A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-08-12 / 33. szám

Jordán

Miklós:

Halászok

(olaj.

1913). A Dunamenti Múzeum. Komárom (Komárno) tulajdona. Fotó: Prandl Sándor

Századunk első évtizedében formálódott Jordán Miklós művészete, akkor, amikor a magyar képzőművészeti törekvésekben is teret hódít magának az akadémikus, a műtermi festészet mellett a plein air, a természetben lejátszódó fényviszonylatok képi megjelenítései s a festészeti témakörökben a falusi, a városi élet rezdüléseit ábrázoló festmények, a köznapi események.

Jordán Miklós (Eperjes, 1892 — Prešov, 1977) képzőművészeti arculatának kialakulásában az első s meghatározó élményt Szinyei Merse Pállal való találkozása jelentette Jernyén. Legkorábbi festészeti próbálkozásait a magyar impresszionista festészet előfutára Szinyei M. Pál korrigálta, s valószínű, hogy az ő közbenjárásával és ajánlásával került tanulmányainak második színhelyére Budapestre a Képzőművészeti Akadémiára, ahol Zemplényi Tivadar és Balló Ede növendéke lett. Mesterei közvetítették számára a müncheni magyar festőkolóniában kialakult új fényérzékelésre épülő realista festészetet, — a „finom naturalizmust", ahogy ezt Ferenczy Károly nevezte —, de emelett érdeklődött a kor modern magyar piktúrája, a nagybányai és a szolnoki művésztelepen született új festészeti problémák iránt.

Tanulmányai befejeztével szülővárosában telepedett le. Képzőművészeti tevékenysége sokrétű, a kamarafestészet mellett falképfestéssel és műtárgyak restaurálásával, sőt másolatok készítésével is foglalkozott. E művészi érzéket, technológiai ismereteket igénylő szakmákat Budapesten sajátította el, amelyek hosszú élete során megélhetési lehetőséget biztosítottak számára.

Jordán Miklós kamaraképein a motívum realista láttatására épít, s a táj, a portré és a csendélet finoman érzékelt fényhatásaira, amelyeken keresztül a látvány atmoszférájának megfogalmazására törekedett. Művészete főként figurális tájképeivel vált a huszadik századi szlovákiai festészet részévé.

FARKAS VERONIKA