A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-02 / 10. szám
A fiatal festőnemzedék feltűnő tehetségű alkotóinak sorában Janiga József volt az, akit már az első jelentkezések után jellegzetesen csallóközi festőnek lehetett tekinteni. Nem volt és ma sincs egyedül, hiszen a két Duna közti táj poetikus egyszerűsége másokat is megihietett. Janiga viszont mindmáig abban maradt egyedülálló, hogy másfél évtizedes pályája során a legkövetkezetesebb eszközökkel tartotta meg és nemesítette tovább e tájjal való belsőséges kapcsolatát. Úgy tetszik, egyre inkább erre a lokalitásra koncentrál, ami korántsem beszűkülést jelent, hanens ez ihlető kapcsolat elmélyülését bizonyítja. Eddigi életműve, alkotásainak egymásmellettisége szinte töretlen vonalban rajzolta meg a pályakép ívét, a művészi fejlődés és a táj iránti vonzalom fogalmi összefüggéseit, kölcsönhatásait. E párhuzam egyben azt is jelzi, hogy Janiga egyszerre ismerkedett önmagával és a Csallóközzel, egyszerre tárta fel saját művészi képességeit, ugyanakkor a tájat is. Áldásos egybeesése ez annak a két fontos tényezőnek, amely elengedhetetlen és szerencsés feltétele az övéhez hasonló művészi formavilág kialakulásának. Mert Janiga e vonzalom által nyelvre, technikára, szín- és formavilágra lelt, ami nagyon kedvező lendületet adott festészetének. Hogy ez az akceleráció hova vezet, az még bizonytalan, de aggodalomra semmiképpen sem ad okot, egyben azt is jelzi, hogy ez a festői világ tiszta, maníroktól mentes. Janigának s az ő témavilágának egyébként se állna jól más, valami, ami a legjobb hagyományoktól idegen. Ugyanakkor termékenysége is dicsérendő, hiszen önmagát egyelőre nem ismétli. Nem variálgat — vizsgálódik. Tudja, hogy a táj képi üzenetét csakis úgy közvetítheti, ha az üzenő szájat megvaliatja és szóra bírja. Kétségtelen pedig, hogy a síkság a legkevésbé beszédes táj. Talán ezért is vallatja olyan előszeretettel az elhagyott tanyákat, a szótlan fákat, kazlakat, mezei utakat, a széles horizontot. Amit megfest, az nem szorul magyarázatra. Nem csupán az objektum, a motívum egyszerűsége miatt nem szorul rá, hanem elsősorban azért, mert igyekszik annak lényegi jegyeit feltárni, megmutatni. Felerősített színek és kevésbé hangsúlyos formák által tudja egyszerre kifejezni a nyugalmat és mozgást, érzékeltetve egyben az időt, a kort, a társadalmi attitűdöt, az állandót és a változót. Janiga József 1946-ban született Párkányban (Stúrovo). Szülővárosában érettségizett, Nyitrán végezte el a Pedagógiai Fakultást, azt követően pedig egy évtizednél hosszabb időn át tanított a nemesócsai iskolában, innen került Nagymegyerre (Calovo) ahol a Művészeti Népiskolában jelenleg is pedagógusként működik. Pedagógusi hivatásából, a gyermekvilág iránti őszinte vonzalmából, ezen belüli otthonosságából eredően egyik legjobb illusztrátora a Kis Építőnek, az Új Szó és a Nő gyermekrovatának. Kár, hogy könyvkiadásunk alig foglalkoztatja őt. Eddig több csoportos és önálló kiállításon mutatko-Janiga József: Koratavasz a Csallóközben (1977) (— Magántulajdon.) Keszeli Ferenc felvétele zott be, a Szlovák Képzőművészek Szövetségének tagjelöltje. Janiga József festészetének legkiforrottabb darabjai akvarell-technikával készültek, oeuvrejének többségét számban, értékben is ez képezi. Olajképei, kombinált technikái, energikus tusrajzai javarészt csallóközi eredetűek. Számos művében örökítette meg a szülőföld, a Párkány környéki dombok ugyancsak szép, festői motívumait, hangulatait, ám ezekben érzékelhetőbben villannak fel azok a bizonytalanságok, amelyek a csallóközi ihletésű Janiga-képekben sokszor keresve se találhatók. KESZELI FERENC
