A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-07-29 / 31. szám

A GYALOGÚT Már több alkalommal gondoltam rá, hogy minden bizonnyal tanulságos lenne megírni az új lakótelepeken élők lélektanát (rajzát?) az utókor számára. Milyenek vagyunk vala­mennyien és külön-kúlön mi, lakótelepiek, akiket az urbanizációs láz elcsábított bod­­rogparti, ipolymenti vagy garamvölgyi kies szülőfalunkból s itt kötöttünk ki, valamelyik városunk gombamódra kinőtt új lakótelepe panelházának tizedik emeletén. Az is igaz, hogy nem érzem magam felkészültnek egy ilyen komoly tudományos munka megírására, így hát többnyire inkább amatőr alapon figyelem, figyelgetem — ön­magunkat, lakótelepieket. Milyenek va­gyunk. Hogyan viselkedünk. Milyen meg­nyilvánulási formákban adunk magunkról életjelet satöbbi, de konzekvenciókat levon­ni... hát ez bizony nem könnyű dolog. Mondom, figyelem, figyelgetem önma­gunkat. Mondjuk, azt a rendkívül csinos szomszédasszonyt, a harmadikról. Azt mondják, orvosnő. Akármi, de amikor test­hezálló vörös melegítőjében leviszi a sze­metet és utánozhatatlanul bájos mozdulat­tal a kukká edénybe zúdítja, vagy amikor feszes farmernadrágjában, rövid fekete bőr­zekéjében munkába siet, hát bizony van mit tanulmányoznia — a férfinépnek. Munkába megy. De nem ám a lakóházzal egyidőben átadott (köszönet, építők!) asz­­talsimaságú betonjárdán. Dehogy. Egy fris­sem kitaposott gyalogúton (ösvényen, csa­páson?) a nagy gonddal létesített pázsiton át. Ez a friss keltezésű gyalogút úgy kanya­rog a kis park üdezöld fűtengerében, akár­csak egykor otthon, bodrogparti, ipolymenti vagy garamvölgyi kies falunk határában. S milyen élvezettel tapossa, dagasztja hatszáz­ötven koronás importcipőjével az ösvény sarát. Szemmel láthatóan élvezi a helyzetet, erre várt, direkt ez kell neki, betonjárda, ugyan kérem, melyik új lakótelepi használja a betonjárdát, legalább azok nem, akik adnak magukra egy keveset. S melyik lakó­telepi nem ad magára — nem is keveset? így hát a toronyiránt vezető gyalogutacs­­ka egyre szélesebb, egyre kanyargósabb, mert ugye, esős időben sár szokott lenni, a gyalogút talaja mély, nehezen járható, így hát a lakótelepi újabb füves területeket tapos, már két gyalogút vezet szorosan egymás mellett. Persze, esős időben ott lenne a betonjár­da. De az nem toronyiránt vezet, azon az út a villamos- vagy buszmegállóhoz, esetleg a legközelebbi sörözőhöz tizennyolc másod­perccel tovább tart, mint a gyalogúton. S a mai rohanó világban kérem, kinek van annyi ideje, hogy naponta többször is, tizennyolc másodperceket dobáljon ki az ablakon. Mondom a minap, az egyik lakótársnak, mi lenne, ha az építők egyszerűen nem építettek volna betonjárdát. Felháborodot­tan tiltakozott, miközben bokáig sáros cipő­jéről próbálta lerugdalni a sarat, ami a gyalogúton tapadt rá: — Járdát nem építeni? Persze, ez is csak nálunk fordulhat elő, mert nézze csak meg, más fejlett országokban ... — és mondta, mondta végeláthatatlan tapasztalatait más fejlett országokról, ahol soha életében nem járt. Szóval dühösek lennének az építőkre, ha nem volna betonjárda az új lakótelepeken. Hát akkor miért nem használjuk a járdákat s miért törünk gyalogutakat a frissen lé­tesített parkokon, gyepszönyegeken át? Csupa izgalmas kérdés, amelyeknek a megoldása minden bizonnyal megérne egy tudományos értekezletet. Többet kéne fog­lalkozni az új lakótelepeken élők lélektaná­val (rajzával), tudományos módszerekkel kéne kutatni a dolgok mélyét, lényegét. A dolog annyira érdekes, hogy talán neki is fogok a megírásának tudományos alapon, csak valahogyan haza kellene jutnom, eh­hez azonban az kéne, hogy megtaláljam a bal cipőmet, amely valamilyen fondorlatos módon beleragadt a gyalogút (csapás, ös­vény?) sártengerébe s eddig még nem sike­rült ráakadnom. AGÓCS VILMOS AZ ÍRÓ Hát most mér késő. Most aztán már semmit sem lehet tenni. A hiba már régen esett meg, akkor, amikor az első elbeszélést, amelyet unalmamban papírra vetettem, beküldtem az egyik folyóirat szerkesztőségébe. A folyóirat ugyanis az írásomat elfogadta, kinyomtatta, sőt, mi több, még tiszteletdíjat is fizetett érte. És a pénzt, — szerencsétlen­ségemre, — éppen egyszerre hozta a postás a villanyszámlával. — Kitűnő, — örvendezett a feleségem. — A számlát éppen kiegyenlítjük a tiszteletdíjjal és minden rendbe jön. Nem sokára azonban elég tetemes tele­fonszámlánk érkezett. — Újra írhatnál már valamit, — élcelödött a feleségem, — tudod, hogy kifizethessük a telefonszámlát. így hát újra írtam valamit. Elfogadták, leközölték, megfizették. De a tiszteletdíjnak most se örvendeztem soká. — Megengeded? — vette ki óvatosan a pénzt a kezemből a feleségem. — Kölcsön­kértem a szomszédasszonyunktól elseje előtt. Megyek, visszaadom. Nyeltem egyet és letelepedtem az íróasz­talomhoz. Újabb cikkeket írni. A munkahelyemen egyszer ünnepélyesen fogadtak a kollégáim. — Meg sem mondtad nekünk, hogy írni is szoktál, — korholtak. — Bizonyára busás tiszteletdijakat is bezsebelsz! Hát most fi­zess, öregem, hogy ihassunk a halhatatlan dicsőségedre! Nem tehettem mást, kénytelen voltam to­vább írni. Rokonaim, barátaim, ismerőseim és felebarátaim hamarosan rájöttek arra, hogy a honoráriumok kerek összegek, ezért gyorsan szét is gurulnak mindenfelé. Nőttek az igényeik. A postásnak magasabb borravalót kellett hogy adjak minden alkalommal, amikor a tiszteletdíjat kézbesítette. A gyerekeknek na­gyobb nadrágra és a feleségemnek nagyobb pénztárcára lett szüksége. A hűtőszekrény javításra, a barátom meg egy régi kölcsönöm visszaadására várt. így tehát írtam és írtam. Észre sem vettem, hogy mikor is tettem szert hírnévre. Azonban én voltam az egyedüli, akinek az egészből a gürcölésen kívül semmi haszna nem volt. A tiszteletdíjnak minden alkalommal sikerült valahogy elkerülnie a zsebemet. Tulajdon­képpen csak Parkinson harmadik törvényé­nek érvényét bizonyították, amely szerint a kiadások azért nőnek, hogy lépést tartsanak a bevétellel. De most már aztán valóban nem lehet semmit tenni. írónak tartanak. Halálom után majd utcát neveznek el rólam, büntetésből. Vajon ezért is jár majd tiszteletdíj? HOCMAN GÁBOR A félzsíros krém bőrünk nappali és éjszakai ápolására szolgál. Száraz és érzékeny bőrfelületre egyaránt alkalmas. Ajánlatos hatását kipróbálni egyénenként egy kicsiny bőrfelületen. A krémet a megtisztított börfelületre kenjük, majd finoman masszírozzuk a bekent felületet. KAPHATÓ A ~ ® m SZAKUZLE­TEKBEN PLACENTA KIVONATOT TARTALMAZÓ KREM SZUSZ PENZIÓS IÍ10SÓSZER. GYAPJÚ KIVÉTELÉVEL VALA­MENNYI SZÖVET MOSÁSÁRA ALKALMAS. MINDEN TÍPUSÚ MOSÓGÉPBEN HASZNÁLHATJUK, AUTOMATA MOSÓGÉP­BEN CSAKÚGY, MINT KÉZZEL TÖRTÉNŐ MOSÁSHOZ. A ROMY LANGYOS VÍZBEN TÖKÉLETESEN OLDÓDIK. OLYAN ANYAGOKAT TARTALMAZ, AMELYEK JELENTŐS MÉRTÉKBEN GÁTOLJÁK A TEXTÍLIÁK ELHASZNÁLÓDÁSÁT. PROGRESSZÍV, --------- NAGY HATÁSÚ MOSÓSZER. ADAGOLÁS: ÁZTATÁSHOZ ÉS 3-5 g 1 LITER VÍZBE ELÖMOSÁSHOZ * MOSÁSHOZ 5-8 g 1 LITER VÍZBE A VÍZ KEMÉNYSÉGÉTŐL ÉS A SZENNYEZŐDÉS FOKÁTÓL FÜGGŐEN. A KÉSZÍTMÉNY PE ÜVEGBEN ÉS 600 g-OS CSOMAGOLÁSBAN KAPHATÓ. 23

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents