A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-10-28 / 44. szám
AZ ŐSZ CSENDJE Először a mozdulatok válnak lassúbbakká: a nyár viharai elülnek. Az esőt már előre tudjuk: délutánra, vagy estére megérkezik. Nincs hirtelen-jött zápor, se vad jégverés. Lassan, megfontoltan borul be az ég, s ugyanolyan lassan, megfontoltan kezd szitálni az eső. Ősziesen. De azt is mondhatnám: öregesen. Vagy csak fáradtan ? De ez mégsincs így egészen, mert ha megerednek a felhők, esik kitartóan, akár két nap és két éjszaka egyfolytában. Sokan úgy érzik: van ebben valami szomorúság. Amolyan búcsúzásféle. Mint a jó ismerősök, barátok távozását követő percekben. De miért, mitől érezzük ezt a szomorúságot? Miből fakad ez az általános nosztalgia? A tavasz, s a nyár lázának, rohanásainak fáradtsága csapódna le benne, mint hideg üveglapon a pára? Vagy csupán a biológiai érés természetes — belső — eredője? Ettől és ezért lassulna-csendesedne a természet kinti és benti ritmusa? Az összhang teljessége végett? Nem ellentmondás ezzel szemben a fennsíki rét smaragdja? A réten most nyíló lila kikericsek Apollinaire-i „mérge", a szarvasok szeptemberi násza? Nézem ezt a „halni készülő" tájat magam körül, s hallgatom a csendjét. A karszt erdei megpirosodtak, megritkult a lomb, kifehérlenek a mészkövek tompa bütykei. Zizzen a szél, s elcsitul. Alkonyaitól hajnalig ér a szava. Nem tovább. A pásztorkodó tekintet a völgyekben már a ködöt vigyázza, s a hegyi kaszálók harmatát hajnalonta: látni-e rajta friss csapást? Nem követni — csak tudni: merre vezet. És — tudván ezt — elrejteni, mintha nem is lenne. Holnapra, holnaputánra — ahogy jólesik. Vagy elengedni, akár a halkan, koppanva hulló makk pentaton szavát: szálljon az ágak sűrűje között a csendig ... így. Valahogy így lenni jelen alkonyatban és virradatban — az érő őszben ... És amíg lehet, megvárni benne a napkeltét, bárha dideregve is. Nem egyébért, csak hogy ott legyen az ember a tölgyek, bükkök társaként az ég közelében. Abban az egyetlen, csodálatos pillanatban, amikor még belenézhet a kelő napba GÁL SÁNDOR HEMINGWAY RÉGI/ÚJ CIKKE A Washington Post nemrég tette először közzé angolul Ernest Hemingway egy eddig ismeretlen írását. A kéziratot William B. Watson, a Massachusetts Institute of Technology történészprofesszora fedezte fel a bostoni Hemingway-gyüjteményben. Mint kitűnt, a cím nélküli írás azonos azzal a tudósítással, mely a moszkvai Pravda 1938. augusztus 1 -i számában jelent meg, és amelyben a spanyol polgárháború hadszínterein tizenöt hónapig haditudósítóként tevékenykedő amerikai író a német és olasz fasiszták terrorbombázásait írta le. Hemingway riportja Upton Sinclair cikke mellett látott napvilágot a szovjet lapban, ez alatt a közös főcím alatt: Az emberiség ezt nem felejti el. Hemingway a maga jellegzetes, szaggatott stílusában feszegeti a kérdést, mi a különbség gyilkolás és háború között. „Két okból gyilkolnak — írja látnoki erejű elemzésekben —: hogy megtörjék a spanyol polgárok erkölcsi erejét, és hogy kipróbálják különféle bombáik hatását, előkészületül a háborúra, amelyet Olaszország és Németország akar kirobbantani. Sokat tanultak a spanyolországi kísérletek során, és egyre tökéletesebben bombáznak." Újabb fontos művel gazdagodott a Ladislav Novomeskýrôl szóló (magyar nyelvű) irodalom. A Művészet és politika című (néhány éve megjelent) kiadvány után, amely Ladislav Novomeský publicisztikai írásaiból adott ízelítőt, a közelmúltban a Pravda Könyvkiadó megjelentette Zdenka Holotíková: Novomeský, a politikus, újságíró és költő című müvét. E kötet a szlovák irodalom kiemelkedő egyéniségének elsősorban politikai pályafutását elemzi és mutatja be. Ladislav Novomeský 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság idején még mint gyermek, s az események lelkes megfigyelője Budapesten, a proletárforradalom izzásának központjában élt, később, 1937-ben önkéntesként a Spanyolországban harcoló antifasiszták soraiban küzdött, majd 1944-ben, a Szlovák Nemzeti Felkelés idején, a forradalmi események egyik élenjáró képviselője volt. Közben, és később is, jelentős társadalmi tisztségeket látott el, és fontos politikai munkát végzett. Tevékenysége a kommunista mozgalom számos fejlődési szakaszában elsősorban politikai jellegű volt. Zdenka Ho-lotiková tanulmánya gazdagon dokumentálja, hogy ennek a tevékenységnek melyek a kiemelkedő — ma is példát mutató — csúcsai. Ladislav Novomeský már indulásakor, a húszas évek derekán, a haladás eszméit képviselte. Bátran szembe szállt a kapitalistákkal és a nagybirtokosokkal, szenvedélyesen ostorozta a burzsoázia államszervezetét, írásaival felháborodottan tiltakozott a burzsoá Csehszlovák Köztársaság elnyomó szerveinek embertelensége ellen, elítélte a radotini, a frývaldovi és a kosúti vérengzést, védelmébe vette a nincsteleneket, a kisparasztokat, a jobb életért és a nagyobb darab kenyérért harcoló ipari- és agrárproletárokat. Számos cikkében kipellengérezte a nacionalizmust, óvott a fasizmus mérgétől. A Szovjetunióban az elnyomott népek védelmezőjét és támogatóját, az új társadalmi rend megteremtésének egyik legnagyobb biztosítékát látta. Nem hunyt szemet a szocializmus torzulása láttán sem. A hibákat kendőzetlenül feltárta és az igazságnak megfelelően írt a Szlovák Nemzeti Felkelésről, a DAV céljáról és a davisták szerepéről, Vladislav dementis és más kiemelkedő szlovák személyiségek munkásságáról. A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója alkalmából publikált tanulmányában például leszögezte: „A felkelés a világ tudomására hozta új történelmünket. Bennünket viszont új történelmi öntudatra ébresztett... A felkelés nemzeti öntudatunkban arra tanít, hogy a szlovák nemzet érdekei a haladásért, a demokráciáért, a forradalom mellett s a szocializmusért vívott harc közben jutnak el a megoldásig. Sosem ezekkel az erőfeszítésekkel ellentétben és végképpen nem velük szemben." Ladislav Novomeskýnek a Pravda chudoby, a Kassai Munkás, a DAV, a Rudé právo, a Pravda és más haladó szellemű lapok hasábjain megjelent tanulmányai, cikkei, riportjai az élet elevenére tapintanak és meggyőzően bizonyítják, hogy írójuk — nemzetiségre való tekintet nélkül — mindenkor következetesen bírálta a burzsoáziát, síkra szállt a dolgozók jogaiért, védte a szocializmus érdekeit és a Szovjetunióhoz fűződő barátságot. Az 1925 óta kommunista Novomeský nemcsak nagyhatású lírájával, hanem forradalmi publicisztikájával is a proletariátus ügyét szolgálta, a nemzetek és a nemzetiségek megbékélését és baráti összefogását hirdette. A Novomeskýrôl szóló monográfia fényt vet arra is, hogy Ladislav Novomeský milyen sok szállal kötődött a magyar dolgozók ügyéhez és kultúrájához. Novomeský — mutat rá tanulmányában Zdenka NOVOMESKÝ, A POLITIKUS, ÚJSÁGÍRÓ ÉS KÖLTŐ (ZDENKA HOLOTÍKOVÁ KÖNYVE) Holotíková — „ismerte a magyar irredentizmus demokrácia- és köztársaságellenes cselekedeteit, de a köztársaság védelmében a tomóci és a kassai tüntetésen a magyarok részvételét is a fasizmus ellen vívott harc idejéből, továbbá sokat tudott a magyar nép haladó és forradalmi mozgalmairól, tudta, milyen nyomorúságosán élt a dél-szlovákiai magyar mezőgazdasági proletariátus a burzsoá CSSZK-ban". A monográfia szerzője kiemeli, hogy „Novomeský az 1946— 1948-as években segített a csehszlovákmagyar viszony új elrendezésében". Ladislav Novomeský ekkoriban a szlovákiai magyarokkal kapcsolatos egyik legfontosabb beszédét 1949. október 22-én a szlovákiai magyar nemzetiségű tanítók számára Trencsénteplicén rendezett tanfolyamon mondta el. Méltatta az 1948-as februári győzelem eredményeképpen a csehszlovákiai magyarok életében bekövetkezett változások jelentőségét, valamint a szlovákiai magyar ifjúság tanítói számára — a felszabadulás után első ízben — rendezett összejövetel fontosságát. Örvendetes ténynek tekintette, hogy alig egy évvél annak deklaratív kinyilatkoztatása után, hogy a magyar nemzetiségű gyerekeknek a műveltséget anyanyelvükön kell nyújtani, összejött a csehszlovákiai magyar tanítók nagyszámú csoportja megbeszélni, miként tegyenek eleget a sürgető feladatoknak. A tanfolyam megrendezésével azt látta bizonyítottnak, hogy a magyar nemzetiségű gyerekek anyanyelvi oktatása Csehszlovákiában nem csupán szép ígéret, nem másodlagos kérdés, hanem a szocialista művelődési politika ugyanolyan fontos és értékes eleme,mint a szlovák és a cseh gyerekek anyanyelvi oktatása. „Ám — jelentette ki Novomeský — annak a ténynek puszta megállapításával, hogy a magyar gyerekek nevelése nálunk ugyanolyan figyelemnek örvend, mint a szlovák és a cseh gyerekek nevelése, nem elégedhetünk meg. A magyar tanítási nyelvű iskoláknak nemcsak az a céljuk, hogy kifejezzék társadalmunk tárgyilagosságát, amely egyenrangúnak és egyenjogúnak tekinti a csehet, a szlovákot, az ukránt, a magyart és a többi nemzet és nemzetiség tagjait, hanem az is, hogy emeljék a tudásszintet, és kiegyenlített viszonyt teremtsenek, »kiegyenlített viszonyt szlovákok és magyarok között!« E cél sokkal messzemenőbb, mint amilyet bármely kulturális politika a múltban maga elé tűzött. Azt szolgálja, hogy új korszak kezdődjék a szlovákok és a magyarok együttélésének történetében. Megvalósításával nemcsak a magyar lakosságnak akarunk valamit adni, hanem önmagunknak, a szlovákoknak is biztosítani akarjuk a békés belső fejlődést nemzetiségi súrlódások, soviniszta civakodás nélkül..Novomeský beszélt a két nép együttélésének és fejlődésének fontosabb állomásairól, elemezte az egykori súrlódások okait. Kitért arra is, hogy nincs „természetes" vagy „vele született" ellenségeskedés a szlovák és a magyar kisember között, nincs az ellenségeskedésre indító, rajtunk kívül álló ok. A nézeteltérések okai bennünk gyökereznek. Ezeket viszont el lehet és el is fogjuk távolítani mindkét oldalon. A közös múlt, az egymásrautaltság, a szokások, a nyelv, a szükséglet stb. kölcsönös tiszteletben tartása alapján a szlovák és a magyar dolgozó barátságban akar és tud élni. Novomeský kijelentette: „nem lenne jogom követelni Önöktől, a magyar gyerekeink tanítóitól, hogy az Önökre bízott ifjúságot egyetértésre buzdítsák és a szlovák lakossággal a testvéri együttélés szellemében neveljék, ha ugyanezt nem követelném meg a szlovák tanítótól is és a szlovák iskolától magyar lakosságunk iránt... És biztosítani akarom Önöket arról, hogy amikor megkívánjuk, hogy ápolják a szlovák nemzethez és közös hazánkhoz, a Csehszlovák Köztársasághoz való ragaszkodást az Önök magyar diákjaiban, követeljük és minél tovább, annál nyomatékosabban követelni fogjuk a szlovák tanítótól, a szlovák iskolától, az egész közéletünktől a magyar ember iránti tiszteletet és baráti viszonyt, a tiszteletet az ő szükségleteivel szemben, nyelvének és nemzeti tudatának tiszteletben tartását... Rávezetjük embereinket, hogy ne legyen tövis szemükben és ne keressék az ellenségeskedést ott, ahol magyar szót, magyar beszédet hallanak. Magyarul beszélni nem bűn, hanem az itteni magyar emberek természetes joga. Azon emberek ellen, akik ezzel ellentétes nézetet vallanak, a legelszántabb harcot mi fogjuk vezetni..Elmondta azt is, hogy a magyarok és a szlovákok közötti jó viszony alapja: a szocialista szellemű nevelés, a szocialista társadalom építésének támogatása. Az iskola mindkét vonatkozásban igen sokat tehet, és kell, hogy tegyen. A magyarul elmondott beszéde végén Novomeský kitért arra is, hogy múltunk, a magyar—szlovák együttélés és történelem nemcsak ellentétet, viszálykodást, hanem megértést és közös erőfeszítést is tartalmaz. Ladislav Novomeský a Trencsénteplicén 1949 októberében elmondott beszédével a monográfia szerzőjének szavaival: „az akkor még nagyon érzékeny és bonyolult problémára, az új és jó szlovák—magyar kapcsolatok kialakításának kérdésére irányította a figyelmet." Ladislav Novomeskýt később igazságtalanul megvádolták és ártatlanul elítélték. Zdenka Holotíková marxista alapállásból részletesen tárgyalja a szlovák közélet és irodalom kiemelkedő egyéniségének egész politikai pályafutását. Könyve Ladislav Novomeskýrôl is, és a korról is sok új ismeretet nyújt. BALÁZS BÉLA 15
