A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-10-21 / 43. szám
A Csemadok életéből Az ifjú pár népviseletben táncol KIVILÁGOS KIVIRRADTIG Nem úgy csöppentem bele nemrégen egy igazi gömöri lakodalom kellős közepébe, hogy valakinek a szájából (vőfélyéből) azt hallottam volna: Erre száll a vadliba, jöjjenek a lagziba. Rendes esküvői kártyát kaptam, amelyen az állt: Samu András és Végh Mária szeptember 10-én 16,30 órakor házasságot kötnek a Rimaszombati (Rim. Sobota) Városi Nemzeti Bizottság házasságkötő termében, s szeretettel meghívnak az esküvőre és az ünnepi lakomára. Személygépkocsik karavánján Rimajánosiból (Rim. Janovce) indult el az esküvői me- Esküvö után a boldog pár és az örömszülök net, mert a vőlegény odavalósi, s Rimaszombatba tartott, a menyasszonyos házhoz, mert a lány ott lakik. Magam is ott kanyarogtam a feldíszített és fellobogózott autókaravánban, nem tévesztve szem elöl a vőfélyt, ifjabb Samu Jánost, aki az idén érettségizett a rimaszombati magyar tannyelvű gimnáziumban, és biztosan nem érzett olyan szorongást, mint most, a menyasszonykikérés ceremóniája előtt. Figyelő tekintetek kereszttüzében felvonó szállít fel az egyik bérház ötödik emeletére, és már nyílik is az ajtó, a vőfély mondhatja a menyasszony-kikérő verset, s az esküvői menet indulhat tovább a városházára. Nyugalmas és szép házasságkötő terembe vonul a fiatal pár, s a kísérők majdnem megtöltik a tágas helyiséget. Halkan szól az alkalomhoz illő zene, kellemesen zeng a költeményt szavaló gimnazista hangja, Koós István, a vnb alelnöke magyarul foglalja világos, szabatos, s nem utolsósorban hatásos beszédbe mindazt, amit a fiatal párnak kíván, s amit tőlük vár el a társadalom. Hallgatom a beszédet, és közben találgatom, vajon ki írhatta? Néhány, a Magas-Tátra hófedte csúcsaira, s ezzel • kapcsolatban a kölcsönösségen alapuló tiszta emberi érzésekre utaló sorok a kisvárosban élő és ismert költő barátomat. Veres Jánost juttatják eszembe. Bizonyára ő írta a szöveget, de azért nem esküdnék meg rá. Felesleges is találgatni. Amit fontosnak tartok leírni, hogy polgári esküvőn ilyen tartalmas és hatásos beszédet Rimaszombatban hallottam először! Az esketéssel még nem ért véget a szertartás. Kórus szépen csengő hangja röppen fel, a CSEMADOK rimaszombati vegyeskara énekelt jókedvűen, ünnepi fényt árasztóan nem is egy számot a tőle megszokott árnyalt hangzással, Lévay Tibor karnagy vezényletével. A kisváros és a vidék életében olyan fontos szerepet játszó kórus most ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját, s hogy még ezen a szombat délutáni esküvőn is hallatta a hangját, az az egy mindenkiért, mindenki egyért elv érvényesítésével magyarázható. A menyasszony édesanyja énekkari tag, s a fiatalokat köszöntő tisztelgés elsősorban neki szólt. Esküvő után gratulációk, jókívánságok, a szokásos fényképezés, én azonban már nem követem az eseményeket. Inkább bemutatom a házasságra lépett fiatalokat. A fiatalasszony, Samuné Végh Mária, rehabilitációs nővér. Tornaiján (Šafárikovo) dolgozik. Öt éve táncol a Gömőr néptánc-csoportban. Mind a három lánytestvére férjnél (egyik nővére is táncolt a ,,Gömör"-ben), fiútestvére Leningrádban tanul, a Műszaki Főiskola utolsóéves hallgatója. A szülök kisgömöriek. Hat éve laknak Rimaszombatban, szülőfalujukba visszavágyó szívvel. Az édesapa a Stavoindustria, az édesanya a sörgyár alkalmazottja. Samu András, a fiatal férj, Kassán (Košice) érettségizett a magyar ipari szakközépiskolában. Nyolcvanban töltötte le katonaidejét. Három esztendeje a rimaszombati cukorgyár műszaki dolgozója. Egy évé táncol a Gömör néptánc-csoportban. Egy éve párja a táncban és most már az életben is a feleségének. Egy fél évig úgy táncoltak együtt, hogy jóformán nem is látták egymást. Aztán az idén, egy forró májusi napon észrevették egymást. A fiatal férj édesapja régi rimajánosi paraszt család ivadéka. Harminc éve az egységes földmüvesszövetkezet tagja. Hosszú évekig kocsisa, majd traktorosa és agronómusa volt az efsznek. Jelenleg a növénytermesztési csoport vezetője. Szerény és dolgos embernek ismerik a faluban. Felesége mezőgazdasági iskolát végzett még az ötvenes években, de csak rövid ideig dolgozott á mezőgazdaságban, férjhez ment, jöttek a gyerekek, a háztartással járó gondot vállalta magára. A rimajánosi szövetkezet nagy, tágas tanácstermébe tér vissza mindkét ház esküvői menete, a körülbelül százötven meghívott vendég, ahol már a szintén ottani születésű Berki János kitűnő zenekara muzsikál. A terített asztalok mellett máris vidám a hangulat. Ömlik a szó elmúlt háborúkról, az ideihez hasonló ritka nagy szárazságról, mindenről. s közben fel-felcsendül a dal, két falu (Kisgömöri és Jánosi) népe bizonyítja kitartóan nótás kedvét. Fokozza a hangulatot a Gömör néptánc-csoport jelenléte, Ádám Lajos vezetésével. Valamennyien csizmában, parasztos formaruhában. Dalolásban, táncban ők járnak elöl, éjfél körül a Bodrogközi táncok című kompozíciót is bemutatják. Táncolnak az ifjú házasok is. Ilyen módon is jelezve: egyelőre semmi kedvük abbahagyni a táncot. Nemcsak a lelkűkkel akarnak továbbra is a jó nevű együtteshez tartozni, de a táncos lábukkal is. A Gömör néptánc-csoportról is el kell mondani annyit, hogy hét pár alkotja az együttest. Hetente kétszer próbálnak. A járásban és a határain túli fellépéseinek se szeri, se száma. És hát fiatalok számára a tánc nem csupán küldetés, közösségi lélekkohézió teremtés, hanem a házasságkötő termekbe vezető nagy szerelmek csiholója is. Nemcsak a száj tudja elmondani, hogy én tégedet, te engemet, virágom, virágom ... Éjfél után, amikor tetőfokára ért a hangulat, Ádám Lajos pajkosan mosolyogva jegyezte meg: Ez a mostani házasság a tizennegyedik a csoportunkban! Mit lehet még hamarjában elmondani a lakodalomról? Éjfél után fiatalasszonyosan öltözve beperdült a terembe Samu Andrásné, s következett a menyecsketánc. A hoszszan tartó, menyecskefárasztó táncos kedvnek az ifjú férj vetett véget. Ölébe kapta a feleségét, és kiszaladt vele a teremből. Finom ételekből, italokból sem volt hiány. Jutott mindenből az elmaradhatatlan lesőknek is, a leselkedőknek is, akik hajnalig bámulták a jókedvet az ablakon keresztül. Ők is láthatták, hogy a dalos rimajánosiak és kisgömöriek igen-igen egymásra találtak. Reggelig akarták egymást fölülmúlni a szép lakodalmi, helyi és az egész magyar nyelvterületen ismert dalok éneklésével. A kisgömöriek egyik kedves nótája a közeli jjéterfalai Tözsér verssorait idézte fel. A Vidróczki híres nyájának az eldalolását viszont hiányoltam. A kisgömöri lakodalmas népnek Molnár István nyugalmazott tanító volt a hangadója, a rimajánosiaké meg maga az örömapa, idősb Samu János. Igazán szép, kellemes hangon ritkán hallott dalokat elevenített fel. Az örömszülők egyébként mindkét oldalon jókedvűek voltak, meg olykor-olykor szomorkás hangulatúak is, hiszen a meghitt, felnevelő családi fészekből külön fészkükbe, rimaszombati Szövetkezeti lakásukba repülnek a fiatalok. Reggel még egy hosszú asztalhoz ültek a rimajánosiak és kisgömöriek, hogy így folytassák a hangulatcsináló versenyt, de már hiábavalónak bizonyult az igyekezet. Egy ideig ment a dolog, de ahogy teljesen kivilágosodott, egyszerre alábbhagyott a nótázó kedv. A sok táncban, nótázásbán elfáradt emberek gyorsan szétszéledtek. Ki haza ment, ki a rokonoknál hajtotta álomra a fejét. A legtöbbet futkosott, s talán a legjobban elfáradt idősb Samu János a csűrt találta délelőtti alvásra a legalkalmasabbnak. Ezt onnan tudom, hogy saját fülemmel hallottam, amint a feleségének mondta: — Ha meghalok, a csűrben keressetek! Akkor éppen hét óra lehetett. Mások keitek, vagy már reggeliztek... MACS JÓZSEF Molnár Miklós felvételei 6
