A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-30 / 40. szám
A Gsemadok életéből A citerazenekar tagjai balról: Molnár János köcsögdudás. Dobos József, Batta Sándor, Magyaros Imre, Barna János és Lukács József (ARCHÍVUMI FELVÉTELEK) A KÖZÖS MUNKA ÖRÖME Bandukolok az úton és egy fiatalasszony, kislánya kezét fogva, közeledik felém. Találkozásunk pillanatában a kislány azt kérdezte az édesanyjától: — Anyuka, mit visz a bácsi abban a hoszszú dobozban? Felpillantok a szembejövőkre, és látom, hogy a kislány édesanyja nem tud mit válaszolni. Gyorsan megjegyeztem: — Citera ez. Citerát viszek a kezemben. Ahogy tovább haladtam, még hallottam, amint az édesanyja azt mondja: — Próbára megy Imre bácsi a kultúrházba. Igen, próbára mentem. Falun mindig akad munka, de mi, az együttes tagjai, rendszeresen eljárunk a próbára. Minden héten összejövünk és megtanulunk egy-egy népdalt. Tárkányban (Trakany) régóta ismert és kedvelt hangszer a citera. Ebben a faluban a múltkor is akadtak olyan ügyeskezü emberek, akik maguk készítették a citerát és saját szórakoztatásukra pengették húrjait. Az 1970-es esztendőben is játszottak néhányan citerán. Aztán egy-két évi tevékenység után félretették ezt a szép hangzású hangszert. Ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy átveszem a citerazenekar vezetését. A hetvenes évek végén újra fellendült a helyi szervezet munkája. A vezetőség tagjai felkeresték azokat a CSEMADOK-tagokat, (és másokat is), akiknek valamikor volt a kezükben citera. Ilyen módon össze is jött egy hattagú csoport, akik hajlandók voltak a citeraegyüttes tagjaként tevékenykedni. A helyi szervezetnek sikerült hat citerát szereznie, s 1979-ben megkezdtük a munkát. Nem ment minden egyszerűen. Mindenki a maga módján pengette a húrokat, ahogy látta, tanulta. Mindaddig csiszoltunk a játékunkon, amíg el nem értük a kívánt hangzást. 1979-ben már megnyertük a közönség tetszését. A nyugdíjasok tiszteletére rendezett Magyaros Eh ka műsorban már mi is bemutattuk tudásunkat. A műsor végén a sok idős ember hálálkodva köszönte meg játékunkat. A citerazenekar tagjai lassan összeszoktak és a helyi szervezet kedvelt citerazenekara lettünk. A csoport tagjai: Barna János, Batta Sándor, Dobos József, Lukács József, Magyaros Imre, Molnár Jánosné és a köcsögdudás Molnár János. A rendszeres próbák eredménye lett, hogy a citerazenekar 1980- ban már réndszeresen fellépett a rendezvényeken. Mindig szerepelt a jelentősebb évfordulók alkalmából rendezett műsorokban. A nőnapi ünnepségen is felléptünk, és kellemes perceket szereztünk a hallgatóságnak. Jó hangulatot keltettünk, és közösen énekeltünk. Más tömegszervezetek is meghívtak bennünket. Évzáró közgyűlésükön adtunk műsort. Még a helyi vendéglátóipari üzemben is megszólalt a citeránk. A citeraegyüttes szorgalmas munkája révén 1981- ben már a járási döntőn is bemutatkozhatott. A bíráló bizottság elismerő oklevéllel jutalmazta szereplését. Közben néhány tagunk kivált az együttesből, elhalálozás vagy más személyes okok következtében. Így tavaly már csak három tagból meg a köcsögdudás Magyaros Erikából állt a citeraegyüttes. A lányom hagyományőrző szólóénekesként már tizenhárom éves korától részt vesz népdalversenyeken. Ez a körülmény bátorított arra, hogy kezébe adjam a százéves köcsögdudát. Másodikos gimnazistaként ezzel a hangszerrel is megismerkedett, megismerte és elsajátította a játék fortélyait. A megmaradt kis csoport szorgalmasan pengeti tovább a citerát. Rendszeresen próbál, s új számokat tanul. A „Tavaszi szél vizet áraszt" 1982. évi járási elődöntőjében sikeresen szerepeltünk. A bíráló bizottság tovább juttatott bennünket a járási döntőbe. Itt már több együttessel kellett összemérni a tudásunkat. A bíráló bizottság véleménye hízelgő volt számunkra. A járásban jelenleg a nagytárkáriyi citeraegyüttes a legjobb. 'A CSEMADOK helyi szervezetének citeraegyüttese az országos elődöntő résztvevője lett. Ha nem is jutottunk tovább az országos döntőbe, úgy gondolom, hogy a néhány lelkes tag törekvése dicséretre méltó. A helyi szervezet büszkén tekinti magáénak az együttest. Szeretnénk a legközelebbi Tavaszi szél vizet áraszt országos döntőjének résztvevője lenni. Most még röviden hadd mondjak néhány szót a citeraegyüttes tagjairól. Magyaros Imre: Citerázó kedvét az édesapjától örökölte. Édesapja tanította meg citerán játszani. Már hatéves korában ismerte a hangszert. Szülőföldje Buzita és környéke. Azon a vidéken nagyon szeretik a régi szép dalokat. Jól játszik a billentyűs hangszereken is. A hangja is kellemes, megnyerő. Magyaros Erika: Második osztályos gimnazista. Szereti a népművészetet. Édesapjától csaknem mindent elörökölt. A csengő hangját, az egyes hangszerek szeretetét. Tizenhárom éves korában vett részt először versenyen. Kicsit félve, de szépen énekli a népdalokat. Szólóénekesként szép eredményeket ért el. A néptáncot is kedveli. Batta Sándor: Édesapjától tanulta a citerázást. Nagyon szépen játszik ezen a régi hangszeren. Ő készített magának citerát, amelyen gyakran és szívesen játszik. A citera mellett még a hegedűt is szereti. Barna János: Gyermekkorában tanult meg citerázni. A próbákra szívesen és rendszeresen eljár. Büszke rá, hogy a citeraegyüttes tagja. Szeretné, ha a fia is elsajátítaná a citerázás tudományát. MAGYAROS IMRE A Gömör vegyeskar eddig minden alkalommal eljutott a galántai Kodály-napok döntőiébe. (Gyökeres György felvétele) HÚSZÉVES A GÖMÖR VEGYESKAR Szokatlan időpontban, a nyár derekán élénk zenei „nyüzsgés" volt a Rima mentén. Ennek két argója volt. Az első, hogy a CSEMADOK rimaszombati (Rimavská Sobota) városi szervezetének Gömör énekkara ebben az időben ünnepelte megalakulása huszadik (elődjeit is beleszámítva 126.) évfordulóját. A második, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara augusztus 2—8 között Rimaszombatban tartotta szokásos nyári zenei táborát. Nem véletlenül. A két eseménynek több érintkezési pontja van. A Gömör-énekkar már a negyedik generáció a város kórusmozgalmának életében. Hála Szombathy Viktornak, a rimaszombati születésű közismert írónak, pontos adataink vannak a 126 éves Dalárda, a mostani kórus őséről. Szombathy Viktor munkájának címe: A régi Rimaszombati Dalárda fénye s múlása az időben. Ennek az írásnak alapján tudjuk, hogy a rimaszombati Polgári Olvasókör Dalárdája 1857-ben alakult. Később, 1896- ban Országos Koszorút érdemelt ki azzal, hogy Fiúméban első díjat nyert. Az Olvasókör Dalárdáját akkor Váry János karnagy vezette. A kórus híres baritonistája volt Perecz Samu, akit Blaha Lujza szép hangja miatt a budapesti Népszínházba szeretett volna szerződtetni. A városi tanácsos azonban nem vállalta a színházi szerződést. Később a dalárda díszelnöke lett. Az énekkar második reneszánsza az 1925-ös évhez kötődik, akkor alakult újjá a kórus Rimaszombati Dalárda néven. Karnagya, Halász József tizenöt éven át sikert sikerre halmozott itthon és külföldön s egyik kezdeményezője volt a Bartók- és a Kodálymüvek műsorra tűzésének. A Rimaszombati Dalárda hosszabb lélegzetű klasszikus kórusműveket éppúgy énekelt, mint egyszerű népdalcsokrokat. Az utóbbit gyakran cigányzene-kísérettel. Ebben az időben volt tagja a dalárdának Lontai Rajner László, később a budapesti Operaház énekese. A Rimaszombati Dalárda törzsállománya 36 tagból állt. 6