A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-02-24 / 9. szám
Harminchat éve, hogy 1948. február 25-én győzött a csehszlovákiai munkásosztály. A februári győzelem elsősorban annak tulajdonítható, hogy a munkásosztály és az egész dolgozó nép élén a politikailag és szervezetileg fejlett Csehszlovákia Kommunista Pártja, a dolgozók elismert vezetője állt. Harminchat éve, 1948. február 25-ike azt jelentette, hogy a csehszlovákiai munkásosztály döntő politikai győzelmet aratott a burzsoázia felett. Egyben teljes mértékben igazolta Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának a helyességét és az eredményességét. A februári győzelem óta eltelt időszak szocialista építése forradalmian átalakította Csehszlovákia népeinek az életét, s ezen belül a csehszlovákiai magyarok életét is. A februári úton azzal az eltökélt szándékkal haladunk a Szlovák Nemzeti fölkelés 40. évfordulójának az évében is, hogy teljesítjük a CSKP XVI. kongresszusának a határozatát és érvényesítjük Február örökét. Az évforduló alkalmából munkatársaink (Fister Magda és Kesze/í Ferenc) néhány dolgozóval beszélgettek. A TAKARMÁNYBEKÉSZÍTŐ — Reggel ötkor kezdem a munkát. Abrakot adok a lovaknak, megitatom őket, kitrágyázok. Átvakarom, csutakolom mindet. — Hány van a keze alatt ? — Most hét darab. Három igásló és négy csikó. Ezután befogok és hét órakor elindulok összegyűjtöm a tejet. Utána körüljárom a telepet, nincs-e elhullott disznó, ha van azt összeszedem, majd visszaviszem az üres tejeskannákat. Nekifogok a takarmánykihordásnak. Amikor az is megvan, sorra kerül az egyéb fuvar, például a beteg sertéseket viszem vágóhídra. Ebédre hazajövök. Egy óra ebédidőnk van. Délután újra összegyűjtöm a tejet, megabrakolok és este hétkor jövök haza. így telik el egy napom. — Mi köti a munkájához? — A lovak szeretető. Olyan aranyosak a kiscsikók! Kedvenc is van közöttük. — Mitől kedvenc egy csikó? — Attól, hogy játékos, pajkos, szereti ha szórakozom vele. Most két egyéves és két hároméves csikóm van. Az egyik, ha táskát teszek eléje, csodálatosan kikeresi belőle a neki szánt édességet, cukorkát, nápolyit. — Kifizetődő a lótenyésztés? — Persze, húsz-harmincezer koronát is kap érte a szövetkezet. Nálunk, a somorjai (Samorín) Kék Duna Földmüvesszövetkezetben csak én foglalkozom csikóneveléssel. Ha felnőnek vagy eladjuk őket, vagy átkerülnek a másik telepre igáslónak. Én csak fölnevelem őket. Betanítom kocsit húzni. Ez a legnehezebb. Ez vár most a Bözsi csikóra. Sok függ a betanítástól. Ahogy szoktatom, olyan ló lesz belőle, úgy fog húzni egész életében. A legkedvesebb időtöltésem a lovakkal való foglalkozás. — Honnan ered ez a nagy szeretet ? — Már gyerekkoromban, míg iskolába jártam, nagyon szerettem volna egy lovat. — Mikor jutott hozzá? — A hatodik osztály elvégzése után el kellett szegődnöm szolgálatba. Azóta mindig lovak között voltam. — Harapós lóval még nem volt dolga ? — Nem, rögtön kiscsikó korától úgy szoktatom, hogy ne váljék azzá. Van olyan csikó, amelyik lekapja a sapkát a fejemről, de az ilyen huncutságról le kell szoktatni. Ostorral, bottal lovat nevelni nem lehet. Éreznie kell a lónak, hogy az ember szereti. — Hány éve van még a nyugdíjig ? — kérdezem Húsvéth Józseftől. — Kilenc, és azt szeretném jó egészségben, az eddigihez hasonló hasznos munkával, a lovak között eltölteni. HOBOT JÓZSEF ... gázos és vizes — ahogy a szakmai zsargonban mondják. A megnevezés szó szerint azonban gyakran is igaz, bizonyíthatja ezt Hobot József, a Bratislavai Építőipari Vállalat dolgozója, aki a fővárosi házkezelőségek megrendelésére is dolgozik. A szakmában talán ez a leghálátlanabb terep, hiszen a beázott lakó érthető módon türelmetlen, a gázszivárgást, a csőrepedést senki sem szereti. Ezért a „gázos" helyzetekben bizony a legtöbbször vizes a szerelő háta, mert ez valóban sürgős munka ... — Itt tanultam a szakmát, azóta is itt dolgozom. Lakások ezreiben fordultam meg — egyszer, kétszer, sokszor... A fél várost ismerem belülről, rengeteg lakót személyesen. Ha széles e körzetben végigmegyek az utcán, az emberek köszönnek, szót váltunk egymással. Illésházáró! (Eliásovce), a Kis-Duna partjáról járok be naponta, és itt is legalább annyira ismerem az embereket, mint odahaza, a falumban. Ez jóleső érzés. Tudja, nálunk csak szorító határidők vannak, hiszen az elvégzendő javítások legnagyobb részéről elmondható, hogy amit javítani kell, annak reggel még semmi baja nem volt, és az emberek fűteni, fürdeni, főzni akarnak. Érthető, nem?! Aki ezen a területen dolgozik, bizony annak nemcsak a szakma csínjátbínját kell ismernie, hanem az embereket is, mert azok a hirtelen előállt kellemetlen helyzetekben türelmetlenek, és ahhoz, hogy gyorsan segítsen rajtuk az ember, — bizony megértés kell. Másnak ez lehet terhes, én szeretem. Szeretek beszélgetni, embereket megismerni, és ehhez tökéletes területnek számít a mozgásterem. Hobot Józsefet sokszor láttam dolgozni. Úgy ismerem, mint lelkiismeretes, dolgozni tudó és szerető szakmunkást, aki harminchárom esztendeje mindennap ugyanabban a munkában találja meg az örömét. Ez nem kevés. Ingázó, bejáró, akinek panasza csak akkor van, ha utazni kell, mert a buszok zsúfoltak, az emberről leszedik a ruhát... Márpedig utazni naponta kell. Kétszer. Oda és vissza. A kezei? Munkáskezek a javából. 12
