A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-06-24 / 26. szám

Amszterdamban, ha a vásárló már végignézte a belváros áruházainak, üzleteinek, butikjainak gazdag kínálatát, ha már elvakította a kirakatok csillogása, sétáljon ki a központtól nem messze levő Európa-hírű bolhapiacra. Kiváltképpen akkor érdemes megtenni az utat, ha az ember a belváros üzleteiben esetleg nem találta meg azt, amit keresett. Mert nem hiszem, hogy a Waterloopleinen akad olyan cikk, amely ne lenne kapható.

Van itt minden. Farmer és hanglemez, totem-maszk és rézkancsó, gyorsforraló és „füles" karosszék, plüssmackó és vasaló, bőrkabát és ékszer, könyv és pornó, telefon és festék, érdemrendek és bélyegek, kulcsok és zárak, fegyverek és páncélruhák, kábítószer és orvosság, meg persze bűvös kocka minden mennyiségben.

Torzonborz, fura kinézésű alakokba botolhat az ember a sátrak rengetegében, bágyadt tekintetükből kiolvasható, hogy a kábítószer mámorában keresik a „boldogságot". Az eladók nem rámenősek, nem rohanják le a nézelődöket, nem rikácsolnak, mint mondjuk, olasz társaik. Igaz, itt alkudni sem lehet. Szép csendben zajlik a piaci élet. A tömeg hömpölyög a sátrakkal, piciny bódékkal, standokkal övezett keskeny utcácskákon. Az emberek, a turisták nézelődnek, válogatnak. Még azok is, akiknek eleve nincs szándékában vásárolni. Ám meglátva egy olcsó inget, mutatós bőrmellényt, nadrágot, ritkaságszámba menő hanglemezt, különös fogású villanykapcsolót, érdekes maszkot, szép kulcsot, talán meg is venné, fizetne is, de akkor vele sétálgató barátja rászól:

— Hé, ez lyukas! Ezt kiégették! Ez összekarcolt! Ez törött! Ez olajos! Ez használhatatlan ...

Mert persze, mint minden bolhapiacon, itt is használt holmit árulnak, mindenféle ócskaságot, lim-lomot. így a vásárból nem lesz semmi. Marad csak a nézelődés, ami szintén élmény.

Órákat töltöttem a Waterloopleinen, de jószerével alig láttam embert, aki vásárolt volna. Úgy tűnt fel, mintha az itt összegyűlt rengeteg ember mindegyike csak sétálgatna, nézelődne, csak

turkálna az áruk között. Mintha ez a töméntelen mennyiségű kacat nem kellene senkinek. Bizonyára ez csak a látszat, hiszen a rengeteg árus mégiscsak megél valahogy, némelyikük valószínűleg nem is rosszul. A régiségeknek kétségtelenül keletje volt, legalábbis enyhén szólva kétségbe lehetett vonni, de ez a legtöbb vevő szemében mit sem változtat a lényegen: hatása alá kerültek a nosztalgiahullámnak.

A piacon sok ember arcán megfigyelhettem, hogy mennyire a tárgyak hatása alatt, bűvkörükben él: simogatja, babusgatja, magához szorítja őket, beszél hozzájuk. Sokaknak elég, ha csak egy-egy pillanat erejéig kézbe vehetnek valamilyen áhított holmit. A gyűjtőnek ennél több kell. Birtokolni akarja a számára kedves tárgyakat, szobája polcain akarja őket látni, hogy mindig kéznél legyenek.

Néhány éve találkoztam Európa déli részén egy középkorú férfival, aki különös boldogsággal fogott hozzá minden áldott nap a leves kanalazásához. Sőt, a kanalat mindenhová magával vitte, még az étteremben is előhúzta. S mindig látszott rajta, milyen jóízűen eszik. Ha megkérdezték, miért, azt válaszolta: a kanál miatt. Azt is elmesélte, hogy Waterloopleinen vette, s amióta megvan ez a kanál, valahogy jobban ízlik az étel. Pedig nem volt azon a kanálon semmi különös, olyan volt, mint általában a kanalak. Csak nehéz volt, súlyos és egy monogram volt belevésve: D. C.

A piacon őgyelegve rám is egyre jobban hatottak a kiállított holmik. Nem is az egyes tárgyak, hanem az a megkapó mozaik, ahogy egymás mellett sorakozott minden elképzelhető: vécékagyló, pohár, plüssmackó, bőrtáska, kesztyű, cipő, cigarettatárca, vasaló, borospalack, hamutartó, kilincs, vonalzó, sétapálca, szemüveg, érdemrend, kard, palacsintasütő, inggomb, festmény, lavór, földgömb, könyvek, viharlámpa, éjjeli edény, régi kulcsok, rádió, hintaló, verkli... Még szerencse, hogy pénz nélkül indultam piacnézöbe ... így aztán könnyű volt ellenállni a csábításnak.

ZOLCZER JÁNOS

A Szerző felvételei

Emberi sorsok

KIÁBRÁNDULTAM

BELŐLE,

NEM SZERETEM ŐT...

A lépten-nyomon előforduló házastársi elhidegülés nyilvánvaló és mélyebben lappangó okairól dr. Ladislav Černývel. a pszichológiai-ideggyógyászati tudományok kandidátusával és bírósági orvosszakértövel beszélgetünk.

— Gondolom, tapasztalatait elsősorban a rendelőjében megforduló házaspárok konfliktusaiból, problémáiból ismeri?

— Válaszom akkor lesz precíz, ha azt mondom, hogy a rendelőmben megforduló házaspárok problémáiból és a bírósági tárgyalótermekben hallott konfliktusokból. A bontóperek száma, ha nem is ugrásszerűen, de lassú ütemében állandóan emelkedik. Férj és feleség, a válóperek többségét kitevő „megegyezéses ügyeknél, a bíróság előtt általában úgy nevezi meg a házasság széthullásának okát, hogy elhidegülés. Persze, ebbe az indoklásba valóban sok minden belefér! A megjelölt vagy bevallott ok mögött gyakran más motívum húzódik meg : például egy harmadik személy, vagy olyan fogyatékosság, szexuális nem egyezés, amelyet nem kívánnak a nyilvánosság előtt szellőztetni. Esetleg családi konfliktus, kellemetlen tulajdonság, bántó magatartás. Az esetek többségében a valódi ok mégis az, hogy tényleg elhidegültek egymástól.

— Egy orvos praxisában miként lehet az ilyesmit megállapítani? Vagy egyszerűen házaspárok jelennek meg a rendelőben azzal a panasszal, hogy elhidegültek egymástól?

— Ilyen nyíltan már csak a bírósági tárgyalótermekben fogalmaznak a perben álló felek. Az orvosi rendelőkben, a házassági tanácsadókban vagy a nagyobb városokban telefonon hívható bizalomvonalak segítségét keresők közül nagyon kevesen fogalmazzák meg ezt a tényt ennyire tudatosan, élesen. Az emberek többsége ideig-óráig magába fojtja a tényleges elhidegülés jeleit, ki-ki egyedül próbál ura lenni helyzetének, mígnem az elhidegülés sok esetben álarcot ölt. Gyakorta például az alkoholizmusét. Hányszor panaszkodik a feleség, hogy férje iszákossága miatt futott zátonyra a házasságuk; és a férj is elismeri, valóban túl gyakran néz a pohár fenekére ... Hosszabb beszélgetés, esetleg a modern pszichiátria eszközeinek alkalmazása árán aztán kiderül, hogy az ívásra késztető motívum nem más, mint az egyensúlyát vesztett háztartási vonzalom jópár évvel ezelőtti felborulása. A nyilvánvaló elhidegülés révén hirtelen űr támad két ember között, s ilyenkor kell valami, amibe bele lehet kapaszkodni. „Szerencsés" helyzetben esetleg egy harmadik lép színre; rosszabb és gyakoribb esetben az ivásban keres menekvést a feleségéből, esetleg a férjéből kiábrándult emberek többsége.

— Nehéz megérteni az elhidegülések gyakoriságát.. . Elvégre a mai fiatalok zöme vonzalomból, szerelemből házasodik .. .

— Pontosan, szerelemből. Manapság két fiatal párválasztásának egyetlen szempont ja, egyetlen motívuma a szerelem, amely, szerintünk, egyszer majd szeretetté fog átalakulni! Ez az a pont, amiben rengetegen tévednek, mert a szeretetnek már eleve a szerelemmel kell párosulnia. A szerelem

legfontosabb lélektani komponense az érzékiség; a szereteté pedig a megértés, a barátság és az ezzel járó hűség. Két fiatal vonzalma akkor biztató, ha párkapcsolatukban ezek a személyiségjegyek együtt vannak jelen. Alapfeltétel két ember kapcsolatában, hogy a szerelemmel ikertestvérként kell összefonódnia a szeretetnek. Sokévi orvosi és bírósági orvosszakértöi tapasztalatom alapján bátran ajánlhatom: senki se házasodjon úgy, hogy partnerét, ha a sors úgy hozná, ne választaná egyben jó barátjának is!

— Mit jelent ez a gyakorlatban?

— Azt, hogy egy közös cél megvalósítására szövetkezzenek, hogy törekvéseik, a jövőről szőtt álmaik nagyjából fedjék egymást ... Persze, a közös cél sokféle lehet, de mindenképpen szükséges, hogy legyen. Lehet ez egy életforma megvalósítása, mindkettőjüknek örömet okozó otthonias légkör megteremtése, lehet a szabadidő közös eltöltése vagy egyéb kedvtelés, szóval nagyon sok minden ...

— Manapság viszont a szerelem-szeretet párosból elsősorban a szerelmet igénylik a fiatalok.

— Pontosabban ennek érzéki összetevőit. Sokan már szerelemnek tartják a kamaszkor bizsergő kíváncsiságát, és úgy vélik, hogy a „szerelem" mindenre felmentést ad!... Akár a felelőtlen párkapcsolatra vagy az elhamarkodott házasságokra is. És a vágy, a kívánság, a kíváncsiság néhány esztendő alatt elszürkül, óhatatlanul sincs ami frissítse, éltesse. Egyszerűen hiányzik a szeretet, a mindennapok éltető derűje. Ilyenkor kezdődik az elhidegülés folyamata .. .

— És ilyenkor igen gyakran megjelenik az a bizonyos „harmadik" is.

— Szinte törvényszerű, hogy föltűnjön. Mert már fellángolt a vágy az „igazi" után ... Mind orvosi, mind bírósági tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy a szeretet hiánya vezet elsősorban az elhidegüléshez. És az, ha az egyik nem értékeli a másik énjét, nem adja meg férjének-feleségének a házastársi felcserélhetetlenség bizonyosságát.

— Gyógyítható állapot, vagy mindenképpen bírósági tárgyalótermekben végződő helyzet az elhidegülés?

— Ha sikerül időben feltárni két ember kölcsönös problémáinak lényegét, esetleg annak apróbb összetevőit is, akkor bárki kivezethető még az elhidegülés veszélyének zsákutcájából. Viszont álszemérem lenne elhallgatni hogy minél mélyebben lappanganak az elhidegülés olykor akár ellenszenvvé tornyosuló tényezői, annál valószínűbb, hogy a zátonyra futott házastársi kapcsolatnak elöbb-utóbb bontóper lesz a vége. Ez főképpen a gyerekek szempontjából jelent szomorú kimenetelű megoldást, hiszen a csonka családokban, érthetően, bizonyos értelemben hiányos szeretetmérleggel nőnek föl a gyerekek. Sajnos, a felnőttek körében kevesen tudatosítják, hogy válás esetén tulajdonképpen saját szeretet-hiányukat adják tovább gyermekeiknek, akiknek ily módon keletkező, vagy később jelentkező szeretet-dificitje épp úgy elindítója lehet majd a felnőttekké cseperedett utódok házasságában beálló elhidegülésnek ... Lényegében egy ördögi körnek tűnő gond ez, amelynek megoldására nem lehet általános érvényű receptet adni. Elvégre a közmondás is úgy tartja, hogy mindenki saját sorsának saját boldogságának kovácsa.

17