A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-04 / 45. szám
Hallottukolvastukláttuk KÖNYV Andor Csaba: Jel — kultúra — kommunikáció Mit lát az ember, ha néz egy tájat? A válasz minden bizonnyal mindenki számára egyszerű lenne, pedig mindenkinél más és más, látás- és szemléletmódja szerint változó, mert gyakran csak azt látjuk, amit megtanultunk látni. A pásztorember jó legelőt, a favágó kivágandó köbmétereket, a gyermek játszóteret, a természetbúvár érdekes növényeket, a földműves termőföldet, a katona stratégiai tereptárgyakat, a szökevény búvóhelyet, a jogász jogtárgyakat, a turista pihenőhelyet, a festő megörökítendő látványt... és így sorolhatnánk tovább. Korunkban, amikor többezer nyelvet, többezer szakterületet ismer a tudomány, mégis fontos, hogy a mindnyájunk számára hasznos együttműködés megvalósuljon, ezért döntö fontosságú lenne, ha a jelek és jelenségek mögött ugyanazt a lényeget értenénk mindannyian és csak másodsorban kategorizálnánk a különböző szempontok szerint. Ez persze annál is nehezebb, mivel abszolút igazság nincs, tehát az ember magatartásában elvárható megértés és tolerancia igényével kell a dolgokhoz közelednünk. Ezen próbál segíteni a jeltudomány és az információelmélet azzal, hogy az események valószínűségének és a közlemények hírértékének rendszerét feltárja, törvényszerűségeit és összefüggéseit elemzi. Naponta rengeteg jelrendszerrel találkozunk a beszélt nyelvi jelektől a matematikai, információs, közrendészeti jelekig. Ezek hatékonysága annál nagyobb, minél közérthetőbbek és minél többen ismerik. Lényeges tehát, hogy egyszerűek, egységesek, kifejezőek legyenek. Bizonyos fogalmak és jelenségek pontos azonosításához ismernünk kell azok elkülönítő és besoroló jegyeit, bár ezek hordozója néha egyetlen jel is lehet, amit csak a helyzet, a környezet emel a konkrét jelentés szintjére. További lényeges követelmény, hogy ezt a jelrendszert ismerjék azok, akikhez szólni akar. Minálunk például a kínai piktografikus jelek semmitmondóak lennének, bár ezt a világban közel egymilliárd ember érti. Az embernek az a természetes szándéka, hogy megismerje és tudatával birtokba vegye a világot, illetve, hogy ismereteit átadja és megértesse, a kulturális értékek átadásának folyamatosságát biztosítsa. Nem lehet tehát mellékes, hogy mit, miként és milyen szinten fogunk fel és adunk tovább. Andor Csaba könyve e kapcsolatlánc alapjainak megismertetésével közelebb visz ezeknek a folyamatoknak a megvilágításához, egyúttal a közléskapcsolat súrlódásmentesebb kialakításához. Ugyanakkor olyan gyakorlati példákkal is szolgál a közösségi élet különböző megnyilvánulásaiból — ünnepek, divat — amelyeken keresztül ennek a területnek az elméletét is könnyebben felfoghatja M. Molnár László Papp Zsolt: Hétköznapok és filozófiák „Ha ötven évvel ezelőtt valaki felnyúlt a könyvtár »filozófia« címszavas polcára, körülbelül a kővetkezőket találta: »Mi a lét? Mi a lét értelme?« ... Most csapjunk fel egy mai kötetet s ilyesmiket találunk benne: Hányadik padban ült Marcuse az iskolában? Előtte vagy mögötte ült a kis Adorno? Mikor váltott először görbe tekintetet a fiatal Lukács Györggyel?" Papp Zsolt, a jeles fiatal szociológus kötetének utószavában találjuk ezeket a jellemző mondatokat, s ezek mintegy megvilágosítják, hogy miről szól ez a kitűnő kötet — egyrészt, s hogy mi a különbség az ötven évvel ezelőtti s a mai filozófia között — másrészt. A szerző, több hosszabb-rövidebb nyugatnémetországi tanulmányút eredményeként írta meg ezt a kötetét, a mai nyugatnémet világ hétköznapjairól és filozófiájáról. Nézzük, mit rejt Papp Zsoltnál az egyik fogalom és mit a másik: A „Hétköznapok": Az elmélettől a géppisztolyokig?; A társadalomkutatástól a „tettesek" kutatásáig; Bélszín és nyilvánosság — avagy mire képes a tőkés állam, ha nyugatnémet?; Weimar — olasz módra; Van-e politikai ökológia? A zöldek. A „Filozófiák": A fiatal Lukács — avagy a Végcél; A fiatal Horkheimer — avagy az Individualitás; Walter Benjamin — avagy a Mentés; Herbert Marcuse — avagy a Megtagadás; Karl Mannheim — avagy a Lebegés; Jürgen Habermas — avagy a Felvilágosítás; Talcott Parsons — avagy Herbert Marcuse; Ideológia — vagy lojalitásbiztosítás; Végül: elidegenedés — vagy azonosulási válság; Mindebből világos: mi izgatja egy mai magyar szociológust, ha a mai (és a közelmúltbeli) nyugatnémet hétköznapokról és filozófiákról ír. Természetesen: az ún. frankfurti iskola és öröksége, az „újbaloldal" és a terrorizmus, de mindenekelőtt az, hogy a modem filozófiai áramlatokat miért éppen Közép-Európa s főként a németek hozták létre. Érdekes olvasmány Papp Zsolt kötete, amelynek riportjaiból, tanulmányaiból, interjúiból Közép-Kelet-Európa gondolat-világának múltja, közelmúltja, jelene s (bizonyos mértékig) jövője is kiolvasható. (cselényi) FILM Találkozás Vannak filmek, melyeknek meséjét, meséjének báját, képi világát figyelve, abba belefeledkezve (ha valóban jó a mozi), megfeledkez(het)ünk arról, hogy mélyebb eszmei mondanivalót, pszichológiai összefüggéseket esetleg bölcsességeket kérjünk számon azokon. A rutinos mozinézö tudja, mit várhat Bergmantól, Bertoluccitól, Wajdától és azt is, mit nyújtanak Wilder könnyfakasztó humorú „blődlijei". Megvallom, Eduard Gavrilov, szovjet filmrendező Találkozás c. alkotásától nem tudtam, mit várhatok, mivel a rendező korábbi munkáit nem ismertem. Kellemes csalódást okozott ez a film. Miért? Egyszerűen azért, mert végig világos volt: sem Borisz Szeregyin, a forgatókönyv írója, sem a rendező, de még a film operatőre — nagyon szépen fényképezett jelenetekkel segítette az alkotó együttes munkáját — sem törekedet világmegváltó „szólamokra". Mondhatnán azt is: operett. Mert hát azt azért nem szabad tagadnunk, közhelyekre épül ez a film — ám ha a közhely mértéktartó és ízléses, akkor magávalragadó lehet. A ■filmen egymásra találó két kamasz-fiatal, a félszeg Kolja (Leonyid Karajov) és a rátartitalpraesett Anfisza (Marina Levtova) mozgalmakban bővelkedő kalandja jó szórakozást — bizonyos korosztálynak még tanulságos epizódokat is — kínál. Szólni kell még a film zenéjéről. Ljudmilla Szuharokova olyan magávalragadó, idillikus muzsikát produkált, amely jelentős mértékben hozzájárul a film hangulatához. Utólag jöttem rá: nem egy esetben ez a muzsika tette lehetővé számomra, hogy megfeledkezhettem magamról s azonosulni tudtam a filmszalagon „megelevenedő" közhelymesével. Végül is az a fontos: ne unatkozzak, ne bosszankodjak, ha beültem egy filmre. Eduard Gavrilov rendező kollektívájának sikerült megóvnia ettől a veszélytől. Az ö mozijuk mese. Nem túl sok tanulsággal és éppen annyi bölcsességgel, amennyit egy ilyen zsánerű film elbír. Kiss Péntek József HANGVERSENY A Bécsi Szimfonikusok estje Az idei Bratislavai Zenei Ünnepségek egyik kiemelkedő eseménye a Bécsi Szimfonikusok hangversenye volt. A nagy hírű zenekar élén 1981 óta szovjet karmester: Gennadij Rozsgyesztvenszkij áll, aki egyúttal a Szovjet Állami Szimfonikus Zenekarnak is vezető karmestere. Tudása, szuggesztivitása, remek technikája s nem utolsósorban kedves modora, rokonszenves egyénisége — amivel magához láncolja muzsikusait — ezen a hangversenyen is lehetővé tette elképzeléseinek maradéktalan megvalósítását. A műsoron három évszázad három osztrák komponistájának egy-egy szerzeménye szerepelt. A korai Webern műben, a Passacagliában még túltengenék a klasszikus hatások, a második bécsi iskola vezéralakja még keveset árul el későbbi atonális törekvéseiből. A Passacaglia alkalmat adott a zenekar kiemelkedő hangszercsoportjának: a vonósoknak, hogy kidomborítsák Webern zenéjének legnagyobb értékét: a kristályos, leegyszerűsített formákban megvalósuló gondolatok tisztaságát. Mozart D-dúr szimfóniájában már az első taktusok után áthatotta a hallgatót a 18 éves zeneköltő muzsikájának üdesége, játékossága. A karmester kerülve a nagy gesztusokat egy-egy ujjmozdulattal, cinkos kacsintással a legnemesebb formában varázsolta a közönség elé a mozarti zenevilágot. A szünet után megszólaltatott Bruckner szinte „háziszerzöje" a patinás zenekarnak, ugyanis az egyik alapító és művészeti vezető: Ferdinand Löwe, Bruckner kis számú, de hűséges baráti köréhez tartozott. A 4. Romantikus szimfónia Bruckner egyik legtöbbet játszott műve. Hallgatása közben önkéntelenül felmerül a kérdés: hol találkozott a felső-ausztriai segédtanító és falusi orgonista a zenének e páratlanul hatalmas méreteivel, mi inspirálta ezekre a „wagneri hangorgiákra"? Rozsgyesztvenszkij amellett, hogy az arányok összehangolására törekedett, s nem tompította a szimfónia gazdag ritmikai skáláját — például a rézfúvók felfokozásának erejét a híres „vadászscherzoban vagy a zárótétel kódájában —, a csendes és lírai természetfestö részeket a legkisebb részletekig kidolgozta, anélkül, hogy a nagy iv megtört volna. Szép este volt. (DELMÁR) Innenonnan Az Ogonyok legújabb száma képekkel illusztrált megemlékezést közöl a szovjet színház- és filmművészet kiemelkedő alakja, Nyikolaj Cserkaszov születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából. A többszörösen kitüntetett kiváló művész a könnyű műfajtól jutott el a klasszikus értékű drámák főszerepéig, a filmekben is emlékezetes alakításokat nyújt. Az egyik képen Alekszandr Nyevszkij szerepében látható, a másikon színészi pályafutása kezdetén, amikor cirkuszparódiákban lépett fel. Isabelle Huppert 17 éves korában forgatta első filmjét. Öt év múltán a sztárok világranglistájának élvonalába került. Az alacsony termetű, bájos francia színésznőt azonban jobbára csak meg nem értett kislányok szerepében láthatta a közönség. Legújabb fotóján új arcát mutatja: a végzet asszonyának szerepében láthatjuk. Az utóbbi tfz esztendőben olyan csillagászati magasságot értek el Tokióban a telekárak, hogy 15—20 emeletesnél alacsonyabb házat nem érdemes építeni. Néhány parktól eltekintve mégsem akad szabad, beépítetlen tér az agyonzsúfolt fővárosban. A kényszerűség új divatot szült: az utcák helyett a házak tetejére építkeznek a japánok. A sörkerteket, játszótereket, szabadidőparkokat a házak tetején helyezik el a nagyáruházak tulajdonosai. 8
