A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-23 / 52. szám
A Gsemadok életéből JUBILEUM JEGYÉBEN Pályázati felhívás A CSEMADOK Központi Bizottsága a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége megalakulásának 35. évfordulója tiszteletére pályázatot hirdet. Pályázni lehet: 1. a CSEMADOK helyi szervezete megalakulásának körülményeit feldolgozó munkával; 2. a helyi szervezet egy-egy (lehetőleg legeredményesebb) munkaszakasza történetének feldolgozásával (színjátszás, táncmozgalom, irodalmi színpad stb.); 3. a CSEMADOK helyi szervezetének a falu szocialista átalakításában (szövetkezetesítés, iskola- és kultúrházépítés stb.) való részvételének feldolgozásával; 4. a helyi szervezeteknek a helyi tömeg- és gazdasági szervezetekkel való együttműködésének feldolgozásával. A feldolgozott anyagot a pályázók korabeli fénykép-dokumentumokkal is illusztrálhatják. Pályázati feltételek: — a pályamunkáknak helyszíni kutatáson kell alapulniuk és eredeti ismeretanyagot kell tartalmazniuk; — a pályázaton még nem publikált, ill. még el nem bírált munkával minden csehszlovák állampolgár részt vehet; — a pályamű szövegi része legfeljebb 30 gépelt oldal lehet. A pályaművek díjazása: I. díj 3000,- Kčs II. díj 2000 — Kčs III. díj 1000 — Kčs A CSEMADOK KB fenntartja magának a jogot a díjak megosztására, ill. visszatartására. A nem díjazott, de értékes pályaműveket tárgyi jutalomban részesíti. A nyertes és az értékes munkákat a HÉT közölni fogja. A pályázók a CSEMADOK Központi Bizottságától írásbeli, ill. szóbeli felvilágosítást kérhetnek. A pályaművek beküldési határideje 1984. november 30. A pályamüveket két példányban, a pályázó nevének és pontos címének feltüntetésével a CSEMADOK KB művelődési osztályára (nám. 1. mája č. 10, 815 57 Bratislava) kell beküldeni. A pályázat eredményhirdetése 1985. február 1 -én lesz. „... és persze akkor, ha van kinek játszanunk!" BESZÉLGETÉSEK BÉKÉRŐL, BOLDOGSÁGRÓL — Boldog? Igen! De csak akkor, ha elég időt tölthetek a családom körében, ugyanakkor játszhatok is a színpadon. Ez az életem. Halálosan szeretem a színpadot is, a családomat is. Ilyen vagyok, ezt keresem. A színpad nélkül vergődöm, ha viszont a családomtól vagyok távol, akkor fáradt vagyok és elesett. A színész a színpadon él igazán. Ott szenved, ott hazudik, ott hal meg. Ott adom le a szeretetfeleslegemet, ott pótlom a szeretethiányomat. Este kilencig, tízig, ameddig az előadás tart. Vidéki tájelőadásokról is igyekszem hazajutni Szerdahelyre, mert szükségem van rá, hogy a családom a tenyerébe vegyen, hogy szeressen és vigyázzon rám. — Mit tartasz a legfontosabb emberi tulajdonságnak? — A szeretetet. Mert aki szeret, az békében él. — Tudom, hogy szereted a verset. Ma milyen költeményen tűnődtél ? — József Attila 1937-ben írt Ars poeticájának utolsó négy során ... Meghallgatod ?! „Én mondom: még nem nagy az ember./ De képzeli, hát szertelen./ Kísérje hát két szülője szemmel:/ a szellem és a szerelem." Ebben a pillanatban, ki tudja miért, tompa kattanással megszakad a vonal. Az élet olykor valóban fura véletleneket produkál. 4. Losonc (Lučenec) lakótelepi tömbházainak egyikében lakik a Tóth-család. Mármint Tóth János, a még harmincon inneni családfő, Irén a felesége és hároméves kisfiúk, a kis Zoli. Hat éve ismerik egymást, négy és fél éve házasok, és eleinte bizony nagyon nehéz időkön mentek keresztül. Például: mindketten tanultak. Irén a közgazdasági egyetemen, János a Szlovák Műszaki Főiskolán volt levelező hallgató. Kérdem: mi lendítette át mindkettejüket ezeken a gondokon? — Egy dologban mindketten egyetértettünk még a házasság előtt: nagyon akartunk gyereket. És abban is megállapodtunk, hogy rögtön elmondjuk egymásnak, ha valami bajunk van — meséli Irén, majd hozzáfűzi: — Persze, az is nagy dolog, hogy minden munkát együtt végzünk. ... ..a színész a színpadon él igazán!" „...ezt már kinek-kinek magában kell eldöntenie!" — Ma már úgy érzem, hogy ezek a kezdeti körülmények alaposan megedzettek bennünket — veszi át a szót János. — Ez pedig erősítette bennünk az összetartozás érzését. A családi élet melegségét is valahogy könynyebben, természetesen tudjuk megteremteni. — Most, hogy a legnehezebbjén túl vagytok, minek örültök a legjobban? — kérdem. — Hogy béke van mifelénk, és hogy élnek még a szüléink is, úgyhogy van hová megtérnünk. Hétköznap és ünnepnap egyaránt... Hirtelen hatalmas pelyhekben hullani kezd az első hó. Mielőtt elbúcsúznék Tóthéktól, a kis Zoli lejön velem a ház elé, és kacagva, viháncolva, a friss hóban hemperegve megvívjuk az idei tél első hógolyócsatáját. Bárha ez lenne a világ legkomolyabb háborúja! Amikor aztán tényleg indulok és visszaülök az autóba, nem kapcsolom be a rádiót. Aznap már nem akarok híreket hallgatni. 5. Sok éve ismerjük egymást a lévai (Levice) születésű és jelenleg már a negyedik könyvén dolgozó Grendel Lajossal; eleddig leggyakrabban a különböző hazai magyar amatőrfesztiválok zsűrijeiben találkoztunk. Korábbi beszélgetéseinket is nagyjából ezek a témák határozták meg, de most, amikor betoppanok a lakásába, mosolygunk egy kicsit egymáson, hiszen tudja jövetelem célját, mert Ági, a türelmes és szolgálatkész írófeleség révén már előre megüzentem, hogy Lajossal a boldogság fogalmáról szeretnék néhány szót váltani... Aztán hellyel kínálnak, Lajos tölt egy pohárka bort és szinte tollba mondja a témával kapcsolatos vallomását: — A félreértések elkerülése végett tisztázzunk előbb két fogalmat. Amikor öröm ér bennünket, gyakran mondjuk: boldog vagyok. Vagyis amíg az öröm érzést, boldogság szavunk állapotot jelöl. Az öröm érzését mindig valami esemény váltja ki, míg a boldogság állapotát az öröm idézi elő. A boldogság tehát nem az öröm felsőfoka, hanem létállapot, amelyben rövidebb-hoszszabb időre átéljük a létezésünket. Ilyen rendkívüli pillanatokban azonban ritkán van részünk. A beteljesült szerelem, vagy a sikerélmények például előidézhetik a boldogság állapotát. Csakhogy a beteljesült szerelem örömérzése tovább már nem fokozható, s a tartós sikerélmények örömét is meg lehet szokni, és amit megszoktunk, annak már nem tudunk spontánul örülni. Öröm nélkül pedig boldogság sincsen ... A magyar nyelv sajátja, hogy egy-egy szavunk, kifejezésünk bámulatosan pontos tud lenni. Például a halott embert megboldogultnak is szoktuk nevezni. Megboldogult szavunk azt jelentené hát, hogy tartósan boldog az ember csak a halálában lehet? A boldogság állapot, mondtam az előbb. Ami állapot, az statikus, abból hiányzik a mozgás. Tudjuk viszont, hogy az élet szakadatlan mozgás és cselekvés. Sosem vagyunk ugyanazok, amik akár egy órával, akár egy perccel korábban voltunk, mert ez fizikailag és fiziológiailag lehetetlen. Örülök, ha a lányom jó jegyet kap az iskolában, örülök, ha látok egy jó filmet. De eszembe sem jut boldognak nevezni magam, ahogy boldogtalan sem vagyok, ha kudarcok érnek, legföljebb elkeseredett vagy kétségbeesett. A boldogságot már régóta csakis békében és csakis az alkotómunka szakadatlan folyamatának tudom elgondolni. És itt nem csupán az írásra vagy a művészetekre gondolok, hanem akármilyen alkotó cselekvésre, amely örömöt szerez — mindenekelőtt magunknak. Az alkotó munka révén vagyunk képesek tartósan átélni létezésünket. Egy német reneszánsz bölcselő, Cusanus bíboros alkalmi istennek nevezte az embert, aki maga alkotja meg saját lényi mivoltját. Ha a társadalom erre módot ad nekünk, akkor módot ad arra is, hogy kiküzdjünk valami „alkalmi", ám tartós boldogságot, amely nem abszolút ugyan, de nem is üres metafizikai fogalom, hanem emberhez méltó állapot. A boldogság egyben emberség is, vagy talán az emberség jelent egyben boldogságot is?... Ezt már kinek-kinek magában kell eldöntenie — mondja búcsúzásképp az emberélet útjának felére érkezett iró. — Eldöntenie és tudatosítania! — felelem én, mielőtt a lépcsőházban beszállnék a liftbe; de azt látom még, ahogy ő is rábólint. A lakásajtóban ott áll Ági is és a két csöppség: Zsuzsa meg Gábor. 6. Igen: boldogság és emberség. És béke. Az életnek csak így van értelme, csak Így van folytatása. Boldog ünnepeket! És boldog újévet! MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvételei 7
