A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-06 / 15. szám
MORVAY GYULA ALKONY A HAZBAN Csenddel ékes szónak kívánása hozott a lecsukott szemű házba, nem úgy, mint rég mikor vágtattam vágyam ösvényén. A napfény alkony-barnával hadakozott ma este; a fényes bor vörös lánggal ég; s kis Hold-karika kanyarul a pohár szélén. O éjfélkor feléledt s elment a kávéházba, a tükör fényessége nem táncra hívta, táncra, csak lángra gyűlt és írt, írt a füvekre, a fákra, olyan lett mint egy fáklya és otthagyta a kávét, a zajt, a fényességet, a tűz már benne égett, a tükrökben megjelent az ezerféle ábra, ebből írta a verset, mintegy madárként szállva Számhoz ér a bor: friss farsang-íz az ajkon; a senki földjéről ír egy könyv ma este; frissen mosott a blúz ma estére; csend-szaggató zene beordít az ajtón; a sötétbe fúlt zene utolsót rezeg; telített szók poharak közt kúsznak, mint zúgó folyón elmúlt napok átkúsznak; minden tiszta, halk szó itt szépségtől részeg vágy-madarak ezek, holnap visszahúznak. Hullámzó testű a nő: szép medália a szeme; sarokban trópusi virág kér kék levegőt, vár égszínkék vizet. Kint alkonyi zúgás, mint a szél az álián mozdul. Asszonyi lépés mai világé, táncos-tegnapjának szó! patyolat-izenet. A Hold ez estén rongyai között bujkál, a fa földre zuhant árnyékában a vágy-madárfiókát keblemre védem; riadt őz ösvényéről szembe fújdogál a szél; vadludak csapata ék-alakban suhog; búcsúra karomat meglendítem FOTÓ: RAKOVSKÝ FERENC 1 Jani a kert végében ült, s horgá-I # «szőtt, de nem volt szerencséje. Mikor megpillantotta Julikét, hogy hazatért a gyerekekkel, abbahagyta a horgászatot és hozzájuk sietett. — Beszéltél a szüléiddel? — Beszéltem — bólintott Julika. — Apukám azt tanácsolja, hogy ne engedjelek el, ha kedvesek a gyerekeim, hogy az örökös távollétnek az lehet a vége, hogy széthull a család ... — Mit válaszoltál neki? — Mit válaszoltam volna — vonta meg a vállát Julika. — Azt mondtam, hogy így is széthullhat, ha úgy rendelte el a sors... Meg azt is mondtam, hogy sokan járnak el a faluból ide, oda, építkezésekre, mégis megvannak, senki sem hagyta cserben a családját, éppen a Jani tenné meg?... Csakhogy a Janiból úriember lesz, járja az országot, megfordul mindenféle társaságban, mondta apám, akkor aztán könnyen kinyílhat a csipája, és ráunhat a magadfajta kisegérre. Te csak cseléd leszel mellette, nem más, mondta. Egyszerű cselédecske, akit csak addig tűr meg maga mellett, amíg hűségesen kiszolgálod ... — Ezt mondta? — Ezt... — És te? — Mit mondhattam volna?... Semmit. Szendrei Jani elgondolkozott: — Okos ember a te apád, Julika, csakhogy egy valamit nem vett figyelembe, azt, hogy szeretlek, s hogy lelkiismeret is van a világon ... Képesnek tartanál arra, hogy valaha is el tudnálak hagyni a három gyerekkel, a beteg anyámmal, a megfáradt és lassan gondozásra szoruló nagyapámmal? — Nem tudom ... nem hiszem ... Újabb két hét telt el. Ismét levél érkezett a szerkesztőségből, amelyben a választ sürgették. Jani tanácstalanabb volt, mint két héttel előbb. Julikéhoz fordult: — Mégiscsak neked kell kimondani a végső szót. — Van hozzá kedved ? — tért ki Julika az egyenes válaszadás elől. Házuk előtt az utcán, szürke Ogar motorkerékpár állt meg, s a bőrzakós, magas fiatalember szállt le róla, szemén a fekete kötéssel. Bejött az udvarba, köszönt, s bemutatkozott : — Jozef Štrba! — mondta a kezét nyújtva, — Megismersz-e, Szendrei János? — Hogyne ismerném — felelte Jani meglepetten, s invitálta befelé. Vajon mit akarhat? — Megkínálhatom egy kis borral?... Nem rossz ... — Köszönöm! Nem lehet, meg talál bokrosodni alattam a csikó Hosszan elbeszélgettek. Janinak tövéről hegyére el kellett mondania, hogyan él, s miként alakult a sorsa. Jani mindenről beszámolt, többek közt azt is megemlítette, hogy milyen nagy gondban vannak. — Szóval írogatsz?.., Hát az nagyszerű dolog ... Hogy mit tanácsolok? ... Figyelembe véve az életkörülményeidet, nem könnyű tanácsot adni — mondta a bőrzakós maga elé nézve. — Viszont az is igaz, hogy nem mindenkinek adatik meg az írásra való hajlam, képesség, ha úgy tetszik tehetség ... A múlt rendszer sok mindent megtagadott tőlünk, amit most be kell pótolnunk, de bepótoljuk, ha verejtékezve és fogcsikorgatva, akkor is... Én például a bíróságon dolgozom, közben levelezői tagozaton végzem a jogot. Hinnünk, bíznunk kell önmagunkban, barátom, és az is igaz, hogy sok hozzánk hasonló emberre van szüksége a társadalmunknak, és az is igaz, hogy nem minden faágon terem újságírónak való... Én a te helyedben nem sokat gondolkoznék, elvégre abból semmi tragédia nem származhatik, ha 16 URR IDA ÉJFÉL UTÁN Vozári Dezsőnek
