A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-24 / 26. szám
Mirijam, a Pusch-Roland cirkusz elefántja, kézen áll. unk ellensé- BWáw/M. ge. Sohase szupermann kérése egy kicsit naiv? Lehet, hogy igen, de a brit Egészségvédelmi Tanács ezt az utat is kihasználja, hogy a gyermekeket és az ifjúságot lebeszélje a dohányzásról. Ebben az esetben csak drukkolhatunk a szupermann-nak. Az utóbbi két évben világszerte tért hódítottak a miniatűr elektromos játékok. Többnyire Japánból, Hongkongból és Tajvanból erednek. Nyomógombok és miniképernyő segítségével a gyerekek futballt, teniszt stb. játszhatnak. A JÓSLAT BEVÁL1 WAGNERRŐL ÉS II. LAJOSRÓL - GÁLFFY LÁSZLÓVAL A londoniak már láthatták, mi majd karácsonyi ajándékként kapjuk meg Tony Palmer nagyszabású Wagner-filmjét, amelyben a sok világsztár mellett egy fiatal magyar színész is brillíroz: Gálffy László. Partnerei: Richard Burton, Sir Laurence Olivier, John Gielgud, Vanessa Redgrave és a többiek a forgatás első napjától elragadtatással beszéltek róla: s mert a film nagy részét Magyarországon vették szalagra, aki csak tehette, Rimbaud-ját, Equusát és Amadeusát is megnézte. „Meglátod, II. Lajos szerepe nagy változást hoz majd az életedbe" — írta Gálffy Lászlónak a film rendezője, amikor tavaly ősszel befejezték a munkát. S lám, Tony Palmer jóslata már be is vált. A Wagner áprilisi londoni világpremierjéről Gálffy László új ajánlattal tért haza. — Jó, ha úgy akarja, amíg aló nem írta a szerződést, nem árulom el, milyen szerepet kapott. Beszéljünk akkor a bemutatóról. Hogyan fogadták a hűvös, kimért angolok a filmsorozatot? — A tízórás vetítés kizárta a lelkes fogadtatást, de úgy hiszem, a televízióban nagy sikere lesz. Az angolok azonban szeretnek különcködni, és eszükbe sem jutott, hogy a közönség nem kedveli az ilyen hosszú vetítést. Még akkor sem, ha ebéd- és vacsoraszünetet kap. Nem csoda hát, hogy voltak, akik meg sem várták a film végét és a sztárparádét. — Mindenki jelen volt a partnerei közül? — Csak Richard Burton hiányzott, aki Liz Taylorral játszott Bostonban, de ott volt „helyette" Richard Wagner bayreuthi őse, Wolfgang Wagner, aki azt mondta, hogy ... szóval gratulált. — És mit mondott? — Hogy csak annyi extremitást vittem bele a figurába, amennyit a szerep megkívánt. — Ennél nagyobb elismerést nem is kaphatott volna. — Igen, jólesett ez a kritika, mert én mindig úgy éreztem, hogy II. Lajos nem is volt olyan extra alak. Sok hibája volt, az igaz, de a bajorok még ma is szeretik. Csodálatos kastélyokat építtetett, amelyek évente több mint egymillió márka hasznot jelentenek Nyugat-Németországnak. — Magáról a filmről mi a véleménye? — Nehéz megfogalmaznom, hogy milyen, hiszen a vetítés végén én is belefáradtam. Annyi biztos, hogy hiteles, művészi alkotás, amely kiemelkedik majd az ilyen képeskönyv jellegű életrajzfilmek közül. Én kamaszkorom óta szeretem Wagnert, de a forgatás során újra felfedeztem magamnak. Persze nemcsak a zenei anyag lesz gyönyörű a filmben, hanem az operatőri munka is. Nekem többször is olyan érzésem volt a vászon előtt, hogy Rembrandt-képeket nézegetek. — Emlékszik még, melyek voltak a film legnehezebb jelenetei? — A csatajelenetek. Amikor megvadultak a lovak és alig lehetett megfékezni őket. De nem voltak könnyebbek a víz alatti felvételek sem. Van ugyanis egy képsor a filmben, amikor A Rajna kincsét játsszák .Ludwignak a bayreuthi színházban, s a testes énekesnőket a képzeletemben sellöként látom magam körül lubickolni. Nos, ezeket a kockákat az olasz tengerben vettük fel, ott, ahol tizenhat méter mély volt a víz. Úszni nem tudok, képzelheti hát, mit éltem át a víz alatt. — Mit gondol, megduplázhatja majd egyszer ezt a világraszóló sikert? — Bízom benne. De hisz előbb mondtam, hogy itt a szerep ... ha eljátszhatom, ez még II. Lajosnál is nagyobb lehetőség lesz. És ha úgy sikerül megformálni, ahogy szeretném, akkor azt is elmondhatom, hogy ez már valami. SZABÓ G. LÁSZLÓ Miroslav Kostka: A ZENETUDÓS Ez a tudós elsőrendű nagyságú csillagként ragyogott a zenetudomány egén. Sőt — valóságos napként! Az elragadtatás könnye csillogott a muzsikusok, a köztiszteletben álló zeneszakértök és a szerény zenekedvelők szemében, amikor sok-sok kritikai szemléjét olvasták, amelyben valósággal hemzsegtek az efféle mély értelmű kritikai észrevételek: „A fa fúvóshangszerek csoportja jól transzponálta az ellenpont-diszharmónia dallamát, s a céltalanul tovatűnő élet hiábavalóságának gondolatát keltette a hallgatókban ..." avagy: „Ha az említett versenyművet a kamaraműfajoknak Cimarosáétól egészen N. Samorinskiig való fejlődése szempontjából elemezzük, s ha J. S. Bachnak az egyházi zene dallamvilágára való befolyását is figyelembe vesszük — akkor számos jogos szemrehányással kell illetnünk a szerzőt, ugyanakkor azonban kötelességünk megállapítani eszmei álláspontjának tisztaságát, ami különösen világosan megnyilvánult a színpompás allegróban ..." ítéletei megfellebbezhetetlenek voltak, és a királyi verdiktek ünnepélyességével hirdette ki őket, személyisége valamilyen titokzatos fluidumot árasztott, amely nemcsak a nemes művészetet rajongva tisztelő, tizennyolc esztendős leányzókat ejtette eksztázisba, hanem a közepes képességű zongoraművésznőket is. A hangversenyeken úgy ült, mint egy elefántcsonttorony csúcsán, egyetlen arcizma sem rezdült, és sohasem beszélt arról, hogy tetszik-e neki az a zene, a'melyet éppen hallgat. Az összes többi kritikus ijedten nézte a mestert, és hasztalanul igyekezett kitalálni, hogy mit gondolhat az új műről. Olyan mélységes tiszteletet tanúsítottak iránta, hogy senki sem merte nyíltan megkérdezni a véleményét. Egyszer azonban akadt egy tejfelesszájú kis kritikus, aki még nem tudott alaposan eligazodni a zenei élet bonyolult mechanizmusában és szigorú hierarchiájában. így hát ez a kis kritikus a hangverseny után odament a zene óriásához és tisztelettudóan megkérdezte, mi a véleménye az imént elhangzott, fuvolára és zenekarra írt nyitányról. — Mi az? — felelt kérdéssel a zseni, és isteni fejét a vakmerő újonc felé fordította. Olyan süket volt, mint az ágyú. Ford.: Gellért György 9
