A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-07-29 / 31. szám

á Csemadok életéből A közönség zódtak, a szereplők pedig vállalták a sikam­lós dobogón a csúszás, a botlás és elbukás veszélyét, de mégis bemutatták műsorukat. Mindkét részről nagyon szép volt a kitartás. S hogy nem volt tartalom nélküli, azt az alábbi beszélgetések is híven tükrözik. Ta­kács Andrástól kérdeztem, hogyan érzi ma­gát 83-ban Gombaszögön? — Jól. 82-ben is jól éreztem magamat, meg általában, ha látom ezt a sok-sok szabad idejét feláldozni képes önkéntes népművészetápolót. Szalayné Siposs Kornélia és férje Szalay László fazekasmesterek Somorjáról érkeztek. A népművészeti sátrak egyikében árulták portékájukat. — Ti miért érzitek magatokat jól? — kér­deztem. — Elsősorban azért, mert úgy látszik, tet­szik a népnek a munkánk. Vásárolják. Meg azért is, mert látjuk, mi történik a színpadon, így teljes mértékben részesei lehetünk a Fesztiválnak. Velük egy sátorban Jókai Marika tanítvá­nyai, a gímesi általános iskola tanulói kínál­ták a szövött, csomózott és batikolt textíliát. Nagyon dicséretes ötlet, a gyermekekkel el­sajátíttatni a kézi szövés és a kömnönfonás tudományát. Míg sűrűn csepegett az eső, a néprajzi kiállítás területén kézről kézre járt a szál. Méry Margit, Jókai Marika és a négy diáklány: Andráskó Katalin, Sípos Szilvia, Gál Anna és Nagy Mária minden érdeklődő­nek szívesen bemutatta tudományát. Ennyi­vel gazdagabban jöttünk haza. És persze a sok olvasnivalóval. Mert könyvsátor is volt. Szombaton és vasárnap L Gály Olga, Gál Sándor, Grendel Lajos és Tőzsér Árpád dedi­kálta műveit. Znamec Mártától és Szőlős Szilviától, az elárusitónőktől is megkérdeztem, hogyan ér­zik magukat? — Nagyon jól, leszámítva, hogy az eső rontja az üzletet. Örülünk viszont annak, hogy ma reggel olyan szép tisztán találtuk a sátrat, ahogy este hagytuk. Fegyelmezett közönség maradt itt estére, éjszakára. A könyvárusítás ötletét nagyon jónak tartjuk, mert itt. Gombaszögön a kultúrát kedvelő, a kultúrát ismerő és értő közönség jön össze, igényelik a könyvet. Forgalmunk megfelel a rendes napi forgalomnak. A népi iparművészek között régi ismerős­sel, Szabó Géza bőrdíszművessel is találkoz­tam. Amióta nem láttuk egymást, gazdago­dott a választéka, de minőségében nem romlott az áruja. Motívumkincse eredeti népi, egyszerű és nemes. A fafaragók művé­szetét a Jasenský házaspár és Ferenc György mutatták be. A feledi (Jesenské) nemzeti bizottság kosárfonó üzemága ízléses kosara­kat kínált megvételre. Varga Sándor nyugdíjasnak tanult szak­mája a mézeskalácskészítés. Egy hosszú és küzdelmes élet alatt magába gyűjtött tudá­sát most mind a gombaszögi sátorban lát­hattuk. A mézeskalács paripák, szívek és huszárok csábítóan mosolyogtak a vásárlók­ra. — Ki szervezte, ki hívta ide a népi iparmű­vészeket — kérdezem Méry Margittól. — A népi iparművészek létezéséről már régebbtől tudunk, és most egyre bővülnek velük a kapcsolataink. Sorra jártam őket, megnéztem árujukat, miután meggyőződtem formakincsük nemes és népi voltáról, a Köz­ponti Bizottság meghívására kaptak itt he­lyet. Az ötletet és a fáradozást csak dicsérni lehet. Úgyszintén a népművészeti kiállítás anyagát. Külön dicséretes, hogy az itt be­mutatott tárgyakat a falvakban gyűjtötték. Ezidén Csallóköz tárgyi néprajza került a látogatók elé. Bemutatták a népi mestersé­gek, a konyha, az aranymosás, a halászat, a földművelés és az állattartás kellékeit, esz­közeit, szerszámait. Még néhány szőttest is találtak, ami ugyancsak ritkaság. Összegezve: szombaton és vasárnap na­gyon sok szép élményben volt részünk. Minden korosztály megtalálta a maga szó­rakozását. Még az eső sem vette kedvét a táncosoknak, a nézőknek a háromszori visz­­szatapsolástól, a hölgyeknek a körmönfo­­nástól, a világot járt Bojtorján együttesnek a fellépéstől. Mindannyiunknak még nagyon sok ilyen tartalmas, de napsütéses Feszti­vált kívánok. FISTER MAGDA (Prand! Sándor felvételei) NEM VARÁZSLAT Egy éve annak, hogy megalakult a CSEMA­DOK nagykürtösi (Veľ. Krtíš) helyi szerveze­te. Ma már negyvenkilencen érzik és vallják, hogy saját nyelvük, kultúrájuk ápolása, használása, fejlesztése nem teher számuk­ra, hanem hűség tájhoz, nyelvhez, nemzeti­séghez, gazdagodás műveltségben, öntu­datban. A fejlődés lehetősége adott a nagykürtösi helyi szervezet számára. Erről győződhet­tem meg a legutóbb tartott tagsági gyűlé­sükön is. Az összejövetelen a jelenlevő Bá­nyai Géza jb-titkár elmondta, hogy a városi szervek minden támogatást megadnak a fiatal, segítségre szoruló közösségnek tevé­kenysége sikeres kifejtéséhez. Hasonló ígé­rettel buzdította rendszeres munkára a tag­ságot Tóth Ágnes, a jb fiatal szakelőadója. Zatykó Gyula, a helyi szervezet elnöke is­mertette az idei munkatervet, s abban ugyancsak szép elképzelések találhatók, amelyek megvalósítása a tagság összeková­­csolódását eredményezheti majd. A vitában felszólaló dr. Mag József a klubélet megho­nosítása mellett foglalt állást, Hriech János pedig a rendezvények alapos, körültekintő megszervezésére hívta fel a figyelmet. A most induló szervezet számára nagyon je­lentős támogatásról számolt be Bányai László kultúrtárs, a LIAZ dolgozója. Mind­ebből kiszűrhető, hogy a tagsági gyűlés valóban remek hangulatban folyt. Tipary Imre fiatal CSEMADOK-tag bűvészmutatvá­nyai fokozták az est hangulatát. Meggyőződésem, hogy a nagykürtösi he­lyi szervezet léte, lassan beinduló tevékeny­sége nem varázslat, nem bűvészmutatvány csupán, amely az előadás végezetével szer­tefoszlik, hanem valóság, amelyet az igény szült: lépést tartani a világgal műveltség­ben, szocialista együttgondolkodásban, szellemi közösségben. Urbán Aladár RÁDAY PÁLRA EMLÉKEZTEK Kétszázötven éve, 1733. május 20-án halt meg Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc legben­sőbb munkatársa, kancellár, diplomata, a szabadságharc kiáltványainak és haditudó­sításainak szerzője, illetve szerkesztője. Lo­soncon (Lučenec) született 1677-ben, az itteni „oskolában vette a tudomány sengé­­it", itt lépett megyei szolgálatba, innen került Rákóczi táborába. A város nagy szü­löttének emlékét ma is kegyelettel őrzik Losoncon. Az évforduló alkalmából a CSE­MADOK városi szervezetének képviselői Nosza, rajta jó katonák... — énekli Béres Ferenc megkoszorúzták síremlékét a temetőben és emlékestet rendeztek. Ráday Pál munkás­ságát, kiemelve a losonci vonatkozásokat, Benda Kálmán történész méltatta, a kor hangulatát tárogatóval, kuruc dalokkal Rá­day és Rákóczi énekeivel kiváló szólisták, Bige József és Béres Ferenc idézték fel Vígh Katalin zongorakíséretével. Lörincz Albertné köszönte meg a vendégek közreműködését, s megállapította, hogy az emlékest méltó volt Ráday Pálhoz, a XVIII. századi magyar történelem kimagasló alakjához. BÖSZÖRMÉNYI ISTVÁN A szerző felvétele AZ ELSŐ HELYEZETT Somoskői Ágnessel, a losonci (Lučenec) pe­dagógiai szakközépiskola harmadik osztályos tanulójával a CSEMADOK műsoros estjének befejezése után beszélgetek. — Kiskorom óta szeretek énekelni — mondja Ágnes. — A családban Somoskői Mihály nagyapám volt nótáskedvű, tőle örö­kölhettem a népdal iránti szeretetet Külön­ben is hobbim az éneklés és a tánc, no meg a zene. — Hová valósi vagy? — A/mágyból származom — folytatja a vallomást szerényen. — Édesapám kőműves, édesanyám üzletvezető Péterfalán. Tünde húgom most végzi az általános iskolát. — Kitől tanultál meg ilyen szépen énekel­ni? — Otthon a falumban Agócs Mari nénitől. Az almágyi és a medvesaljai népdalokat tőle tanultam. Az általános iskolában Lázár Er­zsébet tanftó néni fedezett fel. Ő karolt fel s vitt el az általános iskolák járási énekverse­nyeire. Majd a losonci óvónőképzőbe kerülve Gaál Ildikó tanárnő keze alatt énekeltem tovább. Fehér József igazgatóhelyettestől és Tóth Erika osztályfőnöktől tudom, hogy Ágnes az osztály egyik legjobb tanulója. — Nemcsak a tanáraim, tanulótársaim is segítenek. Szabad időmben mindig énekelek. Emellett szenvedélyes népdalkutató is va­gyok. Magnóval a kezemben járom a környé­ket. Gyűjtöm a népdalokat. Nagy hatással volt rám a Röpülj páva és Szvorák Kati. Most már én is hatással vagyok nemcsak az osztá­lyomra, de iskolatársaimra is. Az iskolában Kamarás Imre tornaijai tanár figyelt fel rám. Lánya az óvónőképző növendéke. Ő hozta össze az iskola tizenkét tagú kórusát. Én közben a fülekpüspöki Palócnak is szólistája lettem. A Tavaszi szél. . . országos népdalverseny­re terelem a szót — A CSEMADOK losonci városi szervezete nevezett be engem a járási versenyre. Kelle­mesen meglepődtem, amikor a bíráló bizott­ság győztesnek hirdetett ki. Ez fellelkesített. Lázasan készültem a kerületi döntőre. Ipoly­­nyéken már az érsekújvári, a lévai, a nagy­kürtösi, no meg a losonci járás legjobbjaival kellett versenyeznem. A tizenkét induló közül a bíráló bizottság újra engem tartott a leg­jobbnak. Még nagyobb lett az örömöm, ami­kor iskolám kórusa, amelyben szintén éneke­lek, első helyezést ért el. így most már két számban is képviselhetem a CSEMADOK és iskolám színeit, s még nagyobb le/kesedésseL készülök az országos döntőre. Sólyom László A szerkesztőség megjegyzése: A riport még a Tavaszi szói... országos népdalverseny döntője előtt készült. Előbbi számunkban már hírt adtunk róla, hogy Somos­kői Ágnes Léván (Levice) első helyezést ért el a hagyományápoló szólóénekesek II. kategóriájában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents