A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-04 / 45. szám
Csak egy percre... A hagyományos, őszi Bratislavai Zenefesztivál keretében — az UNESCO és a Nemzetközi Zenei Tanács megbízásából — ebben az esztendőben is megrendezték a fiatal előadóművészek nemzetközi seregszemléjét. A művészi színvonal tekintetében ritka erős mezőnyt összesen tizenkét hegedű-, cselló-, orgona- és zongoraművész alkotta; versengésükből négyen kerültek ki díjazottakként, közöttük egy szőke hajú, rokonszenves skandináviai muzsikus: TRULS OTTERBECH-MÖRK, 22 éves norvég gordonkaművész. — Bemutatkozásképpen tollba mondhatnád „zenei életrajzodat"? — A zene szeretete nálunk természetes családi hagyomány, hiszen az édesapám szintén csellózik, az édesanyám pedig zongorázik. Otthon már gyermekként bekapcsolódtam ebbe a hangulatos zenélgetésbe, és a házimuzsikálás mindmáig kellemes időtöltésnek számít nálunk. Eleinte zongoráztam, de tizenegy éves koromban apám azt ajánlotta, próbálkozzam meg a violoncseilóval. A gyakorlás kezdeti gyötrelmei után nemcsak megszerettem ezt a hangszert, hanem hű is maradtam hozzá. Diákként és hangversenyszólistaként egyaránt. — Értsem úgy, hogy a többi hangszer nincs is különösebben ínyedre? — Épp fordítva! A gordonkát végtelenül szeretem, a többi hangszert pedig tisztelem és szívesen hallgatom, mert nem az a fontos, hogy milyen hangszeren muzsikál valaki, hanem az, hogy mit játszik és hogyan tudja előadni a választott zeneművet?! — Az imént azt említetted, hogy diákként és szólistaként vagy hű a gordonkához... — Régebben William Pleeth, Heinrich Schiff és Rudolf Kirsbaum voltak tanáraim, jelenleg viszont a világhírű Helmerson professzor osztályában a svéd rádió zeneiskolájának diákja vagyok. Hangversenyszólistaként pedig az esztendő utolsó két hónapjában még összesen huszonöt koncertem van. — Gyakran szerepelsz fesztiválokon is ? — Egyre gyakrabban. Életem-első komoly versenyén három évvel ezelőtt az ausztriai Salzburgban vettem részt, ahol díjat ugyan nem szereztem, de szerepelhettem a fiatal tehetségek gálahangversenyén. Tavaly a moszkvai Csajkovszkij-emlékversenyen a hatodik lettem, az idén nyáron pedig második dijat nyertem a firenzei Cassado fesztiválon. A bratislavai fesztivál díját eddigi pályafutásom legnagyobb sikerének tartom. — Milyen jellegű zeneműveket válogatsz legszívesebben a műsorodba ? — Olyanokat, amelyek minden szempontból érvényesülni hagyják a gordonka sajátos hangzását. — Eszerint Prokofjev és Lutoslawski lehetnek kedvenc komponistáid? — Főképpen Prokofjev, aki valóban szép, de nehéz, mondhatnám kimerítően igényes gordonkaműveket alkotott. — Hogy érezted magad a Bratislavai Zenefesztiválon ? — Először jártam Csehszlovákiában, s őszintén szólva főképp a fiatal közönség érdeklődése és lelkes rokonszenve lepett meg. — Példaképed? — Gondolom, aligha kell külön hangsúlyoznom : az utolérhetetlen Pablo Casals. (mik-) Olyan szép, érdekes, izgalmas témáim vannak. És semmi, semmi... Úgy járok, mint Zsélyben, pontosabban a karikási erdőben: gombázni mentem, találtam is szép, pici tinórugombákat, amiket sajnáltam leszedni. Majd ha megnőnek! — gondoltam magamban. Sőt, ezt még otthon is elmondtam az apámnak. Ő közölte velem, hogy nyugodt lehetek, ezek a gombák holnap sem lesznek nagyobbak. — Babona — mondtam, de ő csak nevetett. És nem nevetett hiába. Másnap azok a gombák épp oly picik voltak, mint az előző napon. Épp csak elsenyvedtek, elhervadtak, elrothadtak. Ma sem tudom, mi ennek az oka. Egy biztos: ha én ma közlöm — mondjuk Duba Gyulával — valamelyik nagyszerű témámat, olyat, amelyből nagyszerű novellát írhatnék, s ő, a szerkesztő, kapva-kap rajta, az a téma: másnapra elsenyved, elhervad, összetöpörödik, mint az említett karikási gomba. így lenne jó! Pontosabban: ez lenne jó. Ha a témáim — riport-, újságcikktémáim mind elsenyvednének egytől egyig. Mert hát mi is az a téma, az az újságírói téma? Ami izgatja az embert, idegesíti, vagy egyszerűen csak érdekli, vagyis az újságíró érdekesnek véli. Milyen jó lenne, ha elsenyvedne már végre a közel-keleti téma, Libanon témája, ha elhervadnának a rakétatelepítési témák, sőt, ha maguk a rakéták is elhervadnának. És — itthon maradva — de jó lenne már, ha nem találnék témát utcán vagy járdán heveröt. Ha nem lenne udvariatlanság, agresszivitás, szemtelenség, ami írásra ingerel, ha nem lenne bürokrácia, bornír ügyintézés, ami arra kényszerít, hogy tollat ragadjak, hogy olyan pici bajok lennének, mint a karikási gombák, amiket nem érdemes leszedni, de másnapra elsenyvednek. Hogy akkor mi lenne velem, mint újságíróval? Elmennék költőnek: megénekelném ezt a gyönyörű világot... Zs. NAGY LAJOS Az ember néha olyan dolgokat lát, hall, tapasztal, amikre csak azt lehet mondani: megáll az ész! Hát ilyesmik is léteznek? Nemrégiben néhány munkás beszélgetésének voltam fültanúja, akik, mint ahogy később kitűnt, az egyik házkezelöségnél végeznek karbantartó munkát, másodállásban. Egyikük felháborodva magyarázta, hogy a házkezelöség aszerint méri a munkateljesítményt, hogy mennyi anyagot és alkatrészt vételeznek fel a raktárból. így kénytelenek vagyunk anyagot vételezni ha kell, ha nem, mert különben azt hiszik, hogy nem dolgozunk. Pedig sok esetben — tette hozzá — olyan javításokról van szó, melyekhez nem kell új anyagot felhasználni. A többiek élénken bólogattak, helyeselték az elmondottakat, ám hozzátették: „Nem kell ebből ügyet csinálni, mert ha ez a vállalatnak így jó, akkor vételezünk. Az anyagot, alkatrészeket felhasználjuk fusizáshoz, mert különben honnan szereznénk ilyeneket, méghozzá ingyen, így hát hagyjuk nyugodni az egészet." Nem állhattam meg, hát közbeszóltam: „Ugye, maguk csak viccelnek?" „Nem, nem viccelünk — erősítették meg. — Amit mondtunk, az szóról szóra így igaz." Megdöbbentő és egyben elgondolkodtató mindez. Különösen azért, mert népgazdaságunk egyik legfontosabb feladata a nyers- és alapanyagokkal, a termékekkel és az energiával való legnagyobb mértékű takarékosság, illetve azok ésszerű felhasználása. Az anyag- és energiatakarékosság dialektikus egységet képez, hiszen az energia előállításához fütöanyago^ Furcsa ^ „gazdálkodás" kát, szenet, kőolajat, gázt használunk fel. Az energiatakarékosságot elsősorban a termelési folyamatban valósítják meg: elsősorban a termékek anyagigényességének csökkentésével, illetve az anyagok racionális felhasználásával és nem utolsósorban a készáruval, alkatrészekkel stb. való ésszerű gazdálkodással. Úgy, hogy például a pótalkatrészeket ott használjuk fel, ahol azokra valóban szükség van, mert ezzel csökkentjük az új alkatrészek gyártásának igényét.. Napjainkban például a gépipar területén mindenképpen arra törekszünk, hogy az általunk gyártott gépek lényegesen könnyebbek s ugyanakkor nagyobb teljesítményűek legyenek. Ami azt jelenti, hogy az így megtakarított anyagot új termelési folyamatban használhatjuk fel; ezt már nem kell kibányászni, dúsítani, és szállítani, s így értékes energiát, valamint külföldi valutát takarítunk meg. Ennek a folyamatnak felerősítését szolgálja a hulladékok, tehát a másodlagos nyersanyagok (papír, vas, színesfémek, textil stb.) minél nagyobb mértékű begyűjtése is. Mindezeket tudva, valóban meglepő az, amit a bevezetőben elmondottam. Meglepő, hogy még vannak vállalatok, amelyek a megvásárolt anyagot és alkatrészeket úgy kezelik, mint a Csáki szalmáját. Nem tudom, hogyan jutott az említett ingatlankezelő vállalat arra a következtetésre, hogy az anyagfelvétel gyakorisága és menynyisége alapján mérje a karbantartók munkájának mennyiségét és minőségét. Ez minden logikát nélkülöz. Mert a karbantartók munkája minőségének és mennyiségének kritériuma egyedül csak az lehet, hogy a rájuk bízott javításokat, karbantartási munkákat kifogástalanul elvégezzék. Amikor egyre kevesebb panasz érkezik a házkezelőséghez, vagy az üzem vezetőségéhez, a gépek és berendezések meghibásodására. így például a házkezelöségnél a felvonók karbantartói nem akkor végeznek jó munkát, ha gyakran és sok anyagot vételeznek, de akkor, ha munkájuk következtében a lakók a legritkábban panaszkodnak , a felvonók gyakori meghibásodása miatt. Persze felvetődik a kérdés, miért fordulhatnak elő olyan hibák, amilyenekről beszéltünk. Nem játszik-e közre a közömbösség, nemtörődömség, lustaság? Vagy a szakértelem hiánya? Lehet, hogy az ilyen állapotoknak több előidézője is van. De legyen bánni, ezekre a problémákra fel kell figyelni, mert hasonló esetek sokasodása károsan befolyásolhatja népgazdaságunk fejlődését. A rendcsinálást pedig mindig a kis dolgoknál kell (időben) elkezdeni és nem akkor, amikor a hibák már túlnőnek a fejünkön. VARGA JÁNOS Amikor Fadime Kavacik közölte a férjével, hogy terhes, a férfit majdnem fel kellett mosni. Igaz, Fadime, amióta tizenöt évesen férjhez ment, már huszonötödször esett teherbe. Gyermekei közül kilenc megmaradt, és most született a tizedik, Sengül nevű kislánya. A nagy meglepetést azonban az a tény okozta, hogy Fadime már hatvanéves. Természetesen Kastamonununban, abban, az Ankarához közel eső városban, ahol Fadiméék élnek, szenzációként fogadták az esetet. Fadime Kavacik eleinte azt hitte, daganata van. Elment az orvoshoz, de az orvos semmilyen daganatra valló tünetet nem állapított meg. Amikor a nő azonban közölte vele, hogy már két hónapja úgy érzi magát, mintha állapotos lenne, az orvos terhességi teszteket végeztetett el, pozitív eredménynyel. Bár Fadime minden gyerekét szereti, reméli, hogy ez már valóban az utolsó. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, nem lehetetlen, hogy még legyen gyereke. Doktor Alipio Augusto Cameio. a Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetem munkatársa véleménye szerint: „a fogamzás még a vál-Öregasszony \ nem J vénasszonv/ tozás kora után is lehetséges. Aki az ellenkezőjét állítja, ellentmond az orvostudomány egyik legalapvetőbb jellegzetességének, annak, hogy az orvostudomány nem egzakt, mint a matematika. Egy hatvanéves nő petefészkében még vannak petesejtek, lehet tehát anya.” Negyven évvel ezelőtt Brazíliában is megtörtént, hogy a hatvannégy éves Luiza Olivier Guimaraes fiút szült. A Goiás Velho városban történt esetről szóló hír csak azért nem terjedt el, mert a sokkolt család az eseményt titokban akarta tartani. „A nő nem termeli a petesejteket — magyarázza dr. Alipio —, hanem azok vele születnek. Hogy mikor jelentkezik a klimax, azt a genetikai tényezők határozzák meg. Egyes nők hamarabb érik el a változás korát, mások később. De azután is, amennyiben a petefészekből elszabadul egy petesejt, a nő megtermékenyülhet. Úgy vélik, hogy minden petefészek több ezer petesejtet tartalmaz. A megtermékenyítéshez és ahhoz, hogy a petesejt beágyazódjon a méhbe, meg hormonokra van szükség. Az ovuláció átlagosan, a tizenharmadik életévben kezdődik, de egyes lányoknál már nyolc-kilenc éves korban is előfordulhat, s így terhesek is lehetnek." Máskor a lány az első vérzés után — akár több évig is — úgy menstruálhat, hogy közben nem kerül sor az ovulációra, azaz nem lehet terhes. A menstruáció és a termékenység között nincs közvetlen összefüggés. „A gyermekszülésre a nö huszadik és a harmincadik életéve közötti időszaka a legalkalmasabb — folytatja dr. Alipio. — Ilyenkor van a legkisebb esély a gyermek születési rendellenességére; ennek a rizikója főként az anya negyvenedik életéve után növekszik. Persze a negyven éven felüli asszonyoknak is lehet teljesen egészséges gyermekük. 22