A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-16 / 12. szám
A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS KITÖRÉSE A müncheni árulás nemcsak a cseh, hanem a szlovák nemzet számára is tragikus következményekkel járt. A csehszlovák kormány, amely kül- és belpolitikai téren is a fasizmus útjára lépett, beleegyezett abba, hogy a Hlinka-féle néppárt, miután 1938. október 6-á íilinán megegyezett a többi polgári párttal, kezébe ragadja a hatalmat. Az autonóm szlovák állam élére Jozef Tiso bánovcei esperes-plébánost állították. Ezután az események gyorsan követték egymást. Március 14- én a szlovák országgyűlés kihirdette az ún. Szlovák Állam megalakulását, március 15- én pedig a német csapatok a rend fenntartásának ürügyével bevonultak Cseh- és Morvaországba. Ezzel Csehszlovákia egysége és önállósága egészen a felszabadulásig megszűnt. Jóllehet 1939 márciusától kezdve Szlovákia önálló államként szerepelt a világ előtt, lényegében Németország csatlósa lett. A németeknek ez a megoldás azért is előnyös volt, mert nem kellett megszálló hatóságot és katonaságot fenntartaniok Szlovákiában. Bíztak a szlovák klérus és az áruló burzsoázia engedelmességében és biztosra vették, hogy így Szlovákiát zavartalanul felhasználhatják a Szovjetunió ellen tervezett támadás katonai bázisaként. Az ország lakosságának haladó köreiben azonban fokozatosan erősödött a hangulat Tiso fasiszta kormánya ellen. Tisóék igyekeztek letörni az ellenállást, s mindenekelőtt az illegalitásban működő kommunista párt tagjait üldözték. A letartóztatások és üldözések elől sokan a hegyekbe menekültek és különböző szabotáló tevékenységgel nehezítették a reakciós rendszer működését. Az SZLKP illegális Központi Bizottságának utasítását követve, a hegyekben bujkáló csoportok 1941 őszén megalakították a ,.Jánoáík” harci osztagokat. 1942 májusában megalakult a Kis-Kárpátokban egy partizánosztag Alexander Markuá vezetésével, majd ugyanebben az évben jelentős partizánegységek alakultak a Nova Baria és a Banská Bystrica környéki hegyekben is. Ezeknek a csoportoknak a diverziós tevékenységen kívül az volt a feladatuk, hogy gondosan felkészüljenek a későbbi partizánharcokra. A CSKP moszkvai vezetősége 1943 nyarán Rudolf Vetiáka és Karol Smidke vezetésével, tapasztalt pártmunkásokat küldött az akkori cseh és morva országrészekbe és Szlovákiába, hogy megerősítsék a pártmunkát az ellenállás vezetésében. Az illegalitásban tevékenykedő SZLKP V. Központi Bizottságának tagjai kapcsolatokat építettek ki azokkal a vezető burzsoá elemekkel, amelyek 1943-ban már kiábrándultak Tiso klerofasiszta rendszeréből, és ha nem is voltak kommunisták, de fasisztaellenes magatartásuk miatt szót értettek a kommunistákkal. A burzsoá vezetők és a kommunisták közötti megbeszélések eredményeként 1943 decemberében megszületett az ún. „Karácsonyi egyezmény", létrehozták az illegális Szlovák Nemzeti Tanácsot, amelynek kommunisták, szocialisták és a haladó polgári rétegek képviselői voltak a tagjai. Az egyezmény hangsúlyozta a tervezett harc egységes irányítását, a kivívott győzelem után a létrehozott demokratikus Csehszlovák Köztársaság keretében a csehek és szlovákok teljes egyenjogúságának megvalósítását, a Szovjetunióval való közös együttműködés szükségességét. Az egyezmény tartalmáról tájékoztatták a londoni emigráns csehszlovák kormányt és a CSKP moszkvai vezetőségét. A Szlovák Nemzeti Tanács megalakulásával és a nemzet haladó erőinek összefogásával az antifasiszta harc egységes szervezési és politikai irányításhoz jutott, létrejött a szlovákiai fegyveres felkelést előkészítő szerv. A Szlovák Nemzeti Tanács 1943 decemberi megalakulása után sokoldalú szervezési és politikai tevékenységet fejtett ki. Igen fontos feladata lett a szlovák hadsereg bekapcsolása a széles körű antifasiszta harcba és a felkelés előkészületeibe. A Szlovák Nemzeti Tanácsban a szlovák kommunisták a felkelés elengedhetetlen feltételeként hangsúlyozták a hadsereg megnyerését. 1944 elején a magasabb rangú tisztek körében már több antifasiszta csoport működött. A feladat az volt, hogy egyesítsék a csoportokat, egységes parancsnokságot hozzanak létre a hadsereg felkelésének előkészítése céljából és egy a Szlovák Nemzeti Tanácsnak alárendelt katonai központot létesítsenek. 1944 márciusában a londoni emigráns kormány is beavatkozott a tárgyalásokba és kereste a tisztek között a vezetésre megfelelő személyt. Végül Ján Golian alezredest, a Banská Bystricában állomásozó egységek parancsnokát bízták meg a katonai központ vezetésével. Ezt követően az SZNT tagjai és a katonai központ irányítói kidolgozták a fegyveres harc előkészítésének fontos feladatait, a felkelés tervét és kitűzték a felkelés időpontját, (gy a hadsereg antifasiszta csoportjaival folytatott tárgyalások eredménye s a márciusi megállapodás határozott előrelépést jelentett a nemzeti felszabadító harcban. 1944 közepére a németek az öszszes fronton válságos helyzetbe kerültek, ami lelkes tevékenységre buzdította a szlovák antifasisztákat. Szlovákia Kommunista Pártjának vezetése és a Szlovák Nemzeti Tanács 1944 augusztusában politikailag felkészült a fegyveres antifasiszta harc megindítására. Augusztus közepére elsőnek a közép-szlovákiai körzet készült fel a harcra. A felkelés katonai vezetőségének Banská Bystricában volt a székhelye. A partizánegységeket szervező csoportok 1944 júliusától ebbe a körzetbe érkeztek a Szovjetunióból. Ide menekültek Nyugat- és Kelet-Szlovákiából a hazai és külföldi antifasiszták, hadifoglyok, ide (a Banská Bystrica—Zvolen—Brezno háromszögbe) vonta össze Golian a hadsereg erőit. 1944 augusztusában megkezdték a partizánok felfegyverzését a katonai raktárakból. Noha Szlovákia Kommunista Pártjának vezetése nem látta még elérkezettnek az időt a nagyobb antifasiszta akciók elindítására, a partizánegységek követelték a harc megkezdését. Augusztus 24-töl kezdve az ország különböző területein robbantak ki partizánakciók. Augusztus 28-án a martini állomáson lezajlott események (feltartóztatták azt a vonatot, amely a Romániából hazatérő német katonai missziót szállította és a tiszteket a tábornokokkal együtt kivégezték) új helyzetet teremtettek az egymással szemben álló felek között. A németeknek 1944 nyarán, bármilyen szorongatott helyzetben is voltak, gyorsan kellett dönteniök. Így augusztus 29-én a német egységek nyugat és észak felől átlépték Szlovákia határait és megkezdődtek a harcok. A németek már az ország területén voltak, amikor Óatlós, szlovák hadügyminiszter a bratislavai rádióban felolvasta a Tisokormány nyilatkozatát, mely szerint a kormány a partizánok leverésére behívta segítségül a német hadsereget. 1944. augusztus 30-án a Banská Bystrica-i szabad szlovák leadóállomás a megszállók elleni fegyveres harcra hívta fel az egész szlovák népet. Az illegális Szlovák Nemzeti Tanács Banská Bystricán szeptember 1-én nyilatkozatot tett közzé, amely szerint, mint a szlovák nemzet egyedül jogos képviselője, átveszi a törvényhozó és végrehajtó hatalmat és Szlovákia katonai védelmét. A felkelő városokban és falvakban a vezetés a forradalmi nemzeti bizottságok kezébe került. Valamennyi fontos üzemben forradalmi üzemi bizottság alakult, és ezek átvették a termelés ellenőrzését. A felkelés megindulásakor a németek, bízva saját számbeli és technikai fölényükben, az SZNF elleni hadjáratot lekicsinylőén csupán rendőri intézkedésnek tekintették. Berger tábornok röviddel Bratisiavába való megérkezése után levelet küldött Himler SS-főnöknek, amelyben azt irta, hogy a felkelést négy napon belül leveri. Ennek ellenére, a felkelés összefüggő fronton két hónapig tartott, majd a hegyekben folytatódott. A szlovák népnek a felkeléskor a nácizmus ellen vívott nyílt harcban kétféle fegyveres erő állt rendelkezésére; a felkelt hadsereg és a partizánegységek. Közösen tartóztatták fel a német támadásokat, közős céljuk volt: a fasizmus leverése. A harcok kezdetén a felkelők sikeresen visszaverték az ellenséges támadásokat. A felkelés fegyveres erőinek elég katonája volt (kb. 60 000 katona és tiszt, továbbá kb. 20 000 partizán vett részt a harcokban), de egyrészt nem rendelkeztek elegendő korszerű fegyverrel (a két fegyverraktár, a trenőíni és a poprádi, amelyre a felkelők számítottak, mindjárt az első napokban a németek kezére jutott), másrészt fogyatékosságok mutatkoztak a katonai vezetésben is. Mindezek ellenére az elkeseredett frontharcokban pár napon belül bebizonyosodott, hogy a németek villámháború formájában (ahogy tervezték) nem tudják leverni a felkelést. Az első napokban a felszabadított terület megközelítőleg Zilinától és a Felsö- Nyrtra völgyétől a Magas-Tátráig és Dobéináig, tehát Szlovákia északi határától a szlovák-magyar határig terjedt. A kommunista párt a munkásosztály egységére törekedett, ezért Banská Bystricában 1944. szeptember 17-én egyesült a szociáldemokratákkal. Október 15-én pedig a podbrezovái forradalmi üzemi bizottságok értekezletén lerakta a forradalmi szakszervezeti mozgalom alapjait és megfogalmazta a felszabadított Csehszlovák Köztársaság új szociál- és gazdaságpolitikájának irányelveit. A németek túlerejének következtében a felkelők helyzete — a kezdeti sikerek ellenére — egyre nehezebbé vált; a Kelet-Szlovákíában állomásozó két jól felszerelt hadosztályt, amelynek a felkelésben való részvételére számítottak, szétverték a németek. A felkelőknek segítségre volt szükségük. Már a felkelés kitörése előtt is a Szovjetunióban kiképzett katonai szaktanácsadók segítették a felkelőket, a harc megindulása után pedig szovjet részről ez a segítség csak fokozódott. A szovjet segítség a leghatékonyabban abban nyilvánult meg, hogy a szovjet hadvezetés — tekintve, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés a tervezettnél hamarabb robbant ki — meggyorsította a kárpáti hadműveleteket és támadást indított a Dukla-hágó irányában. A duklai hadműveletek jelentős német erőket kötöttek le. A Szovjetunió más módon is segítette a felkelőket. Repülőgépek százai szállítottak gyógyszert, fegyvert és egyéb hadianyagot. Szeptember közepén megérkezett a zilinai tábori repülőtérre az 1. csehszlovák repülőezred 23 pilótája; a szovjet fegyverekkel felszerelt 2. csehszlovák ejtőernyős brigád is nagy segítségre volt képzettségével és felszerelésével a felkelőknek. A felkelők a londoni emigráns csehszlovák kormánytól is segítséget vártak, a támogatás azonban elenyésző volt. Eközben a leváltott Berger SS-tábornok helyébe kinevezett Höfle SS-tábomok mind létszám, mind felszerelés tekintetében megerősítette a német egységeket és kiterjesztette a hadműveleteket. A felkelők kimerülve a harcokban egyre hátrányosabb helyzetbe kerültek. Október második felében már nem tudtak ellenállni a németek erősödő nyomásának. Rohamosan zsugorodott a felkelők által ellenőrzött terület. Október 27-én elesett Banská Bystrica, a felkelés központja. Másnap a Hlinka-párti kormány Banská Bystricában katonai diszfelvonulást rendezett, Jozef Tiso hálaadó misét mondott, és Höfle SS-tábomoknak magas állami kitüntetést nyújtott át. A felkelés leverése után a partizánok és a felkelésben részt vett katonaság egy része nem adta fel a harcot, visszavonult a hegyekbe és további harcokkal segítette a Vörös Hadsereg előrenyomulását. Dr. KISSUNG ELEONORA A Szlovák Nemzeti Felkelés kitörósát'a banská bystricai rádióadó hozta a szlovák nemzet tudomására 18
