A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-16 / 12. szám
0 megcsókolta, majd hanyatt döntötte és tenyerével beborította a kemény mellét. Julika nem ellenkezett, de megremegett, mintha áramütés érte volna, s csak nézte, nézte szótlanul Jani válla felett a futó felhőket... Honnan, honnan nem, mintha a föld alól bújt volna elő, a vastagnyakú Jakab Jóni állt tőlük vagy tíz méternyire, és bamba vigyorral az arcán bámult rájuk. Aztán hirtelen gondolt egyet és eliszkolt a falu felé. Meg sem állt Szalóczékig. Bekiabált az udvarba, mire Julika bátyja előjött. — Tán a házatok ég, Jóni?... Mi kéne, ha volna? — Nekem semmi, hanem a Julitok ... — Mi van a Julinkkal? — Szendrei Janival hentereg a bokrok közt — mondta, azzal elrohant, mint akit ostorral kergetnek. Julika riadtan ült fel. — Mi lesz most már velünk? — kérdezte szorongva. — Szeretlek, Julika. nagyon szeretlek ... — De mi lesz velünk? — Mi tenne?... Feleségül veszlek, ha te is akarod. — Feleségül? — kérdezte a lány csodálkozva, s megnyíló szájjal bámult Janira. Julika válaszolni akart, de Jani közbeszólt: — Várjál még a válasszal, előbb tisztáznunk kell valamit... Tisztáznunk? Ugyan mit? — kérdezte a lány kissé ijedten, mintha attól tartott volna, hogy Jani meggondolta magát és esze ágában sincs megháwsodni. — Nézd, Julika őszinte leszek hozzád — kezdte Jani komolyra fordítva a szót. — Tudnod kell rólam, hogy szegény vagyok, a házunkon és kertünkön kívül nincs semmim. Édesanyám súlyos beteg, olyan betegségben szenved, amitől mindenki irtózik. A nagyapám öreg ember, idővel ő is gondozásra szorul, azonkívül... — Elhallgatott. — Azonkívül ? — kérdezte a lány sürgetőn. — Sok igazság van abban, amit rebesgetnek rólam a faluban. Suhanc korom óta éppen eleget szaladtam a szoknya után, de igazán szeretni senkit nem tudtam, téged viszont igen ... Ez a helyzet. Ez vagyok, ilyen vagyok ... Nem Ígérek neked sem mennyországot, sem csillagot az égről, úgy sem tudnám teljesíteni... Ha ezek után mégis úgy döntsz, hogy a feleségem leszel... szóval mindezt csak azért mondtam el, Julika, hogy tudd előre, hogy mit vállalsz, ha egyáltalán vállalsz. — Szeretlek... — Akkor hát? — Nagyon szeretlek... — Értem ... De mit szólnak majd a szüleid meg a testvéreid?... Hátha belekötnek? — Kössenek! Akkor is a feleséged leszek ... Jani elgondolkozott. — Holnap vasárnap, igaz? ... Mit szólnál hozzá, ha délután elmennék hozzátok és annak rendje-módja szerint beszélnék a szüléiddel? ... Szerintem semmi értelme ennek az örökös bújkálásnak. — Hát csak gyere. Előbb-utóbb át kell esni rajta. Erősen alkonyodott már, mire Julika hazaért. Rögtön észrevette, inkább csak megérezte, hogy valami történt és veszély fenyegeti. Olyan gyűlölködő szemmel nézett rá a család, különösen az apja meg a bátyja, hogy majd lenyelték. — Hol csavarogtál? — dörrent rá az apja keményen. — Dolgomon ... — Majd vacsora után elbeszélgetünk a dolgodról! KONCSOL LÁSZLÓ BIZTATÓ BARAK LÁSZLÓ KÉT ETŰD A 120 éves Rozsnyói Munkásénekkarnak Medre kövein dübörög, dobot a hegyi folyó, csöndben, szélben cseng vagy zúg a rengeteg erdő, minden kidalolja önmagát — mért ne dalolnál hát te is ? I Mit tudsz te, arról ami még hátra van ? Nem ismered az álmok hajóját, mely megkerülve minden gonosz bóját, siklik, lebeg tovább határtalan... Sírásod dallam, hörgésed dobzörej. Ha féltél: fütyörésztél, ha fenyegettek, némán szólt benned a dal, de szólt. Ilyen hű hozzád az ének. A szó anyád, otthonod, nemzeted, a dallam a mindenség s az emberiség: ez együtt, egyben az ének. Dalolj, dalolj hát! II szobádon átsuhan egy felhő egy árva árnyék a térítőn napkorong tüzel ablak nyílik füvek és fák zizegnek hamu alól virág nyit szirmot tenger morajlik szüntelen hajó közeleg FOTÓ: M. BORSKY GÁL SÁNDOR FRAGMENTUM függőleges tér ez a más mása valódi halál pontos látomás elérhetőben az elérhetetlen IFolytatiuk> könnycsepp virágszirom irgalmatlanul kő szíve hallgat sötétség tündököl 11
