A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-09 / 50. szám
KOS KAROLY EMLÉKEZETE Kós Károly az utolsó polihisztorok egyike volt, az Albert Schweitzerek fajtájából való, akihez kétszeresen is kegyes volt a sors: nemcsak sokoldalú tehetséggel, hanem termékeny és igen hosszú élettel is megajándékozta őt Száz esztendeje, 1883. december 15-én látta meg a napvilágot Temesvárod, de szülővárosához sohasem kötődött különösebben, hiszen ifjúkorának java részét Kolozsvárott töltötte, ott is érettségizett a kurucos és negyvennyolcas szelleméről híres református kollégiumban. Élethivatásul — akkor — az építészetet választotta, s tanulmányai befejezése után, 1907-től kezdődően több éven át tervező építészként dolgozott Budapesten, ahol számos épület ma is őrzi emlékét (az óbudai református templom, az Állatkert pavilonjai stb.J, de más helységekben is találkozhatunk a tervei alapján megvalósított épületekkel (a zebegényi katolikus templom, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum stb.j. Kós Károly — nem kis mértékben éppen Bartók és Kodály példája nyomán — egy sajátos, a népi kultúrában mélyen gyökeredző építészeti stílust kívánt meghonosítani Magyarországon, ezért Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan ő is nyakába vette az országot hogy a népi építészetet a maga eredeti mivoltában tanulmányozhassa. Különösen Kalotaszeg népi architektúrája volt rá inspiráló hatással, de az Erdélyben élő más népek építészete sem hagyta őt közömbösen. Ígéretesen alakuló építészi pályáját az első világháború törte derékba, s amikor elült a vérzivatar, Kós Károly úgy határozott hogy szűkebb pátriájában, Erdélyben telepedik le. Itt bizonyos értelemben szintén építészi feladatok vártak rá, bár a megvalósítandó épület falait nem kőből és téglából kellett felrakni, hanem cikkekből, könyvekből és más szellemi építőanyagokból, lévén ez az épület a romániai magyar irodalmi és kulturális étet. Ennek az építőmunkának vitathatatlanul Benedek Elek volt a fő irányítója, s aligha • Rendkívül tehetséges — és sikeres — festő volt a száz éve született Vidovszky Béla, de nagyon szerény ember, ezért jóval kevesebbet haliunk, olvasunk róla, mint amennyire megérdemelné. Sokáig az Alföld festőiéként próbálták beskatulyázni, mert a Békés megyei Gyomén látta meg a napvilágot, s ezen a vidéken kezdte el pályafutását, amikor hazai és külföldi — müncheni, párizsi — tanulmányait befejezte. 1912-től már a szolnoki művésztelep tagja volt, de hogy mennyire nem akart „leragadni" az Alföldön, azt mutatja a következő évi nagy olasz útja, amikor eljutott egészen Szicíliáig. Az I. világháború után Budapestre költözött, de rendszeresen felkereste szolnoki műtermét is, hogy valóban alföldi képeket is fessen. Ezek az alkotásai figyelemre méltóak, mert nagyszerűen meg tudta oldani a jellegzetesen alföldi fényhatásoknak a problémáját, amellyel olyan sokan birkóztak eredménytelenül. 1923-ban Szlovákiában kereste a tájak varázsát. Baráti szálak fűzték Hubay Jenőhöz, a hires hegedűművészhez, akinek Mosócon (Mošovce) volt pompás kúriája. Vidovszky szívesen és gyakran vendégeskedett itt; sok képet festett a kúriáról kívül és belül, de megörökitette a falu környékét és a Turóc-menti festői szépségű tájat is. A művész Hubay fiát, Andort is tanitgatta, aki szintén tehetséges festő volt. Hosszasan sorolhatnánk a Mosócon született alkotásokat, ezért csak találomra említünk néhányat: Parkrészlet, Fehérkályhás mosóéi szoba, Hubay szalon, Mosóci táj, Mosóci táj sárga fákkal. Kis mosóci őszi táj, véletlen, hogy Kós Károly már a kezdet kezdetén meghitt beráti kapcsolatba kerül a legendás Elek apóval. Hosszú levelekben számol be neki munkájáról, elképzeléseiről, ügyes-bajos dolgairól, a Vasárnap c. lap szerkesztésének nehézségeiről: „Ami a Vasárnapot illeti, hát azt nem féltem. Eddigelé úgy ment, ahogyan azt én számítottam: lassan, de biztosan. Persze. ha mindenütt olyan apostolai lennének, mint a mi főszerkesztő-patrónusunk (Benedek Elek volt a főszerkesztője a lapnak, de a gyakorlati teendőket Kós látta el — L T. megj.), akkor gyorsabban menne a dolog, hamar készen lennénk a munka legelejével és legnehezebbjével, azzal, hogy a lap — megélne. Mert ma még nem él meg. Persze, ha a Magyar Nép (jobboldali lap — LT. megj.) és patrónusai nem volnának olyan ádáz ellenségeink, akkor más volna, akkor talán már régen mienk volna ez az egész Erdély, de hát mi az ő fegyverükkel szemben csupáncsak kvalitásbeli többletet adhatunk, ami azonban csak lassan hat Mostantól kezdve még nagyobb erővel fekszem bele, és hogy a papirosunk jobb, simított papír, tehát a rajzokkal kevesebb dolgom lesz és talán érdekesebb dolgokat adhatok. Lehet hogy kevésbé művészit, de általános értékűbb dolgokat Falusi emberekkel állandóan levelezek és kérem véleményüket; eddigelő a legtöbb válasz igaz lelkes biztatás volt, ami csak kedvet és erőt adott Egyet nem értek: vidéki munkatársak nemigen mutatkoznak. Lehet, hogy az adminisztráció bajai miatt aminek nem tudok eléggé utánanézni, de lehet, más okok miatt is. Legfőbb oka a lassú haladásnak feltétlenül Önarckép (1952) Bagonyai kastély, Mosóci üvegház, Mosóci tájkép. Varrónő stb. 1931-ben hosszabb időt tölthetett itt, mert 23 képpel készült el. Ezeken megörökitette a mosóci ház csarnokát, a vendégszobát, egy fehér számyasajtajú termet; készített egy zongorás enteriőrt, másik vásznán az az, hogy egymagám nem győzöm a munkát _ minden vonalon. Egymagám szerkesztek, írok, korrigálok, csinálom a revíziót, a tördelést ellenőrzőm, levelezek, irányítom az expedíciót és rajzolok." Se szeri, se száma az efféle leveleknek, s csak azért idéztem ilyen hosszasan az egyikből, hogy a leghitelesebb forrás alapján tudjunk képet alkotni magunknak arról a sziszifoszi munkáról, amelyet Kós Károly a huszas években magára vállalt Egy időben a politika porondján is szerencsét próbált de az általa alapított Erdélyi Néppárt rövid életűnek bizonyult: a korrupt nagytőke ügyes machinációival felmorzsolta. A kudarc arra késztette Kós Károlyt, hogy visszatérjen az egyéniségéhez sokkal jobban illő terepre, a szellem csatatereire. A huszas évek közepén az ő kezdeményezésére alakul meg az Erdélyi Szépmíves Céh, amely a romániai magyar írók műveit jelentette meg, viszonylag nagy példányszámban. Kós Károly sokat fáradozott annak érdekében is, hogy valamilyen szerve- ~ zetbe tömörüljenek a haladó szellemű romániai magyar írók és képzőművészek. így jött létre előbb az Erdélyi Helikon, majd 1930-ban a képzőművészeket összefogó Barabás Miklós Céh. Kós Károly e rengeteg közéleti munka közepette is tudott időt szakítani az irodalomra, építészetre és a tudományos kutatásra. Két történelmi regénye vált közismertté: a Varjú nemzetség cselekménye a XVII. századi Erdélyben játszódik és egy kisnemesi család sorsán keresztül ábrázolja a korabeli állapotokat; Az országépítő főhőse az államalapító király, I. István, az ő országépítő törekvéseit A mosóci kastélyból ebédlőt örökítette meg, két képet festett a Szapáry kastélyról, vásznára vitte az éppen festő Andort és sok-sok tájképet is alkotott ebben az évben. 1932-es szlovákiai útja alkalmával ellátogatott Nagyszalatnára (Zvolenská Slatina) is, ahol 8 képet festett. 1936 és 1943 között szinte minden esztendőben megfordult Szlovákiában, Mosócon kívül eljutott Radványra (Radvaň nad Hronom), Szalatnára stb. Ezt követően azonban — jóllehet még — közel 30 évig alkotott követhetjük nyomon a könyv lapjain. A negyvenes években írta híres drámáját a Budai Nagy Antal-t amelyben az erdélyi magyar jobbágyok 1437-es felkelésének állít emléket Tudományos munkái közül mindenekelőtt a népi építészettel foglalkozó könyveit kell megemlíteni. 1930-ban adta ki A lakóház művészete c. művét amelyet 1944-ben A székely népi építészet majd a Falusi építészet és a Mezőgazdasági építészet követett. Erdély tájai közül leginkább Kalotaszeget kedvelte, 1932-ben könyvet is írt róla. A néprajz más területein is otthonosan mozgott s mindent, amit megfigyelt gondosan le is rajzolt Ezek a rajzok nemcsak művészi értéküket tekintve jelentősek, hanem dokumentumértekük miatt is. hiszen Kós Károlynak sok esetben olyasmit sikerült még megörökítenie, amire később már aligha adódott volna lehetőség. Kós Károly a II. világháború utáni időszakban is aktív közéleti tevékenységet folytatott, szinte lehetetlen hiánytalanul felsorolni mindazt a tisztséget amit betöltött: volt országgyűlési képviselő, lapszerkesztő, egyetemi tanár; egy időben elnöke volt a Romániai Magyar Képzőművészek Szövetségének, beválasztották őt a Romániai Magyar Népi Szövetség országos vezetőségébe is stb. Kós Károly számára talán az volt a legnagyobb boldogság, hogy élete utolsó évtizedeiben ugyanolyan szeretet és tisztelet övezte, mint annak idején Benedek Eleket. Rokonszenves egyéniségét, szeretetreméltó alakját mindenki, aki személyesen vagy művein keresztül találkozhatott vele, egyszer s mindenkorra szívébe zárta. Kányádi Sándor, a költő irta róla: „Falak omolhatnak, kövek is váshatnak — magasük, nem poriad a megtartó példa." Amikor 1977-ben örökre eltávozott betöltetlen űr maradt utána. LACZA TIHAMÉR — nem jutott el többé az általa nagyon megkedvelt Turóc völgyébe. így is elmondhatjuk azonban, hogy több mint 100 vásznán örökítette meg Szlovákia pompás tájait. Pikturájáról tömören igy írt egy korabeli (1928) lap kritikusa, akkor megnyílt kiállítása kapcsán: „Mindegyik kép a művész finom tónusérzékkel párosult naturalizmusának sikerült bizonyítéka. Vidovszky lelkiismeretes hűséggel figyeli meg motívumait és olyan gonddal, részletezően adja vissza a látott jelenségeket, mint a XVII. századi holland interieurfestők. Emellett sohasem száraz és aprólékos, hanem kitűnően érezteti az ábrázolt jelenségek, tárgyak anyagát, szövetét. Minden képét gondosan szerkeszti meg, nincsenek lomposságok, elrajzolások müveiben. Egyformán kedveli a tájakat és interieuröket, de talán az utóbbiakban képes a legmeghittebb benyomások artisztikus kifejezésére. Azok, akik a művészetben a naturalizmus keresetlen közvetlenségét kedvelik és idegenkednek az erősebb akcentusoktól, különösen sok szépséget találhatnak Vidovszkynak szimpatikus és személyes problémáktól mentes pikturájában." Tegyük ehhez hozzá, hogy Gerevich Tibor művészettörténész professzor Vidovszkyt a korabeli Európa legkiválóbb enteriöristájának tartotta, míg Tyihomirov kiváló szovjet művészeti szakíró a mester tájképeiért lelkesedett. Vidovszky Béla Budapesten hunyt el 1973-ban. LÁNG MIKLÓS A szerző felvételei VIDOVSZKY BÉLA SZLOVÁKIÁBAN 15
