A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-20 / 21. szám
' ____ g ,u aw in »t iij| m ’^'nlraí «nÜL WpuBaM^ajij Poprádon eddig csak átutazó voltam. Ha a Magas-Tátrába tartottam, vasútállomásán átszálltam a villanyvonatra, s a felhők mögött szemérmesen elrejtőző csúcsokat kereste a tekintetem, vagy napsütéses időben a csillogó ormokat, amelyek lenyűgöző látványt nyújtanak, nem lehet betelni a nézésükkel ugyanúgy, ahogy egy szép vers olvasásával vagy hallgatásával sem. De ha előttem a Magas-Tátra, hátam mögött Poprád, és máris adódik a kérdés: — Látszik-e a Tátrától Poprád ? Hétvégi napon járom utcáit, bámulom ízlésesen berendezett kirakatait, megfordulok önkiszolgáló éttermeiben, a legelegánsabb éttermekben, élelmiszerboltjaiban és kocsmáiban, s meg kell állapítanom, hogy ez a város a Tátra alatt vagy a Tátra kapujában a turistaforgalom egyik legnagyobb központja, időnként a szlovák ember fülének idegen szavakat hall utcáin és üzleteiben, pedig még csak április közepe van, tegnap erősen havazott, vastag hóréteg borítja a hegyeket de lejjebb és Poprádon is nyomtalanul eltüntette a havat a napsütésben felmelegedett levegő. Nyáron változik Poprád a világ sok-sok nyelvének városává, amikor úgy érzi az itteni ember, hogy angolul, franciául, vagy olaszul lenne jó beszélnie, akkor az üzletek elárusítói őt is hamarabb észrevennék. A Duklai hősök terén bolyongva azt tapasztalom, hogy a Magas-Tátra csúcsai minden szépségüket megmutatják ezekben a pillanatokban, mintha a végtelen idő hatalmas és mégis láthatatlan fényképezőgépe előtt állnának, s én arra gondolok, vajon születik-e Poprádon olyan ember. aki naponta többször is ne nézne a látható vagy éppen láthatatlan Magas- Tátra csúcsaira, ne mérné naponkénti életét hozzá, valahogy úgy, hogy a Tátra van, tehát én is vagyok. S meghal-e úgy itt ember, hogy legalább egyszer ne járt volna fent a hegyekben ? Könyvesboltok és antikvárium könyveiben lapozgatok, s rábukkanok egy olyan kiadványra, amelyben számos mindenféle érdekesség olvasható Poprádról, csak éppen az nem, meghalnak-e itt úgy az emberek, hogy nem jártak a Magas-Tátra gyönyörű gyógy- és pihenő üdülőhelyein, nem kapaszkodtak föl a Kőpataki-tóig, ahol obszervatórium van és ahonnan már-már félig látható a világ, s drótkötélpályán nem vitették fel magukat a Lomnicicsúcsra (2632 m magas), amelynek gránitormán kilátó, és meteorológiai állomás van, s ahonnan talán már az egész világ is látható. Illetlen dolog, mégsem tudok ellenállni a kísértésnek, megszólítok egy embert, aki bevásárlószatyorral a kezében jön velem szemben. — Milyen errefelé az időjárás? — Zord, kérem, zord — mondja, s úgy mér végig a tekintetével, mint aki még asszonyban sem szereti a kiváncsit. S megy tovább. Én azonban már tudom, fukar szavainak az értelmét. Az évi átlagos hőmérséklet a Tátra alatt 5,9—7,2 °C körül mozog. Az évenkénti átlagos csapadékmennyiség 474— 571 mm. Sokáig megmarad itt az emberek emlékezetében a ritkaságnak számító nagy meleg, mint amilyen 1974-ben volt, ugyanúgy mint az 1976-os tél. amikor 101 napig tartotta magát a hó. Egy másik, szintén a főtéren bolyongó poprádi embertől azt kérdezem: — Terem-e errefelé a föld? — Itt a városban nem, esetleg a kertekben. de a határban igen — feleli tréfásan, és még hozzáteszi: — Néha még csodát is terem! Nézem az embert, akiről megtudom, hogy a Poprádi Állami Gazdaság dolgozója. Szeretném leolvasni az arcáról, vajon ugratni akar-e azzal, hogy csodát emleget. Mert arról már hallottam, sőt olvastam is, hogy jó burgonyát terem a tátraalji föld, de hogy csodát is teremne, arról most értesülök először ettől a jól öltözött, tréfára hajlamos embertől. — Hogyan értsem a csodát? — nézek komolyan a szemébe. — Nézze — magyarázza széles gesztusokkal —, a mi állami gazdaságunk és a Družba egységes földművesszövetkezet 5772 hektáron gazdálkodik, s a mi gazdaságunk már 44 mázsa búzát és több mint 40 mázsa rozsot és zabot is termelt hektáronként. És ilyen itt még nem volt. Erre mondják mifelénk, hogy csoda. Csoda, amiben nem hisznek. Én sem hinném, ha nem tapasztalnám. Csoda ez, kérem, ilyen zord éghajlati viszonyok közepette. Nem tudom, milyen messze van innen Podolín, ahol „kísértetek" voltak valaha, azt azonban tudom, hogy Poprád itt van, ahol jelenleg az utcákat rovom, s itt csodák születnének? A megszólított poprádi ember szerint igen. Szinte magam előtt látom a legyintő, kételkedő Poprád környéki megöregedett parasztembereket, akik ilyet hallva egymásra néznének és azt mondanák: — Negyvennégy mázsa búzából? Itt a Magas-Tátra alatt? Hiszi a bolond, mi nem! Pedig valóság, amit nem hisznek, amiben halálukig kételkedni fognak. A kelet-szlovákiai kerület harmadik legnagyobb s az egész ország legiparosítottabb városa Poprád. Ez is csoda lenne? Nyilván az a kételkedni szerető emberek szemében. A főtérről néhány lépés csak a városi nemzeti bizottság épülete. Egyik első emeleti szobájában František Lopušek mérnök alelnökkel barátkozom. Nem zavartalan csendességben. A Szlovák Televízió egyik munkatársa néhány szepességi város történetével ismerkedik, s a forrásanyag a poprádi vnb irattárában található. Szerencsére már csak rövid ideig tart a munkája, az alelnök figyelme rám irányulhat Mondom neki, hogy a CSEMA-12
