A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-30 / 14. szám
be. Visszahull, és aztán?... Hogy tud majd szembe nézni a családjával, a faluval, nem utolsó sorban önmagával?... A falu elől ugyan elmenekülhet, de hogyan menekülhet el önmaga elöl?! Kiverte a veríték. Ezúttal azonban nem a hőség izzasztotta meg, hanem annak a sok megválaszolatlan kérdésnek az égető tüze, ami ott csapkodott benne lángoló pusztítással. Akkor tört volna el a keze, amikór ceruzát fogott és megírta az első tudósítását!, gondolta magában keserűen. Mit csináljon, mi tévő legyen!? A vonat egyhangú zakatolása közben most már semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, mit szól az egészhez Julika. Úgy érezte, nagyon sok függ az ö véleményétől. A gyerekek már békésen aludtak, mire hazaért. Az öreg Szendrei viszont még ébren volt, pedig máskor ilyenkor már régen az igazak álmát alussza, (eggel persze annál korábban ébred. Rendszerint az első kakasszóra. Julika kitűnő vacsorával várta. — Biztosan kiéheztél — mondta tálalás közben. — Aligha ettél ma valamit. — A valaminél is kevesebbet — ismerte be Jani őszintén. Valóban egyetlen falatot sem fogyasztott hajnál óta. — Tudom én — mondta Julika. — Egyél csak, jó étvágyat! — Hallgatott. Szándékosan nem zavarta a párját evés közben, pedig a kíváncsisága makacsul dörömbölt odabenn. Csak a vacsora elfogyasztása után, amikor már Jani rágyújtott, kérdezte meg: — Mit akartak? Jani szépen sorjában elmondta a történteket. Julika első meglepetésében szólni sem tudott, pedig hirtelen még nem is tudta felfogni és rágondolni teljes egészében hogy számára mit jelentene, milyen következményekkel járna, ha Jani kötélnek állna és elvállalná az állást. — Most aztán feladták nekünk a leckét — mondta Jani befejezésül. — Alaposan feladták ... Az öreg Szendrei tanácstalanul izgettmozgott, szeleltette a pipaszárat. — Szóval... nagy ember lehetnél, fiam ? — bújt ki belőle bátortalanul a kérdés. — Ki tudja, nagyapa, ki tudhatja azt előre, hová, merre, s hogyan fordulhat az ember sorsának a kereke? — Még sem kellene a kapát húznod a szőlőben ... ? — Azt nem kellene, de kellene mást... — mondta Jani eltűnődve, majd Julikához fordult. — Neked nincs egy szavad sem? Julika kiérezte a férje tekintetéből és a hangjából, hogy mennyire fontos számára, és milyen sokat jelenthet a válasza, így nem akarta elhamarkodni a dolgot. — Nem egyszerű kérdés ez. Jani — mondta végül. — Gondolkodnom kell rajta, alaposan meg kell gondolnunk ... — Igazad van, Julika ... Elhamarkodottan ne cselekedjünk olyasmit, amit később ezerszer megbánhatunk... Lefeküdtek, de egyiküknek sem jött álom a szemére. Nyugtalanul forgolódtak egész éjjel. Ha néhány percre el is szundítottak közben, nyomasztó ólmaik voltak. Napokig nem esett szó köztük a kérdésről. Mintha mindketten féltek volna a végleges döntéstől. Julika vasárnap délután elment a szüleihez a három gyerekkel, hogy tanácsot kéijen tőlük nagy-nagy gondjában. / (,Folytatjuk) OZSVALD ÁRPÁD VERSEI A rák jegyében Rák: az állatöv negyedik csillagképe. A középpontján átmenő szélességi kört Ráktérítőnek nevezik, ebben éri el a Nap legnagyobb magasságát. Rák: (karcinoma) a hámsejtekből kiinduló. rosszindulatú daganat. Rák : folyókban, tengerekben élő állat. I. Apálykor a tengerpart fövenyén tarisznya rá kok ezrei szikkadnak, ollók, lábak, potrohok, a kitinváz benyomódik a talajba, a kék és sárga kagylóhéjakkal együtt, hullám zúdul, hullám után, sodorja egyre a part felé a homokot s a teleszkópszerű szemek hideg közönnyel néznek a tűző napba, az ollók görcsösen összecsukódnak, évezredek alatt mészkőhegyek nőnek a holttá vált anyagból. A rák jegyében élünk, júliusi kánikula perzseli bőrünk s lábunk alól kifújja a homokot a szél. II. Öregángyom, született Kulcsár Eszter, rákban halt meg. Lefüggönyözött szobában feküdt egy nyáron, hogy a legyek ne zavarják. A gyomrát iszonyú fájdalmak rágták, de csak csendben sóhajtozott: — Mennyi munka várna még kertben, s ím, itt kell tengődnöm, gyámoltalanul! A kolbászt okolta, amit kapálás után a kamrában megevett — penészes volt, sajnálta kárba veszni. — Azt érzem most is, itt ég legbelül! Nem tudta, szegény, hogy rákja van. Gyerekfejjel, hogy bújtam volna hozzá, két dolgos karjába, de kezéből már a kanál is kiesett. \ GÁLY KATI ILLUSZTRÁCIÓJA A Vatikáni Múzeumban Félarcú Homérosz Mintha balta vágta volna ketté a homloktól az állig, felszún/a vaskapocsra, úgy áll itt e fél fej a levegőben, indulásra készen, keresni fél arca párját... Talán ott maradt messzi Hionban, hétölnyi mélyen a föld alatt. A sötét szemgödör csupa rejtelem, a száj félig nyitva, szinte énekel, és nem látja szegény vak Homér, hogy előtte egy kacér nimfa kőtóban fürdik meztelen. Téli rege A Roland-szobor megfordult az éjjel és nem vette észre senki se. Áll mogorván a csendes hóesésben. Kihalt a tér, a házak nagy szeme becsukódik — alszik a szerelem. 11
