A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-02-17 / 8. szám

Nepál fővárosában a hivatalos ügyintézésre csak 10 nap jutott. Élményeim közül kettő volt nagyon mély. Napjaim itt szürke hétköznapokra és ünnepnapokra tagolódtak. Kathmanduba Delhiből érkeztem. Hétköznap. A repülőgép bal oldalán ültem, a repülés irányában, az ablaknál. Annak ellenére, hogy nyári esős évszak volt, amelyre felhős idő és erős szél volt a jellemző, a kora reggeli órákban még volt némi esély arra, hogy valamit lássak az ablaknál. Egy kis szerencsével például a turista megcsodálhatja a Himalája csúcsait. Nyugat felől az első masszívum Diulagiri (8 172 méter) ezt követi az Annapurna (8 078 méter). A Mont Everestet nem láttuk. A többi hegy közé szorult s a felhők ezen a részen sűrűbbek voltak mint a Himalája nyugati részén. A Kathmanduba utazónak azonban az esős évszakon kívül azért nem kell nyugtalankodnia, hogy meglátja-e a világ legmagasabb csúcsát vagy sem. Ugyanis igénybe veheti azt a speciális járatot, amelyet naponta a nepáli légiforgalmi társaság indít a Csomolugmára. A nepáli hatóságok egyre több turistát akarnak az országba csábítani. Megkönnyítik számukra az utazást, s olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek kellemessé teszik a nepáli ott-tartózkodást. Ilyen például az, hogy Nepálba vízum nélkül utazhatnak. A vízumot közvetlenül a repülőtéren állítják ki A városban természetesen taxival juthat be a turista, de kerékpárt vagy riksát is igénybe vehet. (A taxi 15-ször drágább, mint a városi autóbuszközlekedés.) Pár perc múlva a 200 ezer lakosú nagyváros forgatagában érezheti magát az ember. A hétköznap és az ünnepnap is egyformán színes és zajos. A nepáli fővárosban nincs nap, amikor a forgalom alábbhagyna. Csupán egyes napszakok nyugodtabbak. Ebben sem az ünnepnap, sem a hétköznap nem különbözik egymástól. Ugyanis, amint lenyugszik a nap, az országra a Himalája árnya borul, a városra csend száll. A fővárosban a hétköznapi élet két szinten folyik: a történelmi magon kívül elhelyezett központi hivatalokban és a szűk utcácskákban, amelyek mintha egytől egyig a volt királyi palota előtti térbe torkollnának. Minden turista ellátogat ezekbe a szűk utcácskákba, mert a pagodák és a paloták, valamint a bazárok egzotikumaként hatnak. A piacon és a bazárokban a turisták főleg népművészeti tárgyakat vásárolnak, amelyek különböző nemzeti hagyományokat testesítenek meg. Az idegen megvásárolhatja azoknak a maszkoknak a mását, amelyeket az őslakosok a különböző rituális táncok során alkalmaznak, s válogathatnak a naiv művészet alkotásai, valamint az imamalmok között. Épp az egyik imamalom nyújtotta egyik legérdekesebb élményemet. Délelőtt kerékpárt kölcsönöztem az egyik kölcsönzőből. A város fölé emelkedő dombot vettem célba, ahol történelmi épület áll. Az útikönyvekből tudtam, hogy innen gyönyörű kilátás nyílik a városra. Az ember innen megcsodálhatja a buddha építészet nem mindennapi alkotásait. A csúcs körül számos kis imamalmot helyeztek el, amelyeket az arra járók kézzel tekernek. Közben beszélgethetnek is, akármiről. Az imamalom úgymond magától dolgozik. Az egyik épület tövében egy óriási imamalmot láttam. Lehetett másfél méter magas és magától forgott. Senki sem nyúlt hozzá. Motormeghajtású imamalom volt. .. Régen, nagyon régen, a királyi párnak meghalt a gyermeke. A királyné a fájdalomtól emésztette magát. Nem segített még a király gondoskodása és figyelmessége sem. A királynak a következő ötlete támadt: Parancsot adott ki, hogy mindazon alattvalói, akiknek az elmúlt évben családjuk valamelyik tagja meghalt, vegyenek részt az ünnepi gyászkörmenetben. Amikor sor került a körmenetre, bizony, végeláthatatlan sorokban hömpölygött a tömeg ... A körmenetet megtekintette a királyné is. Megértette, hogy az ö bánata csak egy csepp abban a gyásztengerben, amelyben alattvalóinak része volt. Azóta minden évben egy augusztusi napon a halottak tiszteletére rendezett menet megismétlődik. Szerencsém volt, hogy nézőként részt vehettem egy ilyen gyászmenetben. Nekem inkább örömmenetnek tűnt. Emberek vonultak fel, akik tudták, hogy a születés és a halál az élet része. S ez a felismerés megér egy ünnepnapot. Nepálban sok az ünnepnap. Ezt azonban az őslakosok és az idegenek (turisták és hegymászók) másképp élik át. Az idegenek számára a legnagyobb ünnepet az jelenti, amikor találkoznak a Himalájával. S ilyen ünnepnapot közép-európai látogató csak nagyon ritkán él meg ... Kép és szöveg: FRANTISEK KELE Emberi sorsok AZ ÉLETVEZETÉS BUKTATÓI A Szlovákiai Újságírók Szövetsége a családi életre nevelés új feladatairól tartott sajtóérte­kezletet a minap, amelyen az igazságügyi, az oktatásügyi és az egészségügyi tárca, valamint a nemzeti bizottságok gyermekvédelmi osztá­lyainak képviselői is megjelentek. De az újság­írók körében is nagy érdeklődés mutatkozott e több órás tanácskozás iránt, úgyhogy a sebti­ben behordott pótszékek is alig bizonyultak elegendőnek. Időszerű téma lenne hát a családi életre nevelés problémája? Úgy tűnik: nemcsak hogy időszerű, hanem aktuálisabb, mint valaha! § § § A válások évről évre növekvő száma egyre több gyermek számára teszi lehetetlenné, hogy otthon beleszokjon a teljes család mintá­jába, beletanuljon az édesszülöi „szerepkör­be". Pszichológusok és orvosok felmérései szerint egyes általános iskolákban a gyerme­keknek mintegy harmada szenved szorongá­sos neurózisban vagy egyéb pszichés tünetek­kel járó betegségekben. Ezek a tanulók még nehezebben viselik el — a kiegyensúlyozottab­bak számára is megterhelő — napi hét-tíz órás iskolai tartózkodást. A családi körülményekből eredő neurózisban szenvedő gyerekek lehet­nek bármily jóképességűek, ha lelkiállapotuk figyelmetlenné teszi őket, s ennek eredménye­képpen könnyen lemaradnak tanulmányi ered­ményeikben is. Ilyen esetben könnyen előfor­dul. hogy a halmozódó kudarcok nyomasztó élményeit aztán mindenféle veszélyes tévúton próbálják feloldani. Általános jelenség, hogy elsodródtak a gyer­mekek közeléből a nagyszülők, akik valahol vidéken maradtak, esetleg a város távoli ré­szén élnek. Például a bratislavai családok há­romnegyedében nem lakik közeli rokon a la­kásban, a kiscsalád predig — különösen ha elzárkózó természetű — erősen magára utalttá válik. Kor- és kórtünetként tűnik föl, hogy a mai fiatal felnőttek sokszor szinte hozzáférhetetle­nek gyermekük számára, még akkor is, amikor esténként vagy a hétvégeken ki-ki otthon tar­tózkodik. Sok gyermek érzelmi hiánybetegség­ben szenved, de „érzelmileg elhanyagoltak" a szülők is, mert sem egymástól, sem gyermeke­iktől nem kapják meg az emberi természet által megkívánt gyöngédséget. Vigasznak az­tán gyakran épp a pohár van kéznél... A zaklatottságnak gyakori oka az idő- és pénz­beosztásra való képtelenség, valamint az is, hogy a szülök egy része a hétvégi szabadnapo­kon osztja ki csemetéinek az egész heti csíny­­tevésekért járó büntetést. Ezek az indulatosko­­dó és a családi légkört rontó megtorlások erősen függnek a szülők pillanatnyi hangulatá­tól, így sok esetben semmi nevelő hatásuk sincs. § § $ Kérdésként merült föl az értekezleten, hogy a felsorolt tünetek elszaporodása közben mit tehet vajon az iskola ? Megelégedhet-e azzal, hogy tudomásul ve­szi a csonka családokból származó, vagy egyéb módon veszélyeztetett gyermekek hely­zetét; a harmonikus körülmények között élő diákokat pedig valamiféle előlegezett bizalom­mal kezeli? Leszögezhető, hogy az ilyesmi korántsem helyes felfogás! A pedagógusnak — és vele együtt a gyer­mekvédelmi hatóság dolgozójának is — sze­mélyes kapcsolatot kell teremtenie minden szülővel, feltéve, ha ennek legalább elemi feltételei adottak. Az iskolaügyi és hatósági szerveknek erősíteniük kell a családot, hogy megfelelhessen funkcióinak. Mert hiába hang­zanak el az osztályfőnök, az iskolába látogató jogász vagy pszichológus akár legékesebben szóló szavai, ha az otthoni gyakorlat merőben ellentétes velük. Az igazságügyi, az egészségügyi és a gyám­­hatósági szervek képviselői kihangsúlyozták, hogy a családi életre nevelés együtt jár a meglevő család nevelésével, melegebbre és barátságosabbra hangolásával, az életvitelben való segítséggel. Ennek érdekében szükséges lenne, hogy már a diákifjúság is elsajátítana több olyan gyakorlati tennivalót, ami később majd — a konfliktushelyzetek csökkentésével — megkönnyíti az életvitelét. A szakemberek gyakorlati példaként a pénz- és időbeosztást, a főzést, varrást, a háztartási gépek kezelését vagy akár a betegápolást hozták fel kihangsú­lyozva egyben, hogy a családi életre való felkészítés nem mozoghat légüres térben. § $ $ A fiatalok életvezetésének tárgykörében problémaként tűnik föl az is, hogy a tizenéves tanulóifjúság meglehetősen keveset foglalko­zik egészségtannal. A biológia keretében ugyan megbeszélésre kerülnek egészségügyi kérdések, de ez kevésnek bizonyul. Sajnos, túl korai a szexuális élet, ezzel egyenes arányban növekszik a nem kívánt terhességek száma; ez pedig mind érzelmi, mind biológiai szempont­ból később alkalmatlanná teheti a fiatalokat a szülői hivatásra. Ezért kívánatos, hogy a gyer­mekek szülői hivatásra való felkészítésében ne csak a pedagógus és a szülő, de az orvos, a gyámhatósági védőnő és a bontóperek tapasz­talataiban jártas jogász is együttműködjék. A szakemberek egyöntetű megállapítása, hogy a serdülőknek nagyobb felelősséggel kellene in­dulniuk a felnőttkor felé, mert a jövőben csak így csökkenthető az abortuszok, a veszélyez­tetett terhességek és akár a válóperek száma is! 5 5 § Nehezíti a diákifjúsággal és ennek keretében a családokkal való törődést, hogy a pedagógu­soknak több mint egyharmada harminc év körüli, tehát kevés élettapasztalattal rendelke­ző fiatal, aki maga is el van foglalva saját családalapításának, a lakásszerzésnek és az apró gyerekek nevelésének kisebb-nagyobb gondjaival. Ám e fiatal kor egyben előnyöket is rejt, hiszen a pedagógus saját szülői boldogsá­gával, érzelmi gazdagságával, rendezett életé­vel példa is lehet a tanítványai számára. Sőt! Olykor a hiányzót pótló, vagy a nem jól műkö­dő családi hátteret korrigáló minta. Az említett sajtóértekezleten elhangzottak­ból általános tapasztalatként szűrhető le, hogy a család presztízse társadalmunkban megnőtt, és a jövőben ezt tovább kell fokozni. Fontos szem előtt tartani, hogy a rossz családi körül­mények és a bontóper igazi vesztese mindig a gyermek; bár ennél is nagyobb megrázkódta­tást okoz számára, ha szüleinek a válást köve­tő új házasságában még barátságtalanabb, még nehezebb körülményekkel kell szembe­néznie. 17

Next

/
Thumbnails
Contents