A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-02-24 / 9. szám
Csak egy percre Régi, híres bányaváros Prievidza, ahol a közelmúltban hirdették ki az 1983-as esztendő legeredményesebb hazai sportolóit. A nagyszerű formában lévő, világcsúcstartó Jarmila Kratochvírová lett a listavezető, Bugár Imre, a kiváló diszkoszvető a második, a harmadik helyen pedig a női súlylökés tavalyi világbajnoka, Helena Fibingerová végzett. Az ország legjobb sportolói között — a ranglista tizedik helyén — ott volt VLADIMÍR KOCMAN is, aki egy, a tájainkon kevésbé népszerű sportág: a cselgáncs avatott mestere és a legutóbbi olimpia harmadik, illetve a tavalyi moszkvai világbajnokság második helyezettje. — A laikusok gyakorta összetévesztik a karatét és a cselgáncsot. Mi erről a véleményed? — Hogy a karate egy távol-keleti küzdősport, amelynek rengeteg változata van, de bizonyos értelemben filozófia és magatartásforma is. A cselgáncs, népszerűbb nevén a dzsúdó mind szabályaiban, mind edzésmódszereiben ennél egyszerűbb japán eredetű küzdősport. Lényege, hogy az ellenfelet nem a nyers erővel, hanem jól átgondolt fogásokkal győzzük le. — Te versenyszerűen cselgáncsozol. Szükséged van ehhez kiegészítő sportokra is? — Rengeteg erőnléti gyakorlatra van szükségem, emellett úszom, télen sízek és magántréningre el-eljárok az ökölvívók edzéseire is. Egyszerűen a sport mellett köteleztem el magamat, ennek rendelem alá az életemet. — Nem félsz, hogy elaprózod magad? — Egyáltalán nem. Sikerült jól és azt hiszem elég okosan is beosztanom az időmet. A lényeg, hogy a tanulást is, a sportolást is minden percet kihasználva, összpontosított figyelemmel végzem. — Vannak bizonyos titkai, technikai fogásai is a cselgáncsnak? — Nincsenek titkok. Csak tehetség és szorgalom van. S ez utóbbi a legfontosabb. Például ahhoz, hogy valaki képes legyen zsinórban száz-százötven fekvőtámaszt is csinálni. — Szerinted a cselgáncs tömegsport lesz nálunk? — A labdarúgás vagy a jégkorongozás népszerűségéhez mérten soha. Biztató jel viszont, hogy egyre több fiatal érdeklődik a karate iránt, mert az alapozó edzések után sokan átpártolnak közülük a több versenyzési lehetőséget biztosító cselgáncshoz. Ennek bizonyítéka, hogy országszerte gyarapodóban van a dzsúdó-szakosztályok száma. — Mondják, hogy a cselgáncsozók eléggé agresszív fickók. Igaz ez? — Visszautasítom e vádat. Aki bármilyen küzdősportnak hódol, arra könnyen ráfoghatják, hogy agresszív típus, s ez az, ami nem igaz. Az igazán agresszív emberek nem sportolnak, mert egyszerűen nem tűrik a fegyelmet, a rendet; hogy a szabályok betartásáról már ne is beszéljek. Vagy a kitartásról, hiszen nagyon hosszú idő az, amíg valakiből élvonalbeli sportoló válik. — A te terveid ebben az esztendőben ? — Szeretnék ráduplázni eddigi érmes helyezéseimre, ami a Los Angeles-i olimpiászon is dobogós sikert jelentene! (mik-) • Stehlerék házasságáról sohasem cikkez- i tek az újságok. Úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van. Alex Stehler tiz I esztendővel ezelőtt vezette az oltárhoz Jennifert. A csöndes férj földrajzszakos tanár volt egy kopott gimnáziumban, amelyet a . denevérek is elkerültek. A dohos tanteremben Alex is elátkozta a sorsát, amiért olyan mostohán bánt el vele és gépiesen mondta fel a tananyagot. Jennifer nem vette fel tragikusan a dolgokat, éppen ellenkezőleg. Mindig azt hangoztatta, hogy az ember olyan pódiumról tanít, amilyet megérdemel, tehát nem becsülte valami nagyra Alex szaktudását. A férfi önbizalma alaposan megin? gott. Valóságos idegösszeroppanást kapott, amikor a felesége öt esztendővel ezelőtt . több százezer dollárt örökölt a nagyapjától. Alex úgy gondolta, hogy új villába költöznek és végre vásárolhat magának három rend ruhát, de a felesége világosan és magabiztosan közölte vele, hogy a pénz a bankban marad. Szó sem lehet semmiféle „édes élet- i ről". Alex úgy dohogott, mint a kerge bak a * kerítés mellett. — Nem értelek, Jennifer — ismételgette szüntelenül. — Megszólnak a gyerekek. A cipőmről már-már leválik a talp ... meg aztán ez a nyakkendő... A madárijesztőkre akasztanak ilyen tarka rongyokat. Megen, gedhetnénk magunknak egy kis luxust. Én nem vagyok egy ágrólszakadt vidéki tanító. Semmit sem tettél azzal, hogy a pénzt az én nevemre írtad, mert egy centet sem láttam még abból a nyavalyás örökségből. Jennifer alig vette tekintetbe a megjegyzé'■ seket. — Nem vitatkozom veled — mondta elszürkülő szemmel. — A pénz nem arra való, hogy kidobjuk könnyelműen az ablakon. Miért nem igyekszel a gimnáziumban? Minden; kit előléptetnek egyszer. Te azonban lusta ; vagy és biztosan nem is köszönsz az igazgató feleségének. Ismerlek. Tuskó vagy, faral gatlan tuskó ... Alex egy egyiptomi tanulmányút tervét forgatta a fejében. Akár a fél világot is l becsavaroghatnám, gondolta dühösen. Időnként megemlítette, hogy milyen szép város i Bécs, Párizs és Madrid, de Jennifer ilyenkor legyintett és bekapcsolta a televíziót. A reggelinél aztán a szokásosnál erőszakosabb volt. — Jennifer! Bent voltam az utazási irodá, ban. Megkaptam az egyiptomi társasutazás műsorát. Nem volna kedved megnézni végre azokat a varázslatos piramisokat? Olyan hülyén érzem magamat, Jennifer. Minden bizonnyal én vagyok az egyetlen földrajztanár u Ohióban, aki nem járt Egyiptomban. Ez a tanulmányút mindkettőnk számára hasznos, j A látottakról akár könyvet (s irhatok. A te egészségi állapotodnak jót tenne az afrikai éghajlat. Olyan fehér vagy, mint a fal... Jennifer a szemének villanásával elhallgatl tatta a férfit. ' — Most megmondom neked, hogy milyen I nyári programot állítottam össze — mondta : határozottan. — Ha nem tévedek, ha jól tudom, nekünk van egy házikónk Orange : Hyde-ban. Ott teleszivhatod a tüdődet friss ; levegővel. Ott is írhatsz könyvet... valami' röl. Nincs igazam? Az én egészségi állapotómnak Orange Hyde levegője tökéletesen | megfelel. A férfi rosszKedvűen bámulta az asztalterítőt. Utálta azt az átkozott deszkabódét Orange Hyde-ban. Sűrű erdő meg egy házi; kó. Egy tó tele békákkal, pfuj. Alex nem adta meg magát egykönnyen. — Miért nem mehetünk el végre Egyip* tómba? -*• mondta dühösen. — Az ördögbe! Engem érdekel az az ország! Látni akarom a ' piramisokat! — Ne untass. — Egy földrajztanárnak ... — Tanár? Milyen tanár vagy te? Azt hallottam a kollégáidtól, hogy a gyerekek többet tudtak, mint te. Vagy azt hiszed, hogy te vagy a nagy zseni? Vak vagy és korlátolt. Gúnyneved is van az iskolában. Te vagy a Bölény! Jennifer keserűen felkacagva lesöpörte az asztalról az egyiptomi út reklámanyagát. Ha előre sejti a következményeket, akkor ezt nem teszi meg. Alex arcát elöntötte a vér és a következő pillanatban úgy ugrott fel a székről, mint egy megsebzett vadállat. Elkapta a felesége hófehér nyakát... Néhány pillanat múlva ijedten az ablakhoz lépett. Nagy későn fogta fel, hogy megfojtotta Jennifert. A felesége mozdulatlanul feküdt a szőnyegen. A férfi fellélegzett. Ami megtörtént, megtörtént, gondolta. Jennifer kihívta maga ellen a sorsot. Alex már-már hangosan felkacagott, hiszen végre szabad. Szabad, mint a madár. Oda utazhat, ahova kedve tartja. Jennifer úgy szakadt le a nyakáról, mint egy kölönc, amely a szivét markolászta. Aztán a testén átfutott a remegés. Meg is kell szabadulni a holttesttől. Majd ott nyugszik, ahol olyan jól érezte magát nyaranként. Az Orange Hyde tava lesz a temetője. A rendőröknek pedig majd azt mondja, hogy a felesége elhagyta és ismeretlen helyre távozott. Besötétedett. A holttestet elcipelte a garázsig és elhelyezte a gépkocsi csomagtartójában. Ezután visszatért a szobába és lefeküdt. Olyan édesen aludt, mint egy csecsemő és álmában az egyiptomi piramisok tövében kergette a púpostevéket. Másnap — azonnal a reggeli után — elhagyta a házat. Nagy volt a kockázat. Ha azonnal elutazik Egyiptomba, akkor magára tereli a szomszédok gyanúját. Ezért annak rendje és módja szerint megtartotta a gimnáziumban az órákat, és azt sem bánta, hogy a gyerekek alig figyeltek mindarra, amiről beszélt, pedig Egyiptomról mesélt. Az ég a segítségére, sietett, mert kilenc körül úgy esett az eső, mint Indiában. Ilyenkor a kutyát sem engedik az útra. Nyugodtan elsüllyesztheti a hullát a tóban. A bankban nem lesznek problémák, hiszen a felesége abban a könnyelmű pillanatban a férje nevére íratta a vagyont. Tíz óra lehetett, amikor végre rátért az Orange Hyde felé vezető útra. Tombolt a vihar. Óvatosan vezetett, nehogy meggyűljön a baja a rendőrökkel. Aztán rémülten tapasztalta, hogy a tartály majdnem üres. Elfelejtette feltölteni benzinnel. Hideg izzadságcseppek tódultak a homlokára. Most merre forduljon segítségért? A csomagtartóban egy hullát rejteget?! Megpillantotta a benzinállomást. Néhány ember téblábolt a félhomályban. Talán rendőrök? A biztonság kedvéért Alex letért a főútról és hamarosan felfédezett egy önkiszolgáló benzinállomást. Ekkor végre megnyugodott. Nagy csöndben dolgozott. A tartályt alaposan feltöltötte. Éppen a gépkocsi kilincsére tette a kezét, amikor feltűnt mögötte egy árnyék. Alexnak arra sem volt ideje, hogy megforduljon. Hatalmas ütés érte a koponyáját. Szó nélkül egy viztócsába zuhant. Hajnalodon már, amikor magához tért. Hófehér ágyban feküdt. Az ápolónő a pulzusát mérte. — Nincs életveszélyben — mondta egykedvűen. Alex ágyára egy magas férfi telepedett le. — Noel Zelig vagyok — mutatkozott be. — Zelig felügyelő ... a gyilkossági csoportból. Mr. Stehler! Maga hadilábon áll a szerencsével. Az a fickó leterítette és ellopta a gépkocsiját. Néhány órával előtte betört egy bankba. Túl gyorsan hajtott és a rendőrök elcsípték. A kocsi hátsó ülésén megtaláltuk a zsákmányt. Igen ám, de találtunk még valamit a kocsijában, uram. A csomagtartóban egy nő hulláját. Mindenütt az ön ujjlenyomata. A laboratóriumban nagyon gyorsan dolgoznak. Most pedig árulja el nekem: Miért fojtotta meg a feleségét? 22
