A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-22 / 17. szám

A HÉT galériája

Hasonló törekvés, szándék művészi program motiválja Martin Benka, majd a későbbiekben Ľudovít Fulla és Mikuláš Galanda képzőművészeti tevékenységét is. A szlovák művészet e néhány jeles egyéniségének felsorolásával pusztán jelezni kívánjuk, hogy az egymás mellett élő népek képzőművészeti törekvéseiben hasonló igény jelentkezik századunk elején, mégha évtizedes eltolódással is, s nem egészen függetlenül egymástól, amely az önismeretre a képzőművészetre a képzőművészeti nyelvezet által megfogalmazott jellegzetességekre hívja fel a figyelmet.

Rudnay Gyula a képzőművészeti alapokat Budapesten az Iparművészeti Iskola díszítő-festői szakosztályán szerezte meg 1894—95-ben Székely Bertalannál tizenhat éves korában. Az iparművészeti oktatás korlátái nem elégítették ki művészi ambícióit, így a néhány hónapos római út után a kialakulóban lévő modern magyar piktúra gócpontjába vágyott Hollóssy Simon festőiskolájába, Münchenbe, ahol 1895-től 1900-ig dolgozott, s a nyarakat Nagybányán töltötte. Nagybányai tartózkodási idején készült kisméretű festményeire az élénk kék-zöld alaptónussal felvázolt alakok jellemzőek. Ekkortájt kezd behatóan foglalkozni az orosz realista irodalommal. Gorkij meggyötört, magába roskadt alakjai mély és maradandó élményt jelentettek számára. Egy alkalommal így nyilatkozott: „Hogy Hollósytól elkerültem sajátosképpen az irodalom hatása alatt ment végbe bennem a nagy átalakulás. Majdnem döntő befolyással volt rám az orosz irodalom." (Az Újság, 1925. II. 8. 17. old.) 1902 és 1903-ban Párizsban tartózkodott, de saját bevallása szerint érintetlenül hagyták lelkét és piktúráját a modern európai festészet legújabb vívmányai.

Visszatérve Párizsból Gömörben, Lice-Gicén fest 1905-ig, s itt találkozott a fiatal Putra Edével, akit pártfogása alá vett. A gömöri táj és népének életét tanulmányozta, mint később az Alföldön, Hódmezővásárhelyen és környékén, ahol kollégáival a tanyák lakóivá vált, hogy minél mélyebben ismerje meg a magyar paraszti világot és a sík táj jellegzetes atmoszféráját. Barangolásaiban hű társa volt hegedűje.

Az első világháború Rudnayt sem kímélte meg borzalmaitól. Losoncra vonult be, mint póttartalékos katona és három évet töltött ott. Losonci évei művészetének legelmélyültebb időszakát jelzik. Ekkor készült a Korsós nő, a Cigánylány a Csavargó, a gömörmegyei Öreg paraszt párja a Menekülők változatai, a Kivándorlók c. kompozíció, amelyek a kiszolgáltatottság, a nincstelenség és a hontalanság reális igazságait hordják magukban. Mélytónusú vásznain a megvillanó fehérek fokozzák e képek drámaiságát. A magyar piktúrában Munkácsy Mihály szólt ilyen mélységgel mint Rudnay Gyula a paraszti sorsról és Mednyánszky László az első világháború iszonyatairól, az ember kiszolgáltatottságáról.

Losonci időszakában festett műveiből 1918-ban az Ernst Múzeumban, Budapesten rendezett kiállítást, amely meghozta számára az elismerést és a sikert, s így kárpótolva érezhette magát a hosszú mellőzöttségért, a nélkülözésekért.

Festészetében külön fejezetet képeznek portréi. A kondások, juhászok, csavargók portréi mellett sokszor portretírozta önmagát különböző süvegekben, kalapokban, átszellemült kifejezéssel arcán. Feleségéről készített portréi közül a Csipkekendős nő c. kompozícióban a magyar arcképfestészet egyik remekét festette meg.

Műveit Európa számtalan művészeti centrumában bemutatták, és aranyérmekkel jutalmazták. Tanára lett az Országos Képzőművészeti Főiskolának. A felszabadulás után magas kora ellenére, még 70 évesen is művésztelepeket vezetett Magyarország vidéki városaiban. 1949-ben Kossuth-díjat kapott, és 1953-ban a „kiváló művész" címet adományozták neki.

Sajátos, egyéni hangvételű festészete nagy hatással volt a fiatal Szabó Gyulára és Gerő Gusztávra is. Önálló művészetük kialakításában Rudnay Gyula piktúrája jelentette a művészi és erkölcsi támpontot.

FARKAS VERONIKA Fotó: PrandI Sándor

Rudnay Gyula: ANYASAG, 1919 körül, olaj

(a Gömöri Múzeum tulajdona. Rimaszombat — Rím. Sobota).

tött gyermek és ifjú éveire, amelyek színhelye volt Pelsőc, Salgótarján, Rudabánya, Sajógömör, Tornaija, Miskolc, Beje édesapja vendéglősködésének állomásai. „Itt ismertem meg, itt szerettem meg mélységesen a természetet, telével, nyarával, őszével, tavaszával, madárdalával. Itt ismertem meg a kondás a juhász, a csordás külön-külön típusait, vándorszínészeket, koldusokat, éneklő nyomorultakat." (Rudnay Gyula emlékkiállításának katalógusa, MNG, Budapest, 1969. dec.)

Rudnay Gyula (Pelsőc, 1878. jan. 9. — Budapest, 1957. jan. 4.) pályafutása során, miközben bejárta a magyar tájak jellegzetes vidékeit, s hosszabb, rövidebb tanulmányutakat tett külföldön többször visszatért Gömörbe, hogy megtalálja művészetének vezérfonalát. Olyan festészetet akart, s meg is teremtett, egyetemes szinten, amely színvilágában, a táji motívumok tisztaságában, a figurák ábrázolásában magában hordja népének karakterét, sorsát, érzelemvilágát.

OiuUnnu

Az ember egész életén keresztül magában hordja gyermek és ifjúkori élményeit, s méginkább így van ez az alkotó egyéniségeknél, akiknek leikébe mélyen beleivódnak az első felismerések: környezetük hiedelemvilága, gondolkodásmódja, életfelfogása, szokásaik, viseletűk színvilága, az első táji élmények hangulati változásai, a táj jellegzetességének meglátásai s mindezek meghatározóvá válhatnak egy művészi program kialakulásában, amint erről Rudnay Gyula is vall visszaemlékezve a Gömörben és Nógrádban eltol-