A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-06 / 19. szám
Csak egy percre». (-mik-) Fotó: Gyökeres Úgy alakult egy vasárnap délutánon, hogy városi lakásunk földszinti ablakában találtam magam. Valami munkahelyi problémán rágódtam. Álltam már vagy tíz perce a függöny mögött, amikor a srácokra felfigyeltem. Fociztak. Az úton persze, a lakótelepi házsor előtt Valójában nem is igazi út, amolyan parkoló, de itt is autó alá lehet kerülni. Ez volt az első gondolatom, aztán meg az, hogy eléggé nekivadultak. (Koratavaszi szép napos délután volt), csak ki ne rúgják az ablakot Említettem már, a földszinten lakom, innét ez az aggodalom. Ez a két átröppenő gondolat aztán már elég is volt hogy a munkát véglegesen a helyére tegyem, vagyis hétfőre hagyjam, és a srácokat figyeljem. Olyan hat-nyolcévesek lehettek. Páran a házunkból, a többiek a környező panelpalotákból. Nagy lelkesedéssel mhangáltak a labda után, se nem láttak, se nem hallottak, a parkoló autók gazdáinak bizonyára határtalan örömére. Mert azért itt-ott puffogtak a lövések az autók oldalán is. Nem volt hiány szívben, kedvben, az az igazi gyermek-lelkesedés hajtotta őket ami aztán olyan könnyen és gyorsan elillan, ahogy emberré cseperedik a kis legény. Úgy játszottak, ahogy már a kisiskolás srácok játszhattak: ahol a labda, ott az összes, ki hol éri ott rúg jó nagyot a gumigömbbe. Mert persze csak gumilabdával folyt a játék. De ebben nem is volt hiba. Meg a porban sem, ami ilyen száraz télutón vastag rétegben lepi be a nagyváros utcáit, tereit. Nyakig maszatosak is voltak a lurkók. Ebben sem volt semmi hiba. Érdeklődésem csak fokozódott, amikor egyikük, a nagyobbacskák közül való, kézzel ütötte le a labdát maga elé. Másodpercek alatt élénken vitatkozó, mutogató tumultusban oszlott fel a két csapat. Ahogy a szivárvány kis töredékében benne van az egész színskála, úgy nem lehetett nem észrevenni, hogy szorulnak bele felnőttvilágunk visszásságai ezekbe a kölyköcskékbe is. Csak úgy ért véget a zsibongás, hogy a labdát leütő srácnak lett igaza, nem kapott szabadrúgást a másik csapat hiába volt igazuk. A vétkes mellé állt egyik társa, szintén nyolc év körüli és a hat-hétévesek közt ők lévén a nagyok, s a koruk javukra döntötte el a vitát. Vagyis inkább úgy határoztak: megy a játék tovább. Vagy negyedóráig lestem a focizó srácokat a függöny mögül. Ezalatt az úton, a pillanatra félreálló srácok között átment három autó. A járdán számosán sétáltak, éhezték a gyengécske, de már pezsdftő, kedvderítő napocskát Talán én voltam az egyedüli felnőtt, aki pár percre azonosultam a gyerekek játékával. Ezalatt a néhány perc alatt az ő szemszögükből néztem a világot Az autók, a felnőttek, a sétafikálók szinte eltűntek ebből a látószögből. Maradt a labda, a játéktérré kinevezett útszakasz a téglákkal jelölt kapukkal meg a tucatnyi lihegő bajnokkal. Saját kis világ, saját törvényekkel. Saját bánataival, amelyek nem kisebb bánatok, mint a nagyokéi. Saját örömehel, amelyek tatán örömebb örömök is tudnak lenni, mint a felnőtteké. Saját rosszindulatával, kicsinyességével, kíméletlenségével és sebehel, amik nem kevésbé fájnak, mint a felnőtteken felnőttek által ejtett sebek. És ebben a világban is érvényes az, hogy a lényeg mindig mélyebben van, mint ameddig a felületes érdeklődés le tud hatolni. MOHR GEDEON Prandl Sándor felvétele KAMENÁRNÉ HORVÁTH ÉVA már csaknem tíz éve volt Szereden (Sered) hivatásos népművelő, amikor tavalyelőtt a Galántai Járási Népművelési Központba került az amatőr színjátszás gondozására. — Lényegében hogyan kerültél kapcsolatba a színjátszással? — Pályám legelején színésznőnek indultam. A Magyar Területi Színház komáromi együttesének tagjaként játszottam a Handabasa, A bölcs kádi és az Anna Karenyina című előadásokban. A színészi munka alapjaira vonatkozóan akkoriban rengeteg élménnyel töltődtem föl, amiből korábban népművelőként, jelenleg pedig szakelőadóként is valóban sokat tudok hasznosítani. — Utánanéztél-e, hogy az amatőr színjátszásnak milyen hagyományai vannak a galántai járásban ? — A felszabadulás előtti korszakról csupán érintőlegesen ismerem az erre vonatkozó adatokat és tényeket. A mai értelemben ismert műkedvelő színjátszás viszont járásunkban a CSEMADOK megalakulása után, az ötvenes években bontakozott ki a legerőteljesebben, amikor a községek többségében egy, de néhol két csoport is működött. A rendszeresebb módszertani és szakmai irányítás a hatvanas években kezdődött. Ennek eredményeképpen ebben az esztendőben már tizenhetedszer rendezhettük meg a galántai járás magyar színjátszó csoportjainak fesztiválját. — Jelenleg, járási viszonylatban, hány csoport működik rendszeresen ? — A felnőtt színjátszók magyar csoportjait számbavéve hat. Különösen a vágai, a kosúti és a nagyfödémesi műkedvelők dolgoznak rendszeresen. Bízom benne, hogy a tavalyi Jókai napokon járt negyedik csoportban is rövidesen megoldódnak a szereposztásbeli gondok; és reális remény van arra is, hogy a korábban országos hírű vágkirályfai színjátszók is újra bekapcsolódjanak a mozgalomba. — A diák színjátszás tárgykörében milyen a pillanatnyi helyzet? — A szűkebb értelemben ismert diák színjátszás hagyományait tulajdonképpen csak a galántai gimnáziumban öregbítik. Gyermekszínjátszó-csoportunk több van a járásban. Közülük a jókaiak és a sellyeiek dolgoznak a legrendszeresebben, és a különböző szintű fesztiválokon vagy egyéb versenyeken is ők szerepelnek a leggyakrabban. — Milyennek tartod az együttműködést a járási népművelési központ és az amatőr mozgalmat irányító központi szervek között? — A kerületi népművelési központtal, a bratislavai Népművelési Intézettel, a CSEMADOK Központi Bizottságával, darabválasztás dolgában a MATESZ dramaturgiájával is megvannak a szükséges kapcsolataink. Jó lenne azonban, ha mondjuk a korszerű rendezésről vagy a színészi munka gyakorlati ábécéjéről több segédanyag állna rendelkezésünkre. A darabválasztási tanácsok mellett, általában ilyesmit kémek tőlünk a leggyakrabban a csoportvezetők, a rendezők. Gondolom, hogy jobb és hatékonyabb együttműködéssel nemcsak a galántai járásban, hanem országos viszonylatban is újabb, főképpen szilárdabb alapokra lehetne helyezni a hazai magyar amatőr színjátszás dramaturgiáját és módszertanát. Srácok Ahol a sétáló felnőtt csak a játszadozó lurkókat látja, ott maszatos kezével a könnyet törli szét az arcán a hatéves srác, akit szabadrúgásból teljesen nyihánvaló szándékossággal talált telibe a nyolcéves nagyfiú. A szintén hatévesforma kis kapus utánozhatatlan sunyisággal rúgja picit közelebb egymáshoz a saját kapuját jelző féltéglákat, mialatt a kölyökraj a másik kapu előtt rugdossa egymást meg a labdát Örömmámorban lendíti magasba kezeit a góllövő, aki fejmagasságban lőtte el a labdát srégen a kapu előtt és a tiltakozó ellenfeleket ismét nyolcéves kora magaslatáról torkolja le. A dolog komolyságához nem fér kétség egyik fél részéről sem, valamint a csalás nyihánvatóságához sem. A negyedórába, amíg a meccset néztem, belefért még néhány lökdösődés, huzakodás, civakodás afelett milyen legyen a tégla akaratlan elmozdulása után a kapu mérete, két igencsak kétséges gól fölötti vita, és belefért az egyik kis védő mozdulata is, amellyel a saját kapuját jelző téglát rúgta vissza eredeti helyére, miután egy lövés befelé mozdította. Ez a srác volt az egyetlen a negyedóra alatt aki az igazságot pártolta a saját kárára is. Még pár percig figyeltem a loholászó kis alakokat, hallgattam a puffogásokat Aztán kulcs csörrent az ajtóban, hazajött a feleségem, vége szakadt a szemlélődésnek. Visszahuppantam felnőtt-világomba. A srácok nemsokára szétszéledtek, az alkonyat hazakergette őket szüleikhez, akik bizonyára leszidták maszatos csemetéiket: mosdás, vacsora után talán még megnézték az esti mesét a tévében és véget ért ez a nap is. Az utcán ott maradtak a féltéglák és a zsivaj a még lombtalan fák ágai közé akaszkodva. 22
