A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-21 / 4. szám
KONCSOL LÁSZLÓ A verejtékcsepp Ha azt hiszed, külön világ vagy, mert van szíved s szaladni lábad. a többi víz, sós, mint a tenger. Sok ritka íz, vérrel, meleggel. Csukott edény, tömör tevékeny, s érszövevény a zárt edényben. míg a füvek helyben lobognak, s merev csövek hajtják a lombnak Virág te is, kit sorsa érlel és sorsa visz, szabad gyökérrel. Rőt nedv lohol a gyors erekben, lüktet dobot, fékezhetetlen. az életet, a szíva szívott hűs nedveket, a drága nyirkot. Sejt-milliárd, s nedvtől feszül mind, erős, szilárd, egycélú bent-kint. S ha munka, gond nyű, s forrsz a lázban, s homlokodon gyöngycsillogás van: ki én vagyok — tévedsz. Felejted: tőlem ragyog a lomb s a lelked. Egy-egy burok más burkot épít. így társulok, cseppet csepp, végig. az én vagyok, mély földi szentség, én támadok ott, a verejték. Fűvel, ággal testvérek, ikrek: minden fákkal én egyesítlek. Csukott palack talányos céllal, ki mégis azt betöltve él-hal. Mélyről jövök, sóval, a tenger, az ős-örök, s úgy lebbenek fel, Hajolsz puhán, mint a virágok: pár csont csupán, pár mstos ág-bog — DÉNES GYÖRGY súlytalanul, mint pilleszárnyak, s nyomtalanul, mint mind az árnyak. Téli rajz Nagy vattás hó, havas ablaktalan világ. Zümmög a csönd — ostorozza beteg, bolond fiát. TÓTHPÁL GYULA FELVÉTELE ki ott gubbaszt a lét hideg kőasztalánál s tétován mozdul... megindul tántorogva. Megy a szálló élet után. KAREL HOUBA 10
