A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-02-10 / 7. szám

Vízszekrény a hajtókerékkel Mécenzéf (Medzev) a mánta lakta terület egykori központja. IV. Béla, miután az ország lakosságának nagy részét kiirtották a tatárok, külföldről hozatott telepeseket, ígérvén ne­kik, különböző javakat és jogokat. Jöttek is, főleg Németország különböző részeiből. A Felső-Szepességben szászok, míg az Alsó- Szepességben és a Bódva felső völgyében (így Stószon és Mecenzéfen is) flamandok telepedtek le. Ezek leszármazottait hívják mántáknak. A monda szerint a mai mecenzéfi temp­lom helyén nagy mocsár volt, abban egy félelmetes emberevö sárkány lakott. Egy vénasszony, egy suszter özvegye szabadítot­ta meg a várost a sárkánytól. Szurokból, csirizből bábut készített, felöltöztette me­cenzéfi népviseletbe és kitette a mocsár szélére. A sárkány megette a bábut, mert lánynak nézte. A szurok felfújta, felpukkasz­totta és ettől megdöglött. A flamandoknak a XIII. században történt itteni letelepedését V. István király 1272- ben kelt kiváltságlevele bizonyítja. Mecenzé­­fet később 1359-ben említi a jászói prépost - ság levéltárában őrzött határmegállapító ok­levél. 1376-ban a prépostság szerződést kötött Tegnagol mecenzéfi polgárral, enge­délyezve neki három vashámor építését, mi­nek fejében kötelezte magát, hogy minden év Szent György napján kilenc aranyat fizet. A mánták bányászattal, vas- és rézfeldol­gozással foglalkoztak, s ezzel jó hírnévre tettek szert már évszázadokkal ezelőtt. A Rákóczi felkelés, valamint az 1848—49-es szabadságharc idején törökét, patkókat és egyéb szerszámokat készítettek a felkelők részére. A múlt században, sőt egészen a II. világháború végéig keresett cikk volt a me­cenzéfi ásó, lapát és kapa. A múlt században kisebb, nagyobb cége­ket alapítottak a két-, tíz hámorral rendelke­ző mecenzéfiek. Minden hámorban volt két tűzhely, ezek mellett egy-egy kovács dolgo­zott. Minden kovácsnak volt egy segédje, aki a vizet és a fújtatót kezelte és a mestert kiszolgálta. Nehéz munka volt ez, különös szaktudás kellett hozzá, hogy valaki egy darab izzó vasat, patkóvá, lapáttá vagy ásóvá alakítson. Ezt a hámorkovács-mesterséget majdnem minden mecenzéfi megtanulta, még maguk a hámortulajdonosok is. A cégek képviselői évente meglátogatták a „kuncsaftjaikat", hogy megelégedésükről és kívánságaikról tudakozódjanak. Ilyen utazá­sok után a Nagyvendéglőben (Trachter) jöt­tek össze, hogy megtárgyalják a tapasztala­taikat. Egy ilyen összejövetel alkalmával megjelent Simon Ballasch is, egy kisebb cég tulajdonosa, akiről tudták, hogy csak a közeli városokba szállít és egy kicsit gúnyolódva megkérdezték őt, járt-e már Bécsben, s lát­­ta-e a „Kassa Mastá-t" (Kaiser Meister) — így hívták mántául a császárt. Erre ő elmé­sen visszariposztozott: „Láttam bizony, ami­kor a házatáján jártam, éppen kinézett a palotája második emeleti ablakán, és amikor meglátott, így kiáltott felém: Légy üdvözölve Simon bátyám, szívesen felhívnálak, de a feleségem éppen meszeli a konyhát." Viszályok is akadtak a konkurencia miatt. Alsó- és Felső-Mecenzéf határában folyik össze a Goldseifen (Aranyvölgy) és a Humel patak, úgyhogy olyan nagy volt a víz ereje, hogy a hámor mellett még egy malmot is elhajtott. Ez a hámor és malom a felső-me­cenzéfiek tulajdonában volt, de az alsó-me­­cenzéfieknek igen fájt rá a foguk és addig­­addig ügyeskedtek a vármegyénél, míg ki nem járták, hogy a malmot és a hámort a vármegye nekik ítélje. A felső-mecenzéfiek természetesen nem hagyták magukat és pa­naszukkal felmentek Bécsbe a császárhoz. Hogy nyomatékot adjanak kérésüknek, ké­szítettek öt nagy díszpatkót. (A felsö-mecen­­zéfiek patkó- és szögkovácsok voltak.) Öten mentek fel Bécsbe a császárhoz, mindegyik hátizsákjában egy-egy patkóval. A császár fogadta és meghallgatta őket, és mivel bebi­zonyították, hogy a humeli malom és hámor Felső-Mecenzéf kataszteri területén van, visszakapták azokat. A díszpatkók a császári múzeumba kerül­tek, és ahogy azt a ma is élő Gedeon Sándor egykori hámortulajdonos elbeszélte: édes­apja egy bécsi látogatása alkalmával az 1890-es években kereste a múzeumot, hogy a patkókat megtekintse. A császári palota előtt járván, egyszer csak rászólt mántául egy hórihorgas katona: „János bátyám, maga mit keres erre?" Felsömecenzéfi fiú volt, a császári palotaörség katonája, amely­be csak 180 cm-nél magasabb és németül beszélő legényeket soroztak be. Ez a fiú azután megmutatta, merre van a múzeum, ahol Gedeon János a patkókat meg is találta. Hatévi mecenzéfi működésem alatt több­ször hallottam azt a szólásmondást, ha vala­ki csúnyán, sunyin nézett valakire; „Úgy nézel, mint Dobec, a betyár." De senki sem tudta megmondani, ki volt ez a Dobec. 1983 februárjában megjelent egy rövid cikk a Prácában. A gömöri Jánošík címen. Ebben a szerző megemlékezett a szomszédos Gö­mörben egykor híres és megénekelt Dovec betyár 150 év előtti pelsőci kivégzéséről. A mánta nyelvben a w-betű illetve hangzó helyett mindenütt b-t használnak, ezért mondták, hogy: Dobec. Ottani működésem alatt volt alkalmam megismerkedni a mecenzéfiek szorgalmával és hagyománytiszteletével. Az idegeneket nehezen fogadták be társaságukba, és csak igen kevesen tudtak felmelegedni körükben. Kiváló kereskedők voltak, és ma is szívesen látott üzletvezetők; mert a legritkább eset­ben fordul elő, hogy egy mániának mérleghiánya, mankója lenne. Az itteniek 30—40 évvel ezelőtt ünnepnapokon még felvették jellegzetes mánta viseletűket. Saj­nos ezt ma már csak legfeljebb temetéseken látni egy-két idősebb asszonyon. A magánvállalkozók — gyár- és hámortu­lajdonosok — rendszere megmaradt egé­szen a második világháború végéig, ami azt jelentette, hogy a vasmunkásoknak, hámor­kovácsoknak igen nehéz robotmunkát kellett végezniük. A háború után az itteni üzemeket államosították, a kisebb hámorokat fokoza­tosan megszüntették, s helyettük egy kor­szerű gyár épült a város szélén. 1944-ben megalakult a környező hegyek­ben az Ernst Thälmann partizánbrigád, mint­egy 150 környékbeli fiatal ellenállóból. Ezek Martinov őrnagy vezénylete alatt részt vettek különböző fasisztaellenes akciókban. Közü­lük sokan hősi halált haltak és Zvolen mellett a hősök temetőjében nyugosznak. A brigád 10—12 tagja ma is él Mecenzéfen. id. STIBRÁNYI GUSZTÁV Fotó: Bistika 4 Hámor-kovács munkában I------------„...a,— . . Mecenzéfi viselet

Next

/
Thumbnails
Contents