A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-02-03 / 6. szám
... amikor pedig eljön húshagyókedd napja, vagy húsz legény mindenféle jelmezbe öltözik ... Szerte Európában még ma is a farsang végi népszokások közül él a legtöbb s ahol él, ott igen elevenen. Ez a vidám hagyomány tájainkon elsősorban Tejfalun, (Mliecno) illetve néhány környékbeli faluban, a Felső-Csallóköz egy kis szigetén jelenti ma is a farsangot befejező vidám mulatozás utolsó, s egyben leglátványosabb aktusát. Érdekessége a néprajz tudói szerint egyebek között az is, hogy nem lehet tudni bizonyosan, vajon mennyire régi e hagyomány, és miért csak ebben a néhány faluban ismerik, művelik? Kihalt-e másutt az idők során? Vagy tán meg se honosodott? Talán az utóbbi lehet az igaz. Dőrejárás a neve. A dőre oktalant, meggondolatlant jelent, s a szót többé-kevésbé szinte az egész magyar nyelvterületen ismerik, ismerték, ellenben itt. Tejfalun, Vajkán, Csölösztön, és Doborgazon mást, többet jelent. A tizenöt-húsz dérének öltözött legény bizony nem mind legény, hiszen néhányuk, akárcsak az ősi japán színjátékokban, leánynak, nőnek öltözve járja a falut. De kezdjük talán az elején, ott, ahol e téltemetö, farsangbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnepet maguk is kezdik: a kocsmában. Mert hogy a mindenkori kocsmárosnak joga és kötelessége volt, hogy a maskarába öltöző legényeket kora reggel beengedje, és helyet, módot adjon nekik a beöltözésre. Miután az utcára lépnek és elindulnak, hogy a falu valahány portáját végigjárják, — szájukon szó már nem hangzik el. Ősi pantomim? A menet élén a menyasszony megy a vőlegénnyel, no meg persze az elmaradhatatlan vőfély, aki az egész seregletet vezeti, irányítja. Utánuk pedig a többiek. A két hentes — kezükben bárddal, késsel, oldalukon jókora fenőacéllal. Öltözetük fehér, sapkájuk zöld, bokréta rajta. Csapkodnak, hadonásznak, időnként fenyegetve fenik a késeket. Egyiküknek zsáknyi nagyságú gyékényszatyor lóg az oldalán, a két tojásszedőnek pedig kosár. Közéjük tartozik még a két perselyes, ahogy itt mondják, pörsűs. Ők mennek be a házakhoz, a többiek pedig az utcán maradnak. De kikből is állnak a többiek? Hajdan, mikor e napon hó is esett, volt még a bolondok szánja. Szamár húzta, lapját megemelték, hogy akit rátesznek, leguruljon róla. Manapság se hó, se szán, se szamár nem akad egykönnyen, aminek híján aztán a menet része a szokásból kényszerűen kikopott, de a gatyás, szűrös legény, kinek arcát rojtos kendő fedte, aki a szamarat vezette — az megmaradt. Álarca pedig a szomszédos Vajka jeles szülöttje, a néprajzkutató Khin Antal szerint a szibériai sámánok álarcához hasonlít. Hozzájuk tartozik két meszelös figura, akik termékenységvarázsló szerepük szerint végigmeszelik az embereket s a pemzli hosszú nyelével a lányok, asszonyok szoknyáját pajzán vakmerőséggel emelgetik. Vannak továbbá az őrök a menetben. Börkalapjuk mellé hatalmas libatollat tűznek, kabátjuk földig ér, kezükben kopja, övükben tőr és pisztoly. Aztán a bolond borbély következik, arcán szintén álarcot visel, köpenye fehér, kezében hatalmas lavór, tele habbal. Pemzlijével bekeni az emberek arcát, aztán egy nagy faberetvával leberetválja azokat. És jön utána a medvetáncoltató a medvével. A medve orrában karika, a karikán lánc, — gazdája ezen vezeti. A medve kövér, öltözete nem igazi medvebőr, hanem belülről szalmával kitömött vászonzubbony. Egyik kezében feneketlen dobot visz. Majd a majom következik, kinek leginkább hosszú farka kivált mulattató. Vonszolja maga után, s az őket kővető gyereksereglet igyekszik rátaposni. Ezen igen vidulnak. Van aztán a fordított ember, aki előre megy és álarcával hátrafelé néz. Társa az ördög. Kezében kígyóhátra fonott korbácsot suhogtat, ezzel hajtja a fatuskót láncon vonszoló vénlányokat. Az ő ruhájuk mindennapi falusi lányöltözet, csak éppen fátylat viselnek arcukon. Khin Antal szerint ez keleti, török elem. Mögöttük toronyformájú szalmakunyhó lépeget, tetején döglött varjú.
