A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-16 / 12. szám
Csak egy percre... Aki csak egy kissé is jártas a hazai magyar amatőr művészeti mozgalomban, okvet lenül ismeri BÚS MÁ RIÁT, a Kelet-szlová kiai Kerületi Népműve lési Központ szakelő adóját, aki már hat éve dolgozik jelenlegi munkakörében. Mint a nép művelők általában, ő is nagy tervekkel és sok-sok hittel látott munkához, s az elképzeléseiből nem egyet sikerült is megvalósítania. Most, beszélgetésünk hangneméből ítélve mégis úgy tűnik, mintha kissé elégedetlen lenne az amatőr mozgalom jelenlegi helyzetével. — Március van, helyénvaló hát a kérdés: a kelet-szlovákiai csoportok vajon miként készülnek a különböző szintű seregszemlékre? Például: színjátszásban! — Őszintén szólva, a pillanatnyi helyzet nem valami rózsás. Sőt, mintha a megtorpanás jelei mutatkoznának. Ebben az évadban erősen megcsappant mind a felnőtt, mind a gyermekcsoportok száma. Kerületünkben igy szűkös lesz a Dunamenti Tavaszon vagy a Jókai-napokon való részvétei jogáért versengő csoportok választéka. A gyermekszinjátszás tárgykörénél maradva hadd mondjam el például, hogy még az olyan járásban is, mint a rozsnyói, ahonnan az előző esztendőkben „dobogós" csoport került ki, ősz óta lényegében egyetlen gárda sem működik biztató szinten. És mert egy hónap múlva itt a kerületi fesztivál, bizony aggódom a rendezvény színvonaláért. Némi kivételt egyedül a töketerebesi járás jelent, ahol M. Molnár László próbálja összefogni a csoportokat. — Az amatőr mozgalomnak melyik ágazata tűnik a legerősebbnek Kelet-Sz/ovákia vegyeslakosságú járásaiban ? — Tevékenységi formákként és járásonként más-más a helyzet. A színjátszásról az imént szóltam, a kórusmozgalomban viszont az egyéb tekintetben elmarasztalt Rozsnyó vagy a nagyszerű Csermely kórussal büszkélkedő Kassa említendő jó példaként. ,, — Mi lehet e hullámzó színvonal, e sok panasz oka? — Tapasztalataim alapján kevésnek bizonyul a csoportoknak jutó szakmai törődés és egyéb támogatás. Kerületünkben egyedül a Töketerebesi Járási Népművelési Központnak van függetlenített, a nemzetiségi amatőr csoportok gondjaival foglalkozó szakelőadója. Kerületi szinten egyedül végzem a csoportszervezés és a mozgalomirányítás szerteágazó munkáját, így a hagyományőrző folklórcsoportokon éppen úgy rajta van a szemem, mint a kisszínpadokon vagy az énekkarokon. Úgy tűnik, hogy a Népművelési Intézet, és a CSEMADOK részéről is több központi segítséget, több odafigyelést igényelnének a keleti végek amatőr csoportjai. — Konkrétabban mire gondolsz? — Konkrétabban? Pusztán lelkesedésből, megfelelő anyagi támogatás nélkül ma már nehéz rendszeres és színvonalas amatőr munkát végezni. A CSEMADOK-nak és a Népművelési Intézetnek ezért szervezési és szakmai szinten, a nemzeti bizottságoknak, esetleg a patronálásra alkalmas szakszervezeti kluboknak és szövetkezeteknek pedig anyagilag kellene hathatósabb támogatást nyújtaniuk. — Komolyabbnak, mélyebb gyökerűnek érzed ezt a megtorpanást? — Bízom benne, hogy mindez csak az amatőrmozgalom természetes velejárójaként jelentkező, ideiglenes hullámvölgynek tekinthető. (mik-) Amikor a ligetfalusi Zabosba költöztem, sokan figyelmeztettek — mondván — vigyázz, mert ott sok a verekedés ember. No, gondoltam, akkor csöbörből vödörbe kerültem, mert az eddigi lakóhelyem környékén is akadtak ilyenek bőven. Azonban kellemesen meglepődtem, mert a Zabosban épült lakótelepen azóta sem voltam tanúja semmiféle rendbontásnak, verekedésnek. Lehet, hogy valamikor volt, amikor még a Zabosban kertes családi házak álltak, de ma az új bérházak környékén ilyesmit nem látni, csak néha hallani olyasmit, hogy az „őslakosok" valami idegen betolakodónak kiporolták a szűrét a Hubert-féle kocsmában, az meg elég messze van tőlünk. De persze lehet, hogy nem is igaz a dolog. Tehát a Zabosban csendesen folyik az élet, tán még csendesebben, mint a város más részein. Persze délutánonként talán hangosabb a gyermekzsivaj, mint a régebbi településeken, mert sok itt a fiatal házas és így bőven van gyermekáldás is. Például ha sorba áll az ember a trafikban vagy más boltban, számtalan esetben megtörténik, hogy elébe vágódik egy tizenéves kamasz és szemtelenül megelőzi a vásárlásban, ha pedig valaki erre figyelmezteti, minden szemrebbenés nélkül azt válaszolja, ugyan, hagyjon engem békében. Úgy viselkedik, mintha társadalmunkban a szemtelenség a világ legtermészetesebb dolga lenne. Pedig hát nem az! Elgondolkodtam rajta, hogy ugyan miért is csinálnak egyes fiatalok ilyesmit? Talán neki van igaza, hisz lehet, hogy találkára siet. ILYEN DOLGOK IS VANNAK míg az idősebbek már nem járnak randevúzni, ők ráérnek. Lehet, hogy igy gondolta az a bizonyos tizenéves is. De ha igy gondolta, akkor legalább miért nem mond annyit, hogy „bocsánat, sietek, megengedi?" Mert se szó, se beszéd, csak úgy odaugrani, talán mégsem egészen helyes. Vagy — sokan úgy vélik — azért viselkedik így, mert rosszul nevelték a szülei. Pedig nem biztos, hogy ők a hibásak, mert lehet, hogy mindig csak a jóra tanították a csemetéjüket, csak hát nemigen fogott rajta a nevelés. Lehet, hogy az iskola sem tudta tisztességre szoktatni. Azért említem ezt a dolgot, mert féltem a Zabos idillikus csendjét, rendjét Arra gondoltam ugyanis, hogy mi lesz akkor, ha akad valaki, aki ezt a viselkedést nem fogja elnézni valamelyik fiatalnak. És nemtetszését nemcsak szavakban adja majd tudtára, hanem esetleg tettlegesen is. Még jobban félek attól, hogy ez az emberke, aki eddig jószerével semmit sem adott a társadalomnak, csak kapott tőle, még „fejlődni" fog, és ez a szemtelen, tapintatlan, kihívó, agresszív viselkedése még jobban elhatalmasodik. Mi lesz akkor? Még rágondolni is rossz. Akadnak tehát környékünkön is olykor nevetséges, olykor azonban nagyon is bosszantó dolgok. A zabosi utcákat járva itt is, ott is hallom, hogy már két hete nem működik a felvonó, és ha a hibát nem javítja meg valamelyik ahhoz értő lakó, hát nyugodtan járhatnak tovább is gyalog a nyolcadik emeletre. Aztán végre kijön a karbantartó, a felvonó azonban két nap múlva ismét nem működik, pedig a házkezelőség állítólag a legjobb karbantartót küldte ki. Hát nem bosszantó? Mert mi haszna abból a lakónak, hogy a legjobb szakember javított meg valamit, ha az két nap múlva megint csak rossz. Nyugdíjas napjaimat élem, így tehát van elég időm sok mindennel foglalkozni. Most például azzal „szórakozom", hogy jegyzéket vezetek minden telefonbeszélgetésről, készülékemről ki, mikor, hová és mennyi ideig telefonált. Ez így eléggé nevetséges időtöltésnek látszik. Pedig nem az. A kényszer vezetett rá. A telefonközpont ugyanis havonta átlagosan több mint kilencvennégy beszélgetést — impulzust mutat ki és számláz. Ezt teljesen lehetetlennek találtam, ezért elkezdtem vezetni a jegyzéket. És csodák csodája, egy hónapra kijött tizenöt beszélgetés. Az a fránya automata-számláló viszont megint hetvennégy beszélgetést mutatott ki. Most aztán nem tudom, mire véljem a dolgot, de úgy látszik, a hiba nem az én készülékemben s nem is a gondosan vezetett kimutatásomban van. VARGA JÁNOS HÁNY KVINTILLIÓ? Egy ráérős svájci tudós, bizonyos J. Babel kiszámította, hogy 5 500 év alatt, tehát körülbelül a civilizáció kezdetétől 15 ezer kisebb-nagyobb háború dúlt Földünkön. Ezeknek a háborúknak közel 4 milliárd áldozatunk volt, vagyis, csaknem annyi, ahány ember ma él bolygónkon. A tudós megállapítása szerint az anyagi értékekben elszenvedett kár több mint 500 kvintillió svájci frankra becsülhető. Világéletemben hadilábon álltam a számokkal, legtöbbször azt a fránya párszáz koronát is képtelen vagyok úgy beosztani, hogy előlegtől fizetésig kijöjjek belőle. Töredelmesen bevallom, halvány fogalmam sem volt arról, mennyi is az az 500 kvintillió. Utánanéztem, megállapítottam, s hogy ne törjék a fejüket elárulom: toldják meg az ötszázat huszonegy nullával. Felmerül a kérdés, hány kvintilliót veszíthetünk egy esetleges nukleáris háborúban, amelyről az amerikai kormányzat héjái olyan cinikus és eléggé el nem ítélhető módon beszélnek? Újfent bevallom, hogy nem vállalkozom ennek a megállapítására. De ha valaki venné azt a fáradságot, hogy megállapítsa, szolgálhatok némi támponttal: Napjainkban az emberiség 800 milliárd dollárt költ fegyverkezésre évente. Ez kérem annyi, mint 800, megtoldva kilenc nullával. Némely felmérések szerint csak az utóbbi negyedszázad alatt földünkön annyit költöttek katonai célokra, mint amennyit anyagi javakban az emberi munka a civilizáció kezdete óta létrehozott, amennyit bolygónk mindenkori lakossága alkotott. S mivel minden épeszű ember tudja, hogy egy esetleges nukleáris háború az egész földi civilizációt megsemmisítheti, huszonöt év tehát elég volt arra, hogy felkészüljünk mindannak az elpusztítására, amit 5 500 év alatt alkottunk. Csak azt nem tudom, hogy ez hány kvintillió ... PALÁGYI LAJOS BABAHÁZAK A világ legrégibb, jó állapotban levő babaháza Nümbergben látható. A Német Nemzetei Múzeum játékosztályának látogatói azonban nem találják meg egykönnyen ezen a két és fél méter magas, csodaszép remekművön az 1611-es évszámot, amelyet a múzeum alkalmazottai törölgetés közben véletlenül fedeztek fel. A XVII. századi nagy nürnbergi babaházak akkoriban nem játékszerek voltak, hanem a jómódú családok büszkeségének számítottak — mint igazi remekművek. A gazdag emberek polgárházainak ezeket a másolatait pontosan az eredeti nyomán, minden apró részlet gondos kidolgozásával készítették el, hogy kislányaiknak szemléltető oktatást adjanak háztartásukról, nagyobb lányaikat pedig megismertessék azokkal a feladatokkal, amelyek mint háziasszonyokra hárulnak majd rájuk. Manapság ezek a babaházak igazi ritkaságnak számítanak. Öt ilyen van a nürnbergi múzeumban — egyik szebb a másiknál. A legrégibb, háromemeletes háznak háromajtós alagsora és több ablakos csűrje is van. A földszinten ivó van, valamint korláttal ellátott belső udvar, a közepén kút. Az első emeleti lakószoba és konyha, valamint a felső emeleti hálószoba és más helyiségek fiataloknak és öregeknek egyaránt izgalmas betekintést nyújtanak egy körülbelül négyszáz évvel ezelőtti háztartásba. A kis szekrényben gondosan elkészített, csipkével díszített fehérneműkötegektöl, a konyhákban az ónedényektől kezdve egészen a lakószobák bútoraiig és mennyezeti faburkolatáig semmi sem hiányzik az akkori jómódú polgárok lakásának berendezéséből. A meglepő, kis felfedezések — a kis rácsos egérfogó, a lépcső tövében elhelyezett illemhely vagy az igazi nyomtatott miniatűr könyvecske — teszik teljessé e babaházakat. A nürnbergi babaházak csak a XVII. század derekán váltak gyermekjátékszerré. A múzeum munkatársainak megállapításai szerint az e babaházakból származó első játékszerek kezdetben feltehetően a babakonyhák mellett a babaüzletek voltak. 22
