A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-11-25 / 48. szám

Általánosságban elmondható, hogy nehezen egyeztethető össze az alkotó művészi munka a köz­életi tisztségből adódó kötele­zettségekkel, mert hiszen mindkét tevé­kenység külön-külön teljes „erőbedobást" igényel. Lőrincz Gyulának sikerült ezeket szintetizálnia, helytállt azokon a poszto­kon, ahová a társadalom állította, s emel­lett mint képzőművész — festő és grafi­kus — az alkotó tevékenységet sem ha­nyagolta el. Plakátokat tervezett, újságok­ba rajzolt, grafikai sorozatokat készített, s ezek nemcsak kiállításokon voltak látha­tók, de önálló grafikai albumként is meg­jelentek (Dózsa György katonái. Kosúti sortüz, Madách). Ezenkívül festett is. El­vétve csendéleteket, tájképeket, portré­kat, de inkább figurális kompozíciókat, hiszen a vívódó, szenvedő, kiszolgáltatott ember volt művészi érdeklődésének kö­zéppontjában. Megfestette a puszták né­pét, emlékeit, amelyeket a második világ­háború borzalmai hagytak benne, a Szlo­vák Nemzeti Felkelés elszánt, bátor har­cosait és az árvíz sújtotta ember rémüle­tét. Művészi igényességgel festett és raj­zolt hűen önmagához, hitvallásához, mely szerint: a művész korunk lelkiismerete, s hűen a már fiatalon kialakult önálló kép­zőművészeti nyelvezetéhez, amely mind­végig az expresszív kifejezési módra töre­kedett formavilágában, színhasználatában egyaránt. Müvei szerepeltek a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége által rende­zett gyűjteményes tárlatokon itthon és külföldön. A hetvenes évek elejétől szám­talan hazai galéria és múzeum rendezte .meg Lőrincz Gyula önálló kiállítását, s ezek közül néhány válogatás bejárta a környező országok nagyvárosait. E sokré­tű képzőművészeti munkásság elismeré­seként számtalan különböző díj mellett 1975-ben az érdemes művész, majd 1980-ban, 70. születésnapja alkalmából a nemzeti művész címmel tüntették ki. 1977-től haláláig a Szlovákiai Képzőmű­vészek Szövetségének elnöke volt. Lőrincz Gyula eszmélésének, gyermek- és ifjúkorának színhelye eleinte a Galánta környéki, majd később a csallóközi tanya­világ, mivel édesapja uradalmi gépész volt. Ezért is fonódott össze élete és sorsa a mezőgazdasági munkásokéval. Ebből a közegből hozta magával azt a belső erőt, amely egész életútján végigkísérte; a szo­ciális problémák iránti érzékenységét, ezért harcolt oly lankadatlanul az igazsá­gért, az emberek egyenlőségéért. Lőrincz Gyula pályakezdése mozgalmas, fordulatokban, eseményekben gazdag volt, de nem veszélytelen. Művészi tanulmányait Gustáv Maily bratislavai magániskolájában, majd Har­­mos Károlynál kezdte. 1929—1934 kö­zött a budapesti Képzőművészeti Főiskola növendékeként. Réti Istvánnál és Vaszary Jánosnál tanult.' A főiskola utolsó két évében Vaszary János tanársegédje volt. Tanulmányai alatt is állandó kapcsolatot tartott fenn a hazai fiatal baloldali értel­miséggel, egyik alapítója volt a Sarló moz­galomnak, és gyakran látogatta Kassán az avantgárd művészekből alakult alkotó­kört, Komáromban Harmos Károly műter­mét és a Csehszlovákiai Magyar Tudomá­nyos, Irodalmi és Művészeti Társaság ösz­­szejöveteleit, kiállításait, ahol 1935-ben önálló anyaggal mutatkozott be. Nem vé­letlen, hogy képei felkavarták a polgári művészi ideáihoz szokott közönséget, hi-LOrincz Gyula: Hazátlanul (olaj. 1946). A komáromi Dunamenti Múzeum tulajdona. Fotó: Prandl Sándor. tot a haladó művészekkel. Plakátterveivel országos pályázatokon díjat nyert, ötven képpel szerepelt a Haladó művészet című kiállításon. A felszabadulást követő hóna­pokban segített létrehozni a Képzőművé­szek Szabad Szervezetét. 1946-ban a Cse­répfalvi Kiadónál jelent meg Emlékezés című grafikai albuma, amelyről Kassák Lajos írt elemző méltatást. Lőrincz Gyula még 1946-ban visszatért Bratislavába. Tagja lett a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének, müveivel részt vett ennek kiállításain. 1949-ben megválasztották a CSEMADOK KB elnökévé, ezt a tisztségét — egyéb más politikai funkciók mellett — harminc éven át haláláig betöltötte. 1948-1953, és 1968-1975 között az Új Szó főszerkesztője, és sok éven át a CSKP KB tagja volt. Lőrincz Gyula mint képzőművész sokré­tű életművet hagyott hátra. Megismerése hozzátartozik önismeretünk teljes képé­hez. Kulturális szerveink feladata és köte­lessége ezt az életművet kellő színvona­lon bemutatni a nagyközönségnek. FARKAS VERONIKA szén müvei — Éhségfelvonulás (szénrajz, 1931), Gondok (1934), Szerelmesek (1934) , Tó partján (1935), Teherben (1935) című olajképei — már akkor a társadalmi igazságtalanságokra világítot­tak rá. Ezeken az alkotásain nem egy konkrét személyt ábrázol, hanem az el­esett ember típusát fogalmazta meg időt­len és helyhez nem köthető környezetben. Koloritját ekkor a világos színek, a rózsa­szín, a fehér, a világoskék és olykor a sötétebb barna kontúrok jellemezték. A kiállított anyag elnyerte a Társaság zsűri­jének tetszését: aranyéremmel tüntették ki, s megkapta az ezzel járó párizsi ösztön­díjat. Barátai segítségével bejárta Észak- Európa nagy képzőművészeti centrumait, és megismerkedett a modern európai pik­­túra irányzataival. A legnagyobb hatással a német expresszionisták és Picasso vol­tak rá. Itt alakította ki sajátos expressziv formanyelvét, ezt bizonyítják külföldi út­ján készült alkotásai, amelyeket 1938- ban Bratislavában, Érsekújváron és Ipoly­ságon mutatott be. Politikai elkötelezettsége, kommunista kiállása állandó harcra késztette a bur­­zsoá államrend, a harmincas évek nagy világgazdasági válságának hazai megnyil­vánulása és a német fasizmus egyre ve­szélyesebb mértékű térhódítása ellen. Po­litikai karikatúrákat és művelődéspoliti­kai cikkeket jelentetett meg az Út, a Munkás, a Magyar Nap, a Magyar Újság hasábjain. A spanyol polgárháború idején a CSKP megbízásából segített önkéntese­ket átcsempészni Marseille-nél Spanyol­­országba. Hazatérése után 1938-ban részt vett a Képzőművészet Szlovákiában cí­men Kassán megrendezett kiállításon, ahol az „1909-es generáció" legjobbjai szerepeltek: J. Bauernfreund, Š. Bednár, E. Lehotský, F. Gibala, J. Mudroch, Csemicz­­ky László és Szabó Gyula. Lőrincz Gyula politikai tevékenysége miatt az államfordulat után emigrációba kényszerült, s így került újra Párizsba 1938-ban, ahol a következő év közepéig tartózkodott. 1939 végén Budapesten te­lepedett le, s itt a Wander gyógyszergyár­ban reklámgrafikusként dolgozott. Budapesten újra megtalálta a kapcsola-

Next

/
Thumbnails
Contents