A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-30 / 14. szám
Messze, nagyon messze volt még a mai fölfogásban használatos víkend, amikor egy bölcselő már azt mondta, hogy az embernek meg kell tanulnia pihenni. Mai rohanó életünkben — az óraszámban megnövekedett szabadidő ellenére — különösen igaznak és időszerűnek tűnik föl ez a kijelentés. A két szabadnapból álló hétvégét jól és lehetőleg értelmes módon eltölteni nem is olyan egyszerű. Rövidebb riporteri vizsgálódás is elegendő ahhoz, hogy kitűnjön: sokan nem tudnak mit kezdeni az idejükkel; sokan egyszerűen öszszetévesztik a pihenést a céltalan semmittevéssel, esetleg lödörgéssel. Mások csupán szokvány-szórakozásokat keresnek, esetleg gépiesen ismétlik minden áldott hét végén ugyanazt a gyenge programot... A minap országszerte több különböző foglalkozású férfinek és nőnek tettem föl a kérdést: vajon mit csináltak, mit csinálnak szombat-vasárnaponként? Igaz, a riportban megszólaltatottak válaszai egyéniek, mégis úgy érzem, hogy nagyonis találkoznak a tipikussal... Irén, a női fodrász — Szombaton úgy keltem, mint amikor délelőttös héten szoktam, öt órakor. Beáztattam a heti szennyest, megfőztem az ebédet, rendbe tettem a konyhát, aztán reggelit készítettem. Evés után elmentünk cipőt venni a két fiamnak. Ebéd után kimostam a ruhát, azután végigtakarítottam a lakást. — És vasárnap? — Reggel valamivel tovább aludtam, utána főztem, délután elmentünk sétálni a gyerekekkel. — Különbözött ez a hétvége a többitől? — Nemigen. Általában ilyen, vagy ehhez hasonló a családi program. A férjem buszsofőr, így a pihenőnapokon is sűrűn van szolgálatban. Laci, a technikus Építőipari szakközépiskolát végzett, szőke, nyúlánk fiatalember. Most huszonnyolc éves. Szinte minden szabad percét a hároméves kisfiával tölti. — Munkabeosztása? — Mosógépjavitó vagyok. — Munkaterülete? — Változó, mert két járás tartozik hozzánk. Naponta úton vagyok, többnyire szolgálati kocsival, úgyhogy esténként meg a hét végén szeretek otthon lenni. Legföljebb sétálni, kisebb kirándulásokra szoktunk elmenni. Saját kocsink egyelőre nincs, a lakásunk szövetkezeti, még törlesztjük rá a havi részleteket. — Örül már, ha közeleg a hétvége? — Igen, mert sokat lehetek a fiammal. Szeretem a gyerekeket. Úgy terveztük, még lesz kettő. Mert három gyerek az igazi. — Szombat-vasárnaponként tehát csak a gyerek?- Nem. Szeretek például olvasni, de ezt inkább lefekvés után.- Kert? — Nincs. Igaz, faluról származom, de nem szeretem a kerti munkát, ebből a szempontból jobb is, hogy bérházban lakunk. Mari, az adminisztrátor Ebben a munkakörben, életének harmadik munkahelyén, dolgozik több mint tíz éve. Az első munkahelyén betanított munkásnö volt, ekkor végezte el a gyors- és gépíróiskolát. Adminisztrátor lett, férjhez ment, szült egy gyereket, aki most negyedikes. Két év után elvált, egyedül nevelte tovább a fiát, közben egyre inkább érezte: el kell végeznie a gimnáziumot. Beiratkozott hát a dolgozók esti iskolájába, tavalyelőtt érettségizett. — Állandóan a szabad idő hiányával küzdők. Gyakorta túlórázom, emellett segíteni kell a gyereknek, ott a házimunka és a szüleim kertje is. — Szórakozás? — Legföljebb a tévé, vagy néha egy-egy könyv. De sokszor hónapokig is eltart, amíg elolvasom, mert alig jut rá időm. Egyedül kell nevelni a fiamat, számomra ez a legfontosabb feladat. — Más szórakozásra nem vágyik? — Nézze, voltak már kitörési kísérleteim, végül is megszoktam, hogy egyedül élek. Nem a szombat-vasárnapok, hanem az ünnepek a legrosszabbak. Zita, a bolti eladó — Szombaton hatkor hamar fölkeltem, gyorsan megfőztem az ebédet, beáztattam a ruhát, a konyhaasztalra készítettem a reggelit, utána elmentem a fodrászhoz. Váltakozó műszakos élelmiszerboltban vagyok, hét közben ritkán futja az időmből ilyesmire. Dél volt amikorra hazaértem, közben a férjem kitakarította a lakást. Megebédeltünk és ki-ki a saját dolga után ment. A férjem a kertbe, én pedig elmosogattam, kimostam, kiteregettem. — A gyerekek? — Felénk még márciusban is találni havat, ők ródlizni, játszani mentek. — Hányra végzett? — Hatkor látni akartam egy filmet a tévében, aszerint osztottam be az időmet. Vasárnap én is kimentem a kertbe, ott ilyenkor, tavasszal van a legtöbb munka. — Vannak más szombatjai is? — Persze, ha műszakos vagyok az üzletben. De azért a hét közben kapok szabadnapot. Akkor rengeteg munkát tudok elvégezni otthon, hiszen nincs, aki zavarjon. — A férje mit csinál, ha nem mehet ki a kertbe? — Barkácsol. Az a hobbija. Imre, a mérnök — Szombat reggel kicsit lustálkodtunk, aztán a feleségem nekiállt mosni, én pedig elmentem bevásárolni. — Miért nem hétközben vásárolnak? . — így szoktuk meg. Utána gyors ebéd. Amíg a feleségem vasalt, én végigtakarítottam a lakást. Négyre mindennel készen lettem, utána nekiültem a munkámnak, amit előző nap hazahoztam. Építészmérnök vagyok, gyakorta dolgozom itthon is. Másnap? Kirándulni mentünk reggel a gyerekekkel. A feleségem odaült a könyvei fölé, mert orvosnő és májusban szakvizsgája lesz balesetsebészetből, én pedig a tervrajzaimmal és a számításaimmal foglalkoztam. A hétvégén vagy hét közben, de valahogy mindig kevésnek, rövidnek érzem a napot,... Feri, a kőműves Vidéki városban lakik, most épített házat. Az apósával és — ahogy ö mondja — egy-két „haverral". A ház bévülről is szépen berendezett. Feri a szakmunkásképző elvégzése óta mindig a kőműves szakmában dolgozott, a munkájával és a bérezésével elégedett; a magánéletét tekintve nős, családos, középkorú férfi. — Nagyszerű érzés, amikor az ember látja, hogy a keze nyomán egyre magasodik a fal. Igaz, pihenésre nem nagyon emlékszem, mert szinte folyton malteroskánál meg kalapács van a kezemben. Őszintén szólva jól jön a mellékes, de elsősorban azért megyek, mert hívnak. — Hívják? Kik? — Ismerősök, rokonok. A munka után megy ám a híre annak, hogy mit és hol ki épített. — Meddig lesz kedve az örökös munkához? — Ameddig hívnak. — Nyaralni volt már? — Egyszer beutalóval, még újházas koromban. Azóta nem került rá idő, vagy volt fontosabb. A malteroskanállal vagy az ásóval a kertben. — És a pihenés? — Vasárnap este, ha vége a munkának, meg télen. Akkor se kert, se falazás, vakolás. Éva, a munkásnő Maga a vidámság ez a húszéves lány, aki négy éve dolgozik a Tesla vidékre települt új üzemében, ahol két 'műszakban és hétfőtől péntekig tartó munkarendben dolgoznak. — Mivel telnek a szombat-vasárnapjai? — Segítek otthon az édesanyámnak, mert ő elárusítónö, úgyhogy legalább minden második szombaton biztosan dolgozik. — A házimunkák végeztével mit csinál? — Elmegyek a barátnömhöz és olvasok. Széretek táncolni is, de kevés alkalom van erre. — Kirándulni szokott? — Szívesen utaznék, de kivel menjek? Tu-, risztikai kör nincs a vidéken, pedig jó lenne hátizsákkal, olcsó pénzen bejárni a Tátrát, a Kis-Kárpátokat vagy akár a csehországi hegyeket is. Gita, a darukezelő Négy éve, hogy nehéz fémekkel dolgozik a jelenlegi munkahelyén. A többiek szalagszerűen végzik a munkafázisokat, ő pedig anyaggal szolgálja ki őket. Harminchét éves, férje az építőiparban dolgozik. Tizenhat éve, hogy összeházasodtak, két serdülőkorú gyerekük van. — Mit csinálnak szombatonként? — Ez a nap nagyon jó a házimunka elvégzésére. A gyerekek már nagyobbak, reggelente ezért egy kicsit tovább alszom. Aztán bevásárlás, főzés, a család szereti a gyomrát. — A férje? — Ö is segédkezik, főleg a takarításban. — Mire marad ideje a víkend első napján? — Délután egy kis beszélgetésre. Feltéve, ha a férjem nem megy meccsre, mert akkor én a gyerekekkel az édesanyámékhoz megyünk. Este aztán többnyire a tévé előtt ülünk. — És vasárnap? — Délelőtt főzök, mert a férjem azt szereti, ha vasárnap jobban és együtt eszünk. Ebéd után négyesben sétálunk egyet, vagy a gyerekek elmennek moziba. Ha úgy alakul, hogy egyedül maradok otthon, akkor olvasok, kézimunkázom vagy szükség esetén vasalok, hogy hét közben minél kevesebb munkám legyen.... Ezek szerint jobbára hát vásárolunk, takarítunk, mosunk, főzünk, vasalunk, varrunk — vagyis a családok zöme a házimunkák többségét a hét végére zsúfolja. Főként szombaton nagy a hajtás, s ezzel részben „megváltjuk" a vasárnapot, de a hétvége lényegében úgy sem nyújt aktív pihenésre ösztönző, valóban tartalmas időtöltést. F'szichológusok és népművelők közös feladata lenne kivezetni, kicsalogatni az embereket a lakótelepek bezártságából, s rávezetni őket arra, hogy bizonyos átszervezéssel, jobb életvitellel ügyesebben is ki lehet használni az együtt töltött két napot. Hogy már a szabad szombat is valóban szabad legyen, hogy á hétvégét ki-ki arra fordítsa, amire a társadalom szánja: pihenésre, nemes szórakozásra. Hogy az ember feltöltődjön és erőt gyűjtsön a következő heti munkához. MIKLÓSI PÉTER FOTÓ: GYÖKERES Hétvégi levél Ki tekinthető jó és ki kevésbé jó vezetőnek ? Nehéz kérdés. Ám röviden e kérdésre talán mégis az a legkielégítőbb válasz, hogy az a jó vezető, aki tud bánni az emberekkel, aki megérti az emberek problémáit, aki vitás helyzetekben tud igent vagy nemet mondani, akit az emberek szeretnek. Rossz vezetőnek szerintem az tekinthető, aki azt hiszi magáról, hogy nem ő van az emberekért, a beosztottjaiért, hanem az emberek, illetve a beosztottak vannak őérte, és csak utasításokkal, úgynevezett „direktívákkal" tud vezetni, irányítani. Persze a kérdés a gyakorlatban ennél sokkal bonyolultabban és áttételesebben jelentkezik. A vezetők stílusát, magatartását az irányított terület is meghatározza. Más-más tulajdonság szükséges a politikai és a gazdasági vezetéshez. Sőt, ugyanannak a vezetőnek is néha a legellentétesebb tulajdonságokkal kell rendelkeznie, és ezeket a tulajdonságokat attól függően kell érvényre juttatnia, hogy milyen jellegű döntéseket kell hoznia, milyen konfliktushelyzeteket kell megoldania. Az egyik döntés bátorságot, óvatosságot, vagy rendkívüli gyorsaságot, a másik megfontolást, analitikus tulajdonságot, vagy szintetizáló képességet igényel. És a sort még tovább folytathatnám. A lényeg azonban az: ahhoz, hogy a vezető jó vezetőnek bizonyuljon és tekintélynek örvendjen, kerülje a frázisokat, a felhívásokat, a semmitmondó jelszavakat. Legyen intelligens, nagy műveltségű, szakmailag is, politikailag is képzett. Legyen aktív és kezdeményező, az emberi értékek iránt megértő, sajátos egyéniség, kifinomult érzékkel kapcsolódjék másokhoz és az élet problémáihoz. A tapasztalt, energikus, kifogástalan egészségű vezető sem képes egymagában megbirkózni az általa vezetett munkahely és kollektíva összes feladatával. A „csinálj mindent magad" elvhez ragaszkodó gyakorlat megbosszulja magát. Az a vezető, aki mindent magára vállal, elmerül a mindennapi kis feladatok áradatában, közben nem tátja a lényeget, képtelen a legfontosabb feladatokra összpontosítani, megbénítja beosztottjainak kezdeményezőkészségét, némelyikük tehetetlenségét saját tekintélyével próbálja meg fedezni, ugyanakkor saját maga is lemarad, nem tart lépést a fejlődéssel, korszerűtlenné válik. Az a vezető cselekszik helyesen, aki képes meghatározni és képes elkülöníteni egymástól saját és beosztottjai feladatait, aki tud és akar támaszkodni mások erejére és segítségére. A jó vezető lehetővé teszi, hogy beosztottjai erejüknek, adottságaiknak és kedvüknek megfelelő munkahelyen dolgozzanak, és lehetőleg a maximumot nyújtsák. A termelési, a társadalmi és az ideológiai feladatokat napjainkban ma már csakis a szakemberekre támaszkodva, a szakemberek tudását és tapasztalatát az egész kollektíva tudását és tapasztalatát felhasználva lehet teljesíteni. Azt hiszem, hogy már ma is nagyon fontos, de a jövőben méginkább fontos lesz állandóan szem előtt tartani azt, amit Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára a Moszkvában minap elmondott választási beszédében nagyon találóan így fejezett ki: „Egy vezető számára semmi sem rosszabb, mint a gőg és a túlzott magabiztosság ... A vezetők tekintélyének alapja, a nép egyetértése és támogatása. Aki pedig ezzel viszszaét és akinél a tömegek véleménye süket fülekre talál, annak nem szabad vezető beosztásba kerülnie." 3
