A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-24 / 26. szám
A loszivattyu tíodrogszerdahely hataraban és talajjavítási munkálatokkal ezt párhuzamosan végzik. Persze, ezek a munkálatok lényegesen bonyolultabbak minden tekintetben, mit ahogy itt írva vannak. Ugyanis Bodrogköz talajösszetétele igen változatos, de túlnyomó részben nehéz agyag és vályogtalaj. A terület teljes rekultivációját azonban nehezíti, hogy akár egy hektáron belül két, sőt három talajtípus is megtalálható. Gyakoriak a homokhátak, s mellettük a mély és nehéz talajok. Giba mérnök szerint ez nehezíti leginkább a munkálatokat s azok eredményességét. Nem beszélve, hogy ezek a munkák igen költségesek. Egy hektár lecsapolása — alagcsövezése — általában 20—25 ezer koronába kerül. Ugyanennek a területnek az öntözéséhez szükséges beruházási átlaga pedig eléri a 25—30 ezer koronát. És az eredményesség még így is bizonytalan. Hogy miért? Több összetevője van ennek a kérdésnek. Az volt az elképzelés, hogy a lecsapolási munkák után, tehát a lecsapolást és az öntözőrendszer kiépítését követően, elérik az ötvenmázsás átlagtermést a gabonafélékből. Ez több, mint a kétszerese annak, amit ugyanezen a területen korábban meg tudtak termelni. Mindeddig azonban ez még nem vált valósággá. Az viszont tény, hogy a rekultivált területeken közepes időjárási viszonyok mellett negyven mázsa körüli hozamok általánossá váltak. Mindez azonban egyelőre viszonylagos, mert az egész területre vonatkozó és általánosítható fölmérésekkel nem rendelkezünk. E tekintetben a bodrogszerdahelyi állami gazdaság eredményei a legbiztatóbbak. Azonban hozzá kell tenni, hogy ebben a gazdaságban a rekultiváció szinte az egész termőterületen komplex módon megoldott, míg más gazdaságokban ezt nem érték el. S egy ideig így is marad, mert a természeti adottságok ennél többet nem engednek. Elegendő például egy olyan esztendő, mint amilyen az 1980-as volt, s több évtized munkája-beruházása pár hét, vagy hónap alatt veszendőbe megy. A lecsapolt részek visszamocsarasodnak, s kezdődhet újra a talaj felújítása. Az Ticce — Bodrogköz vízi világának maradványa említett kedvezőtlen, csapadékos év után többezer hektáron kellett elvégezni a teljes rekultivációt, s nem kis költségekkel. Megoldatlan, vagy éppen csak a kísérleti stádiumban van a lecsapolt és feltört rétek és legelők hasznosításának kérdése is. Ezeken a területeken zömmel savanyú fü termett, amely jól bírta az áradásokat. A helyükbe vetett kultúrfüvek, amelyeket takarmányozási célra jól föl lehetne használni, nehezebben tűrik az áradásokat, mint némely magashozamú búzafajta. A feltört talajokat az a veszély is fenyegeti, hogy az áradások után visszamaradt sók elszikesítik a területet. Sorolhatnám még mindazokat a kérdéseket, amelyek egyelőre — a tapasztalatok hiányában — megoldatlanok, vagy félmegoldásnak látszanak, de úgy vélem, az ilyen nagyarányú munkák egészének értékelése — sőt előrejelzése — alapvetően tudományos feladat. Ami mindezen túl még külön is figyelmet érdemel, az az, hogy ezek a nagyméretű beruházások meddig maradnak „életben", meddig fognak működni. Michal Giba mérnök ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az alagcsörendszer életkora 35 évre tervezett. A lefektetett csövek egy része Flexibyl műanyagvezeték, amelyet a hetvenes évek elején alkalmaztak először s egyelőre nem tudni, hogy mit bír ki a föld mélyén. A jelenlegi technológiával a külföldön már alkalmazott előzetes prevenciót (megelőzést) nálunk még nem tudjuk elvégezni. Ma még ezek az alagcsövek működnek. Bizonyság rá, hogy csordogál a víz a lefolyó-aknákban. Bodrogközben a vízszabályozási és csatornázási munkák közel harminc éve folynak a meglevő rendszerek karbantartására azonban alig jut erő és eszköz. A gazdasági eredmények átlaga — csak a saját ismereteimre támaszkodhatom, mert erről nincs átfogó és általánosan értékelhető adat — véleményem szerint nincs szinkronban egyelőre a beruházások mértékével és nagyságával. Napjainkban a víz — az ember és az ipar számára egyaránt fölhasználható tisztaságú — az energiahordozók értékszintjére emelkedett. Ha határainkon túlra tekintünk, az látható, hogy a nálunk gazdaságilag nagyobb potenciájú országoknak elsődleges törekvése, hogy meglévő vizeiket a határaikon belül a lehető legtovább meg tudják tartani. Minél hosszabb ideig képesek erre, annál nagyobb a felhasználási lehetőség a számukra. A kiegyenesített folyómedreken, csatornákon át olyan érték folyik el, amelyet nagyon nehéz újra visszahódítani. Bárha olykor csak tiszta ivóvízről van szó ... A természetes víztárolók, tavak, lápok, mocsarak nem azért alakultak ki, mert valakinek tetszett a vad vizívilág, hanem azért, mert fontos szerepük volt a természet háztartásának a rendszerében. Olyan flórát és faunát tartott fenn, amely a természet ritmusára és egyensúlyára épült. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Bodrogközt most vissza kell mocsarasítani. Nem. De ha valamit cselekszünk, az utánunk jövőre is illene tekintettel lennünk. Ha másért nem, hát néhány madár és virág miatt. Hát erről van szó. A régiek bölcsességét kéne tovább mondanunk: „A víz rak, vagy szed ..GÁL SÁNDOR A szerző felvételei 13
