A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-29 / 18. szám

fortissimójától visszhangzanak ilyen fülsiketítőén a lassan-lassan hajótestté alakuló elemek. A hegesztőpisztolyok között lépdelve, amolyan zivatarszerű villogás veszi körül az embert. Hirtelen változik a kép: a daruk egyike kész hajórészt emel a magasba. Impozáns látvány ez a levegőben úszó, kész hajóorr, amelyen a vasvarratok alapján szinte térképszerű pontossággal felismerhető a hegesztők türelmes hangyamunkája ... Mert ki tudná megszámlálni, hogy hány millió villanás kísérte igyekezetüket, amíg a hajóorr utolsó centiméterének összehegesztésével is elkészültek. Amikor aztán készen áll a csupasz hajótest akkor a villanyszerelők, gépészek, vizvezetékszerelők, asztalosok, kárpitosok és még ki tudná hamarjában elsorolni, hogy hány különböző szakmájú mesterember lát fürgén munkához, hogy határidőre készüljön el az új hajó. »a nagyjából késznek tekinthető a munka dandárja, hát ünnepélyesen vízre bocsátják az ezernél is több tonna súlyú vaskolosszust, amely a Duna hullámain pillanatok alatt fölrebbenhet végre bágyadt álmából. A befejezési munkálatokat, az utolsó simításokat már kint, a vízen végzik el. Ezután már csupán a próbautakkal, tüzetes műszaki vizsgálatokkal járó hivatalos átadás következik; és az újonnan épült folyami vagy tengerjáró véglegesen elhagyhatja a Nehézgépipari Művek Trösztje Steiner Gábor Hajógyárának kikötőjét. Az útirány? Mondjuk a Volga, a Néva, esetleg épp az Amur, ahová 34 ezer kilométernyi hajózás megtétele után, az Északi Jeges-tengert átszelve jut el a komáromiak hajója ...

A hajókovácsok műhelyében vagy a szerelőcsarnokban nemigen válthattunk szót Haám Ernővel, hiszen az ércesen csengő lármában még a saját szavát is alig hallja az ember. A tapasztalt brigádvezető — akinek egyébként számos közéleti megbízatása is van, és a CSEMADOK-nak szintén aktív tagja — annál többet magyaráz most, a Duna hullámain himbálódzó hajók egyikének fedélzetén. És ami a leglényegesebb: nem idegenkedik a munkásélet hétköznapjainak, a szakma becsületének, a gyártásszervezésnek kényesebb témáitól sem.

— Nem bánta meg, hogy paraszti származása ellenére három és fél évtizeddel ezelőtt ipari munkás lett?

Egyből, kertelés nélkül válaszol:

— Eleinte volt rá példa, hogy azt mondtam, szívesen visszamennék a füsi határba. Különösen akkor fordult ez elő, ha nem a mi hibánkból keletkezett valami fennakadás. Mostanában azonban valóban ritka eset az ilyesmi, hiszen nagyon sok függ a megfelelő gyártásszervezéstől. Jópár éve vagyok már csoportvezető, és nagyobb baj még nem volt. Minek panaszkodnék? Az igazság az, hogy érdekes és sokoldalú munkakör a külhéjlemezkészítés, a hajóbordagyártás. Helyzetemet megkönnyíti, hogy jó baráti, elvtársi, szaktársi kapcsolatban vagyok feletteseimmel és a velem dolgozó csoport minden egyes tagjával.

— Milyen a kereset?

— Aki becsülettel dolgozik, az szépen keres. Igaz, a pénz fontos dolog, de nem minden. Azt tapasztalom, hogy a brigád valamennyi tagja szívesen jár munkába. Segítünk egymáson, ha kell. Úgy osztjuk be a munkát, hogy önhibáján kívül senkinek se legyen nagyobb bérkiesése, A csoportban jó szakmunkások dolgoznak, gondolom, könynyen érvényesülhetnének másutt is. Ez azonban fel sem vetődik. Az emberek nem biztosak abban, hogy a kényelmesebb, esetleg valamivel jobban fizető helyen is ilyen összeszokott, a kölcsönös segítségre alapított kollektíva várná őket.

— Ön több éve brigádvezetö. Mivel tartja össze a csoportot?

Természetesen, kertelés nélkül érkezik a válasz.

— Egyszerűen azzal, hogy csak reális feladatot vállalok el, amit el tudunk végezni — mondja Haám Ernő. — Jól ismerem munkatársaim képességét. Igyekszem kinek-kinek olyan feladatot adni, ami a kedvére való.

— Értekezletet tartanak?

Szemében huncut derű.

— Nagyon ritkán, ez a munka rovására menne. Amúgy is egész nap együtt vagyunk. Ha valami probléma adódik, azonnal megoldjuk. Hazudnék, ha nem mondanám el azt is, hogy a munka mellett szó esik személyes ügyekről, gondokról és politikai eseményekről. Ez is természetes, mert valamennyien érdeklődünk az élet által felvetett, általános érvényű dolgok iránt. Nincs közöttünk lényeges politikai nézetkülönbség.

— Viták? ... Viták előfordulnak?

— Vannak viták is, de ezek nem a lényeges dolgokról, hanem a részletekről folynak. És ez így is van rendjén, hiszen ismereteink, tájékozottságunk között eltérések is vannak. Például sok tekintetben más a családos és más a nőtlen emberek helyzete. De ismétlem: a lényeges, a döntő kérdésekben egyetértés van közöttünk.

— Ön nemcsak sokat tapasztalt szakmunkás, de harminc éve tagja a kommunista pártnak is. Milyen jelentőséget tulajdonít ennek mindennapi munkájában?

Az idős szaki egy pillanatra kihúzza magát, de aztán épp oly csöndben, épp oly szerényen válaszol, mint eddig:

— A kommunista szakemberrel szemben a követelmények is nagyobbak — mondja. — A kollektíva joggal várja el, hogy a kommunista munkás egyéni érdekeit alárendelje a közösség érdekeinek. Ha a munka nem megy jól, ha késés, zökkenő van, mindenekelőtt a kommunisták teszik szóvá. De a kommunista munkás nemcsak személyes termelőmunkájában igényes önmagával szemben, hanem felelősnek érzi magát az egész kollektíváért. A mi gyárunkban ezt a kötelességet különösképpen érezzük, hiszen gyártmányaink zöme kivitelre készül.

Állunk a fedélzeten, néhány pillanatra csend ereszkedik közénk. A távolban hajókürt hangja búg. Haám Ernő a kikötő túlsó végére pillant.

— Próbaútra indul valamelyik hajónk!... Ezek a legizgalmasabb pillanatok — mondja szinte kamaszos feszültséggel a hangjában.

— Ernő bátyám, hány hajó építésében vett részt?

Az idős, lassacskán már nyugdíjba készülő szakembert váratlanul érhette a kérdés, mert hosszasan eltűnődik, és csak aztán válaszol:

— Látja, ezt még sohasem adtam öszsze ... De arra bátran mérget vennék, hogy több száz hajó ment már át a kezemen!

— És még ma is izgul az ilyen pillanatokban?

Végre elérti kérdésemet, arcán föloldódik a feszültség.

— A próbaútra induló hajók kürtjeinek hallatán mindannyian izgulunk. A hajó tervezőjétől a próbautat irányító kapitányig mindenki...

És amíg társalgásunk színhelyéről: egy hatalmas teherszállító hajó fedélzetéről a partra érünk, tekintete még számtalanszor, kutatólag suhan a távolba.

MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György

Hétvégi levél

Május elsején ismét ezrek és ezrek vonulnak fel és tesznek hitet a dolgozók érdekei mellett. A munkásság, a proletariátus 1890-ben ünnepelte meg először május elsejét. A kilencvenhárom éve megtartott első májusi felvonulás a „három nyolcas" — nyolc óra munka, nyolc óra szabad idő, nyolc óra pihenés — követelésének a jelszavával zajlott le mind a mi városainkban, mind másutt, az egész világon, ahol május elsején csatasorba álltak a munkások. Sok helyen május elsején a dolgozók még ma is az alapvető emberi jogokért kénytelenek tüntetni, szót emelni, harcba menni.

Mi — immár harmincnyolc éve — május elsejét új jelleggel és tartalommal ünnepeljük. A mi május elsejénk, a szabad ország, szabad május elsejéi a termelés fejlesztésére, az irányítás tökéletesítésére, a szocialista demokrácia kibontakoztatására, a béke, a társadalmi haladás és a jólét biztosítására irányuló jelszavak, valamint a szocialista építés sikerének a jegyében zajlanak le.

Az ez idei május elseje felvonulói — szerte a világon — az eddigieknél is határozottabban szállnak síkra a békéért, az életért, a nukleáris háború elhárításáért.

Világ proletárjai, egyesüljetek! — hirdették egykor a klasszikusok, és hirdetjük mi is. S ha ma már azon a jelzőn, hogy „proletár" mást is értünk, mint értettünk régen, a munkásosztály jelszava ma is időszerű. Sőt, az eddiginél is mélyebb tartalmat kapott. Nálunk is, a szocialista országok közösségében, és a tőkés világban is, az elnyomás körülményei között.

A munkásoknak, a parasztoknak, az alkalmazottaknak, az értelmiségieknek — és az imperializmussal így vagy úgy, de szemben álló összes erőnek — egyesülnie kell, hogy megvédjük a békét, hogy elkerüljük a nukleáris háborút és emberibb életet teremthessünk a világon mindenütt.

A májusi menetben részt vevő milliók — a világ keleti és a világ nyugati részén egyaránt — a felvonulással a dolgozók erejét, bátorságát és határozottságát fejezik ki. És kifejezik azt is, hogy a dolgozók milliói a béke megvédése érdekében nemcsak békésen tüntetni, hanem — ha szükséges — erélyesebben cselekedni is tudnak.

Napjainkban is érvényes az, amit a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának az 1939. május elseje alkalmából kiadott felhívása tartalmaz: „Hatalmas erő a mienk, mert milliónyian vagyunk. Tőlünk függ, fognak-e füstölni a gyárak és az üzemek kéményei.

dolgoznak-e majd a bányák és a kohók, jámak-e a vonatok és a hajók ... A munkásosztály a nép harcos élcsapata, amely kifejezi mai érdekeit és az egész dolgozó emberiség végső érdekeit. De nekünk, munkásoknak, hitre van szükségünk saját erőnkbe, hatalmunkat megsokszorozó egyesülésre van szükségünk, egységfrontra nemzeti és nemzetközi méretekben. Olyan nagy szükségünk van rá, mint a kenyérre, mint a levegőre, a vízre.

Egységfrontra van szükségünk, mert mindörökre végezni akarunk a fasizmussal, a rablóháborúkkal, a kapitalista rabsággal." S hogy az egységfront mit eredményezhet, az abból is látható, hogy az amerikai rakéták Európába történő telepítése ellen a nyugati országokban éppen a napokban lezajló tüntetések megdöbbentik, zavarba hozzák (és talán más megoldásra is kényszerítik) a rakétatelepítés híveit.

Azzal kapcsolatosan, hogy a május elsejének mi a jövője, Rosa Luxemburg, a marxizmus egyik kiemelkedő képviselője nyolcvankilenc évvel ezelőtt,

1894-ben ezeket mondta: „A nyolcórás munkanap elérése a cél, de ennek elérése után sem szűnik meg a májusi ünnep. Mindaddig, amíg tart a munkásság harca a burzsoázia és kormányai ellen, míg nem teljesítik minden követelését, a májusi ünnep lesz ezek kifejeződése minden esztendőben. Ha pedig felderülnek a jobb idők, és a munkásosztály az egész világon eléri felszabadulását, akkor valószínűleg a megvívott harcok és az elszenvedett fájdalmak emlékének napját fogja ünnepelni május elsején az emberiség."

A jeles munkásvezér szavai igazolódtak. A munkásosztály május elsején már nemcsak harcol. A világ egyik felében, a szocialista közösség országaiban ünnepel is... És igazolódott Ady Endre állítása is, aki a Nagyváradi Napló, 1903. május elsején megjelent számának a Nevezetes Május című cikkében így irt: „Vörös is, fekete is, jövendő is, múlt is, élet is, halál is ez a mai május. Nevezetes május. Különösen nevezetes. Egyáltalában kiesett régi szerepéből a május. Valamikor szimbóluma s egyszersmind dátuma volt a régi poézisnak, a romantikusnak, a virágillatosnak és holdsugarasnak. Ma a forradalomnak, a felszabadult, vagy felszabadulni akaró erők tobzódásának ünnepe a május." Minden május. Az örök május.

3