A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-03 / 23. szám
Tudomány-technika kezete alapján méltán neveznek labirintusnak. Fő része a három, egymásra nagyjában merőleges félkörös ívjárat, amelyek a tér három különböző síkjában helyezkednek el, s így bármerre mozdul is el a fej, legalább egy ívjáratban ingerület keletkezik. Alapjuknál található a zsákocska és a tömlőcske, ezek az egyenes vonalú gyorsulásra és nehézségi erőre érzékenyek. A folyami rák egyensúlyérzö szerének a működését az iskolákban is tanítják. Az állat első csápjának az alapi izében van egy laposdad üreg, amelyben néhány kis csövecske (sztatolrt) lelhető fel. Vedléskor, az üreg kitinbélésének leválásakor a rák a kövecskét is elveszíti, s azt úgy pótolja, hogy az ollójával megragad egy megfelelőnek látszó szilárd testet, s az üregbe dugja. Alois Kreidl múlt századbeli német élettankutató figyelte meg, hogy ha a vedlő rákok környezetében semmi egyéb sincs, csak vasreszelék, az állat azt is felhasználja sztatolitként. Ha mármost az akvárium oldalához egy mágnest helyezünk, az a vasat vonzza, s a rák az oldalára fordulva az akvárium oldalfalán igyekszik közlekedni. Ha pedig fölé tartjuk a mágnest, a fordított gravitáció hatására az állat hanyatt fordul. A HATODIK ÉRZÉKSZERV A labirintus három félkörös ívjárat együttese. Mindnyájan magunkban hordozzuk ezt a különös képződményt. Kettőt is, koponyánk két oldalán. Ha nem lenne, állni, járni se tudnánk, sőt talán látni, beszélni, élni se... Ha behunyjuk a szemünket, nem látunk. Ha bedugjuk a fülünket, nem hallunk. Ha befogjuk az orrunkat, nem érzünk szagot. Az egyensúlyérző szervünket azonban nem tudjuk kikapcsolni. Bármit csinálunk is, futunk, ülünk vagy fekszünk, érzékeny műszerként folyamatosan informálja az agyat testhelyzetünkről. Akkor is, ha alszunk, ha tudatunk beszűkült állapotban működik. Amikor tudomást szerzünk e szervünk működéséről, az vagy kellemetlen, vagy egyenest kóros. Gondoljunk csak arra, hogy a lefelé hirtelen gyorsuló liftben, vagy a hullámzó tengeren imbolygó hajón hányingerünk támadhat, és nem mindig tudjuk leküzdeni ezt az ingert. Azok a süketnémák ellenben, akiknek veleszületett hiba miatt a hailó- és egyensúlyérző rostjai károsodtak, a belső fül és az agy közötti idegkapcsolatok híján nem kapnak tengeri betegséget. Egyensúlyérző szervünk nemcsak testünk térbeli helyzetéről, hanem tömegéről, méreteiről is informál minket. Vannak, akik ezt csak a gyorsuló vagy a fékező liftben veszik észre. Ilyenkor tudniillik nemcsak könnyebbnek vagy nehezebbnek érezzük magunkat, hanem alacsonyabbnak vagy magasabbnak (összenyomottnak vagy nyurgának) is. Az egyensúlyérző szervben levő érzékelőket (receptorokat) a gyorsuláson s lassuláson kívül a forgó mozgás és a rezgés is ingerii (nem véletlen, hogy a forgástól elszédülünk). Ezenkívül annak tudatosításában is szerepe van, hogy a test és a végtagok milyen helyzetben vannak. Mindenekelőtt azt tudatja velünk, hogy ilyen vagy amolyan mozgás ellenére egyensúlyban vagyunk-e. Aki végigélte már egy kisgyermek mozgástanulási kísérleteit, nagyon jól tudja, hogy milyen nehéz biztosan megállni két lábon. Hosszú gyakorlás eredménye, hogy az emberpalánta megtanul állni, mozogni, megtanulja testének a súlypontját áthelyezni. E cselekvéssorozatban az egyensúlyérző szerv egyéb ingert felfogó szövetekkel, szervekkel (a különböző izmokkal és mindenekelőtt a szemmel) működik együtt. Az egyensúlyérzö szerv érzékelői bonyolult kapcsolatban vannak a nyakat, a törzset és a végtagokat mozgató izmok idegpályáival. A fej és a szem mozgása, amely maga után vonja a törzs és a végtagok tartásának a megváltozását, minden egyensúlyzavart „automatikusan" korrigál, s ezáltal az egyensúly helyreáll. Mi azonban sokkal jobban rá vagyunk utalva a látással szerzett információkra, mint az állatok. Még akkor is, ha a szemünk néha becsap minket. Például, amikor álló vonatban ülünk, s a szomszéd vágányon elindul a másik vonat, olyan benyomásunk támad, mintha a saját vonatunk kezdene mozogni. Ez nem volna igy, ha az egyensúlyérzö szervünk „gyorsulásméröje" hatna erősebben a tudatunkra. De nem igy van. A Szem információi uralkodnak. Az állatvilágban viszont — a legkezdetlegesebb lényektől a legfejlettebbekig — az egyensúlyérzö szerv fontosabb szerepet játszik, mint a többi érzékszerv. Minden szárazföldi és vízi élőlény reagál a nehézségi erőre, s annak érzékelésére a legtöbb soksejtű lényben külön szerv fejlődött ki. Ekképp nyugalmi helyzetben is érzékelik az állatok a nehézségi erő irányát. MÁGNESBOLOND RÁKOK Az egyszerűbb lényekben úgynevezett sztatociszta szolgál erre a célra, amely föKehetőleg az első, jól elkülönült érzékszerv az állatvilágban. Néhány földigilisztafajnak a „feji" részén párosán rendeződnek a sztatociszták. A gerincesek fejében (belső fülében) mindkét oldalon kamrákból és csövekből álló egyensúlyérző szerv fejlődött amelyet a szerA mi folyadékkal kitöltött félkörös ivjáratainkban számos érzéksejt van (szőrsejt), s a sejtek dolga az inger felfogása. Amikor a fejünk megmozdul, a félkörös ívjáratban levő folyadék szintén mozgásba jön. de tehetetlenségénél fogva más a gyorsulása, mint az ívjáraté, s így az érzéksejtek szöröcskéi elhajlanak. Ez az inger, amelyet rendszerünk mozgásként érzékel. Az amerikai J. J. Gibson professzor szerint e figyelemre méltó szervrendszer felépítése és működése olyan jól sikerült találmány, hogy a halaktól egészen az emberig nem volt szükség javítására. A természet persze nem vehette számításba azt, hogy az ember a futáson az úszáson és a mászáson kívül egyéb mozgásokat is ki fog találni. Olyanokat, amelyek a természetes mozgásoktól eltérnek. Ez az oka annak, hogy a hajók és a repülőgépek fedélzetén, az autókban és a vasúti kocsikban utazóknak lényegében be van csapva az egyensúlyérző szerve. Miért? Azért, mert ez a szervünk csak a gyorsulást érzékeli, az egyenletes mozgást nem. Amikor a mozgás egyenletessé válik, a félkörös ívjáratokban semmi sem történik, minden olyan, mintha az ember teljes nyugalomban volna. Különösen akkor ha a szemét is behunyja. Legföljebb a jármű remegéséből, rezgéséből, a kerekek döcögőséből, kattogásából vagy — nyitott ablak esetén — levegő zúgásából következtet arra, hogy milyen sebességgel utazik. A repülésben az effajta érzékcsalódás olykor veszélyes is lehet, amikor a pilóta „vakon" repül, mert például hosszabb ideig felhőben van a gép. Az állatok e tekintetben jóval ügyesebbek, mint az ember. Ha a macska véletlenül lezuhan valahonnan, szinte biztosan a négy lábára esik. Meglepő módon akkor is, ha bekötik a szemét. Ez úgy sikerül neki, hogy először a fejét fordítja a helyes irányba, majd hozzáigazítja a többi testrészét. Egyensúlyérzö szerve kiválóságának köszönheti a macska kitűnő tájékozódási képességét is. I. Sz. Beritov mutatta ki, hogy ha a bekötött szemű macskákat sok jobbra és balra fordulattal tarkított úton viszik el a ketrecüktől akkor is nehézség nélkül visszatalálnak a kiinduló ponthoz, ha egyéb ingerek (pl. hangok) nem segítik őket a tájékozódásban. A fülorvosokon és az ideggyógyászokon kívül hosszú időn át alig foglalkozott valaki az egyensúlyérző szervvel. Csak nemrég változott meg ez a helyzet. A legújabb kutatásokból egyre világosabban kitetszik, hogy az érzékszervek együttesében az egyensúlyérzö szervnek különleges szerepe van, sőt, a Tel Aviv-i Feldenkrais egyenesen azt vallja, hogy e „zenekart" az egyensúlyérzö szerv vezényli, hiszen az e szervünket érő ingerek a látóképességet, a beszédképességet, sőt a pszichoszociális fejlődést is befolyásolják. MEGMOZGATOTT VILÁG Ez így első olvasásra túlságosan is merész hipotézisnek tűnik, holott magát a jelenséget évezredek óta ismerjük. Hiszen egyetlen szülő sem egyensúlyérző szervének ingerlése végett veszi karjába és ringatja síró csecsemőjét, hanem csupán azért, hogy elhallgattassa. Amolyan ösztönös ismeretként él a lelkünk legmélyén az a tapasztalat, hogy gyengéd mozgatással megnyugtatható, erélyes rázással ellenben éberré tehető a gyermek, és figyelme is felkelthető. A nyugtalan vagy beteg kisgyermekkel ideoda járkálnak a szobában, s eközben ütemesen fel-le mozgatják öt, esetleg gyengéden ütögetik a hátát. Évezredek óta készít az ember bölcsőt, anélkül, hogy szántszándékkal kívánná ingerelni a gyermek egyensúlyérzö szervét. De ilyen hatású az is, amikor bizonyos népek asszonyai a hátukon hordják gyermeküket. A kutatások feltárták, hogy az egyensúlyérzö szervet igenis folytonosan ingerelni kell, hiszen e szerv, s általa a mozgási képesség, csak 12—14 éves korban, a serdülés idején válik teljesen éretté. A felnőttek java része nem lelkesedik a labirintust érő erőteljes ingerekért, a kisgyermekek annál inkább. Ezért örülnek anynyira, ha a levegőbe repülhetnek, akár maguk lendítik a testüket, akár feldobják őket. Valósággal élvezet nekik addig keringeni, amíg el nem szédülnek, sőt el nem esnek. Sikongva lelkesednek a körhintán és a legvadabb hullámvasúton, nem zavarják őket a hirtelen fordulatok, billentések, az erőteljes gyorsítások és fékezések. De nemcsak a születés után, hanem azt megelőzően — már a huszadik méhbeli hét során — is működőképes az egyensúlyérző szerv, s a vele kapcsolatos idegpálya. A magzati vizsgálatok feltárták, hogy a terhesség második harmadában már érzékeli a gyermek az anya ütemes mozgását, s ekképp e szervnek a működése megelőzi a többi érzékszervét (a látást, a hallást, a tapintást). Ezt egyébként újabban fel is használják a koraszülöttek gondozásában. A svéd R. Sandberg doktornő, egy nővérképző iskola vezetője jött rá arra, hogy a koraszülötteken gyakran megfigyelhető, harmónia nélküli mozgásoknak az anyaméhbeli ringató mozgások idő előtti abbamaradása az oka. Ezt pótolandó az inkubátorba, s ott függöágyba fektetett kicsiket rendszeresen hintáztatták. Az eredmény meglepő volt. A hintázó koraszülöttek jobban reagáltak a külvilági ingerekre a hagyományosan gondozott kis társaiknál, s mozgásaik is harmonikusabbá váltak. 18
