A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-08-12 / 33. szám
Tudomány-technika______________ ÁLMÁBAN SÉTÁL EGY PICIT Képzeljük csak el: éjszaka van... A sejtelmes holdfényben egyszer csak megjelenik egy hálóinges, távolba meredő szemű, néma kísértet a falu utcáján vagy egy városi ház tetején, és senkitől sem zavartatva lépdel ismeretlen célja felé. Tegyük szívünkre a kezünket: ma is sokan megijednének egy ilyen „kísértettől"! A középkorban azt tartották, hogy a holdkórosokat az ördög szállotta meg, s ennek megfelelően is bántak velük. Később az élettan és az orvostudomány jóvoltából nyilvánvalóvá vált, hogy az alvajárás betegség, mégpedig „az alvás legmeghökkentőbb zavara". De olyan vélekedés is volt, hogy ilyenkor voltaképp „cselekvő álomlátás"-ról van szó. BORÚS ÉJJELEN IS H. A. Izakszon szovjet belgyógyász közel két évtizedet szentelt az alvajárás tanulmányozásának. Amikor kutatásaihoz hozzáfogott, először is páciensekre kellett szert tennie. De honnan vegyen sok tucatnyi holdkórost? A betegséghez fűződő előítéletek miatt azok a családok, amelyekben előfordult egy-egy eset, többnyire eltitkolták ezt a tényt a kívülállók előtt. De a betegek is súlyos csapásként élték át bajukat, ha tudomást szereztek róla, s valamiféle szörnyszülötteknek érezték magukat. Ezért rendszerint nem is fordultak orvoshoz. Logikus volt a megoldás: olyan helyeken — például laktanyában, vagy bentlakásos iskolában — kell a megfigyelést végezni, ahol állandó éjszakai ügyelet van. Először is az ügyeleteseket kellett megnyerni az ügynek. Meg kellett értetni velük, mennyire fontosak megfigyeléseik. Ki kellett dolgozni a számukra egy kérdőívet is, hogy feljegyezhessék tapasztalataikat. A kérdőív sok kérdést tartalmazott: hogyan nézett ki a beteg, nyitva volt-e a szeme vagy csukva, reagált-e a fény- és hangingerekre stb. A kitöltött kérdőívet azután több tanú aláírta, s az intézmény vezetője aláírásával és bélyegzővel is hitelesítette. Ekkor jött el az a pillanat, amikor a páciens Izakszon kórházi osztályára került. — Fáradságos munka várt ránk a kórházban is — mesélte később Izakszon doktor. — Minthogy a holdkórosokra természetesen mindig éjszaka jön rá a roham, éjszaka kellett dolgoznunk. így hát jómagam is sűrűn éjszakáztam a kórházi szobámban, s gyakran le sem vetkőztem. A kórteremben egy-egy nővér felügyelt, s ha valamelyik betegen jelentkeztek a roham jelei, a nővér azonnal szólt nekem, s máris iparkodtunk a beteghez. Meghökkentett a holdkórosok tevékenységének sokfélesége. Az egyik beteg például éjszaka fölkelt, kilökte ágyából a szomszédját, befeküdt a helyére, s békésen szendergett tovább. Egy másik a párnájával kiment a folyosóra, és a futószönyegen tért nyugovóra. De ennél meghökkentőbb esetünk is volt, hadd mondjam el részletesebben. Az egyik éjszaka a nővér izgatottan jelentette, hogy az egyik beteg a folyosón mászkál; valóban ott ment mezítláb, kórházi öltözékben. Végigment a folyosón, egyenest be a vécébe, ahol — tudtam — közvetlenül a mennyezet alatt volt egy szellőzöablak. A beteg kinyitotta az ablakot és kimászott rajta. (Nappal ezt képtelen volt megismételni.) A meglehetősen magas földszinti ablakból leugrott a hóba, s elindult a kórházi elsösegélyhely ajtaja felé. Nagy, U alakú épülettömbünk egyik végén ugrott ki, az elsősegélyhely ajtaja az épület másik szárnyának végén, azaz szemközt volt. A betegnek nem kellett nagy utat megtennie, nekem azonban végig kellett rohannom az egész épületen. Úgy futottam, hogy egy rövidtávfutónak is becsületére vált volna. Mégis a beteg ért oda előbb. Kinyitottam az ajtót, a beteg ott állt, nyögdécselt, reszketett. Olyan volt, mint egy mély álmából felrázott kisgyerek. Ilyesmi persze nem történt minden éjszaka, s így ahhoz, hogy sok száz megfigyelést végezhessek, nem kevesebb, mint húsz esztendőre volt szükség. De az már a kezdet kezdetén tisztázódott, hogy a holdkórosságnak nem sok köze van a holdfényhez, hiszen a betegek többségén mind sötét, mind holdfényes éjszakán egyforma gyakran jelentkezett a roham. TŰT IS SZÚRHATNAK BELE_________________ Azt már régóta tudjuk, hogy az alvásnak különböző szakaszai vannak. A mély alvás során az agyi elektromos hullámoknak alacsony a frekvenciája, s ilyenkor csaknem teljesen függetlenné válnak a külvilágtól. Az „éber" alvásszakaszban ellenben a gyenge zajok is fölébresztik az alvót. Az alvásnak az a legizgalmasabb szakasza, amely az egyenletes szívműködéssel és csökkenő vérnyomással és testhőmérséklettel jellemezhető, mély alvást követi. Ekkor az alvó ember szeme a zárt szemhéjak mögött úgy mozog, mintha keresne valamit. Ilyenkor látunk álmot is. Ebben az alvási szakaszban az agy elektromos tevékenysége olyasfajta, mint ébrenlét alkalmával, a vérnyomás ingadozik, megváltozik a légzés és a szívverés ritmusa, s noha az izomzat laza. a kéz és a láb ujjai meg-megrándulnak. Ha ekkor fölébresztik az embert, elég pontosan el tudja mondani, mit álmodott. A gyors szemmozgásos periódussal persze nem fejeződik be az alvás, újra mély szakasz következik, s ez a váltás négyszerötször is megismétlődhet egy éjszaka folyamán. Egyet sem hagyhatunk el az alvás szakaszaiból, hogy az zavart ne okozna lelki és testi működésünkben. Ha a vizsgált személy pihenését rendszeresen megzavarják, valósággal megbomlik a pszichikuma. A lassú alvás során megy végbe szervezetünk „felülvizsgálata és karbantartása". Ebben a szakaszban zajlik valamennyi szervünk működésének a szabályozása, a salakanyagok kiválasztása, ilyenkor gyógyulnak a legintenzívebben a sebek, nyílnak meg a genynyes gócok, s ekkor készíti fel az agy a szervezetet a következő napra. A gyors alvás jelenségei ugyanakkor kevésbé kellemesek. Ekkor jelentkeznek a szívgörcsök, a hidegrázások, a halálfélelmek, s ha valakit éjszaka ér utol a szívinfarktus, az is szó szerint álmában következik be. Fölvetődhet a kérdés: miért van szükség erre az alvási szakaszra? Nem lenne jobb nélküle? Nem. Mindenki tudja, hogy a kellemetlenségre való kínzó várakozás mindig sokkal rosszabb, mint maga a kellemetlenség. Márpedig a stresszre okvetlenül reagálni kell. nehogy túlságosan elhúzódjon az idegrendszer túlfeszített állapota. A gyors alvás szakaszában éppen erre kerül sor. Agyunk reagál a nap folyamán bennünket ért stresszhelyzetekre. Előbbi hasonlatunknál maradva, ilyenkor folyik az idegrendszer megelőző karbantartása, s ehhez egy sor élettani reakció társul. Persze ha ezek túl erősek, szívgörcs, hidegrázás, halálfélelem, szívinfarktus következhet be. A kutatók feltárták, hogy a holdkórosok rohamai a lassú alvást a gyors alvástól elválasztó határon szoktak jelentkezni. Vagyis téves az a vélekedés, amely cselekvő álomlá■tásnak tekinti az alvajárást, hiszen ekkor az ember még nem álmodik. Mániákus izgalmi állapot azonban ettől függetlenül úrrá lehet a betegen, s ez is elősegítette a betegség okainak a számbavételét és csoportosítását. Izakszon és munkatársai megállapították, hogy a betegek egyhatodánál az alvajárásnak semmilyen érzékelhető oka nem volt. Holott régebben azt föltételezték, hogy ez a betegség örökletes. Nos, ha ezt végérvényesen máig sem cáfolták meg, legföljebb a betegek kis csoportjánál lehet szó örökletes bajról, a többi esetben koponya- vagy agysérülés, neurózis, epilepszia, mérgező anyag, az idegrendszer fertőző megbetegedése, illetőleg sérülése okozza az alvajárást. Az újabb vizsgálatok azt is feltárták, hogy az epileptikusok esetében a holdkórosság csupán az epilepsziás roham sajátos formája. Külső jegyeit tekintve egyébként ez az alvajárás legfurcsább formája: a beteg összevissza dobálja az útjába kerülő tárgyakat, tágra nyitott szeme nem lát semmit, pupillája nem reagál a fényre, bőre elveszti az érzékenységét, akár tűt is szúrhatnának bele. FOJTOGATTA ÁGYSZOMSZÉDJÁT Az éber állapotú ember úgy vezeti le a dühét, hogy földhöz vág egy csészét, vagy izgalmában fel és alá rohangál. Az efféle mozgás tudniillik enyhíti a belső feszültséget. Valami ehhez hasonló megy végbe a gyors szemmozgásos alvás küszöbén is, mert a mozgási reakció megóvja a szervezetet a gyors szemmozgásos alvás során fellépő túlságosan viharos érzelmi hatásoktól. A limbiko-retikulási komplexum hibás működése esetén ez a védekezés alvajárássá torzul. A holdkórosok cselekvési „programjának" ötletforrását persze nem könnyű felkutatni. De nem is reménytelen vállalkozás, ha alaposan elemzik a cselekvéssorozat motivációját. Egy háziasszony például holdkóros rohamában fölkelt, és kimosta a reggelre beáztatott ruhát. Tudniillik, amikor este lefeküdt, arra gondolt: reggel korábban kell fölkelnie, hogy legyen még ideje kimosni; valósággal ráhangolta magát a mosásra. És az alvás során ennek megfelelően lépett működésbe az agya. A többi automatikusan ment, hiszen a háziasszony már számtalanszor elvégezte ezt a munkát. Reggel persze semmire sem emlékezett. Alighanem ilyen történetek szolgálhattak a jóságos házi tündérről és manókról szóló legendák alapjául. Egy másik beteg a rohamai alatt fojtogatni kezdte az ágyszomszédját. Minthogy a szobatárs sokkal erősebb volt nála, és könnyedén lerázta a fojtogatót magáról, a beteg ilyenkor fölébredt, nagyon megijedt, és semmire sem emlékezett. A kifaggatásra feltárta, hogy gyenge, zárkózott ember, testes szomszédja pedig állandóan leégeti a többiek előtt. Nem lehet csodálkozni rajta, hogy gondolatban sokszor bosszút állt rajta, tehát az agyába valósággal bevésődött a cselekvési, azazhogy a fojtogatási „program". GYÓGYÍTHATÓ ÁLLAPOT_____________ Néha semmilyen fogódzó nincs az okok kereséséhez. Izakszon osztályára egyszer egy holdkóros katonát utaltak be. Amikor rájött a roham, nyugtalanul mászkált a kórteremben, nyávogott, végül bemászott az ágy alá, öszszegömbölyödött, és elaludt. Megkérdezték tőle: Vágyódsz az otthonod után? Gyakran álmodsz róla? — Igen, nagyon vágyom haza. és gyakran álmodok az otthonomról — felelte. Hát macskád van-e odahaza? — Mindig is volt. — Szoktál róla álmodni? — Nem emlékszem rá. A házunkat látom álmomban, azt meg, hogy benne van a macska, egyszerűen tudom álmomban is. Miért nem esnek le az alvajárók a háztetőről? Az emberek szemében általában ez a legrejtélyesebb cselekedetük. Valójában azonban nem olyan bonyolult dolog ez. Gondoljunk csak arra, hogy ha lerakunk a padlóra egy keskeny deszkát, szinte mindenki ingadozás nélkül végig tud menni rajta. De ha a deszkát két-három méter magasra helyezik, edzés nélkül aligha fog sikerülni a mutatvány. A félelem ugyanis megzavarja, dezorganizálja a mozgást. A holdkórosnál roham idején viszont a tudat ki van kapcsolva, hiányzik a félelemérzet; az agykéreg mozgatóközpontjai, az egyensúlyérző szerv és a látási analizátorok azonban hibátlanul működnek. Ezért nem esik le a beteg. De isten ments attól, hogy fölébredjen, mert ákkor könnyen lezuhanhat. Izakszon doktor új utat keresett a holdkórosság gyógyításában is. Az ötletet az ötvenes évek eleje óta alkalmazott eljárás, az elektrosokkos kezelés adta, amely többfajta idegrendszeri rendellenesség gyógyításánál bevált. Hatása azon alapul, hogy a hosszú szünetekkel adagolt egyenáramú villamos ütések megnyugtatják a központi idegrendszert, és a beavatkozás a rendes álomlátáshoz nagyon közeli állapotot idéz elő. Izakszon megkísérelte elektrosokkal gyógyítani az alvajárást. A beteg fejére helyezett szemüveg formájú elektródok alá a megfelelő gyógyszerrel átitatott vattát helyezett, s a hatóanyag az áram hatására a vérkeringésbe, majd onnan az agyba jutott. A körülbelül egyhónapos kezelés részletei szakfolyóiratba valók. Ezúttal elégedjünk meg annyival, hogy a betegek körülbelül kétharmada teljesen felhagyott az alvajárással, a többiek pedig az addiginál kevesebb holdkóros rohamot éltek át. Az elektromos kezelésen kívül a gyógytorna, az autogén tréning és a pszichoterápia is fontos szerephez jut a holdkórosság gyógyításában. Az utóbbi különösen fontos. Az alvajárókat valósággal nyomasztja betegségtudatuk, meg kell győzni őket arról, hogy semmi borzasztó vagy szégyellnivaló nincs állapotukban. Ha az, akinek a szíve vagy a mája beteg, nem szégyenkezik emiatt, miért volna erre oka az alvás betegeinek? Mert az alvajárás — bármilyen meglepően hangzik is, lévén szó öntudatlan mozzanatokról — eredményesebben gyógyítható, ha a kórban szenvedő is akarja a gyógyulást. 18
