A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-06 / 2. szám
A férnek mestere Halkan surrog a csiszolókorong, finom permetben hull a reszelék, koppan a munkalapon a fémforgács. A sarokban meleget árasztva duruzsol a kályha. Mindezek az ötvösműhely hangjai. A kályha melegére nincs mindig szükség. Ha működésben a kohó, megizzad az ötvös. A forma, a minta megálmodásához, majd az öntvény megmunkálásához kell a kényelem. Boráros József ötvös, Somorja (Samorín) város szélén. Tejfalun építette fel a műhelyét. Segítőtársa is volt a nagy munkában, mégpedig Bodó Sándor. Most együtt dolgoznak. Míg ők a fényképezéshez készülődnek, beletúrok a sarokba állított fiókokba. Holmi lim-lomnak tartanám, tán el is dobnám, ha nem itt akadt volna a kezembe. Az egyik asztalnál Boráros József éppen most egyenget simára egy csengőt. Mielőtt kézbe vette, az is ilyen foltos, piszkos, rücskös valami volt, mint a fiókban levők. Pár perc munka után átadja Bodó Sándornak, aki ügyesen forgatva a reszelőt, fényesre csiszolja a csengőt. Már nem nehéz elképzelnem, hogyan alakul át a fiók tartalma szép ötvösmunkává. Lássuk, mi van még itt. Ni csak? Gombok. Kisebbek, nagyobbak, gömbölyűek és laposak. Bennük apró minta. Boráros József odalép mellém, hogy bemutassa a fiók tartalmát. — Mellényre, dolmányra, kabátra, mentére használtak elődeink ilyen gombokat. Már akinek tellett rá! Mert — mivel hajdanán ezüstből készültek — igen drágák voltak. Hordta is több nemzedék. Ha a mente elszakadt, a gombot egy újabb darabra varrták fel. A mintázatot részben régi mesterek nyomán készítettem, de jobban szeretem, ha magam gondolom ki a gomb formáját, nagyságát, ötvözetét és végső alakját. Régi hímzések, csipkeminták részleteit, az egészből kiragadott, de önállóan is szép motívumokat igyekszem alkalmazni. A jövőben olyan gombokat, illetve inkább brossokat, melltüket akarok készíteni, amelyeknél a két különböző színű fém kombinálása adja a minta rajzát. Szerencsepatkó és paripa, istennőtestű dugóhúzó, ó-egyiptomi hatású sörbontó, kis Buddha-szobor kerül a kezembe ... — Az ember sok mindennel próbálkozik, míg megtalálja önmagát — mondja a mester. — Mi a büszkesége? — A csengők. Azokat szeretem a legjobban. Az az én műfajom. Láttam egy lélekharangot, annak kicsinyített másaiból készítettem egy sorozatot. Először körte alakú csengőket csináltam s jelentkeztem velük a Szlovákiai Népművészeti és Háziipari Vállalat szakembereinél. Az első alkalommal a zsűri nem vette át a termékeimet. Azt ajánlották, próbáljak régi minta alapján lószerszámra való csengettyűt készíteni. Sikerült. Utána következtek a saját elképzeléseim szerinti munkák. Három éve dolgozom a vállalatnak. Sok időbe telt a szakma fortélyainak elsajátítása. — Úgy látom, sikerült. Sőt, tanítványa is van, Bodó Sándor már Öntől tanult. — Két éve dolgozunk együtt — kapcsolódik a beszélgetésbe Bodó Sándor. — Engem is megfogott a nehéz, aprólékos, de nagyon szép munka. Jóskával nem vagyunk vetélytársak, azt hiszem, itt sikerül megvalósítani Eddig a látogatás. Ha a rézművesség titkaiba, fortélyaiba nem is vezettem be olvasóimat. gondolom ezután más szemmel tekintenek egy-egy mesterien megmunkált csengettyűre, nyakékre, gombra. 1. Boráros József a régen lószerszámon fityegő csengő nyílását csiszolja 2. Bodó Sándor a reszelővei — előtérben a lószerszám-csengők 3. Csengőből nagy a választék 4. 5. Gombok 3 KONTÁR GYULA FELVÉTELEI FISTER MAGDA 4
