A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-10-21 / 43. szám

BÁRTFAY GYULA szobrászművész azon kevés képzőművészeink egyike volt, kik vállalva a szülőhely esetleges hátrányait is, nem hagyták azt el, s bízva természetadta őstehetségükben tevékeny alkotómunkába mélyedve gazdagították szülővárosuk kulturális hagyatékát. Ily módon vált több mint félszáz alkotóév folyamán elválasztha­tatlan fogalommá az önképzés útján szobrásszá érett Bártfay Gyula és szülő­városa, Nitra. 1888. szeptember 28-án született nyolcgyermekes család sarjaként. Alap­­tanulmányai elvégzése után 1902—05 között Kök Antal műasztalos vezetése alatt szerzett oklevelet, 1906-ban a budapesti TÉK bútorgyárban dolgozott faragott bútoráru kivitelezésén, majd Nitrán nyitott saját müasztalos műhelyt. A kötelező katonai szolgálat letelte után a romlott gazdasági körülmények miatt Bécsben keresett munkát, hol a Bernhard cég stílusbútorgyárában he­lyezkedett el (1913). Kitűnő képessé­gei, ötletgazdagsága hamarosan gyü­mölcsöztek: a Bernhard cég Bártfay Gyulát bízta meg a lyoni világkiállításon Bécs pavilonjának fafaragásos díszíté­sével. Ez a külföldi megbízatás egyben lehetőséget nyújtott arra is, hogy köze­lebbről megismerkedjen az élvonalban álló francia művészettel, érdeklődése szerint pedig főképpen a XX. század francia szobrásznemzedékének alkotá­saival. 1918-ban nyitott Bártfay Gyula saját szobrászműtermet Nitrán, s 1919-ben már első önálló kiállításán mintegy 30 művével mutatkozott be. A közönség kedvező visszhanggal fogadta ezt a be­mutatkozást, s a nitrai irodalmárok, írók és zenészek „Bártfay-est" keretén belül gyűjtötték össze azt a pénzt, melynek segítségével párizsi tanulmányútra in­dulhatott. 1923 nyaráig Antoin Bour­delle párizsi műtermében dolgozott, majd rövid időre visszatért szülővárosá­ba, de már 1925 decemberében római tanulmányútra indult. Római tovább­képzését a Szépművészeti Akadémián töltött három hónap koronázta sikere­sen, mely után 1926 májusában Nitrán ismét műtermet nyitott. Ellenben még Tápasztalatszerzése megérlelte elha­tározását : elhagyja szakmáját és szob­rász lesz. Teljes mértékben átengedte magát a már gyermekkorban kivirágzott hajlamnak, de törekvéseit megszakítot­ta az első világháború kitörése. A sérü­léseiből kigyógyított frontkatona 1917-ben tért vissza Nitrára, hová ugyanebben az évben érkezett Finta Sándor szobrászművész. Megismerke­désüket szorosabb kapcsolat követte, melyben Bártfay komolyabb elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szerzett fő­képpen az első világháború áldozatai nitrai emlékművének közös kivitelezése alkalmával. Bártfay Gyula: Chopin, (1960, pácolt fa, 25 cm magas), magántulajdon. Fotó: LEHEL ZSOLT egyszer megszakadt az elkezdett pálya­alapozás: 1929—30 között a párizsi szobrászakadémián ismét Bourdelle di­ákja volt, de 1931-ben végleg hazatért szülővárosába, s ezekután már folyto­nosan Nitrán alkotott élete végéig. Ez a mozzanat tulajdonképpen döntő mértékben határozta meg Bártfay Gyula alkotóútját. Ugyanis a korabeli Nitra kulturális életritmusa nem biztosíthatta nagyobb méretű, jelentősebb megbíza­tások igényét, így elsősorban (mond­hatni kizárólag) csak az alkalmi kama­rajellegű megrendeléseknek kellett ele­get tennie. Elképzeléseit a legkülönbö­zőbb szobrásznyersanyagban valósítot­ta meg, de a márvány és a fa tükrözi alkotószellemét a legtökéletesebben. Stiláris szempontból az expressziv han­gulatfestés és a realista meglátás a jellemzői, művészhagyatéka a sajátos egyéniséggel átvett és továbbfejlesztett „Rodin-i stílus" törekvéseit tükrözi. Műveit témái szerint három alapvető csoportba oszthatjuk. Az alkotóművész legőszintébb vallomásait a különböző irodalmi, zenei témákra és elvont gon­dolatvilági fogalmakra komponált szob­rokban figyelhetjük meg. Itt rendszerint nagy korkülönbségű, ellentétes érzelmű vagy nemű emberpárok portrétanulmá­nyával, a nyersanyag karakterisztikus hangulatszabó tulajdonságainak és a fény-árnyék szerepének kihangsúlyozá­sával, ritkábban jellegzetes „allegorikus alakkal" (síremlékeinél gyakrabban) tár­ja elénk érzelmeit és gondolatait (Gol­gota, Apassionata, Symfónia, Anya gyermekével, Álom, Melankólia, stb.). Portrészobrai egy része a közismert emberek „bevett" jellemrajzi, dinami­kus arcmása (Beethoven, Dvorák, Sme­tana, Chopin, Nietsche), de baráti és családi körének portréit is erős ex­presszív átérzéssel alakította (Felesége arcmása [több változatban]. Önarckép, A művész édesanyja stb.). Legkiegyen­­súlyozottabbaknak jellegzetes néprajzi típusportréit tekinthetjük, ezeknél a for­mák realista megmintázása a jéllemraj­­zot kiegészítő enyhe dekorativitással párosul (Ocsovai menyasszony. Juhász, Vágmenti hajadon stb.). Szociális témakörű alkotásai megrá­zó történelmi korképek, a hétköznapi ember létfenntartási gondjait bennső­­ségesen ismerő egyén vallomásai, me­lyeket a kritikai realizmus szemszögé­ből a tiszta szobrászformák megőrzésé­nek alapelve szerint mintázott meg. A „Proletáranya", „Megfagyott gyermek", „Koldusasszony", „Gondok", „Nyomo­rúság" című szobrok az utókor által legértékesebbre becsült példányai Bártfay Gyula müvészhagyatékának. Bártfay Gyula alkotómunkásságát a korszerű szlovákiai szobrászat alapjait lerakó forrásként becsüljük, melynek termékeit elsősorban a Nitrai Körzeti Galéria gondozza és népszerűsíti. LEHEL ZSOLT

Next

/
Thumbnails
Contents