A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-02-17 / 8. szám
Étkezés alatt a kinálgatáson kívül egyetlen szó sem hangzott el. Végül befejeződött az ebéd, a kancsó borocska is elfogyott, s vígan füstölt már a cigaretta is, amikor a hosszabbik csendőr megszólalt: — No, mamám, most már előhozhatja a fia mundérját. A gazdasszony rosszat sejtve tiltakozott. Rimánkodva könyörgött, mindenfélét öszsze-vissza beszélt, hogy hát az ő fia soha nem volt katona, hogy kiszuperálták, mivel hogy állandóan ágyba vizel, meg hasonlókat. Az égimeszelő megunva a szövegelést, most már keményebben dörrent rá az aszszonyra: — Ne papoljon annyit, anyám, tegye, amit mondtam! Szinte megdermedtek a szigorú parancsra, beléjük szorult a szó. Végül megmozdult a fiatal gazda, s átöltözött. Lehajtott fejjel, szó nélkül állt a tábori csendőrök elé. Útrakészen. A hosszú végigmérte: — Helyre kiskatona vagy, komám, istenemre mondom, kár érted — mondta a fejét csóválva és kiköpött. — No, búcsúzz el szépen a szüléidtől, mert aligha látod őket egyhamar! Ami aztán történt, még most is borzongató ... Búcsúzás után a kiskatonát a terebélyes lombú diófa alá állították, aztán dirr-durr!... és vége. A szép szál legény meg sem nyikkant, csak eldőlt a levegőt markolászva. Mint egy vaskos kapuoszlop, ha elrothad a töve és kidönti a szél... Jani kis híján feljajdult a góréban. fgy kell ezt csinálni, nem volt még elég a sok szenvedésből és pusztításból, csak rajta, kínozzuk, üldözzük, öljük egymást továbbra is, hiszen minket nem anya szült... gondolta magában keserű megrendülésében. A sötétség beálltáig nem mert előjönni. Attól tartott, hogy a gazda rettentő haragjában, tehetetlenségében és nagy-nagy elkeseredésében átdöfi a vasvillával. Éjszaka aztán átlopakodott egy másik tanyára, de az sem volt ám egyszerű, még a bokor rezdülésétől is felgyorsult a szívverése. A tanyán befogadták, talán még örült is neki a gazdasszony a két lányával együtt, mivel hogy nem volt férfiember a háznál. Ott aztán az állandó rettegésen kívül megvolt mindene, ha lehet mondani, még annál is több: az idősebbik lány rendszeresen feljárt hozzá a szénapadlásra. Sok kellemes éjszakát töltöttek el. Végül, a sok rettegés és szorongás után, az egész környéket elfoglalták, vagyis felszabadították az orosz csapatok. Jani elérkezettnek látta az időt arra, hogy elinduljon hazafelé. El is indult, csakhát az Alföldről messzi volt az út hazáig. Fogságba esett... — Bizony sokat köszönhet az ember a szerencséjének — mondta Szendrei Jani a magas fiatalember szemébe nézve. Többet nem mondott. Feleslegesnek tartotta elmondani az esetet. Amilyen kételkedő és bizalmatlan ez a félszemű, talán el sem hinné, ezt is kiagyalt mesének tartaná. A börzakós rágyújtott. Láthatóan nagy élvezettel szívta mellre a füstöt. Janinak is megcsordult a nyála: veszettül kívánta a füstöt, de röstellt cigarettát kérni. A börzakós ismét hátat fordított Janinak, s az ablakon át hosszú ideig nézte a napfényben fürdő háztetőket, az utca forgalmát, a jövő-menő embereket. Végül megmozdult, az asztalhoz lépett és leült. Maga elé húzta a jegyzőkönyvet, s azt böngészgette. — Anyád? — Beteges ... állandóan köhécsel. (folytatjuk) CSÁKY KÁROLY két verse Keskeny pallón engem is megigézhettek összenőtt szemöldökű palócaim íme a bizonyíték öreganyám vízbe dobott parazsa mely alázatosan a tányér fenekére merül de egyszer nagyon megijedhettem valamifkijtől mert már az olvasztott gyertya sem segít alaktalanul szétterül a víz alatt őrzőangyalaim is elszálltak mellőlem ballagok mégis árkok fölé fektetett keskeny pallón bámulok kutak mélyére vasorrú bábától se félek titeket sem tagadlak meg télutó a decemberi esték felhordták csillag-fiaikat az égre V. SZENCI CSABA Csak egy érzés A rémület tágranyí/t szemekkel Lomhán kúszik mind közelebb Hűvös van Átölellek (túl nagy lendülettel) Mosolyogsz pajkosan Gyermeteg bájjal -Arcomra fagy a visszamoso/ygás kísérlete Mit vársz tőlem Neked adhatom egész királyságomat Tépett félmosolyomat Könyörgő pillantásomat Üres ölelésemet Céltalan gyűlöletemet Gőgös megvetésemet Széthulló telkemet Vedd el mindenemet LÉKÓ ISTVÁN Miénk az idő kioson a rajongás soraink közül hízeleg a holnap mint egy jó kufár csüngj az idők szaván jobb-lator sorsra nekünk várni kár az öreg Zobor hiába kapaszkodott feléjük szerelmes gyerekeivel visszacsúszott a földre azóta mesélünk mi is szüntelenül a valóságról janiga JÓZSEF ILLUSZTRÁCIÓJA tt FIATAL KÖLTŐK
