A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-08-26 / 35. szám
ŠT Jrft* % m r m j»GWERK ODON: Vízhordó nő (olaj, 1928). A Szlovák Nemzeti Galéria tulajdona, Bratislava. Foto: Prandl Sándor — — GWERK ODON Gwerk Ödön Selmecbányái (Banská Štiavnica) festőművészt gyakran illették az „intellektuális festő" jelzővel. Nem alaptalanul. Egyike volt azoknak, akik a művészet elméleti hátterében is járatosak voltak, sőt, mi több, behatóan foglalkozott filozófiával, pszihológiával, biológiával s más tanokkal. Zárkózottam többnyire szülővárosa magaslatain élte életét. (A nem meszszi élő — kremnicai Angyal Géza kevés barátja egyike volt...). Az 1895-ben született Gwerk Budapesten végezte a Festömüvészeti Főiskolát, Balló Eduárd tanítványaként. Tanárja hatása kezdeti, akadémista stílusban festett portréin mutatkozott meg. De már ezeken a korai — 20-as években készült — realista arcképeken is látszik valami, ami több, mint a természet passzív másolása. Megfogalmazásuk, kompozíciójuk egyéni, merész. Némelyikükön a szecesszió dekorativizmusa észlelhető, mely későbbi mozgalmas, hullámzó festésmodorának kiindulópontja. Hasonló átalakulás jellemzi tájkép-festészetét is. 1924-től Gwerk szemmelláthatóan az expresszionista ábrázolásmódhoz folyamodott, mely számára nem irányzat, hanem kifejezési forma volt. Európai tanulmányútja során ezt a meggyőződését főleg El Greco megnyúlt, manierista formái támasztották alá. Az osztrák expresszionizmus, s talán van Gogh is hatással volt rá. A mieink közül Bauer és Jassuch. A bányászvárosban szembetűnő szociális viszonyokra kezdettől figyelő Gwerk 1926 körül már meggondoltan, kritikusan választotta meg képei témáját. A helyi lakosok nehéz munkával teli életét ábrázolják például a Vízhordó nő, vagy a Gondok című olajfestményei (mindkettő 1928-ból). Ugyanakkor nem esik abba a hibába, hogy elirodalmiasitsa képeit. Mondanivalójának igyekszik mindig megfelelő formai megoldást adni, s tisztán a festészet eszközeivel fejezni ki magát. Utas c. képe (szintén 1928-ból) talán az első autókép Szlovákiában. A gyalogos vándor és az autó országúton való szembetalálkozása —, akárcsak a művész többi képe — szimbolikus. Gwerk szimbolikája a már említett filozófiai tanulmányaiból táplálkozik, melyek világnézetét fokozatosan egészen a marxista világnézetig formálták. (Már a 20-as években belépett a CSKP-be.) Elsősorban az ellentétek egysége foglalkoztatta. Évekig a kozmikus panteizmus hive volt Ezzel magyarázható képeinek sajátos szerkezete, struktúrája. Gömör változatos, dombos vidéke tökéletes egységben olvad össze nála a fölötte gomolygó, plasztikus felhőkkel, a rá jellemző magas horizontban. A kanyargó utak, hullámzó szántóföld-sávok, s telt-karcsú nyárfák legkedvesebb motívumai. Minden egymást átható mozgásban van. Ebben a tájkomplexumba szervesen építi bele az emberi alakot. Hegyvidéki szimfónia (1924), Nyár (1925), Szélvihar, Borús idő (mindkettő 1928-ból) stb. legjellemzőbb alkotásai ebből az időszakból. Árva (Orava) vidékén is festett néhány hasonló, a közép-szlovákiai táj jellegét kifejező képet (Árvái mezők I., 1930). A 30-as években pasztellel is kezdett dolgozni, ami a formák bizonyos leegyszerűsítéséhez vezetett. A drámai erők ábrázolásától —, s az ezzel összefüggő, már-már zilált, de azért mindig fegyelmezett egységbe foglalt festésrriódtól — fokozatosan áttért a megnyugodott természet láttatásához. Ezzel egyidejűleg képeinek mozgalmassága is kissé lecsitult, habár a szokatlan megoldású, dinamikus kompozíció továbbra maradt. (Pl. A Piargra vezető út 1939-böl stb.) Úszó fellegek c. festménye (1942-ből) a lírikus, meditativ festészet remeke. 1945 után Gwerk — részben a felesége tragikus halálának befolyása alatt (1944-ben a Gestapo meggyilkolta) — tudatosan szakított a festéssel, s minden energiáját a helyi élet újjászervezésébe vetette. 1955-ben szülővárosában megrendezte gyűjteményes kiállítását, melynek nagy sikere volt. Megérdemelten. Gwerket a közép-szlovákiai táj Benkával és Bazovskýval egyenrangú ábrázolójának tartják. Olyan festő volt, aki szüntelenül együtt élt a tájjal, s annak szépségét, kozmikus nagyságát össze tudta egyeztetni az ember belső világának megmozdulásaival. Intellektualizmusa nem volt önkényes: a festészet, s ráadásul a haladó szellemű festészet szolgálatába állította. Harcos, kísérletező típusú művész-ember volt, aki sosem a kitaposott utat járta. Hirtelen, szívbajban, 1956-ban, 61 éves korában húnyt el szülővárosában. A. Gály Tamara
