkozását: „Összesen három napig ismertem József Attilát (feltehetően 1933. jún. 10-töl 12-ig — a szerző megj.), s e három napban is keveset találkoztam vele. Néhány nap múlva Pesten még egyszer néhány percnyi időt töltöttünk együtt. Akkor láttam utoljára ... A következő történt: Az én eredeti végzettsé­gem művészettörténész, de zenével is foglal­koztam, fiatal koromban Bécsben újságírós­­kodtam a »Musikblätter des Anbruch« című lapnál. így sok művész és író ismerősöm, barátom volt. Az ö révükön kaptam meghí­vást a lillafüredi irótalálkozóra___József At­tilával ezekben a napokban ismerkedtem meg. Megmondom teljes őszinteséggel: tudtam, hogy jeles költő, de hogy nagy költő, azt én akkor még nem tudtam. Néha beszél­gettünk ezekben a napokban, műveltsége, egyéniségének érdekessége megfogott. Amolyan játékos, jelentéktelen udvarláson felül semmilyen szubjektív kapcsolatról nem beszélhetek. Mondhatom, nem álmodhat­tam, hogy ebből az ismeretségből vers szü­lessék ... Nagy meglepetés ért, amikor ha­zaérkezvén a félbeszakadt találkozóról, más­nap egy borítékban megkaptam a verset egy néhány soros levél kíséretében. Szépnek ta­láltam, természetesen eltettem. S azután két nappal később ért a következő és utolsó meglepetés ebben az ügyben. Kora reggel csengettek a Mészáros utca 12. számú ház­ban levő, akkori lakásom ajtaján. József Attila volt. Néhány meglehetős érdektelen mondatot beszélgettünk. Megköszöntem a verset. Ö hamarosan elment — akkor láttam utoljára." Németh Andor író, József Attila jóbarátja és életrajzírója kissé más vonatkozásban említi ezt az ügyet „József Attila és kora" című 1947—48-ban írt könyvében: „1933 nyarán az írók Gazdasági Egyesülete irodal­mi hetet tart, mint az előző esztendőben. Tavaly Balatonlellén voltak idén Lillafüredre készülnek. Attilának igen jót tett a tavalyi kiruccanás. Ünnepelték, becézték, napozott, fürdött, jól táplálkozott, sugárzó kedvvel, felvillanyozva tért haza. Idén azonban Judit bűntudattal készitgette össze Attila úti hol­miját. Asszony volt, fecsegett, pletykát csi­nált. Attila neheztelt rá ezért. Napok óta alig szólnak egymáshoz. Attila búcsú nélkül megy el hazulról. Alig tette ki a lábát a házból, annyi gond szakadt a Judit nyakába, hogy Attiláról szinte megfeledkezik. Öt hó­napja nem fizettek házbért. A háziúr felmon­dólevelet irt. Mehetnek elengedi a hátralé­kot, a bútoraikat sem tartja vissza, de azon­nal tegyék szabaddá a lakást. Hova menje­nek? Ebben az ügyben szaladgál, mikor né­hány nap múlva találkozik valakivel, akinek Lillafüreden kellene lennie. Tőle tudja meg, hogy az ünnepség gyászba fulladt: Pakots Józsefet, az IGE elnökét szivszélhűdés érte, a kongresszus feloszlott. — Attila nem jött haza? — csodálkozik a barát. — Nem — mondja Judit. A barát hallgat, fürkészve néz Judit arcába, s nem tudja, mit mondjon. Vannak néhártyan, akik ott maradtak — foly­tatja habozva. Judit látja az arcán, hogy tud valamit, de nem faggatja tovább. Másnap megjön Attila. Judit rögtön észreveszi a változást. Sugárzik az életkedvtől, fellépése hetyke, kihívó. Fütyörészve rakosgat, rendez­kedik. Aztán leveti, szék támlájára akasztja kabátját, ingujjban páváskodik a szoba köze­pén. Fehér papírlap kandikál ki a kabát belső zsebéből. Judit észreveszi. — Mi az? — kérdi. Vers — mondja büszkén Attila. — Elolvashatom? — Nem neked szól, de elol­vashatod — veti Attila oda. Judit kezébe veszi a papírlapot, olvas, s egyre halványo­dik. — Attila, ez gyönyörű... — suttogja végül. Attila szúró pillantást vet rá. — Nem neked szól — ismétli keményen. — A világ legszebb nőjéhez írtam. S kis szünet után: — Én már nem szeretlek téged. Én mást szere­tek. — Judit nem válaszol. Csak nézi, nézi dermedtem Jól hallotta, vagy cseng a füle? — Akkor... akkor miért jöttél vissza ? Menj el! — csattan fel. — Menj el! Szedd a holmidat, és menj ahhoz, akit szeretsz. — Attilának pillája sem rezzen. Állja Judit te­kintetét. Most ö szólal meg, kiszámított ke­gyetlenséggel. — Nem a! Én veled maradok, és neked tűrnöd kell, hogy mást szeretek. Most elmegyek hozzá, de visszajövök. — S indul, de visszafordul az ajtóból: — A leg­szebb nő, aki valaha az utamba akadt. És a vers, amit Írtam, a legnagyobb szerelmes vers. amit valaha is írtak. — És már el is ment. Judit meg állt a szoba közepén, leve­gő után kapkodva. Kibírhatatlan — ez volt, amit érzett, semmi egyéb, csak ez: kibírha­tatlan. Mint az alvajáró, a konyhaszekrény elé támolygott, s megkereste azokat a bizo­nyos porokat, amiket ott rejtegetett az újság­papír alatt. — Kibírhatatlan, kibírhatatlan! — motyogta, miközben ujjat gépiesen bonto­gatták a kis borítékokat. Mintha csak ismé­telné, amire már felkészült félelmeiben, amit félálmában, félrévületeiben már számtalan­szor megcselekedett : beleöntötte a vízbe a negyven borítékocska tartalmát, megkavarta kanállal az italt, és kiitta. A víz lecsúszott a torkán, de az ínyéhez tapadó, félig olvadt porszemcsék keserűsége oly tűrhetetlen volt. hogy rosszabbul lett. Hátratámolyodott, s akkor megpillantotta Attilát. Attila, mintha megsejtette volna, mire készül Judit, vissza­szaladt. Rémülten kap az aléló dereka alá, a pamlaghoz cipeli, segítségért kiabál. Pár perc múlva megérkezik a mentőkocsi. Attila elkíséri Juditot. Az úton kétségbeesve ma­gyarázkodik, mentegeti magát. Judit verejté­kező homlokkal, kábultan hallgat. A mentő­­kocsi befordul a kórház kapuján. Juditot elviszik. Attila magára marad. Ahogy Judit eltűnik a szeme elöl, megszűnik a lelkiisme­­retfurdalása. A Japánba siet. Keres valakit — akinek megmutathassa a költeményét. Mert ez az egyedüli értelmes az egész körülötte keletkezett kavarodásban. A vers, amely túl­éli a versürügyet, a nőt, akihez íródott, mely túléli őt, túléli Juditot." Az olvasók közül, akik szeretik József Atti­lának ezt a döbbenetesen szép szerelmes versét, bizonyára kevesen tudják létrejötté­nek körülményeit. A leglényegesebb azon­ban az, hogy megszületett a vers s az olva­sók nemzedékei gyönyörködhetnek benne. DÉNES GYÖRGY KÖNYVSZEMLE '84 A bratislavai Művészetek Házában a Könyvszemle '84 kiállításon Szlovákia tizennyolc kiadójával közösen a Ma­dách Könyv- és Lapkiadó Vállalat is kiállította tavaly megjelent könyveit. A tizenöt éve hasznosan és eredmé­nyesen tevékenykedő kiadó író—olvasó találkozót is szerve­zett, amelyen főleg diákokból álló közönség előtt Dénes György, Dobos László, Duba Gyula, Koncsol László, Mács József és Turczel Lajos vett részt. Az írók munkásságukról beszéltek, és feleltek a diákok kérdéseire. Duba Gyula író, a Madách Kiadó főszerkesztője pedig ismertette a kiadó munkáját és terveit. (m)

Next

/
Thumbnails
Contents