A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-13 / 20. szám
Sokak szemében közhelynek tűnik, mégis tagadhatatlan tény, hogy az az út, amelyet egy műkedvelő rendező az ugyancsak amatőr szereplővel végigjár, nem egyszerű. Nem egyszerű, mert napjainkban valóban nehéz műkedvelő csoportot szervezni, összetartani ezt a kis közösséget, rendszeres és tartalmas próbákat vagy előadásokat tartani. A Jókai-napok színielőadásait követő szakmai megbeszéléseken szintén vissza-visszatérő problémaként elhangzó panasz, hogy manapság bizony meglehetősen nehéz megfelelő számú rátermett szereplőt találni, hogy egyre kevesebb anyagi eszköz jut a díszletre és a jelmezekre. Általában a rendező a „mindenes", aki az amatőr színjátszók sokirányú munkájának célt és értelmet ad, aki összefogja a szálakat, aki vállalja a darabválasztás hálátlan gondját, hiszen olyan színművet kell kiszemelni, amely felkelti a nézők figyelmét, egyben azonban tartalmasán szórakoztatja és neveli is őket. Épp a Jókai-napok sokéves gyakorlata bizonyítja a legékesebben, hogy az ügyes darabválasztással párosuló lelkesedés, igyekezet és türelem még távolról sem elegendő a sikerhez. Az amatőr színjátszás berkeiben is joggal számít külön követelménynek, hogy megfeleljen a produkció színvonala, hogy mondanivalója és a közönség felé sugárzott üzenete legyen; hogy a rendező és a színészek sok-sok ötlettel, szakmai tudással, az „itt és most" elvének elengedhetetlen követelménye szerint játsszák el a darabot — lehetőleg korszerű hangvételben s pergő ritmusban. Maradéktalanul helytállni e követelményrendszer „labirintusában", természetesen, csak a legjobbak tudnak, de ez mit sem von le annak az igénynek jogosságából, hogy mindez egy-egy országos szemlén már számonkérhetö szempontnak számít. Szavalóinkat, prózamondóinkat, kisszínpadainkat és színjátszó csoportjainkat az országos seregszemlén ezért az őszinte szókimondás elve alapján lehet és kell bírálni; ugyanakkor azonban nem szabad szem elől téveszteni a mozgalom általános és távlati célkitűzéseit sem. Ennek titka predig nem egyéb, mint az, hogy mind a feddő, mind a dicsérő szó szakmailag megalapozott legyen; hogy ne csak az értékelt csoportok vezetőinek s tagjainak szóljanak, hanem azok címére is, akik központi, kerületi, járási vagy akár helyi szinten kezükben tartják az amatőmnozgalom fejlődésének szálait. Jó lenne ezért, ha a szervezők és az irányítók köréből már ebben az esztendőben is mind többen, s a korábbiaknál ma is emlékezetesek a Kisunokám, a Gyökerek a viharban, az Antigoné és a többi nagy sikerű előadásuk. A Véres pünkösddel Komáromban komoly szakmai sikert arattak. Kétszer játszották a darabot a Jókai-napokon: délután az iskolásoknak, s este tartották meg a versenyelőadásukat A zsűritagok közül Imrich Strelka, a Csehszlovák Televízió bratislavai stúdiójának rendezője és Balázs Béla újságíró nagyon pozitívan értékelte az előadást Persze voltak olyanok is, akik csak a darabválasztást és a legjobb férfi színészi alakítást értékelték, de hát ilyen a színház A legjobb alakítás díját Sóos Lajos kapta a dunaszerdahelyi színjátszó csoportból de kaphatta volna Érsek Rezső is, a nők közül Kiripolszky Sarolta, László Éva, Algeyer Hona. A dunaszerdahelyieket nem törte le a nyilvános értékelésen elhangzott irigykedő, fennhéjázó bírálat sem. Az 1972. évi Jókai-napokra a dunaszerdahetyiek ismét tőlem választottak darabot. Bemutatták a Szunyogpusztát, Paksi Lászlóné őszintébb érdeklődéssel lennének ott a szakmai vitákon, hogy az itt tapasztaltakkal tarsolyukban tudjanak hozzálátni az amatőr színjátszó mozgalom élénkítéséhez. Mert mindaddig, amíg a feltételteremtés és a közvetlen irányítás csak esetlegesen, olykor szakmai igényesség nélküli gesztusokban van jelen mozgalmunkban, addig aligha várható az országos színvonalhoz, azaz a szlovák meg a cseh műkedvelő csoportok tudásához mérhető javulás. Bizonyításképpen hadd említsem meg az idei, fokozott figyelmet érdemlő jubileumi fesztivált megelőző kerületi szemlék, illetve az itt látottakat kiegészítő országos válogató körút tapasztalatait. Sajnos, a tíz-tizenkét napig tartó országjárás eredményével aligha lehetünk elégedettek, hiszen számszerűleg is gyér. színvonal dolgában pedig alig volt jobb a választék. Ezért már most, a fesztivál előestéjén leszögezhető, hogy joggal szeretnénk, ha az amatőr színjátszó csoportok és a kisszinpadok között — a korábbi esztendőkhöz hasonlóan — újra a művészi munka elmélyülését, a mozgalom fellendülését szolgáló nemes versengés kezdődne. Elvégre mind a kisszínpadi mozgalom, mind a hagyományos színjátszás olyan kollektív játék, ahol a színpadon helyzeteket kell teremteni, mondanivalót kell fogalmazni, jellemeket kell formálni vagy tipusjegyeket jelezni a színpadon. A kisszinpadok ezért sok tekintetben meríthetnek ötletet és ihletet a színjátszó csoportok színpadi eszköztárából, ugyanakkor színjátszó együtteseinknek sem ártana, ha jó értelemben hagynák magukat befolyásolni a kisszinpadok sajátos formanyelvétöl s útkereső szándékaitól. A komáromi fesztivál utóbbi éveinek, illetve a csoportválogatás idei tapasztalatainak alapján bátran kijelenthető, hogy színjátszó mozgalmunknak mély és átfogó, elemző felmérésre lesz szüksége ahhoz, hogy az amatőr munkának ez a területe ismét a gyorsabb ütemű fejlődéshez és az elmélyültebb munkához vezető útra lépjen. Természetesen, imént felsorolt gondjaink ellenére örömünkre szolgál, hogy május derekán ezúttal már huszadik alkalommal kerül sor nemzetiségi kulturális életünk különösen jelentős eseményére Komáromban. Bízzunk benne, hogy Thália varázsa egyformán hat majd mindenkire: a színpadra lépő szereplőkre épp úgy, mint azokra, akik nemcsak a fesztivál hat-hét napja alatt, hanem az egész esztendő során a Jókai-napok sikerén munkálkodnak. MIKLÓSI PÉTER PRANDL SÁNDOR FELVÉTELE MESÉK DERŰJE Amikor — gyerekként — Szabó szüle meséit hallgattam, akkor azokon a délutánokon és estéken elevenedett meg előttem és bennem az a csodálatosan derűs mesevilág, amely Zbigniew Rychlicki képeiről sugárzik. A népmesék örökéletű és örökké megújulni tudó hősei rajzanak elő keze nyomán. Meseerdők (szinte hallani a zúgásukat), királyfiak, juhászlegények, beszélő táltosok, tüzet fúvó hétfejü sárkányok ... És mögéjük sorakozva néznek vissza ránk a mesebeli állatok; mackók, farkasok, rókák... Március végén, az ifjúsági könyvhét első napjaiban ismerkedtem meg Kassán (Košice) Zbigniew Rychlickivel, aki vendégként volt jelen az említett eseménysorozaton, s akinek a munkáiból Eperjesen a Képzőművészeti Galériában rendeztek kiállítást. A tanácskozások, író-olvasó találkozók között kevés idő jutott a beszélgetésre, s Zbigniew Rychlicki nem is tartozik a bőbeszédű emberek közé. De mindig kéznél van nála a toll, a ceruza, s amit olykor félórákban telne elmondani, ô néhány vonással megrajzolja azt. Láttam, hogy a tanácskozások alatt olykor két albumba-krónikába is — holmi közhelyek helyett — odarajzolt néhány mesealakot. Amikor pedig az írók könyveiket dedikálták, autogram helyett a gyermekek tőle egy-egy kicsi rajzot kaptak emlékül. Fáradhatatlanul, derűsen dolgozott, mintha maga is valamelyik népmese legkisebb legénye volna. És győzte is erővel, ahogy a mesehősök. Zbigniew Rychlicki tavaly múlt hatvanéves. 1922-ben született Orzechówkában; jelenleg Varsóban él és az egyik legnagyobb lengyel gyermekkönyvkiadónak az Instytut Wydawniczego „Nasza Ksiegamia" vezető képzőművésze. Megszakítás nélkül harmincöt éve foglalkozik gyermekkönyvek — főleg mesék — illusztrálásával. Ezalatt több, mint húsz lengyel és nemzetközi díjjal jutalmazták munkáit. Tavaly a legnagyobbat, a Hans Christian Andersen dijat is elnyerte, amelyet az IBBY (International Board on Books for Young People) ítélt oda illusztrációjaiért. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy szakmai körökben az Andersendíjat amolyan „kis Nobel-dijnak" is nevezik. Zbigniew Rychlicki IAlžbeta Línhardová felvétele) Akik látták Zbigniew Rychlicki eperjesi tárlatát, azok bizonyára a első pillanatban megértették, hogy az IBBY zsűrije egy nagyszerű embert, egy nagyszerű művészt becsült meg tavaly az Andersen-aranyéremmel. S méltán. Zbigniew Rychlicki meseillusztrációi egyszerűek, könnyedek, érthetőek. Amilyen egyszerűek, könnyedek és érthetőek maguk a népmesék is. A művész színei, alakjai jókedvet, derűt sugároznak. S ahogy a mesékben sincs soha tragédia — hiszen a végén a rossz elnyeri méltó büntetését. a jó pedig a megérdemelt jutalmat — Rychlicki illusztrációjaira is ez a mesebeli bölcsesség érvényes. Képein nemcsak az emberek, de az állatok, sőt még a virágok, fák, füvek is mosolyognak. És gyakori a rajzokon, grafikákon, festményeken a groteszk és a humor is. Zbigniew Rychlicki több mint száz gyermekkönyvet illusztrált, s Európa szinte minden fővárosában rendeztek tárlatot munkáiból. GÁL SÁNDOR pedagógus, lelkes kultúrmunkás rendezésében. Számomra ez az előadás, még most az évek távlatából is rendkívül kedves. A dunaszerdahelyi helyi szervezet színjátszói indították el a Szunyogpusztát sikeres útján. Neves nagy színészek játszották később Johann nénit: Hana Me/íčková, Mária Prechovská, Sulyok Mária, a felejthetetlen Újházi Nusi (akinek talán ez az egyetlen nagy drámai szerepe, ami megmaradt a rádió hangszalagtárában), előadták Bukarestben, Koppenhágában, Oslóban és Helsinkiben, de számomra mégis a legemlékezetesebb a dunaszerdahelyi Mária néni, László Mária alakításában. Tatán azért, mert ez volt az első? Még egy Jókai-napokról szeretnék megemlékezni. A tavalyiról. A CSEMADOK negyedi helyi szervezetének színjátszói előadták a Névtelen levél című bohózatomat Nagyon nagy szeretettel készültek az előadásra, becsületes, jó munkát végeztek a negyed/' fiatalok, amit a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazott Igaz, Szabó Jóska pedagógus, egykori színházi kollégám és barátom rokonszenves, kedves feleségével megtett mindent a darab sikere érdekében. Többször is játszották községükben tett ház előtt A Jókai-napokon is megérdemelt közönségsikert arattak, még akkor is, ha némely kritikus fanyalogva, fitymálva, kabarészerűnek tartotta a darabot. Ez is színház! S remélem a negyedi fiatalok ezt így is fogták fel. Nem vette el a kedvüket a színjátszástól. Nem hiszem, hogy Kiss Gyulával, Szmicsek Évával, Csillag Sándorral nem találkozunk ismét a Jókai-napokon. Ismét Sanyi bácsi villan fel az emlékezés lemezén. Nem veszthetünk el egyetlen színjátszót vers- és prózamondót aki felmérhetetlen szolgálatot tesz a társadalomnak anyanyelvűnk műveléséért ápolásáért Sanyi bácsi ezt tudta, felismerte. Biztos az idén is ott lesz Komáromban, nyugdíjasként de vajon képes lesz-e ez a mozgékony ember az események csendes szemlélője lenni? Ma, amikor az emlékezet lemezén keresgélek, s próbálok előhívni embereket eseményeket, nem szabad megfeledkeznem Egri Viktorról sem, aki minden évben megígérte, hogy a jövő évi Jókai-napokra ír egy vígjátékot; Dávid Terézről, aki még néhány évvel ezelőtt együtt rótta velünk az országutakat a válogató körutakon; Lovicsek Béláról, Siposs Jenőről, de Nagy Laci bácsiról, Drobka Gézáról, Boteman Ivánról sem, akik az egykori Jókai-napokat szebbé, gazdagabbá tették. És természetesen Balázs Béláról sem szabad megfeledkeznem, aki az elejétől fogva ott volt a Jókai-napokon, és emlékszem, a legnehezebb időszakban is mindig hű volt pártunk művelődéspolitikájához, harcolt a szocialista eszmeiségért az előadások magas művészi színvonaláért Remélem, hogy azok a fiatalok, akik a következő húsz évben lesznek a Jókai-napok zászlóvivőivel, nem térnek le a megkezdett útról. KLIMITS LAJOS 15
