A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-08-05 / 32. szám

Csak egy percre...

Az út az 1700 méternél is magasabb Nagy-Krivány tövében. Árvavárai^

(Oravský Podzámok) met lett, a dúsfüvű pámicai legelők mentén vezet. Az utat fasorok szegélyezik, a mezőkön virágok és az or szág északi csücskében fekvő Námestovo határa ban építkezések. Az árvái víztárolónál létesített kemping egyik sarkában szinte katonás rendben álló sátrak: a nyári tantárgyként kétkezi munkát vállaló egyetemisták építőtábora. A sátorszállás bejáratától kempingőr vezet a „főhadiszállásra": a parancsnoki sátorhoz, ahol a táborvezető és „segédei" éppen tanácskoznak a teljesítésről, a végzett munka értékéről és a tábor brigádjainak versenyéről. A brigádok egyikének vezetője: a kassai (Košice) származású BITÓ VAU, 26 éves tanársegéd most nekem „jelent":

— Ifjúsági építőtáborunk tagságát a közlekedési műszaki főiskola, két tanárképző főiskola és a bratislavai közgazdasági egyetem tanköreiből verbuválódott hallgatók alkotják. A megérkezés és a táborverés utáni első napon munkavédelmi oktatást tartottunk, utána dolgozni kezdtünk. Munkaidőnk hat óra, versenyértékelés háromnaponként történik, jutalmat az első öt helyezett kap. Minderről pontos naplót vezetünk.

— Mit dolgoznak a fiatalok?

— Egy hőtávvezeték csöveit fektetjük, utat alapozunk és parkosítunk.

— Hogy került sor erre a nyári munkára ?

— Az említett főiskolák SZISZ-szervezeteinek kezdeményezésére. Két turnusban, húsz-húsz napos itt-tartózkodást vállaltunk.

— A csákány igen nehéz, és a megrakott lapát is az; a toll meg a tankönyv sokkal könnyebb! A másod-, harmadéves főiskolás miért töri kezét, vállát hátát a nehéz munkában, ha a könyvet letéve pihenhetne is a vakációban ?

— Nincs az az egyetemista, akinek ne jönne jól egy kis nyári kereset. Úgy érzem azonban, hogy ezek a fiatalok nemcsak a pénzért, hanem a közösségben végzett munka öröméért is vállalták a munkát.

— Milyen a brigádok összetétele ?

— Fele-fele arányban, fiúk és lányok vegyesen dolgozunk. Így jól tudjuk megosztani a munkát: a kevésbé megerőltetőt a lányok, a nehezebbet a fiúk végzik.

— A munkafegyelem ?

— Közösségben ez nem probléma. A brigádok kölcsönösen ellenőrzik egymás munkáját. Ha mindenki dolgozik, nehezen képzelhető el, hogy bárki is jó lélekkel lógjon.

— Betegség, sérülés nem volt?

— Súlyosabb nem, a leggyakoribbak a feltörések. Az első napokban égetett, szúrt a lapát meg a csákány nyele, de aztán kinek-kinek megkeményedett a tenyere.

— A munkaidő leteltével milyen szórakozási lehetőség adódik?

— Táborunk mellett strand és sportpálya van. Már lebonyolítottuk a „nagy” futball-, illetve röplabdamérkőzést az építőtábor és a kempingben szabadságukat töltő nyaralók között. Ezen kívül tánc, szalonnasütés, kirándulás tölti ki a szabad órákat.

(mik-)

Jókai a Bódva völgyében

Jókai Mór a nagy magyar író szívesen látogatott el tájainkra. Egyik ilyen útja alkalmából 1884 júliusában, amikor Kassán (Košice) járt, ellátogatott a Bódva felső völgyébe is.

Jászón a premontrei rend monostorában szállt meg, ahol megtekintette a monostor gazdag könyv- és levéltárát és csodás francia parkját. Ilyen park Európában csak három volt, a párizsi Versaillesben, a bécsi Schönbrunnban és Jászón. E látogatása alkalmából a premontrei rend prépostja Kaczvinszky Viktor, Jókai tiszteletére díszvacsorát rendezett. E vacsora résztvevője Frindt Lászlóné, aki a premontrei rendház orvosának, Dr. Lieszkovszkynak leánya volt, mesélte el még 1961 -ben, hogy mint hatéves kislánynak, az akkori etikett szerint hátratett kezekkel kellett az asztalnál ülnie és csak kérdésekre volt szabad megszólalnia.

Jászóról Mecenzéfre (Medzev) kocsizott, ahol a mánták lovasbandériummal fogadták. Itt megtekintett egy hámort is, melyben már több száz éve változatlan technikával készítették a kapákat és lapátokat.

Innen tovább folytatva útját Stósz bányavároskába látogatott, ahol megtekintette a Wlaszlovits-féle kard- és késgyárat.

Következő nap meglátogatta Szepsi (Moldava n/B.) várost, ahol, ahogy Jókai írja: „Szepsin egy érdekes templom portálét találtam, amit le is rajzoltam. Egy úriháznál a falba beillesztve találtam meg a közmondás hősét, Herko pátert, kőbe faragott domborműben." Az ellenreformáció leglelkesebb és legelkeseredettebb harcosa volt az akkor országos hírű Herko páter. Erőszakos fellépésével végbe vitte, hogy az akkor már majdnem teljesen református Szepsit nagyrészben - visszakatolizálta. Utána maradtak a mondások is, mint: „Vigyen el a herkopáter" vagy „Ezt sem győzi meg még a herkopáter sem.” — Abban az időben Szepsiben német lakosok is éltek. Ezek amikor meglátták a pátert, felkiáltottak: Herr Gott, der Pater ist da! Ezt hallották a magyar lakosok i? és átalakították saját kiejtésük szerint herkopátemek. Ez a monda ma is él Szepsiben. Domborműje ma a róm. kát. templom pitvarának falába van beillesztve.

Szepsiből tovább kocsizott Tornára (Túrna n/B.), ahol Dréher osztrák földbirtokos kastélyában látták vendégül. Mivel korán kelő ember volt, hajnal hasadtával kiment a Gyürtetőre napkeltét nézni. Visszafelé jövet

a sekrestyés éppen a hajnali harangozást végezte. Jókai bement a nyitott ajtón és nézegette az Árpád-korabeli templom belsejét. A sekrestyés nem vette észre, hogy van valaki a templomban, és harangozás után rázárta a templomot a benne tartózkodó Jókaira. így hát meg kellett várnia, amíg a sekrestyés újra harangozni jött a hat órás misére. Időtöltésből, kíváncsiságból elővette bicskáját és finoman kapargálni kezdte a kis kápolna falát és nagy meglepetésére a vakolat alatt gyönyörű freskókat fedezett fel. E freskók, öt képsorral Krisztus életét ábrázolták, művészi megfogalmazásban. E szép freskókat, sajnos azóta még nem restaurálták.

Tornáról folytatta útját Szádelöbe (Zádiel), melynek romantikus szépségű völgye, bizarr szikláival nagy hatással volt reá. A- hogy később írja: „A nagyszerű természeti csodát leírni gyönge a toll és képzelet.” Különösen megragadta őt a Cukorsüveg sziklaóriása, melyet meg is örökített, és a helyet, a követ, ahonnan rajzolta, ma is Jókai-könek nevezik.

Jókai látogatásának egyes részleteiről a szemtanúk elbeszéléseiből értesültem, úgy 30—40 évvel ezelőtt. Jókai maga is megírta e látogatását „Villámvonat szekéren" cimü útleírásában. id STIBRÁNYI GUSZTÁV A szerző és Bistika felvételei

A Cukorsüveg

Herko páter

Labdáztak-e azöókori gyerekek?

Többféle labdajátékot is ismertek. A labda egyike a legősibb játékszereknek; már az ókori egyiptomi sírokból agyaglabdák és tömör börlabdák egész sora került elő. A régi görögök és rómaiak gyerekei is bőrlabdával játszottak, amelyet tollal, gyapjúval vagy fügemaggal tömtek ki. Az ógörögök találmánya a korikosz is, a mennyezetről kötélen lecsüngő, homokkal tömött, labdaszerű bőrzsák, amelyet ököllel, tenyérrel ütve, erősítették karjukat, csuklójukat. (Hasonlót használnak ma edzéseknél a bokszolok.) A középkorban pamutból kötött labdák jöttek divatba: ezek a rongylabdák ősei. Majd az európai fővárosokban sorra felépültek a labdaházak és labdatermek. Ezekre emlékeztet többek között a bécsi Ballhausplatz (Labdaház tér), amelyen ma a kancellári hivatal palotája áll. Az épülettel szemben, a jelenleg üres telken voltak egykor az osztrák császárok labdatermei, amelyeknek a tér a nevét köszönheti.

Milyen volt a verkli?

„Nem wurlitzer a verkli, azt szívvel kell tekerni" — énekelte valaha Bilicsi Tivadar. De vajon mióta tekerik a verklit? 1780-ból maradt róla az első írásos nyom a Magyar

Hírmondóban. Az akkori verklit (magyarul sípládát) még zárt szekrényben álló sípok alkották, amelyeket forgó henger szólaltatott meg. A múlt század közepén aztán feltalálták a külvárosi házak udvarán>oly népszerűvé vált zongoraverklit. Az utóbbi szerkezetének legfontosabb része egy szögekkel kivert henger volt, amelynek forgatása acélnyelveket hozott működésbe; így egyenletes kézi hajtással csalogatták elő a verkliből az előzetesen rögzített dallamot. (Hasonló módon működtek a zenélő dobozok is.) Ebben az időben még nem ismerték az utcán tolható, nagy és hangos zeneszerszámot, az úgynevezett kintornát, szolgáltatta a leggyakrabban a muzsikát. Egyébként mind a verkli, mind a kintorna szó a német nyelvből került a miénkbe. Az előbbi a Werkel szóból (zenélő szerszám), a másik a Kinterne nevű, cíteraszerű pengetős hangszer nevéből ered, amelyben főleg bajor és osztrák népi zenészek játszottak.

Mennyit lehet keresni egy oroszlánnal?

P. Thresher egy évig kérdezgette a kenyai Amboseli Nemzeti Park külföldi látogatóit: milyen állatokat szeretnének látni a legszívesebben? A válaszokból ez a népszerűségi lista adódott: oroszlán, gepárd, leopárd, elefánt, orrszarvú és zsiráf. A turisták átlagosan négy óra hosszat nézegették az állatokat (autóból), és ennek az időnek a harminc százalékát az oroszlánoknak szentelték. Más szóval: az oroszlánoknak köszönhető a Nemzeti Park idegenforgalmi bevételének 30 százaléka. Az Amboseli Parkban és környékén hatvan oroszlán él, köztük 3—5 kifejlett, sörényes hím, ugyanennyi hím növendék állat és vagy 25—30 nőstény. A hím oroszlán négy- és tizenkét éves kora között viseli pompás sörényét. Négy kifejlett hímre a látogatási idő tíz százaléka jut, egyre-egyre tehát két és fél százaléka. A látogatók számának 1976 óta mért alakulásából és az általuk ott elköltött valuta mennyiségéből kiszámították, mennyi devizát hoznak Kenyának 1991-ig az Amboseli Park vadállatai. Eszerint negyvenhétmillió-hétszázhatvanezer dollárral lehet számolni, amiből egy-egy nagy sörényűre 2,5 százalék, vagyis egymillió-egyszázkilencvennégyezer dollár esik. A sörény azonban csak hat-hét évig tart, gazdájára is csak ennyi éven át kíváncsiak a vendégek. Más szóval: a kifejlett hím oroszlánok fejenként ötszáztizenötezer dollárt hoznak Kenyának — amennyiben mutogatják őket. Ha viszont vadásszák és lelövik, a bevétel csak nyolcezer-ötszáz dollár. Ennyit fizet egy külföldi a háromhetes kenyai oroszlánvadászatért. Egy-egy kikészített oroszlánbőr ára 960—1325 dollár között mozog.

22