A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-06-17 / 25. szám

Angyal Géza: Csendélet korsóval és kosárra! (olaj). A Szlovák Nemzeti Galéria tulajdona. Bratislava. Fotó: Buday J.

GÉZA:

ngyal Géza (1888—1956) körmöcbányai (kremnicai) képzőművész a 20. századi szlovákiai festészet elszigetelt alakjai közé tartozott. Körmöcbányán egyedülálló jelenség volt. Apjánál, Angyal Bélánál —, a körmöcbányai gimnázium rajztanáránál szerezte meg a szakmai tudás alapjait. 1906-ban a budapesti Festőművészeti Akadémiára került. A biztos, pontos formaábrázolást és a monumentális hatású komponálást az iskolán sajátította el.

Korai munkáin a realizmus némi dickensi romantikával párosul, mint pl. komor légkörű körmöd látképein. Tímárműhely c. rézkarcával 1912-ben Budapesten díjat nyert. Egy évvel rá Hollósy Simon festészeti magániskoláját látogatta Münchenben. További fejlődése szempontjából viszont párizsi tanulmányútja nagyobb jelentőségű volt. Cézanne festészetének megismerése után maga is a konstruktívabb látásmódot kezdte alkalmazni. Ez elsősorban figurái plasztikus tömörségében és a kontúrvonalak kiéleződésében nyilvánult meg. Angyal a párizsi ún. Tavaszi Szalonokon is részt vett, sőt 1926-ban az ottani Szépművészeti Nemzeti Társaság tagja lett.

Érdeklődése középpontjába fokozatosan egyre inkább szülővárosa jellegzetes lakossága, elsősorban a helybeli bányászok kerültek. Fö kifejezési eszköze a grafika lett, mely a részletek finomságával dicsekedett, de emellett a nagyméretű festészet is vonzotta. A bányászok mindennapi életéről megannyi zsánerképet festett, az emberi munka értelme fölötti gondolatfüzérként (pl. Munka a töltésen, olaj, 1937; Bányászok kocsival, olaj, 1937; A körmöd bányában, olaj, 1949; Hazatartó bányászok, olaj; Pihenő bányászok, olaj stb.). Az emberi alakokat gyakran panorámatikus táji háttér elébe állította. Grafikáin is e két elem — a figurális és a táji — változik. Némelyik képén (mint pl. a Két bányász c. olaján 1926-ból) a bányászok arckifejezése rendkívüli expresszivitást ér el. Angyalnak veleszületett drámai érzéke volt, mely még tájképeinek légkörében is megnyilvánult, habár későbbi kompozícióinak többsége a cézannei konkrét, geometrikus, már-már kubisztikus megformálás felé hajlik. Festményeinek néha kissé ellentmondásos jellegét épp a drámai feszültség és a hűvös racionalitás kettőssége adja. Műveinek jellemző sajátossága a nagy, plasztikus formák és az aprólékosan kidolgozott részletek kombinálása. Menekülés c. nagyméretű festményének (1941 -böl) megrendítő hatását is ezek a zavaró, naturalisztikusan elaprózott részletek gyengítik. Ez a képe különben a maga nemében egyedülálló. Korában nálunk — a háború elöli rettegést a monumentális festészet eszközeivel kifejezni akaró — egyetlen kísérlet volt. (Az égő Körmöcbányából menekülő emberek víziója ...) Ez a kép Angyal — addig is haladó szellemű, szociális beállítottságú festészetének csúcspontja.

Humánus érzésével, a társadalmi ellentétek iránti fogékonyságával és jó technikai felkészültségével a művész csaknem kizárólagosan szülővárosára összpontosuló festészete és grafikája jóval túllépte annak határait. Angyal a felszabadulás előtti monumentális zsánerképfestészetünk egyik képviselője. Képei a szlovákiai festők addig öszszes fontosabb tárlatain szerepeltek, 1930-ban pedig Ostravában önálló gyűjteményes kiállítása volt.

A. GALY TAMARA