A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-10-21 / 43. szám

A sztálingrádi Zoja Georgijevna Kirov 1942-ben elveszítette hároméves Viktor nevű fiát. A ház, amelyben a kisfiú a nagyanyjával élt, bombatalálatot kapott, a környéken nem maradt élő ember. Zoja asszony belépett a hadseregbe, egészen Berlinig harcolt, majd Csernovicében telepedett le. Most, nyugdíjbavonulása alkalmából a rosztovi hatóságokhoz fordult, mert ott született a gyermeke. A szükséges iratokkal együtt válaszlevél is érkezett, amely értesítette arról, hogy fia életben van, Jakutszkban él. Ezután már csak a találkozás volt hátra, ez látható a képen.

Ez év őszén jelenik meg a Minden férfinak van asszonya című nagylemez, amelynek számait Yoko Ono szerezte. A címadó dalt John Lennon énekli. A felvétel röviddel tragikus halála előtt készült. A Most vagy soha című dalocskát a család legifjabb tagja, a hétéves Sean Lennon szólaltatja meg.

Ez az Aquaspace nevű hajó januárban kétéves világkörüli útra indul. Az alján elhelyezett ablakok lehetővé teszik a tengeri élet megfigyelését.

TENGERPARTI TÖRTÉNETEK

A rimini tengerparti strand közel húsz kilométer hosszan terül el. Ennyi homokot talán csak a Szaharában látni. Ha fújdogál a szél, ami itt elég gyakori, az ember szeme, szája, füle teli lesz homokkal. Árnyat adó fa nincs, helyettük színes napernyők és kényelmes nyugágyak ezrei várják az üdülőket.

Ám alighogy elszunnyad az ember a délutáni forróságban, éles sípszó ébreszti, amely rövid időközökben minduntalan megismétlődik. Először azt hittem, talán túlbuzgó rendőrök irányítják a fürdőzők járását-kelését. Később kiderült, hogy nem rendőr fütyörészik, hanem a fagylaltos. Óriási, fácántollas sombreróban, fehér faládával a vállán, mezítláb futkározott a napernyők között a homokban. Meg-megfújta sípját (ezzel hívta fel magára a figyelmet) és hangos szóval kínálta a jégkrémet, olasz nanukot, fagylaltot és egyéb fogfájdító jéghideg édességet. Míg nem láttam, hogy mit árul, félálomban, a láda megpillantása után cipőpucolónak véltem. De aztán rájöttem, hogy kicsit furcsa volna itt a strandon a cipőpucoló mesterséget űzni.

A tenger közel a parthoz elég sekély, húsz-harminc méterre is bemehet az ember és csak a válláig ér a víz. De nem olyan átlátszóan tiszta, mint a jugoszláv parton. Itt nincsenek szigetek és az erős hullámok felkorbácsolják a homokot, sok a tengeri hínár, moszat is. Kora reggel öregek és fiatalok egyaránt kijönnek a napkeltében gyönyörködni, többen egészségi okokból is. A tengeri sós levegő gyógyítja a légutak megbetegedéseit. Futkároznak, kocognak, légzőgyakorlatokat végeznek. Egy idős néni két mankó segítségével járkál a sekély sós vízben. A tengertől várja a gyógyulását. Akad olyan, mint jómagam is, aki csak a tenger ajándékát gyűjtögeti össze: sarkantyús csigákat, szép kagylóhéjakat, a tarisznyarákok ollóit és egyéb furcsaságokat.

Reggeli után, ha szép az idő, pár perc alatt megtelik a tengerpart. Kacagás, apró sikolyok, vidám csoportok szaladnak fehér fodros hullámok elébe. S aztán az erős lökésektől dőlnek jobbra-balra. Egy középkorú férfi a hóna alatt viszi a kutyáját is. Barna, rövidszőrű jószág, riadtan néz a tornyosuló hullámokra, fészkelődig de az erős karok nem engedik el. Aztán a gazdi nevetve egy hullám tetejére dobja. A kutya kutyául sietve úszik kifelé, fejére csapódnak a hullámok, s amikor végre kiér a homokra, néhányszor megrázza magát és olyan szomorúan, ahogy csak a kutyák tudnak, vissza-visszanéz gazdájára, aki ügyet se vet rá, nagy tempókkal úszik a mély víz felé.

Amint mondottam, van itt homok bőven, tehát logikus, hogy minden gyerek homokvár építésbe kezd, persze ahhoz egynek sincs türelme, hogy be is fejezze. Arra valók az apukák. Két harminc év körüli férfi, elmélyülten építi a homokvárat. Precízen, mint az építészmérnökök. A torony egyre magasodik, az apró ablakmélyedéseket bicskával cifrázzák ki. Nemsokára körülállják őket a bámészkodók és a lelkes tanácsadók. Mind komoly családapák. A gyerekek már reg a tenger sekély vizében fogócskáznak. Őket már nem érdekli a homokvár.

A tengerpartról nem hiányozhat az igazi, profi fényképész sem. Egy pódiumon rendezett be magának műtermet, ahol két kókadt pálma között igazi fehér galambok üldögélnek. Haiti szigetét idézik a színes papírvirágok, koszorúk, szalagok. A vidám turisták

fejükre illesztik a virágkoszorút, nyakukba akasztják a színes szalagokat, felveszik a pálmaháncs szoknyát, galamb száll a vállukra, vagy a tenyerükből tiszta búzát csipeget — és máris kész a „remekmű".

De lehet készíttetni felvételt kis majommal, kis oroszlánnal és mosolygós barna bőrű rimini lánnyal is, kinek-kinek kénye-vágya és persze pénztárcája szerint. Nem volt nagy tolongás a műterem körül. A galambok békésen szunyókáltak a háncskosárban, a majom kényelmesen vakaródzott a pálmafa árnyékában, a kis oroszlán meg nagyokat ásítozott.

A turisták vásárlási kedvének megcsappanása délután és este a korzón a legszembetűnőbb. Az üzletek és kávéházak szinte konganak az ürességtől. Az eladónö az üzlet előtt szvettert kötöget vagy a szomszédjával társalog. A kiváncsi nézelödőre ügyet sem vet, tudja hogy ez nem az igazi vevő. Ha azonban valaki valamilyen tárgyat vagy ruhadarabot kézbevesz, akkor már ott terem, hosszan magyaráz, dicséri az áruját. S ha a vevő jól tud alkudni, fele áron is megkaphatja. De miből élnek ezek az árusok? Voltak ízléses, divatos áruk is, de ennyi giccset, mint itt a korzón bizony még nálunk a falusi búcsúban sem láttam. (ozsvald)

9