A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-18 / 47. szám
Csak egy percre... David Lange ÁGYBAN MEGHALNI November 17-e, a nemzetközi diáknap ünnepe; FETLEWORK SEIFU pedig egy a hazánkban tanuló külföldi diákok közül. A bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, jelenleg viszont aspiránsi munkáján dolgozik. — Milyen út vezetett Etiópiából Csehszlovákiába ? —- Ezerkilencszázhetvenhatban adtam be pályázatomat külföldi ösztöndíjra, ami hat tárgyból jelentett kötelező írásbeli, illetve szóbeli felvételi vizsgát. A matematika, fizika, kémia, biológia, angol nyelv, valamint Etiópia hivatalos nyelve, az amhara mellett lehetőségünk volt szabadon választott tárgyból is vizsgázni. Én a földrajzot választottam. — Végül is hogy sikerült a fölvételi? — Valamennyi tantárgyból jelesre vizsgáztam, és a szocialista országokba jelentkező kétezerháromszáz emberből a Csehszlovákiába felvételt nyert ötven fő egyikeként utaztam több mint hat évvel ezelőtt Prágába, onnan Bratislavába, majd Szencre, a nyelvi felkészítő színhelyére. — Hogyan tudtál megbirkózni a szlovák nyelvvel? — Őszintén szólva eléggé nehezen, de azért egy-másfél év után már szótár vagy egyéb segédeszközök nélkül tudtam vizsgázni. — A főiskola előadótermeiben és a kollégiumban hogy tett az idő? — Eleinte kissé nehezen, de a negyedik-ötödik szemesztertől szinte repülni látszottak az évek. Egy tanulmányi csoportban összesen huszonnyolcán kezdtünk magasépítészeti és épületsztatikai szakon, de mindössze tizenegyen lettünk öt év múltán kész mérnökök. — Eszerint rendszeresen és sokat kellett tanulnod. Mégis: a szabadidődet mivel töltötted? — Etiópiában falun nevelkedtem, úgyhogy talán nem lesz meglepő, hogy Csehszlovákiában is 'kiváncsi voltam a vidéki emberek életmódjára, szokásaira. A szabad időmben így elég sokat kirándultam. Országjárás közben nemegyszer meglepődtem, hogy az itteni falusiak vendégszeretetben és nem egy szokásukban mennyire hasonlítanak a mienkhez. — Tényleg! A te hazádról vajon mit mondhatnál el legalább dióhéjban ? — A császárság megdöntése óta sokat fejlődött az etióp nép életszínvonala, de azért mind a műveltség, mind a gazdaság- és iparfejlesztés dolgában rengeteg még a tennivalónk. Sajnos, a múlt örökségeként különösen a nők körében eléggé nagy az írástudatlanság. Növeli a gondokat, hogy kevés az iskola és nagy hiány mutatkozik szakképzett erők tekintetében is. Ezért óriási segítségnek számit, hogy számos társammal együtt a szocialista országok egyetemein, főiskoláin tanulhatunk. Milyen jó, esetleg kellemetlen tapasztalattal térsz majd haza ? — Ami sokat jelent számomra, hogy jónéhány kedves barátot szereztem, s velük együtt olyan emlékeket, amelyek felejthetetlenek. Ezentúl nagyon jól esett, hogy évfolyamtársaim szinte versengtek tanulásom megkönnyítéséért. Nehezen tudtam viszont megszokni az itteni klímát, a telet és néhány jellegzetes ételt. — Hazautazásoddal mennyire szakad meg a kapcsolatod hazánkkal? — Semmiképpen sem! Több emberrel levelezek majd, s terveim között szerepel, hogy a kandidátusi munkámat' is a Szlovák Műszaki Főiskolán szeretném benyújtani. (mik-) Vittorio Michelangelo azt vallotta, hogy csak a testileg-le/ki/eg ép embernek van valami keresnivalója a földön. Vigyázott testi épségére. A nyaralójában, amelyet egy erdésztől vásárolt, szaunát szereltetett fel, amelybe mindennap be-benézett. Munkatársai természetesen megmosolyogták Vittoriót, de csak akkor, amikor a főnök nem volt jelen. Senki sem merte nyilvánosan gúny tárgyává tenni a „keresztapát", a chicagói maffiafőnököt, aki a városban az élet és halál urának számított. A főnök olyan egészséges volt, mint a makk. Nem akart az elődök sorsára jutni, akik közül egyik sem halt meg ágyban és párnák kqzött, tehát természetes halállal. A rendőrség nemegyszer kifejtette, hogy szárnyai alá veszi a vezért, hiszen egy golyó a gyomorban úgyszintén árt az egészségnek. Védelmet akartak nyújtani a vezérnek, de a börtönben; ahol senki sem közelíthette volna meg, Vittorio azonban tudta, hogy a börtön levegője is egészségtelen, tehát nem szorult a rendőrség védelmére. — Én leszek az első „keresztapa" — mondta mindig a testőr jelenlétében —, aki végelgyengülésben szenderült át a másvilágra. Bruno Brazzi a testőr, mosolygott. Hát igen... Bruno Brazzi elgondolkozott. Van az éremnek másik oldala is. Ott lehet a főnök közelében, mindig a segítségére siethet, és az is megtörténhet, hogy egy szép napon előléptetik. A dologban az a bosszantó, hogy hiába gürizik, hiába dolgozik, akár egy ló, csak 'apró morzsák hullnak az asztalára. A levél ott hevert Bruno párnája alatt. A vezér munkatársa nem lepődött meg. A váratlan eseménytől nem kapott ideggörcsöt, éppen ellenkezőleg. Figyelmesen elolvasta az üzenetet. A tartalom: „Új keresztapára van szükségünk. Ha érdekel a jövő, ha tudni akarod, mire készülünk, akkor ma éjszaka egy órakor háromszor csavard el a szobádban a villanykapcsolót!" Aláírás nélkül. Az ilyen leveleket sohasem írják alá. Bruno nem sokáig gondolkozott. Bele kellett menni ebbe a játékba, mindegy, hogy a banda tulajdonképpen mire készül és ki az értelmi szerző. Ha kelepcét állítottak fel, akkor egyszerűen azzal vágja ki magát, hogy le akarta leplezni a kulisszák mögött rejtőző merénylőt. Az óramutatók úgy másztak, mint a csigák. Végül... végre... pontosan egy óra. Bruno gondolkodás nélkül háromszor megcsavarta a villanykapcsolót llyképpen felvette a kapcsolatot az ismeretlennel, aki biztosan valamelyik bokor mögül leste, hogy Bruno elfogadja-e a játékszabályokat. A második üzenetet a cipőjében találta meg. Ez égy profi munkája, gondolta Bruno, hiszen ő azok közé tartozott, akiknek nyugtalan az álma, tehát minden neszre felrezzenhetett. Ezúttal azonban semmit sem hallott. Ez az üzenet is rövid volt: „Magad hajtod végre az ítéletet. Ha egyetértesz velünk, akkor holnap zöld színű nyakkendőt köss fel. További felvilágosítások következnek." ... és Bruno másnap felkötötte a zöld nyakkendőt. Egyre azon törte a fejét, vajon ki lehet a titokzatos idegen, aki az üzenetet küldi. Nem történt semmi különös a házban. Bruno megvonta a vállát és várta az újabb fejleményeket. Ebéd után belépett a főnök dolgozószobájába, amely tele volt könyvekkel. Ezeket a könyveket senki sem olvasta, de egy nyaralóban helyet kellett biztosítani az olvasmányoknak is. mondta mindig Vittorio Michelangelo. Gondoljunk a lélek egészségére. — Főnök! Az a gyanúm, hogy valaki el akarja tenni láb alól — mondta Bruno határozottan. — Legalább száz embert ismerek, akik mosolyogva állnának a sírhantom felett. — Nekem úgy tűnik, hogy van valaki a házban, aki.. . — Úgy?! Mondj el mindent Bruno meséje rövid volt. — Értem! — Vittorio Michelangelo elgondolkozott, majd konyakkal kínálta meg a testőrét — Léprecsaltak, nem kétséges. Most aztán ne lankadj, el kell csípnünk a pokolfajzatot. Vedd fel az eldobott kesztyűt Hanem, igaz... pompás nyakkendőd van. Szerezz be nekem egy ilyen zöld csodát. Bruno elégedett volt önmagával. Ha majd ott áll az új „keresztapa" mellett — természetesen Vittorio Michelangelo temetésén — felköti a zöld nyakkendőt Ha a terv kútba esik, akkor azt mondhatja, hogy megmentette a főnököt hiszen időben figyelmeztette a veszélyre. A harmadik üzenetet a zakójának a zsebében rejtették el. Egész nap rajta volt a sárga kabát egy pillanatra sem vette le. A papírlapot mégis becsúsztatták a zsebbe. Csodálatos. Az üzenet: „Holnap tíz órakor a szaunában. A pad alatt megtalálod a revolvert. Csak meg kell húznod a ravaszt." Bruno mindenhova elkísérte a „keresztapát", még a szaunába is. Amíg a párában fuldoklott addig hallgatnia kellett mindazt apait a főnök dumált. Neki úgy tetszett, hogy az „úr" éhezi a helyzetet, hiszen láthatta, hogy nem szívesen ül a szaunában, ahol valósággal felfordult a gyomra. Ennek a piszkos játéknak vége. A következő tépést Bruno teszi meg. Pontos volt. A levegő a szaunában ehiselhetet/en, mondta félhangosan. Elhelyezkedett a törölközőn, és a pad alá nyúlt A revoher ott hevert. Tehát becsempészték a szaunába, s ezt a szaunát jobban őrizték, mint a washingtoni elnöki palotát Ezek mindenre elszánt gazfickók, ezekkel érdemes együttműködni. Bruno gyorsan letakarta a revohert a törölközővel. A főnök azonnal betoppanhat a szaunába. — Bruno! Úgy látszott, hogy a hang valahonnan felülről szűrődik lefelé. Bruno istenfélő ember volt, de arra gondolni sem mert, hogy az isten szólította meg. Senki sem tartózkodott a szaunában. — A te kedvedért beszereltettem a hangszórót a szaunába, Bruno — hallotta a főnök hangját — Nem akarlak fárasztani. Nem egészséges játék az, ha kezedbe veszed a revohert. Nem jó nekem, nem jó neked. — Főnök az istenért! Hiszen megmondtam, hogy.. . — Hogyne. A revolvert azonban ott kellett volna hagyni a pad alatt. Próbára tettelek. Csak tőled tartottam, Bruno. Ezért átengedtem neked a szaunát. — Istenem... Én... Miért nem hisz nekem? — Ha egy „keresztapa" sokáig akar élni, akkor nem hisz senkinek. Még saját magának sem. Nem szeretnék golyót kapni a gyomromba. A golyó árt az egészségemnek. Bruno felugrott és a kilincs után nyúlt. Bezárták... be... a szaunába. A termométer a falon pedig azt mutatta, hogy a hőmérséklet emelkedik... 70. .. 80... 90 fok.. . 22
