A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-06-24 / 26. szám

Csak egy percre... Május utolsó hetében rendezték meg Szlová­kia fővárosában a Bra­tislava) Líra pop-zenei fesztivált. E külföldön is egyre népszerűbb dalverseny nemzetközi mezőnyének magyar­­országi résztvevője FÁ­BIÁN ÉVA volt, aki Máté Péter „Elme­gyek" című számával indult — és a FIDOF, azaz a Könnyűzenei Feszti­válok Nemzetközi Szövetségének díját nyerte. — Éva, kérlek. meséld el dióhéjban pályafutásod történetét' — Kislánykoromban a Magyar Rádió gyermek­­kórusában szerepeltem, innen kinőve fölvettek a rádió tánczenei stúdiójába. 1972-ben a Kócba­­bák trió tagjaként a Ki mit tud 7-ban indultam, két évvel később pedig a népszerű NEOTON-fa­­milia énekesnője lettem. Kereken hat esztendeig tartó jó összmunka után elhatároztam, hogy megpróbálom végre teljesíteni saját művészi ambícióimat, s ennek érdekében önállósultam. — Azóta miként alakult karriered? — Az Égig érő lajtorja című dallal fölkerültem a magyar slágerlistára. Éjszakai repülés címmel tavaly jelent meg első nagylemezem; koncert­­körúton jártam Bulgáriában s az NDK-ban és tavaly, a Magyarok Világszövetségének meghí­vására két hónapig az Egyesült Államokban turnéztam. Ezen kívül részt vettem még mind a drezdai/mind a rostocki dalfesztiválon, ahol két különdíjat is kaptam. Természetesen, az utóbbi két-három esztendőben saját kísérő együtte­semmel Magyarországon szerepeltem a legtöb­bet, mert úgy érzem, hogy a hazai közönség szereti dalaimat. — Honnan ered a zenekaralapításra vonatkozó ötlet? — Még a Neoton-famíliában énekeltem, amikor már fölmerült bennem egy saját együttes szük­ségének gondolata. Persze, nem olyan egyszerű megkeresni azokat az embereket, akik sziwei­­lélekkel dolgoznak, zeneileg képzettek, külső adottságaik és egyéniségük dobogóképes. Vé­gül is sikerült összehozni a gárdát „nevenincs" nevük: Anonymus együttes. — Milyen stílust érzel magadhoz közelállónak? — Szeretem a kemény, rockos alapokra felépí­tett zenét; ugyanakkor azonban az érzelmesebb, lassúbb számokat is testhez állónak érzem. Természetesen, egyéni előadói hangnem kiala­kítására törekszem, de azért minden stílusban igyekszem minél nagyobb gyakorlatra szert ten­ni. — További programod? — A nyáron elsősorban hazai földön turnézom, emellett azonban külföldön is akad munkám bőven. Épp a Bratislava'! Lírán kaptam NSZK-beli és ausztriai szereplésre vonatkozó ajánlatot, a csehszlovák tévé bratislavai stúdiója és a lengyei tévé is érdeklődést tanúsított egy-egy show-mű­­sor készítése iránt, szeptemberben a V-Moto­­rock együttessel kubai körűt következik, de szó van arról is, hogy az ősz folyamán a prágai Intertalent dalfesztiválon szintén szerepelni fo­gok. — Gondolom, a fiatal, szlovákiai magyar zenera­jongók körében is egyre népszerűbb a neved. Ezért hát: levél- és autogramcímed? — Bimbó út 96, 1022 Budapest II. — Végül ne haragudj egy teljesen személyes kérdésért: nem zavar, hogy termetre az alacso­nyabb énekesnők közé tartozol? — Valóban nem vagyok hórihorgas termet, de nem hiszem, hogy ezen a pályán centiméterek­ben lehetne mérni a „nagyságot" (mik-) Fotó: Gyökeres • Az irodában ülök az asztalomnál, és arra a régi szép időre emlékszem, amikor kies váro­sunkban még autón lehetett közlekedni. Mindez már a múlté. Hat esztendő telt el azóta, hogy az összes utca és tér végérvénye­sen a gyalogosok birtokába került Megszólal a csengő. Véget ért a munkanap, ideje hazamenni. Kitépek az utcára. A gyalo­gosforgalom — mint ilyenkor mindig — élénk. Hiába — éppen most van a csúcsforgalom az utcán. Végre-valahára kilesem a kedvező al­kalmat és helyet foglalok a jobb szélső sor­ban. Az első gyalogos sebességre kapcsolok, és megkönnyebbülten sóhajtok fel. Látszólag minden rendben van. Előttem kis szabad tér­ség. Gyorsítok, ekkor azonban, szerencsétlen­ségemre, egy rendőr bukkan fel. Kinyújtja a gumibotját és megállít — Tudja milyen sebességgel szabad halad­ni ebben az utcában? — kérdi. — Hm... azt hiszem, percenként hetven lépéssel... — Éppen az a baj, hogy „azt hiszi"! A jelzésekre miért nem figyel ? Itt sebességkorlá­tozás van: percenként legfeljebb ötven lépés engedélyezett. — Bocsásson meg, felügyelő úr, én nagyon fegyelmezett ember vagyok, és már ötvenöt éve van járási jogosítványom. — Kérem a jogosítványát! A rendőr hajthatatlan, így hát előszedem a jogosítványomat. • — Bátran ki merem jelenteni, hogy ennek a vállalatnak az igazgatója egy minden tekin­tetben becsületes jóravató, feddhetetlen jelle­mű férfiú. A jónevelés valóságos iskolapéldá­ja... — Honnan tudja ? Ismeri talán ? — Hát persze... A fiam. • — A fene ette volna meg az ilyen cammo­gó kiszolgálást több mint tíz percig kellett vámom arra a nyavalyás húsz deka szalámi­ra ... Azt hiszik ezek a hentesek, hogy én lopom az időmet? — dohogta felháborodot­tan, miután már jó félórája várakozott türel­mesen megszokott sörözőjében arra, hogy a személyzet átvegye és végre csapra üsse az imént érkezett hordó püzenit • Az éjjeliőr tudta a kötelességét; miután ismeretlen (ismerős?) tettesek apránként, az utolsó dekáig széthordták a szövetkezet ud­m Az első magyar illemtant Sasku Károly ügyvéd és mérnök adta ki 1854-ben lllendő­­ségtan vagyis a mívelt és jó erkölcsű magaviselet szabályai címen. Hozzácsatolt még egypár „életre hasznos" tanulságot köz­mondásokat és híres emberek szólásait Sas­ku a magyar szabadságharc alatt gerilla csapatokat szervezett és ezért a Bach-kor­­szakban üldözték, bujdosnia kellett. Élete végén az Akadémia korrektora volt lllendőségtanából most felidézünk egy jel­lemző részletet mely a tiltó rendelkezések özönét zúdítja, (bőséges mellékmondatokban) a megjavulni szándékozók nyakába. Ha a könyv egyik-másik kifejezése ma már mo­solyra is késztet, de alapjában a kor ízlését tükrözi és a jószándék vezérli az írót A külsőt illető egyéb mellékes illendő­ségről Mindenek fölött arra kell vigyázni, nehogy valamely külső illetlenség szokássá váljék az emberben, s ugyanezért jó eleve őrizkedni kell minden rút viselettől. Ilyenek például: a kényességből hunyorgatás, szemmeresztés, pislogás, sandálás, nyak-fé/retartás, szájba, fülbe, orrba vájás, fővakarás, hákogás, köp­­ködés, köhintgetés, szájrángatás, bajusz vagy ERNST-OTTO EICHHORN (NDK); A GYALOGOSOK VILÁGA — Á, úgy látom, ön nem először szegi meg a közlekedési szabályokat Megállás tilos he­lyen, szabálytalan előzés, sebességtúllépés. Milyen modell ön? — 1928. évi modell vagyok. — Generálozták már? — Igen. felügyelő úr. Kétszer javították a motoromat: reumatikus eredetű szfygyulladás és stenocardia miatt Egyszer lábtörés után, a karosszériámon is nagyjavítást végeztek. — No tátja, a modellje nem túlságosan új, az állapota gyenge, és mégis túllépi a sebessé­get Ráadásul az úttest is nedves Mutassa a futófelületét. Engedelmesen megmutatom a cipőm tal­pát — Hm, ez a futófelület majdnem teljesen elkopott Ez durva szabálysértés, a betétlapja is tele van bejegyzéssel. Az idén mikor volt műszaki felülvizsgálaton? EGY ÉS MÁS varán leszórt műtrágyát azonnal levonta a szükséges konzekvenciákat: jelentette az ügyet az elnöknek. e — Asszonyom, autóvezetés közben miért nem figyeli a közlekedési táblákat? — feddi jóindulatúan a forgalmi rendőr a vétkes, csinos, fiatal nőt a Škoda kormánykereke mögött. — Jaj, kedves rendőr kartárs. figyelnék én szívesen, de nem jut rá időm, ebben a fránya kocsiban annyi a kapcsoló meg a pedál, hogy teljesen lekötik a figyelmemet... • — Már megint jön ez a fránya szabad szombat s még ráadásul vasárnap követi, — ILLIK? NEM ILLIK? ajak-rágás, nyögés, nyöszörgés, nyelv-kiöltö­­getés, ajak-pittyesztés, orralfúvás, szuszogás, horkantás, nyújtózgatás. nyaktekerés, be­­gyeskedés, kézkulcsolás, babirkálás, ököl összeszorftása, emelgetése. Ilyenek továbbá a finnyáskodás, kényeskedés, uraskodás, le­­gérrykedés, magavetiség, betyárkodás, köte­­kedés, duzzogás, dacolás, kíváncsiság, leske­­lödés, kandiság, más dolgába avatkozás, ut­cán hajigálás, kurjongatás, dánolás, füttyen­tés és nevetkőzés, állatokkal ingerkedés, paj­koskodás, kacérkodás, házakra firkálás, má­sokra mutogatás, másokhoz közel tolakodás, utánok settenkedés, tolongás, ténfergés, ta­­szigá/ás. kiabálás, csörtetés. idegeneknek szemüveggel nézése, rájok kacsingatás, is­merősök szemeinek befogása, másokhoz tá­maszkodás, szemeinek ablakon, ajtón, kerí­tésen által hányása, kiöntése, részegeskedés, tivomyázás, utcán pálcával hadarászás, má­soknak szemébe kandikálás ebnek magával hordása jártas utcákon... — Februárban. Itt a pecsét — Sietve ki­gombolom a galléromat és megmutatom a nyakamban levő kis pecsétet — Sajnos, kénytelen vagyok bevonni a jo­gosítványát és eltiltani önt az utcai közleke­déstől, amíg talpat nem cserél. — Talán pénzbírsággal is beérné?... — Nem lehet Staube úr, ön ezzel a futófe­lületével és a sebességtúllépési hajlama révén fokozottan veszélyes közlekedési egységnek számít Azonnal vontatót hívok. Állok és türelmesen várok. Vagy húsz perc múlva megjelenik egy vontatóember, és kriti­kus szemmel mér végig. — Eddigi teljesítménye? — kérdi. — Hetvenötmillió és egynéhány lépés... — Hm... Akkor inkább vontatókötélre fo­gom. Cipőmre görgőt erősít botot ad a kezembe. Elindul velem. Tíz perc múlva már a gyalogo­sok műszaki szervizállomásán vagyunk. A szerelő próbapadra állít műszereket kapcsol rám, sokáig járat egy helyben, a fejéig csóválja. — Az ön modelljéhez és eddigi teljesítmé­nyéhez képest az állapota többé-kevésbé meg­felelő A cipőjén persze ki kell cserélni a futófelületet Ez a modell azonban általában elavult — Sebaj, az utolsó útra még megteszi — tréfálkoztam kényszeredett mosollyal. Ford: Gallért György fakad ki dühösen a pénteki fájrontkor Gala­gonya Hugó. — Megbolondultál, — szól rá a barátja, — hiszen az emberek alig várják, hogy végre szombat legyen s pihenhessenek... — Igen, de nem náluk tölti a hétvégét — az anyósom! e — Halló, Galagonya presszó? Igen? A ve­zetőt kérem... Maga a vezető? Igen? Na­gyon örvendek... A nevem Sehonnani Egon a vállalati ellenőrzéstől... Igen. Egon ... Csak azt akarom mondani, hogy a jövő héten kiskedden, délelőtt kilenc óra negyvenhét perckor szúróellenőrzést tartunk maguknál a presszóban... Csak azért hívtam, hogy az adott időben az ellenőrök rendelkezésére áll­jon ...! AGÓCS VILMOS A rút szokások egyik nevezetesebbike a pipázás, kivált az utcán, hol sokan járnak, hol a szél a füstöt pernyét másoknak szemébe, orrába, ruhájára hordhatja, s az elhullatott tűz ruhájukba akadhat, főleg olyan házak­ban, melyekbdn mások esznek, mint kávéhá­zakban, vendéglőkben, melyeket éppen a legtisztábban szükség tartani. Ezeket telefüs­tölni, amellett tele is köpködni, olykor éppen midőn esznek és isznak orruk alá füstölni, az égő szivarvégeket lábuk, ruhájuk alá meg­gondolatlanul elhányni, a pipát szivarpernyét a pallózatra kiverni, — oly iszonyú illetlenség, melynél botránkoztatóbbat gondolni is alig lehet. A nevetést mérsékelni kell, hogy kacajjá ne fajuljon, vagy hahotává, mert ez illetlen. Min­dig vigyorogni sem illik, mert ezt vagy bohó vagy rossz szándékú hízelkedő ember teszi. Legrútabb és botránkoztatóbb dolog pedig az utcán és közhelyeken hangosan nevetkőzni, mert az ott elmenők azt gondolhatják, hogy őket nevetjük ki. Ugye, kedves olvasók, elég keveset vesztett időszerűségéből e könyvecske! (ozsvald) 22

Next

/
Thumbnails
Contents