A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-09-09 / 37. szám

Csak egy percre... CSICSAY ALAJOS SZABÓ DEZSŐT, ezt a rövid hajú, élénk pillan­tásé, barátságos ve­gyészmérnököt úgy­szólván mindenki is­meri Kamocsán (Ko­­moča); szülőfaluja ha­tárán túl ellenben azt már kevesen tudják róla, hogy a főiskolát kitüntetéssel, ponto­sabban vörös diplomá­val sikerült befejeznie. — Utad e figyelemre méltó tanulmányi sikerig ? — Huszonnyolc éves vagyok, 1955 februárjá­ban születtem. Az általános iskola első öt osztá­lyát otthon, Kamocsán végeztem, majd az érsek­újvári kilencéves alapiskola tanulója lettem. Eh­hez az iskolához, egykori tanítóimhoz és diáktár­saimhoz ma is még rengeteg kedves emlék fűz. Középiskolai tanulmányaimat ugyancsak Érsek­­újvárott, a magyar tanítási nyelvű gimnázium­ban végeztem. Az itt töltött négy esztendő során nemcsak életre szóló barátokat szereztem, ha­nem megalapozott tudást és hasznos tapaszta­latokat is. Most nemcsak az előirt tananyagra gondolok, hanem a megfelelő pályaorientációra, a helyes értékítélet és a megfelelő emberi kap­csolatok kialakítására; egyszóval számos lénye­ges, de olykor talán nem is tudatosított pedagó­giai és nevelő tényezőre. — Hol szerezted meg a vegyészmérnöki diplo­mát? — Pardubicén, a Vegyésztechnológiai Főisko­lán 1979-ben, a fizikális és analitikus szakon. — Eredetileg biológus, talán botanikus sze­rettem volna lenni, de a dolgok rendje ügy hozta, hogy vegyészmérnök lett belőlem, amit azonban egy pillanatig sem sajnálok. — Mit mondhatnál el a munkahelyedről, beosz­tásodról? — Három éve már, hogy az Érsekújvárt Járási Egészségügyi Állomáson, a munka higiéniája főosztályának laboratóriumi részlegén dolgo­zom. — Hadd kérdezzem meg: szabadidőben kap­csolatot tartasz a CSEMADOK-kal is? — Természetesen, hiszen 1972 óta vagyok tagja a szövetség kamocsai helyi szervezetének. Eleinte a színjátszó csoportban vállaltam apróbb szerepeket, később pedig, amikor a SZISZ helyi szervezetének elnöke lettem, esztrádmüsorok. emlékestek szervezésében működtünk együtt a CSEMADOK helyi szervezetével. Főiskolai éveim és a tényleges katonai szolgálat letöltése után újra bekapcsolódtam a CSEMADOK-munkába, sőt, pénztárosként a kamocsai szervezet vezető­ségének is tagja vagyok. — A színjátszó csoport tagjaként a közelmúlt­ban ismét színpadra léptél... — Őszintén szólva inkább néző lennék, mint szereplő, de azért a közös ügy érdekében, no meg a társaság kedvéért alkalomadtán egy-egy kisebb szerepet is elvállalok. A vegyészek a tartózkodóbb természetű műszaki értelmiség sorába tartoznak, én mégis szükségét látom annak, hogy minél többen kapcsolódjanak be a CSEMADOK munkájába, hiszen a szövetség te­vékenysége csak így lehet még hatékonyabb, még eredményesebb. Úgy érzem, hogy a felnőt­tebb tizenévesek és az én korosztályom különö­sen sokat tehet erínek érdekében. ŐSZI IRMA X-ék a hetediken A klasszikus íróról elnevezett utca hármas számú lakótömbjének hetedik emeletén, a negyvenes ajtóra két névtáblát szögeztek ki: Dr. XX és Ing. XV felírással. Ebből is látszik, hogy e két akadémiai titulust viselő lény egyike nő, a másik pedig férfi. Ennél többet a lakók nem tudtak róluk, mégis tisztelettel, majdnem lábbujjhegyen lépkedtek el a két átlagon felül képzett lakótárs ajtaja előtt. Csak a közvetlen szom­szédok tudták, hogy létezik egy harmadik tagja is e családnak, akinek a neve ki tudja miért nem került ki az ajtóra. Ő maga legtöb­bet az erkélyen tartózkodott egy ruháskosár­ban, s feltehetően igen jól érezte magát puha vackán, mert alig hallatott hangot. Az egyik szomszéd, valami szürke hivatal­nok, naphosszat leselkedett, hátha megtud valamit e rejtélyes családról. Ilyenek ezek az értelmiségiek természetüknél fogva, de min­den kíváncsisága hiábavaló volt. így hát visz­­szatért régi szokásához, olvasgatott és jegy­zetelt. mint valami tudományos dolgozó. S ekkor csoda történt. Virágporral megra­kodott méhecske repült az erkély fölé. El­szállt minden ablak előtt, mintha ö is kíván­csi lett volna, vajon mi történik odabenn. Végül megállapodott doktor XX és XY mér­nök balkonajtaja előtt, s a résen át lopva a szobába surrant. Almavirág-illatot hozott magával, s bizonyára ezzel izgatta fel doktor XX-et. Doktor XX szélesre tárta az ajtót, a méhet kiengedte, s a ruháskosárból kivette a pár hónapos kis porontyot. Előbb magasra emel­te, majd kitartotta a szörnyű mélység fölé, amitől a hivatalnok bőre megborzongott. A csöppség ahogy a végtagjait nyújtogatta, vízből kiemelt békára emlékeztetett. Micsoda barbárság, gondolta a hivatalnok. Komámasszony érett már a dinnye? Bemutatták a kalászi (Klasov) iskolások; 1959 A párok egymás mögött állnak, mindkét kezükkel szorosan fogják az előttük álló de­rekát. A sor körül járkál egy vevő a gyerekek közül. Egy másik gyerek lesz a „Komámasz­­szony", aki felel neki: Vevő: — Komámasszony, érett már a diny­­nye? Komámasszony: — Olyan mint a kis gom­bostűfej. (Erre a vevő továbbmegy.) Vevő: — Komámasszony, érett már a diny­­nye? Komámasszony: — Olyan mint egy nagy gombostűfej. (A vevő tovább megy.) Vevő: — Komámasszony, érett már a diny­­nye? Komámasszony: — Olyan mint a hordó fene­ke. (A vevő továbbmegy.) Vevő: — Komámasszony, érett már a diny­­nye? Komámasszony: — Már érett. Most a vevő próbál egyet kihúzni a dinnyék közül. Ha sikerül, akkor most már ketten fognak kihúzni a dinnyék közül. így folytatják, míg el nem fogy a dinnye. Végül még kiejti szegényt. Ám doktor XX bízott magában. A csecse­mőt arccal a távoli kertek felé fordította és így szólt hozzá: — Látod, Xénia, ilyen a világ! A baba pici öklét a szájába dugta és erősen nyálazott. Doktor XX elégedetten emelte vissza csemetéjét a ruháskosárba és egy pillantást vetett a lélegzetét visszafojtó hivatalnokra mintha azt mondta volna: — Látja, így kell gyereket nevelni. Persze a hivatalnok ezt nem értette meg, de mint jómodorú emberhez illik, tisztelettel odaköszönt; — Kezét csókolom! Mese kitérővel A férfi elhatározta, hogy megnősül. Elég régen együttjárnak már, és minden szempontból egymáshoz valók — gon­dolta. Mikor megmondta Zsónak, hogy nőül venné öt, a lány felnevetett és így szólt; — Ne bolondozz Bibi, hiszen még a nevedet sem tudom. — Tuloky Tóbiás — hajolt meg előtte a fiú, ahogy régi polgári családokban illett bemutatkozni hajdanán. Zsó ezen még jobban kacagott. — Nahát! Hogy neked micsoda jó humorod van. Hogy találtad ki ezt a hülye nevet? — Nem találtam ki. Én valóban Tulo­ky Tóbiás vagyok. — Viccelsz, Bibi? Köcsögjáték Felsőkirályi (Horná Králové) 1956. Bemutatták az iskolás fiúk. Szereplők: gazdasszony, kutya, macska, kis­lány. A többi gyerek a köcsög. A gyerekek leguggolnak, a gazdasszony úgy tesz, mintha tejjel töltögetné a köcsögöket. A kislányra bízza, hogy vigyázzon reájuk. A gazdasszony elmegy kapálni, a kislány el­kezd játszani a babájával, s nem vigyáz a köcsögökre. Jön a macska, és a kutya. A macska lenyalja a köcsögökről a tejfelt, a kutya feldöntögeti a köcsögöket. A köcsögök a kislányok egymás mellett guggolnak, s mikor a kutya feldöntögette őket, mind jobb­ra dőlnek, s egymás vállára hajtják a fejüket. Mikor visszajön a gazdasszony, látja a fel­döntögetett köcsögöket, kérdi a kislánytól, hogy hová lett a tej? A kislány azt mondja megitta a kutya. Erre a gazdasszony elveri a kislányt, hogy mért nem vigyázott a tejre, a köcsögökre? Aztán kérdezi a kutyát, hogy rr*i lett a tejjel, a kutya ráfogja a macskára, hogy az itta meg. Az meg a kutyára fogja. Ezen veszekednek, míg a végén a gazdasszony jól elveri mind a kettőt. — A nevemre voltál kiváncsi, nem? Most már hallottad. — Nem. Ez nem lehet. Hogy állíthat­nék a diákjaim elé egy ilyen névvel, Tulokyné? Rajtam röhögne az egész osztály, sőt az egész iskola. — Az első napokban, s aztán meg­szoknék. — Bibi, változtassál nevet! — Nem. Ha akarsz jössz így, ha nem, ég veled. — Bibi, nem tehetem — szólt elkese­redve Zsó, s azzal elváltak. A lány hozzáment egy jónevű cuk­rászhoz, aki rlyáron fagylaltot árult, té­len cukorvattát, s így rengeteg pénze volt. Zsó újtipusú Renaulton járt. Bibi egy öreg Skodán. Zsó töméntelen ékszerre tett szert. Bibi meg diplomára. Zsónak pénze is volt, amennyit akart, de nem szerette a cukrászt. Egyszer azt mondta rá, primitív. És kérte Bibit, hogy néha találkozzanak. A férfi ismét házassági ajánlatot tett. — Komolyan gondolod? — kérdezte Zsó. — A legkomolyabban — válaszolta Bibi. —- De hiszen fiam van — mondta Zsó. — Egy gyerek nem akadály — felelte Bibi. Mindez nyáron történt, a vakáció alatt. És érdekes, senki sem nevetett, amikor Zsó az osztálykönyvbe beírta új nevét. E mesében további fejlemények­ről nem esik szó. Vakhuszár Két fiúnak bekötik a szemét, ezek lesznek a „vakhuszárok". Ezután két erősebb fiú a nyakába veszi a vakhuszárokat. Most megin­dulnak egymás felé a „lovak" de persze a két huszár nem látja egymást. Amelyik el tudja lökni a másikat a ló nyakáról, az lesz a győztes. A többiek nagy nevetéssel, kiabá­lással biztatják őket, és vigyáznak, hogy mikor a huszár leesik, ne üsse meg nagyon magát. Hoppon maradt vőlegény Fiúk-lányok közös játéka. Eggyel több a fiú, mint a lány. Külön csoportban állnak a lá­nyok, külön a fiúk. A lánypk összesúgnak, hogy ki melyik fiút választja. Ha kész, egy fiú elindul a lányok felé. Meghajol az egyik kislány előtt. Ha eltalálta, hogy a kislány öt választotta párnak, megfogja a kezét és párosával oldalt állnak. Ha nem találta el, visszamegy a többi fiú közé. A párok egymás mögé állnak kaput képezve. Addig próbál­gatják, míg mindenki ráakad a párjára. Aki pár nélkül maradt, az lesz a Hoppon maradt vőlegény. Átfut a gyerekek összefogott fele­melt karjuk alatt s azok jól megpaskolják és megcsipkedik. Hemerka Olga gyűjtéséből GYERMEKJÁTÉKOK 22

Next

/
Thumbnails
Contents