A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-27 / 5. szám
EGY NYOMOZÁS TÖRTÉNETE A tudományos ismeretterjesztő könyvekről sajnálatos módon viszonylag kevés szó esik a csehszlovákiai magyar lapokban. A szerkesztők mindenekelőtt a szépirodalmi alkotások méltatására és elemzésére buzdítják a „hivatásos" recenzenseket és kritikusokat (akik még Így is csak hosszas könyörgés után hajlandók kötélnek állni), az egyéb jellegű kiadványokról többnyire tudomást sem vesznek, illetve nem tartják halálos bűnnek, ha a rovat nem foglalkozik velük. Meg aztán, valljuk be töredelmesen, nem is nagyon akad vállalkozó, aki közérthetően, de alapos szakismeretekkel felvértezve óhajtana véleményt mondani ezekről a jobb sorsfa érdemes könyvekről. A most jubiláló Madách Könyv- és Lapkiadó fennállásának tizenöt esztendeje során számtalan ismeretterjesztő jellegű kötetet jelentetett meg, de szinte a két kezem elég volna ahhoz, hogy megszámoljam az ezekkel a művekkel foglalkozó recenziókat és bírálatokat. Persze, megjegyezhetné valaki, hogy ezeket a könyveket nem is kell különösebben reklámozni, elvégre keresik őket az emberek, s nem fegyeget az a veszély, hogy évekig fognak porosodni a könyvesboltok polcain vagy raktáraiban. Ám az effajta érvelést nem fogadhatjuk el, már csak azért sem, mert egy ismeretterjesztő munka ugyanolyan szellemi alkotás mint egy regény vagy egy versgyűjtemény, ennélfogva értékelhető és bírálható, méltatható és minősíthető. Nehéz volna felsorolni, melyek a jó ismeretterjesztő könyv legfőbb ismérvei, ráadásul egyéni ízlés dolga is egy kicsit, ki mit tart annak. Az én véleményem szerint a jó ismeretterjesztő könyv mindenekelőtt megbízható és — ahogy manapság előszeretettel mondják — „naprakész" információkkal szolgáljon; nyelvezete legyen közérthető, de ugyanakkor szakmai szempontból korrekt, s egyáltalán nem baj, ha legalább olyan izgalmas és érdekfeszitö, mint egy Agatha Chris-Csáb község a Korponai-dombvidék festői szépségű völgyében fekszik a nagykürtösi járásban. A Csábi patak és a Meggypatak határolja. Ősidőktől fogva lakott terület. Ezt bizonyítják azok a bronzkori leletek, amelyeket a múlt században a György-Márton partalja domboldalban találtak; ahol a község valamikor elterült. Csáb községben született — éppen 200 esztendeje — Szeder Fábián (1784—1859) tanár, néprajzkutató, nyelvész, aki széleskörű irodalmi és tudományos tevékenységet folytatott. A Tudományos Társaság pályázatára több kiemelkedő jelentőségű tanulmányt írt a palóc népcsoport eredetéről, nyelvéről és szokásairól. Jelentősebbek pl. A Palóczok. A 'Palóczokról eredetükre és Pannóniába való jövetelükre nézve, Értekezés a Palóczokról, hogy csak néhányat említsek. Szeder Fábián így jellemzi a palócokat: „A 'Palóczok lelki és testi tehetségekre nézve a többi Magyaroktól nem alábbvalók. Különös charakterök a' vidám barátság, emberbecsülés és az adakozás." A falu másik nagy szülötte Heynik Ede orvos, aki a múlt században először irt tudományos munkát korunk egyik komoly egészségügyi gondjáról a kövérségről. A község lakosai rendkívül sokféle tevékenységet folytattak a történelem során. Foglalkoztak földműveléssel, pásztorkodással, kőfejtéssel, fakitermeléssel, szőlő- és gyümölcstermesztéssel. A falu kőbányája még a legutóbbi időben is működött, mivel a Csáb környéki dombok jó minőségű követ kínáltak. A fakitermelés főleg a Zichy-uradalomban folyt nagyobb méretekben. Megjegyzendő, hogy a múlt században a csábiak CSEREPEK tie-regény. Elismerem, hogy ez Így együtt nehezen megvalósítható, de sietve hozzáteszem, többször is alkalmam nyílt rá, hogy ilyen könyvet olvashassak, mint például legutóbb is, amikor Josef Kleibl Ádám nyomában c. nagyon szépen illusztrált könyve került a kezembe. A kolofon tájékoztatása szerint a szerző a tizenkét éven felülieknek ajánlja művét, de balgaság lenne a felnőttek részéről, ha ezt szó szerint vennék és nem olvasnák el a könyvet. Mert az a bizonyos címbéli Ádám nem egy otthonról megszökött kisfiú, akit halálra rémült szülei a rendőrséggel kerestetnek, hanem az a férfi, aki a Biblia szerint a legelső ember volt a Földön. Josef Kleibl könyve arról a nyomozásról számol be, amelyet az elmúlt kétszáz óv során szakmabeliek és amatőrök végeztek annak kiderítése érdekében, hogy vajon mikor élt és hogy is nézett ki az a nevezetes férfiú. A szerző nem sok időt fecsérel a bibliai történet ismertetésére, hiszen azt mindnyájan ismerjük, s még az iskolás gyermekek is tudják, hogy nem egyéb puszta mesénél. A valóság sokkal prózaibb volt, de egyszersmind jóval bonyolultabb is. A könyv hősei — az altamirai barlang festményeit felfedező Don Sautuola, Cartailhac francia professzor, Henri Breuil abbé, Eugen Dubois, dr. Black, dr. Robert Broom és a többiek — a régmúlt idők hírnökeivel találkozhattak, több tízezer és százezer évvel korábban élt őseinkkel, s ez a találkozás nemcsak csodálatos élményt jelentett a számukra, hanem sorsdöntő fordulatot is az életükben. Josef Kleibl jóvoltából az olvasó éppen ezeknek az izgalmas eseményeknek lehet a szemtanúja, s közben — szinte észrevétlenül — azt is megtudja, hogyan, milyen körülmények között éltek azok az emberősök, akiknek csontjait olyan hosszú ideig megőrizte a mészkő, az agyag vagy a barlang mélye. A könyvben sajátosan ötvöződik a paleontológia a tudó-NÉPI ÉPÍTÉSZET CSÁBON látták el Balassagyarmatot téli tüzelővel. Gyümölcstermesztésükről még Budapesten is ismertek voltak, ahová főleg szilvát vittek eladni. A község napjainkig is tálán szőlejéről és boráról a legnevezetesebb, a szőlőtermesztésnek közel 400 éves hagyományai vannak. A kiváló minőségű bort a bányaváro-' sokba, főleg Selmecbányára vitték eladni. Napjainkban a faluba látogatóknak szembetűnik a község gazdag népi építészete. A lakóházak kőből készültek, kötőanyagként sarat használtak. A házak beosztásra nézve hármas tagolásúak voltak, tehát „első házból", „pitvarból" és „kamrából" álltak. A pitvarban volt a kürtő, vagyis a füstelvezető rés, amely alatt a szabadtűzhely vagy búbos kemence állott. Még négy ilyen kürtös ház van a faluban. Később jelenik meg a falazott tűzhely, vagy ahogy itt nevezik, a „masina", míg a kenyér sütésére az udvaron építettek kemencét. Nedvesség ellen a házat 60— 70 cm széles padkával, „falaljával" védték. A lakóház gazdagon volt díszítve, főképpen az udvar felőli oldalon nyitott folyosónak, az „ambitnak" díszes deszkamellvédje tűnt ki. Tetőidomát nézve az itteni házak legtöbbje vízvezetős tető, amelynek állóhézagos deszkaormába legtöbbször keresztet faragtak, alatta a ház építésének dátumával. A tetőt cseréppel fedték, bár még megtalálható az utolsó zsúpfedeles ház is. Az ólak boronafalát sárral tapasztották be. A széna tárolására deszkából különféle méretű pajtákat építettek: a kisebb méretű építményeket „szárazaljának” is nevezték. mánytörténettel, az ismeretterjesztés a szórakoztatással. Egyáltalán nem csodálkoznék, ha a könyv hatására sok gyermek arra szánná magát, hogy barlangok és kövületek után kezdjen nyomozni, vagy éppen ásót ragad a kezébe és „bepillant" a föld mélyébe. Elvégre a könyv hősei is Így kezdték valamikor, ráadásul Vértes László vagy dr. Karel Absolon életútja a bizonyíték rá, hogy Közép-Európában is van keresnivalója egy paleontológusnak. HALLGATAG BARÁTAINK Ezt a szemrevaló könyvet is a Madách Kiadó jelentette meg, ez is ismeretterjesztő munka, s ez is elsősorban gyerekeknek íródott. A hősei azonban nem emberek, s még csak nem is állatok, amelyeket olykor barátainknak szoktunk nevezni, hanem — tárgyak. Igen, tárgyak, méghozzá ismerős tárgyak, amelyeket naponta használunk, amelyek nélkül ma már talán el sem tudnánk képzelni az életünket. Gondoljuk csak végig: mihez kezdenénk óra nélkül, vagy éppen az izzólámpa nélkül; s ha nem lenne gyufánk, szemüvegünk, mosógépünk, töltőtollunk vagy éppen hűtőszekrényünk, írógépünk, akkor vajon mivel helyettesítenénk? Ma már magától értetődik, hogy ezek a tárgyak vannak, léteznek, s ha tönkremennek, akkor kicserélhetök. Nem is jut eszünkbe, hogy valamikor élt valaki, aki feltalálta ezt vagy azt a tárgyat, aki rájött a megoldásra, amelyet évszázadokon át olyan sokan hasztalan kerestek. Ladislav Svihran utánanézett a dolgoknak, kinyomozta jónéhány mindennapos használati tárgy kalandoktól sem mentes „élettörténetét" és ebben a kedves könyvben csokorba szedve átnyújtotta nekünk. Aki kíváncsi rá, ki és mikor találta fel a porszívót, a borotvát, a kerékpárt, a hőmérőt, az írógépet, a telefont vagy a villanykörtét, s persze arra is, hogy mi lett ezeknek a találmányoknak a sorsa, annak nyugodt lelkiismerettel ajánlom figyelmébe ezt a könyvet. LACZA TIHAMÉR Csáb község talán legjellegzetesebb népi építészeti emlékei a Gerusa-domb oldalába, homokkőbe vágott borospincék. A megfelelő hely kiválasztása után először kb. 2,5—3 méter szélesen, mérsékelt lejtéssel próbagödröt vájtak, nagyjából 3 méter mélységig. A pincének azt a részét „pincetoroknak" nevezték. Ha megfelelő szilárdságú volt a homokkő, akkor 1,5—2 méter szélességben és 2 méter hosszúságban folytatták tovább a vájást. Ezt nevezték „pillérnek". Ez után következett a tulajdonképpeni „pincehelyiség", ennek szélessége 3—4 méter volt, hosszúsága a tárolandó boroshordók menynyiségétől függött.. A pincehelyiséget nem falazták ki, csak a pillért, amelynek mennyezetét, akárcsak a pincetorokét, bolthajtásosra készítették. A pincetoroknak a domboldalból kiálló részére kisebb tetőt ácsoltak. Ide hordták ki — szőlővenyigék közé — a pince vájásakor kikerült törmeléket, kidomborítva vele a pince bejáratát. A pincetorokba került az ácsolt ajtó. Ritkább esetben a pincetorokra „borházat" is építettek, ahol a bor készítésére szolgáló szerszámokat tárolták. Nagyon fontos volt, hogy a pince, a csábiak kifejezésével élve, „apokkás" legyen, ami annyit jelent, hogy jól szellőzzön, s levegője a tároláshoz szükséges 12—13 C fokos legyen. A borospincék elődeinek a falut övező dombokban található, lyukszerű 2—3 méter mély vájatokat tekintjük, amelyeket a törökök készítettek téli portyázásaik idején. Minden bizonnyal ezért nevezte el a helyi lakosság e kezdetleges pincéket „törökpincéknek". Feltételezhető, hogy ezekből fejlődtek ki évszázadok folyamán a kiváló tárolási lehetőséget biztosító borospincék. LELOVICS TIHAMÉR KOPÓCS TIBOR TÁRLATA Egy új galéria nyitotta meg december közepén valóságos és képzeletbeli kapuit Kopócs Tibor festőművész kamaratárlatával Komáromban IKomárno), a CSEMADOK járási bizottságának új székházában. A város többi kiállítóterme és galériája mellett újabb fórum létesült a képzőművészet művelőinek és kedvelőinek találkozására. A kiállítóterem természetesen felhasználható lesz majd a kulturális tevékenység és közművelődés más céljaira is, ám a CSEMADOK járási bizottságának illetékesei szeretnék, ha rendszeressé válnának a képzőművészeti kamaratárlatok, s CSEMADOK Galéria néven rögződnének a komáromi és Komáromba látogató művészetkedvelők tudatában. Nem véletlen, hogy éppen Kopócs Tibor alkotásainak bemutatásával kezdődött a tárlatsorozat. Egészséges lokálpatriotizmus, hogy a járásból — Nagykesziről — származó, s már hosszú ideje Komáromban élő és alkotó művész bemutatásával indítottuk a vállalkozást. A szándékot — az esztétikai nevelés és az öntevékeny (amatőr) képzőművészet CSEMADOK-tevékenységben való szorgalmazását — tekintve is megalapozottnak és indokoltnak tűnik a Kopócs-tárlattal való indítás. Tán nem túlzás, ha azt állítom, hogy Kopócs Tibor képzőművészeti ténykedése egyike a legismertebbeknek a csehszlovákiai magyar berkekben. Ehhez minden bizonnyal hozzájárul a Madách Könyv- és Lapkiadó grafikai szerkesztőjeként kifejtett sokéves munkássága, valamint széles körű illusztrátori ténykedése. Évek óta ismert és elismert a Magyar Területi Színház díszlet- és kosztümtervezőjeként kifejtett művészi ténykedése is. Mindez jelentős tényező a csehszlovákiai magyar olvasók, színházlátogatók esztétikai ízlés- és tudatformálásában. S hatványozottan az, ha ez az ízlés- és tudatformálás olyan újat és többet akarással párosul, mint azt Kopócs Tibornál tapasztalhatjuk. Akik kicsit közelebbről ismerik, tudják róla, hogy ez a tudatos újat és többet akarás hajtja őt akkor is, amikor különböző közművelődési fórumok előadójaként szerepel, s akkor is, amikor minden alkalmat kihasználva ágál — hivatásos képzőművész létére — az amatőr képzőművészet mind szélesebb platformra helyezéséért, a CSEMADOK kulturális-népnevelő tevékenységében is. Komáromban sokak előtt ismeretes a komáromi. Komárom környéki amatőr képzőművészet összefogása érdekében kifejtett — tegyük hozzá; néha több, esetenként kevesebb sikerrel járó — igyekezete, szervező, irányító munkája is. A CSEMADOK Galéria megnyitásával talán sikerül majd közös erővel többet elérni ezen a téren is. Kopócs Tibort a közvélemény elsősorban grafikusként és díszlettervezőként ismeri. Festő/ ténykedése — bár nem most mutatkozott be először erről az oldaláról — kevésbé ismert. E mostani tárlat éppen ezért a festő Kopócs Tibort volt hivatott közelebb hozni a képzőművészetet értő és kedvelő közönséghez. A kiállított anyag, a tárlat kamarajellege ellenére is Ihuszonöt kép szerepelt a tárlaton), meglehe-14
